Szombat előfizetés 2017

Megbotozások

Írta: Menáhem Begin - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A brit kormánygépezet bizonyos elemei – úgy tű­nik – különös előszeretettel viseltetnek a bot, vagy az ostor használata iránt.

Egyes brit gyarmatok fejlődése során az ostor a ne­velés eszközévé lépett elő. Természetesen nem enge­detlen fiúkkal, hanem felnőttekkel szemben alkalmaz­ták, akiket úgy kezeltek, mint a rendetlen gyerekeket. A brit uralomnak ezt a szimbólumát akkor láttam elő­ször, amikor Oroszországból Erec Jiszráél felé Perzsi­án utaztam keresztül. Bár Perzsia – formailag legalábbis – nem volt brit gyarmat, minden brit tiszt bot­tal vagy kis ostorral járt, és a „bennszülöttekének adott parancsait rendszerint a „szelíd béke eme kor­mánypálcái” enyhe és pedagógiai célú használatával nyomatékosította.

Nyilvánvaló, hogy amíg Erec Jiszráélt brit gyarmatként kormányozták, ezt a bot jelen­tette nevelésbeli előjogot sem tagadhatták meg tőle.

Sajnos az Irgun1 két fiatal katonája már elég korán áldo­zatául esett e bot-filozófiának.

Két tizenhét éves fiatalember­ről, Katzról és Kimhéről van szó. A katonai „bíróság” tize­nöt évi börtönbüntetésre ítélte őket a fegyverviselésre vonat­kozó különleges rendszabá­lyok megsértéséért, de az „ítélet”-et még ki is kerekítették és a két fiúra, okulásul, tizen­nyolc-tizennyolc botütést is ki­szabtak.

A már önmagában véve is szigorú ítéletnek ezt a megalá­zó toldalékát nagyon komoly, hosszú távú erkölcsi és politi­kai következményekkel járó ügynek tekintettük. A botozás Erec Jiszráél lelkét sebezné meg. Mi már hetven nem­zedéken keresztül, hetven országban elszenvedtük a botütéseket. A lengyel nagyurak bottal büntették zsidó „védenceiket”, és a német bárók is a bot nyelvén be­széltek az „oltalmukba” fogadott zsidókkal. Megbotozhat-e hát bennünket az elnyomó a saját országunk­ban? Eltűrik-e a mi nemzedékünk lázadói – akik népük felszabadításáért az életüket is örömmel lennének ké­szek feláldozni -, hogy újabb megaláztatás érje őket?

Mi volt a célja ennek a bestiális büntetésnek? Vajon azt akarta-e a rendszer demonstrálni, hogy bennszü­lötteknek tekint bennünket? Hogy bennünket, arcát­lan zsidókat, a régi és jól bevált módszerrel akar kiok­tatni: miképpen viselkedjünk jóindulatú gazdáinkkal? Nyilvánvaló volt, hogy az ügy a lázadók egész közös­ségét érintette. Egész népünket. És nemcsak a palesztinai mandátumi hatóságokkal, hanem a világ vala­mennyi népével való kapcsolatában. Ezt a harminchat botütést nemcsak a zsidók érzik majd meg, hanem va­lamennyi idegen uralom alatt élő elnyomott nép is. El­jött az idő, hogy a bot törvényét egyszer és minden­korra eltöröljük.

Személyesen nekem keserű emlékeim voltak a bot­tal kapcsolatban. 1920-ban, amikor az orosz hadsereg visszavonult Lengyelországból, szülővárosomat, Brisk-et pökhendi antiszemita báró-tábornok parancs­noksága alatt álló lengyel csapatok foglalták el. A tá­bornok megparancsolta, tartóztassanak le bizonyos számú köztiszteletben álló zsidó polgárt, és mérjenek mindegyikükre huszonötöt állítólagos „bolsevikok iránti szimpátiáik” miatt. A többi zsidót a városi parkba terelték, és arra kényszerítet­ték, hogy a látványosságot vé­gignézzék. Néhány héttel ké­sőbb a megbotozottak egyike belehalt a … szégyenbe és a megaláztatásba. Biztos, hogy nem a sebeibe. Hét éves vol­tam, de a szörnyű és megalá­zó látványt azóta sem tudom kitörölni az emlékezetemből.

