Szombat előfizetés 2017

Chasszidok Ukrajnában

Írta: Magén István - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 Snéur Zálmán 1796-ban megírta a Tanja című elméleti munkáját, mely a chabad mozgalom bibliája lett. Tanítása szerint a lélek há­rom rétegű: chochma, bina, daat (bölcsesség, értelem, megismerés) alkotják. A mozgalom e három szó kezdőbetűiből kapta a nevét. A chasszidizmus e racionális irányza­ta segített átmenteni a vallástör­ténet egyik legszebb fejezetét a későbbi korokba. Ma a chabad chasszidizmus élőbb, mint vala­ha. Hívei mindenfelé feltűnnek a világban, és hagyományaiknak megfelelően kifejtik népőrző, nép­nevelő tevékenységüket. A maiak nem gyalogosan járnak, nem gyó­gyítanak, nem osztogatnak kámeá­kat és varázsszereket, mégis tö­retlen a vonal köztük és a chasszidizmus megalapítói, Best, Lurja, Zuszja és a többiek között. A Kárpátok hegyeit-völgyeit, Uk­rajna meg Galícia erdős vidékeit járó elődök hite élő ma is. Úgy bukkannak fel ma is mindenütt, ahol segíteni kell, mint a legen­dás időkben a magányos erdei lakokban vagy a szénégetők, sze­gény pásztorok tábortüzeinél.

Ráv Micháel Reinitz útban Harkovból Lod felé megpihent egy éjszakára Báruch Oberlander rab­binál Budapesten. A rohanó, szennyezett levegőjű nagyváros zajá­ban olyan a Képíró utcai szoba, mint egy oázis. Kintrekedt a zaj, a füst, az imádkozó emberek mormolása kirekeszti a gondokat. Aki ide betér, azonnai megérzi, hogy a tiszta forráshoz érkezett.

  • Nagy öröm érte a zsidókat a fehéroroszországi Harkovban, amikor tavaly nyáron visszakap­ták 1918-ban elvett zsinagógá­jukat – kezdi elbeszélését a 26 éves, lobogó szakállú izráeli fia­talember, Micháel. – A szellemi genocídium eszközei sikertelennek bizonyultak. Sztálin hiába csinált tornatermet, raktárt vagy istállót a zsinagógákból, a szunnyadó zsidó szellemiség csak a kedvező pillanatra várt. Most, hogy fordult a politikai szélkakas, ez az idő is elérkezett. – Rav Micháel Reinitz tekintete pajkosan villan a drót­keretes szemüveg alatt.

A chabadok segítsége nélkül a gyökereiktől megfosztott zsidó tömegek nem tudtak volna mit kezdeni a rájuk zúdult szabad­sággal. A lubavicsi rebbe Mose Moskovitsot küldte ki rabbinak Harkovba. Amikor a caracasi fia­talember ifjú feleségével és négy hónapos kisfiával egy viruló nyá­ri napon megérkezett, tisztában volt azzal, hogy egy népet kell feltámasztania a tetszhalálból.

  • Nemcsak a zsinagógát kap­ták vissza a harkoviak – folytat­ja Micháel –, hanem a városi mú­zeumban őrzött tóratekercseket is. És Istennek hála, épségben. 1990 augusztusában felavatták a zsinagógát, és a helyükre ke­rültek a megszentelt tekercsek. Az épületben és a környező utcák­ban összegyűlt tömeg sírt és neve­tett, az öröm, a tánc nem akart véget érni. A hagyomány, melyet a legigazabbak és a legbátrabbak közül is csak kevesen mertek vál­lalni, mely búvópatakként csörge­dezett, most a fényre tört, hogy közkinccsé váljon. Ott táncolt a tömegben a 95 éves Dávid Bornstein is, aki bársonyos orgánumá­val az egykori kárpátukrajnai cházánok hangját idézte.

De az ünnepségek véget érnek, és elkezdődnek a hétköznapok. Mose Moskovits mellé segítőket küldött a rebbe, így került oda Micháel is a Rabbinical College friss diplomájával, a szmichával a zsebében. A „szmicha” héber szó, azt jelenti: lehet rá számí­tani.

