Szombat előfizetés 2017

Mire ad engedélyt Auschwitz?

Írta: Gáspár Ferenc - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Meglepődve olvastuk az alábbi írást. Adatai sorra megkérdőjelezik a témában korábban megjelent publikációk „tényközléseit”. A holocaust nyomán járó jóvátétel egy lényeges kérdését elemzi a szerző, ezért kérjük, az illetékes zsidó szervezetek vezetőinek figyelmét ne kerülje el a talán valamennyiünk számára hátrányos, de adatokkal alátámasztottnak látszó érvelés.

A Szombat 1991. szeptemberi és decemberi számában foglalkozott a magyarországi zsidóság kárpótlásával, ezen belül is a ״változatos” sorsú Országos Zsidó Helyreállítási Alappal

(OZSHA). Dr. Feldmájer Péter hitközségi elnök a vele készített interjúban többek között azt mondotta: ״Az alap vagyona az örökös nélkül maradt zsidók hagyatékából áll… Többszázezer ingatlan, milliárdos nagyságrendű ingóság a tét.” Dr. Tímár György, a Budapesti Hitközség alelnöke nyilatkozatában konkrét adatokat közölt a szerinte az OZSHA birtokába került vagyon nagyságáról. ״Ismereteim szerint ebbe 300 ezer ingatlan, 10 ezer vállalkozás és 1 millió hektár kitűnő föld tartozik.” Hasonló nagyságrendű OZSHA vagyonról szól a Népszabadság 1992. január 28-i száma. Kár, hogy egyik nyilatkozó s a cikkíró sem árulta el ismeretei forrását. Jómagam, mint a téma kutatója az alábbiakat kívánom a fenti megnyilatkozásokhoz hozzáfűzni:

Az interjúkban több százezer – dr. Tímáréban 300 ezer, az utóbb említettben 330 ezer – ingatlanról történik említés. A nyilatkozók – sajnos nem mondják ki, milyen ingatlanokról beszélnek. A szövegekből úgy tűnik, mindannyian házingatlanokra gondolnak. Dr. Tímár György például külön kitér a zsidó földingatlanokra is. A házingatlanok mennyiségéről közölt adatokat pusztán a magyarországi zsidóság lélekszámának alapján korrigálni lehet és kell. A mai országterületen a német megszállás időpontjában (1944. március 19.) 460.771 zsidónak minősített személy élt, közülük 228.318 fő vidéken. A holocaust elsősorban a zsidóságnak ez utóbbi táborát sújtotta, feltehetően a házingatlan tulajdonosok közül is a vidéken élők pusztultak el a legnagyobb számban. A vidéki zsidóság személyi vesztesége 182.318 fő volt. Ha a statisztikában általában négy fős családot veszünk alapul, akkor a deportálás idején vidéken mintegy 56-60.000 zsidó család élt, ami durván számolva ugyanannyi házingatlant jelent. (Vidéken a családi ház volt a legelterjedtebb forma, bár a nagyobb városokban voltak többszintes lakóházak is.) Bizonyára előfordult, hogy egy-egy zsidó személy több házat is birtokolt, ugyanakkor voltak nem kis számban szegény zsidó családok is, akik nem rendelkeztek saját házzal. A két változat nagyságrendje feltehetően kiegyenlíti egymást. A statisztikák szerint deportálásból és munkaszolgálatból 46.000 fő tért vissza vidéki lakóhelyére. A haza- tértek – mint e sorok írója is – 1945 után ismét birtokukba vehették eredeti ingatlanaikat, mert a deportálásokat követő idő- szakban nem született törvény az ingatlantulajdon elvételéről.

Nem rendelkezünk számszerű adatokkal a fővárosi zsidóság házingatlanainak számáról. A budapesti zsidóság nagy többsége többszintes bérházakban élt, az 1944. évi, összeköltöztetést előíró rendeletek a házingatlanok tulajdonjogát nem változtatták meg. (Készültek ugyan ilyen irányú rendelettervezetek, de érvénybe nem léptek.) Szerencsére a fővárosban a vészkorszakot túlélők száma jóval magasabb arányú volt a vidékiekénél, így Budapesten a tulajdonos nélkül maradt házingatlanok száma jelentéktelen lehetett. (Kutatásaim során örökös nélkül maradt budapesti házingatlan ügyével az OZSHA iratai között nem találkoztam.) Ha összeadjuk a budapesti és vidéki zsidóság személyi veszteségeit, ez a szám 300.621 főt tesz ki, ami szinte egyenlő a dr. Tímár György által közölt, a házingatlanokra vonatkozó adattal. A népirtás egyik statisztikai jellemzője a teljes zsidó családok kiirtása volt, amelyek többnyire együtt éltek a házaikban, lakásaikban.