Amikor a két fiatal bajtár­sunkra kiszabott botbüntetést közhírré tették, főparancsnok­ságunkat rövid ülésre hívtam össze. Hosszabb tanácskozás­ra nem volt szükség. Min­dannyiunkban ösztönösen ugyanaz a gondolat született meg. Ha a brit hadsereg meg­botozza a mi fiainkat, viszon­zásul mi is meg fogunk botozni brit tiszteket. Csak arról volt vita, adjunk-e ki előre figyelmeztetést vagy ne. Egye­sek úgy vélték, először a botozással kell végeznünk, aztán jöhet a figyelmeztetés is, de végül meggyőztük őket, hogy először figyelmeztetnünk kell. A brit ható­ságok tudomására kell hoznunk, hogy amennyiben a két zsidó katonán ezt a megalázó ítéletet végrehajtják, Erec Jiszráélban minden brit tisztet hasonló büntetés fenyeget majd. Hogy a hatóságok és minden más ér­dekelt tisztában legyen a dologgal, a figyelmeztetést angolul is, héberül is nyilvánosságra hoztuk. Világos és ünnepélyes figyelmeztetés volt. Minthogy Smuél Katz, akinek „angol ügyosztályunk ügyeit kellett át­vennie, éppen akkor nem volt az Országban, a figyel­meztetést én magam írtam. Amit angolul tudtam, azt a BBC-től szedegettem össze. Földalatti tevékenysé­gem évei során a BBC rengeteg félrevezető informáci­ót közölt Erec Jiszráél-i akcióinkkal kapcsolatosan, de legalább az angol nyelvről igen bőséges és pontos in­formációkat szerezhettem ezeknek az adásoknak a ré­vén.

Bár nem volt különösebben cizellált, figyelmezteté­sünk nyelvezete és üzenete félreérthetetlen volt. A bo­tozás végül is nem elegáns téma, következésképpen a vele kapcsolatos figyelmeztetést sem lett volna helyes túl elegáns stílusban fogalmazni. Amit közölni kellett – hogy ti. „ha ti megbotoztok minket, mi is meg fogunk botozni titeket”-, azt közöltük. És elsősorban a tiszte­ket vettük célba. Helyi parancsnokaink utasítást kap­tak, hogy a sorkatonákat ne bántsák, csak magasabb rangúakat fogjanak el és botozzanak meg. Ezt a meg­különböztetést az indokolta, hogy a katonák és a tisz­tek közötti viszony nem volt éppen szeretetteljes és így az általunk alkalmazott diszkriminációnak bizonyos lélektani hatása is volt. Politikánk rokonszenvet éb­resztett irántunk a hatalmas brit megszálló erők le­génysége körében. Az egyik kiragasztott figyelmezte­tésünkre egy brit katona ráírta: „Kérem, ne feledkezze­nek meg az én sza­kaszparancsnokom­ról se!”

Ez a katona a maga és az egysége nevét is feltüntette. Nem úgy, mint egy másik, aki „hatvan millió zsidó” kiirtásával fenyegető­zött, ugyancsak feli­ratos formában.

Bármi volt is azon­ban a brit hadsereg legénységének véle­ménye tisztjei meg- botozásának valószí­nűségéről, világosan kiderült, hogy a had­seregbeli hierarchia nem akart hinni ne­künk. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy az Irgun a megtorlás eszközéül szintén a botot választja. Valószí­nűleg ez volt az oka, hogy 1946 decemberében, egyik péntek este Kimhét jeruzsálemi börtönbeli cellájából elővezették és bemutatták rajta, hogy a bot uralma Erec Jiszráélban is érvényes. A törvény értelmében ti­zennyolc botütést mértek rá.

A Szombat miatt a hír csak huszonnégy órával ké­sőbb jutott el hozzánk. Még aznap este kiragasztottuk a Hérut2 legfrissebb számát, amelyben a kormányt másodszor is figyelmeztettük:

Négyszáz éven keresztül – írtuk – gyarmataito­kon a megtorlás veszélye nélkül botoztátok a benn­szülöttekébe Ostoba gőgötökben bennszülötteknek tekintitek a zsidókat Erec Jiszráél-ban is. Tévedtek. Cion nem a gálut, és a zsidók nem zuluk. A zsidókat hazájukban nem fogjátok többé megbotozni. Ha a brit hatóságok alkalmazni fogják a botbüntetést, megtorlásul brit tiszteket fogunk nyilvánosan meg­botozni.”

A következő nap reggelén a sajtóban két közlemény jelent meg. Az egyik a hivatalosban. Ez arról tudósí­tott, hogy Kimhére tizennyolc botütést mértek. A má­sik közlemény méltóságteljes figyelmeztetés volt a mi földalatti lapunkban. Több tízezren olvasták, és kíván­csian várták, betartjuk-e ígéretünket.

