Szombat előfizetés 2017

ETIÓPIAI ZSIDÓ NÉPMESÉK

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A só panasza

Egyszer a só találkozott Istennel, és elpana­szolta neki a bánatát:

– Ezek az asszonyok, miután megőröltek, és megsózták velem az ételeiket, akkor még alaposan megfűszerezik és megborsoz­zák, annyira, hogy már az én ízem nem is ér­ződik. Vajon az emberek miért nem tisztelnek engem úgy, aho­gyan megillet­ne?

Isten a követ­kező szavakkal vigasztalta a sót:

– Én sem va­gyok máskép­pen, mint te.

Lám, én adok az embereknek gazdagságot és nagyságot. És mit mondanak a gazdagok? „Megvan a rátermettsé­günk, az ügyességünk a tevésre-vevésre – ez hoz­za meg nekünk ezt a nagy tisztességet.” És mit mondanak a hercegek meg a királyok? „Az erőnk, a háborúban való bölcsességünk és hősiességünk révén érdemeltük ki ezt a hatalmat.”

És amikor egy ember elköltözik a világból, azt mondják a többiek: „Súlyos betegségben halt meg.” „A sebeibe halt bele.” „A korbácsütések okozták halálát.” „A láz vitte el.” „A pestis, az volt az oka.” De senki sincs, aki azt mondaná: „Az Örökkévaló adta, az Örökkévaló vette el. Az vette el az életét, aki teremtette. Visszatért a lelke Istené­hez.” Látod már, hogy engem sem tisztelnek ezen a világon úgy, ahogyan megilletne engem?

A macska és az egér

A macska egy egérlányt akart feleségül venni. A két család meg is egyezett a feltételekben, és ki­tűzték az esküvő napját.

Hanem az esküvő előtt a macskák, a vőlegény rokonsága, összebeszéltek és megegyeztek, hogy ellátják az egereknek, a menyasszony rokonságának a baját: majd ha elindulnak, hogy a vőlegényt az esküvőre kísérjék, nagy hirtelen rárontanak az egerekre, akik a mező szélén fogják várni őket, és széttépik valamennyit.

Csakhogy az egér kétszerte olyan ravasz, mint a macska, s az esküvő előtt az egerek is ta­nácskoztak, és az egyik azt mondta: – Ki tudja, a macska násznépnek nem az jár-e az eszében, hogy hirtelen váratlan lecsapjon ránk? Bizony, okosaknak kell lennünk, és meg kell előznünk a vesze­delmet. Ássunk csak egy csomó lyukat, hogy szükség esetén elbújhassunk bennük.

Az egerek hallgattak tanácsára, és sok mély lyukat ástak maguknak a mezőn.

Amikor elérkezett az esküvő napja, jöttek a macskák csapatostul, hogy harsona- meg ének­szóval elkísérjék a vőlegényt.

Az egerek körtánccal fogadták őket a mezőn, de mindegyik egér nagyon ügyelt rá, hogy a legközelebbi lyuk nyílása mellett táncoljon.

Az esküvőből nem lett semmi, és a macskáknak, mivel egyetlen egeret sem bírtak megfogni, üres kézzel kellett távozniuk.

A macskák ettől fogva gyűlölik az egereket halálos gyűlölettel.

A két cimbora

Két szolga kiment az erdőbe fát vágni.

Az egyik feljutott a hegy tetejére, és onnan meglátta a Tana-tavat. Ahogy ráemelte a szemét az égre, látta, hogy az égboltozat milyen végtelen messzire terjed ki.

Ekkor ennek a szolgának a szájából kifakadt a kívánság: – Bárcsak lenne egy akkora tányér, mint a Tana-tó, teli kendermag-kásával, s hozzá egy akkora cipó, mint az égboltozat!

Cimborája, aki a hegy lábánál állt, meghallotta ezeket a szavakat, és odakiáltott amannak: – Hány embernek gondoltad a kívánságodat?

Azt gondolta magában az első: – Ha azt mon­dom neki: „egynek”, azt fogja hinni, hogy én egyedül magam akarom megenni az egészet, és akkor megharagszik rám. – Ezért aztán azt vála­szolta: – Kettőnek.

Hanem a cimborája, aki még nála is nagyobb bendőjű volt, azt felelte: – Mekkora bolond vagy, komám. Hiszen nekem egyedül alig lesz elég az egész tányérral, hogy ehetne belőle kettő?

A szerzetes és az útonálló

Egy szerzetes úton volt, bal vállán hosszú hu­sángot vitt, jobb kezében egy feszületet.

Valaki, aki éppen arra járt, és találkozott vele, megkérdezte: – Mire való egy magadfajta szerze­tesnek ekkora husáng?

A szerzetes felelte: – Aki békés gondolatokkal közeledik felém, ezzel megáldatik – s előmutatta a jobb kezében levő feszületet. – De ha valaki go­nosz gondolatokkal jön rám, megízleli ennek az ízét – s most a husángjára mutatott.

Ahogy ment tovább, összeakadt egy útonállóval, aki leterítette, és elrabolta tőle holmijait és ruháját. Amikor az útonálló odább akart állni, utánaszólt a szerzetes: – Megfeledkeztél a lábbe­limről!

Az útonálló visszament, hogy elvegye a szer­zetes lábbelijét is, ámde amikor lehajolt, hogy lehúzza a szerzetes lábáról, az a kezében lévő husánggal leterí­tette kifosztóját.

Kérdezte az útonálló: – Mi­csoda dolog ez, atyám? Szerze­teshez illő dolog ez? Hát nem az áll-e az evangéliumban: Ha megüti valaki a jobb orcádat, tartsd oda a balt is?

Felelte a szerzetes: – Való­ban igaz a dolog, de olykor az ember szíve a Tóra szavai felé hajlik, s abban az áll: Szemet szemért, fogat fogért.

Jólesz László fordítása

Címkék:1992-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Változások

A közelmúlt változásaira utalt a Budavári Palotában na­pokban zárult fotókiállítás cí­me. A beküldött kétezer kép negyedét állították ki. Közülük a...

Élő nyelv, holt nyelv, szent nyelv

Egy történeti tanulmányom (2000, 1991. szept.) kap­csán készült rádióinterjúban, melyet a 168 óra is közölt (1991. okt. 8.), röviden szólva,...

Close