Dr. Tímár György 1״ millió hektár kitűnő minőségű föld”-ről nyilatkozott, mint amely az OZSHA birtokába került. 1942-ben – az 1942. évi XV. te. a ״zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól” szóló törvényjavaslat parlamenti vitájához benyújtott indoklás szerint – 830.000 kataszteri hold (1 kh = 5.7 hektár) mező- és erdőgazdasági terület volt az akkori törvények szerint zsidónak minősülő személyek birtokában. E területnagyságból a szántóterület kb. 600.000 kh-t tett ki. Hektárra átszámítva az összes zsidó birtok nagysága mindössze 477.000 hektárra rúgott! A földek minőségéről a miniszteri indoklás nem szólt. A zsidó földbirtokok nagysága az 1939:IV. és az 1942:XV. tc-k következtében csökkent, mint- egy 2-300.000 kh kerülhetett új tulajdonosok, elsősorban kisbirtokosok, vitézek stb. birtokába.

A zsidó földbirtokok nagyságáról folytatott vitát tulajdonképpen feleslegessé teszi az 1945-ben végrehajtott földosztás, amely nem tett különbséget a földbirtokok és földbirtokosok között származásuk alapján. Mire az OZSHA-t 1947-ben felállították, már nem volt és nem is lehetett örökös nélkül maradt zsidó eredetű földbirtok az országban. Ha volt is ilyen, az igen jelentéktelen nagyságú lehetett, miután 1945-ben a gazdátlanul maradt területeket a földigénylő bizottságok kiosztották az igényjogosultak között.

Nem lehet mit kezdeni a 10״ ezer vállalkozásról” tett megállapítással. A nyilatkozó nem fejtette ki, mit, kit ért vállakózás, vállalkozó alatt.

A vidéki zsidóság deportálásakor minden ingó vagyon a közigazgatási hatóságok kezébe került. Ez a rendel- kezes a számtalan zsidó kiskereskedőt és kisiparost érintette a legsúlyosabban. Az ő számuk az említett tízezernél is magasabbra tehető. Ha a nyilatkozó rájuk gondolt, teljesen igaza van! Csak abban nincs igaza, hogy ez a vagyon az OZSHA birtokába került! Az elhagyott, örökös nélkül maradt ingó és ingatlan vagyonok az 1945. március 10-én létrehozott Elhagyott Javak Kormánybiztossága (EJK) kezébe kerültek. Az EJK-t létrehozó kormányrendelet ezt a szervet ״…a háborús viszonyok és elhurcolások következtében elhagyottá vált ház- és földbirtokok, ipari- és kereskedelmi válla- latok, lakások, lakásberendezések, jogosítványok stb. biztosítására, üzembe helyezésére és felügyeletére…” jogosította fel. Két esztendő telt el az EJK létrehozásától az OZSHA felállításáig. Ezen idő alatt az EJK rátette a kezét azokra a javakra, amelyekért az örökösök nem jelentkeztek, vagy nem léptek fel azok visszaszerzéséért. (AZ EJK-nak az Új Magyar Központi Levéltárban őrzött irataiban a kutatás nem vált lehetővé.)

Ami a közép- és nagyvállalatokat illeti, azok sorsáról, illetve tulajdonjogáról 1945 előtt nem született intézkedés. A zsidó vagyonúkról hozott 1600-1944. ME számú rendelet – 1944. április 16. – csak bejelentési kötelezettséget és esetleges zár alá vételt írt elő, de az üzemeket, gyárakat tevékenységük folytatására kötelezte. Az 1944. március 19. után szinte azonnal elhurcolt zsidó nagytőkések gyárait, bányáit, stb. a helyükre lépett és állított vezetők továbbra is a háború szolgála- tába állítva működtették, a tulajdonviszonyok érintetlenek maradtak.

Végül is mire szolgált az OZSHA, milyen jellegű és nagyságú vagyon került az 1945:XXV. tc. és az ennek végrehajtására kiadott 3200-1947. ME sz. rendelet alapján a birtokába? (Ilyen jellegű szerv létrehozására az 1947-ben Magyarország által aláírt Párizsi Békeszerződés is kötelezte az országot.)

