Szombat előfizetés 2017

Magánélet — regényrészlet

Írta: Henryk Grynberg - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Henryk Grynberg

Magánélet- regényrészlet –

Egy régi katonai busszal jártuk az országot, ami már nem fe­lelt meg a hadseregnek, mert beszivárgott az utastérbe a benzingőz. Ott virított az oldalán a feli­rat: „E.R. Kaminska Állami Színház”1. Nem „Állami Zsidó Színház” és nem is „Estera Rachel Kaminska”, csak „Álla­mi” és csak „E.R.” – hogy ne borzoljuk a kedélyeket. A szállodákban és a hivata­lokban, ahol meg kellett adnunk az in­tézmény teljes nevét, ÁZsSz-ként je­gyeztek be minket. Csak nekünk engedélyezték a recepciósok és más hivatal­nokok, hogy rövidített néven szerepel­jünk a hivatalos iratokban, másoktól nem fogadtak volna el ilyesmit. Volt itt valami titkos egyezmény: zsidó színház volt, de árja papírokkal működött.

Az egyezség félreértéshez vezetett, mert egyszer csak eljutottunk Poz­nanba, pedig abban a városban még a háború előtt sem élt egyetlen zsidó sem. Nyilván nem tudták, mit jelent az „E.R.” és az „Á.Zs.Sz.”, amikor meghív­tak. Hogy elkerüljük a még nagyobb fél­reértéseket, minden eshetőségre felké­szülve argentin darabot játszottunk ne­kik, bár a címe nagyon is zsidós volt: A fák állva halnak meg. Zsúfolásig megtelt a terem – ilyen még nem fordult elő ve­lünk. Majdnem mindent értettek, mert a poznaniak szeretik a színházat és járta­sak bizonyos német nyelvjárásokban. A fogadtatásra sem lehetett panasz – min­den várakozást fölülmúlt. Tizenkét éves lánykák iszkoltak a színfalak mögé autogramot kérni. Lehet, hogy azt hitték, argentinok vagyunk? De az épület köze­lében felnőttek csoportosultak, és ami­kor kijöttünk, ránk kiabáltak: „Hagyja­tok minket békén!” Nem csináltak bal­hét, meg sem dobálták kővel a buszun­kat, amikor elindultunk, csak azt hajto­gatták: „Hagyjatok minket békén!”

Ki nem hagyja őket békén? – cso­dálkoztam. – Mi nem hagyjuk békén őket? Ez a földönkívüli színház? Hisz nem akarunk tőlük semmit. Még játsza­ni is csak magunknak játszunk. Azért jöttünk ide, mert ide küldtek. Jó, persze tévedésből hívták meg az E.R.Á.Zs.Sz-t, de ki nem hagyja őket békén?…

A puszta jelenlétünk – mondta Nysencwajg.

*

Az igazgatónk nem ment el, mert Var­sóban volt az anyja, Estera Rachel sírja, aki a mi színházunknak is anyja volt, ott díszelgett a monogramja a buszunkon. Lánya a díszletek mögött született, szín­padon és ekhós szekéren nőtt föl – nem dobhatta el ezt az örökséget csak azért, mert kiirtották a közönséget és a színé­szeket. Nemcsak hogy nem oszlatta föl a társulatot, hanem eljátszotta anyja minden ismert szerepét. Fényképekről és emlékezetből reprodukálta anyja minden jelmezét, s mivel jóval alacso­nyabb volt nála, antik koturnusra emlé­keztető, erősen magasított cipőben járt, fején spanyol mantillát viselt. Fodros gallérokkal és szárnyként emelkedő, buggyos ujjakkal magasította magát. Ha ránéztünk a színpadon, azt hittük, ma­gával E.R-rel játszunk. Olyan szerepek­ben is kiteljesítette anyja művészetét, melyeket E.R. nem játszhatott el. Ő ját­szotta el helyette is. Legnagyobb alakí­tása A fák állva halnak meg című argen­tin darab főszerepe volt. Mint a cím is mutatja, ez volt élete nagy szerepe.

*

A leégett kémény és a kis fa, ami ki­nőtt a színházunk fölött, államunk sze­rint túlságosan is szembetűnő emlékmű volt. Ezért minden évben Kiszállt egy ál­lami bizottság, amely nem találta biz­tonságosnak barakkunkat és lebontásra ítélte, igazgatónknak pedig minden le­gális és nem teljesen legális fortélyt be kellett vetnie ahhoz, hogy még egy évig elhalássza a bontást.