Reb Mose Moskovits népszerű­sége nőttön nő. A jesivában több tucat fiatalember tanul, de lehető­ség nyílott a leányok számára is egy másik tanodában, melyet a rabbi felesége vezet. Se szeri, se száma az érdeklődőknek, a bekapcsolódni akaróknak, miköz­ben az élcsapat már szakállt, pa- jeszt növeszt, hagyományos öl­tözékben jár. Ám akinek ahhoz van kedve, látogathatja az elő­adásokat kirojtozódott dzsinsznad- rágban is. Szabadidejükben gitár és tangóharmonika mellett énekel­nek, hóráznak. Hászenék, brit milák, bár micvák követik egy­mást. A mulatozáshoz kevés is elegendő. Egy-két kupica „meg­szentelt” vodka után a falak is megremegnek…

A kivándorlások következtében a harkovi zsidók létszáma megcsap­pant. A korábbi kétszázezerről százhetvenezerre apadt. A gyere­kek vallásos nevelésére az állam is gondot fordít. A harkovi 105. számú általános iskolában gyűlnek össze a zsidó gyerekek a város különböző iskoláiból héber nyelvet, zsidó történelmet tanulni. És ha valamelyik lurkónak az iskola mel­lé menni támad kedve, vagy afféle melléktantárgynak fogja fel az egészet, melyet nem kell komolyan venni, bánni fogja a bizonyítvá­nya.

*

A hétköznapok sivárak Ukrajná­ban. Élelmiszerhiány, sorbanállás, kilátástalanság. Csernobil óta a sugárfertőzés réme is felkerült a sötét palettára. A chabadok derűje, embersége egy másik, jobb világ formáit körvonalazza. A megújult zsidó életnek, mely Ukrajnában kezdetét vette, reb Mose Moskovits a kovásza. Sze­mélyének varázsa zsidót, keresz­tényt egyaránt lenyűgöz.

Moszkvában gyakran hal­lottam, hogy „zsidó…” Ukrajná­ban mindenütt tisztelettel fogad­tak. Örülnek a zsidók reneszán­szának – állítja Micháel Reinitz.

Mose Moskovits rabbi keveset alszik. Ajtaja előtt tömegek vára­koznak, telefonon keresik, és ő fáradhatatlanul válaszol, pedig a hívek türelmetlenül hadonásznak az orra előtt vagy ruhája szegé­lyét csókolgatják. Sok a baj. Meg­viselt idegzetű, kopottas, nyú­zott arcú emberek keresik nap mint nap. A legfőbb ajándék, amit adni tud nekik, a belőle sugárzó hit és derű, hiszen ő nem csoda­rabbi, hanem csak korunk nagy cadikja, rabbi. Menachem Schneerson üzenetét hozta el nekik. A lubavicsi rebbéét, akinek fejét azok a történetek koszorúzzák, melyeket hívei kimeríthetelen vi­talitásáról, emlékezőtehetségéről, emberismeretéről, széles körű mű­veltségéről szőttek. Vajon honnan ez az erő? Honnan a szikra, me­lyet a szakállas, kalapos chabadok úgy adnak egymásnak, mint vala­mikor a fényjeleket Jeruzsálem dombjain? Hívő ember számára csak egyetlen válasz létezik.

Az Ezrat Achim – Testvéri Segítség – nevű szervezet kép­viselői a még létező szovjet biro­dalom valamennyi nagyvárosában megtalálhatók. Ugyanazt a mun­kát végzik, mint ráv Mose Mos­kovits Harkovban vagy Baruch Oberlander rabbi Budapesten. De Kárpátaljára, Oroszország­ba kicsit hazamennek a chasszidok, hiszen a mozgalom onnan indult el valamikor. Mennek, hogy Tóbiás a tejesember utódait felké­szítsék a nagy exodusra, mely előttük áll.

Egy régi chasszid legenda sze­rint rabbi Náchum így beszélt öccséről, a csortkovi Dávid Moséról: „Ha öcsém, Dávid Mose felüti a zsoltárok könyvét és elkezdi mondani a dicséreteket, odaszól neki az Isten: „Dávid Mose fiam, nézd, kezedbe adom az egész vi­lágot, cselekedj vele, amit akarsz. Hej, ha nekem adná ide, bezzeg tudnám, mit cselekedjek vele! Dávid Mose azonban hűséges szol­ga – ugyanúgy szolgáltatja vissza, ahogy kapta.”

Nos, a chabadok nem úgy ad­ják vissza, ahogy kapták. Átgyúr­ják, megformálják, mint a szobrász az agyagot. És Isten megkönnyeb­bülten dől hátra a karosszékében, mert tudja, hogy a chabadokra „lehet számítani…”

Magén István

 

Címkék:1991-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Egy rövid hír a német sajtóból

A Reuter hírügynökség jelenti: iraki menekültek tömeges kivégzésekről számolnak be, amelyek színhe­lye Nadzsaf, a síiták szent városa. Az IRNA iráni...

A félelem köztársasága

Az iraki pártállam - Legyilkolt papok, levágott fülek - Könyékig vérben - A családszerető Szaddam - Elmaradt számlák Primakov, a...

Close