Az OZSHA jelentős mennyiségben fennmaradt iratanyagát az Új Magyar Központi Levéltár (UMKL) őrzi. A majd száz doboznyi iratanyagban 1947 óta selejtezés nem történt, ezért teljesnek mondható. A terjedelmes mennyiség miatt lemondtam a teljes anyag kutatásáról, elsősorban az első évek anyagát kutattam. Ebből az átnézett iratanyagból is egyértelműen megállapítható volt, hogy az OZSHA kizárólag csak ház- és ún. belső telkekkel foglalkozott, igyekezett azokat birtokába venni. Az ügyiratok szinte kizárólag perekre vonatkoznak, olyan perekre, melyeket az Alap folytatott az egyes ingatlanok teljes vagy résztulajdonáért, miután az eredeti tulajdonosok holttá nyilvánítása megtörtént. Meglepő volt, hogy milyen rendkívül nagy számban bukkantak fel örökösök, akik maguknak követelték az egyes ingatlanokat. A korabeli örökösödési törvény szélesebb körű volt a mainál, lehetővé tette az öröklést még a később elhunyt házastárs oldalági rokonai számára is. Fájdalmas volt olvasni olyan vitákat, bizonyítási eljárásokat, amelyekben azt kívánták megállapítani, ki került előbb a gázkamrába a házastársak közül. Az ügyiratok magas száma következtében nem tudtam megállapítani, hogy OZSHA fennállásának első, törvényes időszakában – 1955-ig – valójában hány ingatlan került a birtokába, de becslésem szerint ez a szám legfeljebb egy-két ezernyi lehetett. (Az OZSHA birtokába került ingatlanok jó része csak résztulajdonú volt.)

Az Alapnak semmiféle önálló apparátusa nem volt, az egyes ügyekben megbízott vidéki ügyvédek jártak el, akik nem mindig képviselték következetesen az Alap érdekeit. Az OZSHA a hitközség székhazában működött, elnöke, 1952-ben történt letartóztatásáig Stockier Lajos volt.

Az OZSHA birtokába került ingatlanok mennyiségéről összefoglaló adat az akkor már csak Országos Helyreállítási Alap 1978-as jelentésében maradt fenn. A jelentés szerint 1955. január 1-én mindössze 161 ház és 120 telek képezte az Alap tulajdonát. A beszámoló megállapítja – mintegy indoklásul: ״Korábban érvényben volt rendelkezések, majd a telek- gazdálkodással kapcsolatban megjelent jogszabályok értelmében az Alap sem örökölhetett hat lakószobánál nagyobb terjedelmű lakóházat, illetve mezőgazdasági ingatlant.” (Az 1952. évi 4.sz. tvr. államosította a hat lakószobánál nagyobb házingatlanokat.) A hivatkozott intézkedések is közrejátszhattak abban, hogy az Alap vagyona 1955-re az említett mértékre csökkent. Ezt a mennyiséget 1955 után egy rövid ideig tartó emelkedés váltotta fel, az Alap vagyona ezekben az években 384 házra és 232 telekre rúgott, de a vagyon az 1970-es évek közepétől ismét csökkent, 1978-ban mindössze 14 házra és 11 telek tulajdonára zsugorodott.

A fennmaradt beszámolókból és más anyagból kitűnik az is, hogy az Alaphoz befolyt összegekből – eladások, bérleti díjak – évente változó nagyságú összeget utaltak át a zsidó hitközség számára, évente mintegy 250-700.000 Ft-ot. Egy alkalommal – 1954-ben – kétmillió Ft átutalására került sor.

A felsorolt adatok csak egy részkutatás eredményei, ezért nem adnak és nem is adhatnak teljes, pontos képet az OZSHA vagyonáról. Arra volna szükség, hogy megfelelő erőkkel induljon meg a teljes körű adatfeltárás, amelynek eredményeképpen a nyilatkozatözönt biztos alapokon álló összeállítás váltaná fel. Megítélésem szerint az Auschwitzban elpusztultak ilyen hiteles követelésre adtak megbízatást valamennyiünknek.

Gáspár Ferenc

(A statisztikai adatokat R.L.Braham: A magyar Holocaust c. könyvének II. kötet 453-454. oldalán közöltekből vettem.)

Címkék:1992-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kárpótlás, vagy kárpotyogtatás?

Érzésem szerint a magyar Országgyűlés gyakorta foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyekkel jobb volna nem foglalkoznia: ide tartoznak azok a viták és...

Őrizzük Bródy Imre emlékét

Örömmel olvastuk a Szombat 1991/10. számában az ״Az izzólámpák ma is világítanak..." című megemlékezést Bródy Imre születésének 100. évfordulójáról. A...

Close