Színházunknak nem volt közönsége, s bármilyen szerény költségeink is vol­tak, aránytalanul alacsony lett volna a jegybevételünk más színházakhoz ké­pest, ha nem támogatnak a külföldi zsi­dók és a Joint. A Joint mint külföldi, rá­adásul burzsoá zsidó szervezet hivatalo­san nem tarthatott el egy „állami” szín­házat e szocialista berendezkedésű népköztársaságban, ugyanakkor utalha­tott át dollárt a valóban állami bankba a Lengyel Zsidók Társadalmi-Kulturális Társaságának közvetlenül alárendelt Zsidó Társadalmi Segélybizottság szám­lájára. A Társaságnak természetesen joga volt előadást rendelnie a mi állami színházunktól, és kifizethette az összes jegyet, ami nem kelt el Varsóban, Lódzban, Wroclawban, Krakkóban, Bialystokban, Lublinban. Ugyanebből a pénzből hozták el legnicai és wroclawi fellépé­seinkre azokat a zsidókat, akik még megmaradtak Swidnicában, Dzierzonówban, Strzegomban és Strzelinben. Ugyanebből a pénzből fizette a társaság varsói barakkunk „teljes felújítását”, ami az állami bizottság minden kiszállá­sa után újból esedékessé vált. így tartot­tuk fenn magunkat a szerény állami költségvetésből, sőt némi devizához juttattuk az államot, amire igen nagy szüksége volt. Arról már nem is beszél­ve, hogy ebből a zsidó pénzből nem­csak azt a harminc zsidót foglalkoztat­tuk, akikkel amúgy sem tudott volna mit kezdeni az állam, hanem ebből fi­zettük azt az ötven, valószínűleg ala­csony képzettségű árját is, akik gépész­ként, adminisztrátorként, jegyszedő­ként és portásként dolgoztak nálunk.

Varsóban úgy jártak előadásainkra a zsidók a külföldi turistacsoportokból, mint az istentiszteletre. Azt játszottunk nekik, amit csak akartak, á la carte ren­delhettek, naponta változtattuk a reper­toárt, hisz ez valójában az ő színházuk volt, az ő pénzükön működött, csak ré­gi zsidó szokás szerint álja cégnek, „ál­lami” színháznak álcáztuk. Varsó bom­babiztos devizás látványossága volt, a nem zsidó turistáknak is mutogatták, egymás után küldte hozzánk a csopor­tokat az Orbis, a hatalom meg elégedet­ten dörzsölte kezét, mert látta, milyen jó benyomást tesz a szentimentális eu­rópaiakra és amerikaiakra azzal, hogy „fenntartja” a színházat – csakis azért, hogy tisztelegjen a meggyilkolt zsidó ál­lampolgárok emléke előtt. Egyébként az igazgatónk, ez a nagy játékos, ez a kártyás diplomata, e szoknyába bújt Talleyrand sugalmazta a hatalomnak ezt a nyerő lépést, mert mindig tudta, mit kell tennie annak érdekében, hogy az állami kecske is jóllakjon, és a mi zsidó káposztánk is megmaradjon.

De a kecske se volt pancser. Egy nap javasolta, hogy szereltessünk be fülhall­gatókat, mint az ENSz-ben, hogy több néző járjon hozzánk, és kifizetődőbbek legyenek az előadások. Azoknak az em­bereknek, akik megnéztek nálunk min­den darabot, nem volt szükségük tol­mácsolásra, még akkor sem, ha nem ér­tettek jiddisül. Azért jöttek, hogy elné­zegessék a múlt képeit, és a múlt hang­jait, nem pedig azért, hogy a már lé­nyegtelenné vált szavak fordítását hall­gassák. Mit kellett itt tolmácsolni?… Csak a hatalomnak volt szüksége erre a berendezésre, mert nem bízott egyetlen szóban sem. Egyébként volt is rá némi oka. Például az egyik vígjátékunkban a vidéki zsidó hitközség gábéja előrejött egészen a rámpáig, és hangosan gon­dolkodott: „Menjek? Maradjak?…” Kide­rült, hogy a nézőtér nem teljesen üres, és mindenki egy emberként vágta rá: „Menjél!” Pedig a darab a tizenkilence­dik században játszódott, és egész más utazásról volt szó benne. Nem, ez a ha­talom nem hihetett senkinek. Furcsál­lom, hogy egyáltalán belement abba, hogy darabokat, pláne zsidó darabokat mutassunk be. A tolmácsgépek felsze­relését természetesen – mint mindig – a külföldi zsidók fizették.

Pálfalvi Lajos fordítása

Henryk Grynberg (1936) írói-költői pályakez­désével egy időben, 1959-ben csatlakozott az Állami Zsidó Színházhoz. 1967. decemberi emigrációjáig a társulat színésze volt. A szín­házat az alapítók lánya, Ida Kaminska (az Üz­let a korzón c. film egyik főszereplője) igaz­gatta. Végül a ’68-as antiszemita kampány őt is emigrációba kényszerítette. Említett film­szerepében nyújtott alakításáért 1967-ben Oscar-díjat kapott. Emellett írt két darabot, öt­vennyolcat fordított jiddisre, hatvanötöt ren­dezett és százhuszonnégyben lépett fel.

Címkék:1999-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A lengyelek is örökösei a zsidók tragédiájának

A lengyelek is örökösei a zsidók tragédiájának Henryk Grynberggel a lengyel zsidók jövőjével és a Soa tapasztalataival foglalkozó nemrégiben megjelent...

Henryk Grynberg versei

  Különbség nekik muszáj hinniük vagy úgy tenni nekünk nem nekik nincs más csak ez   nekik muszáj megbocsátani az...

Close