Betartottuk. Noha a történtek miatt mélyen fel vol­tunk háborodva, haragunkat nem engedtük szabadjá­ra. Az összes helyi parancsnok utasítást kapott: fogja­nak el brit tiszteket és bizonyítsák be nekik, hogy ha a „botos nevelés” hasznos a zsidó katonák számára, ak­kor a brit tiszteknek sem fog ártani.

Netanyán, Tel Avivban és Rison-lö-Cionban brit tiszteket fogtunk el, és mindegyikük pontosan azt kapta, amit Kimhe: tizennyolc botütést – a törvény ér­telmében. A jogos megtorlás törvénye értelmében.

Minthogy a mandátumi hatóságok botja a másik fi­út – Katzot – még továbbra is fenyegette, a történtek­ről azonnal közleményt adtunk ki és bejelentettük, mi­re számíthatnak, ha a botozásokat nem hagyják abba. A következőket írtuk:

Barker tábornok figyelmeztetésünk el­lenére megerősítette a törvénytelen brit bíró­ságnak egy zsidó ka­tonára kiszabott bot­büntetését. Pénteken, december 27-én ezt a fiatal katonát a jeruzsálemi Központi Börtönben megbotoz­ták.

Előzetes figyelmez­tetésünknek megfele­lően, az elnyomók e barbár tettének meg­torlásául vasárnap, december 29-én négy brit tisztet vesszőztünk meg Netanyán, Tel Avivban és Rison-lö-Cionban. Mindegyikük tizen­nyolc botütést kapott. Pontosan annyit, mint amennyit a fogságban lévő zsidó katona.

Most arra figyelmeztetünk:

Ha az elnyomók a jövőben még egyszer arra vete­mednek, hogy zsidó fiatalok testét, emberi és nemzeti büszkeségét meggyalázzák, nem bottal fogunk vála­szolni, hanem fegyverrel.”

Katzot nem is botozták meg. A hatóságok – noha a botozással nekünk akartak leckét adni – saját maguk kaptak leckét és okultak is belőle.

Miért nem voltak a gyarmati tisztviselők elég böl­csek már pénteken, hiszen akkor mindezt elkerülhet­ték volna? Az eset megalázó volt a rosszul tájékozta­tott Barker tábornok számára is. A bot, melyet oly meggondolatlanul sietett alkalmazni, a saját kezében tört ketté.

Miután a sérelmet megtoroltuk, az angolok arra akarták rábírni Katzot, mondja, hogy túl gyenge és a tizennyolc botütést nem képes kiállni.

Megvetően válaszolt: „Még hogy én? Önök téved­nek. Teljesen egészséges vagyok. Kész vagyok elvisel­ni akár még harminchat botütést is.”

Így tehát ez az „orvosi manőver” nem vált be. A mandátumi hatóságok nem tehettek mást: nyilváno­san el kellett ismerniük, hogy a bot uralma csődöt mondott. A brit főmegbízott külön közleményben ér­vénytelenítette a Katzra kimondott botbüntetést. Az „amnesztiát” kiterjesztették egy szintén megbotozásra ítélt tizenhat éves arab fiúra is. Minthogy mi a mások méltóságát éppen úgy tiszteljük, mint a sajátunkét, en­nek is nagyon örültünk.

A brit botot Erec Jiszráél-ban sohasem használták többé. A mandátumi hatóságok a botbüntetést tör­vénymódosítással korlátozták. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy a viselkedésük is megváltozott. A kato­nai ügyész, Baxter őrnagy egy másik katonánk „tárgyalásán” a következő bölcsességre valló kijelen­tést tette:

Ön túlságosan fiatal ahhoz, hogy felakasszuk és túlságosan idős ahhoz, hogy megbotozzuk.”

A botozások visszhangja bejárta az egész világot, ami nagy csapást jelentett a brit tekintély számára. Barker tábornok katonáihoz intézett búcsúbeszédében a következőket mondta: „Tisztjeinket Palesztinában elrabolták, megölték, sőt még meg is botozták.” Sőt! A brit tekintélyre mindig oly sokat adó Winston Chur­chill pedig azzal vádolta meg az angol kormányt, hogy nem tud „férfiak módjára viselkedni”.

Megbotoznak egy zsidó terroristát – kiabálta -, és a zsidók erre négy angol tisztet botoznak meg a követ­kező napon. És akkor Önök elállnak a másik terrorista megbotozásától. Tisztában vannak, mit jelent ez?”

Akár tisztában volt ezzel az angol kormány, akár nem, világossá vált, hogy a világ többi része pontosan megértette a dolgot. írek, amerikaiak, kanadaiak, fran­ciák és oroszok gratuláltak nekünk. A bot nemzedéke­ik egész sorát alázta meg, és most ez az epizód állítot­ta helyre méltóságukat és önbecsülésüket. A már hosszú ideje bothoz szoktatott színes afrikaiak és kínai kulik szintén örömmel és büszkeséggel nyugtázták az esetet. Egy orosz újságíró két szóban fejezte ki a bottal szimbolizált zsarnokság alatt szenvedő orosz milliók elismerését: „derék dolog”. Az egyik francia lapban karikatúra jelent meg: egy brit katona hátsó felén si­sakkal. Szövege elmagyarázta, hogy az Irgun által al­kalmazott botbüntetés miatt a brit katonai hatóságok úgy döntöttek, a fenyegetett „hely” védelmében ezen­túl a sisakot a katonáknak nem a fejükön, hanem ott kell viselniük és ennek megfelelően kell tisztelegniük is. Egész Franciaország dőlt a nevetéstől, és – mint tudjuk – a nevetés pusztítóbb, mint a robbanóbomba.

Mi azonban semmi nevetnivalót sem találtunk az esetben. A brit tisztek megbotozása nem volt öröm a számunkra. Mindazonáltal bizonyos elégedettséget éreztünk, amikor tapasztaltuk, hogy a büszke és hatal­mas brit hadsereg katonáinak és tisztjeinek ezrei szin­te kimenekültek Erec Jiszráél valamennyi kávéházá­ból, amikor Barker tábornok még vasárnap este felszó­lította őket, hagyják el a zsidó városokat és legyenek óvatosak. Óvatosak? Igaz, ezen a kifejezésen elmoso­lyodtunk, de nevetni nem nevettünk. Mi a brit katonákat nem akartuk megalázni. Harcolni sem akartunk el­lenük. Amit tettünk, kényszerből tettük. És többszöri figyelmeztetés után. Az egész kellemetlen ügyet el le­hetett volna kerülni. A botozás nem a mi ötletünk volt. A mi fegyvertárunkban a bot nem szerepelt.

Az egyik megbotozott brit tiszt megkérdezte: „Miért tették ezt velem?”

Elmondták neki, mi történt Kimhével. Elszomoro­dott. Később kért egy igazolást arról, hogy az Irgun megbotozta.

Minek ez Önnek?” – kérdezték tőle.

Szükségem van rá. Ha azok az idióták ismét meg fognak botozni valakit Önök közül, és Önök majd va­lakit közülünk, én már biztonságban akarok lenni” – válaszolta.

Ilyen igazolásra azonban már többé senkinek sem volt szüksége. A brit kormány Erec Jiszráél-ban többé már senkit sem botoztatott meg: se zsidót, sem arabot.

Holländer György fordítása

Jegyzetek

1)Irgun, magyarul: szervezet. Teljes nevén: Irgun Cvái Leumi (népi katonai szervezet). A Begin parancsnoksága alatt álló földalatti hadsereg.

2)Hérut, magyarul: szabadság. Itt az Irgun földalatti lapjáról van szó.

A lázadás

A magyarországi könyvkiadás még adós Me­náhem Begin, Izrael volt miniszterelnöke két, szépirodalmi formában megírt emlékirat-köte­tének megjelentetésével. Az emlékiratok első kötetének címe: Fehér éjszakák. Ebben a kötet­ben Begin leírja, hogyan tartóztatta el Vilnában 1940-ben az NKVD, miképpen ítélték el nyolc évi börtönre és száműzetésre, milyen él­ményei voltak a szovjet gulágban és hogyan si­került végül is kijutnia a Szovjetunióból. Az emlékiratok második kötetének címe: A lázadás. A mandátumi Palesztinában a brit megszállók ellen Begin parancsnoksága alatt harcoló föld­alatti mozgalom – az Irgun – története. Az itt közölt írás ez utóbbi egyik részlete. A fordítás az 1951-ben megjelent könyv 1978. évi angol nyelvű átdolgozott kiadásából készült.

Címkék:1992-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A sorsvetés ünnepe

A Szentírás könyvei között öt olyan van, amit ״m'gillá"-nak, azaz (pergamen) tekercsnek neveznek, s közülük hármat a zarándokünnepeken olvasnak fel...

Zsidó vagyok és újságíró

Jeruzsálemi sajtórandevú A zsidó médiák szerkesztőinek negyedik találkozóján lehettünk van kétszázhatvanan. A vendéglátók utáni legnépesebb delegáció az Egyesült Államokból érkezett:...

Close