Szombat előfizetés 2017

Az eltitkolt igazság,

Írta: Zala Tamás - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

avagy mit mondott Netanyahu Budapesten?

A MÉDIÁKRÓL NAPJAINKBAN sok mindent el lehet mondani, csak azt az egyet nem, hogy hangfogót tennének a szájukra. Mindössze egyetlen téma van, amelynek felmerülésekor a sajtót, a rádiót és a tévét elfogja a szemérmesség és a szűkszavúság. Akikor, amikor a Közel-Kelet ügyeiben és Izrael Állam politikájáról kellene elmondani legalább megközelítőleg az igazságot.

Lakonikusan rövid hír adta tudtul, hogy a magyar külügyminisztérium meghívására rövid hivatalos látogatást tett Budapesten Benjámin Netanyahu izraeli külügyminiszter-helyettes. Programjáról mindössze annyit közölték, hogy találkozott Horn Gyula külügyminiszterrel, összejött újságírókkal és előadást tartott a Külügyi Intézetben. Leszámítva a Népszabadságban megjelent töredékes interjút, arról sehol egy szó sem esett, hogy meglátogatta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet, személyes élményekkel fűszerezett és elsöprő lendületű előadást tartott Garai utcai helyiségünkben, de arról sem, hogy mit mondott a Külügyi Intézetben és mit az újságíróknak. Egyedül a Magyar Hírlap vette a fáradságot, hogy egy hosszabb szöveget közöljön ezzel a címmel: Izraeli külügyminiszter-helyettes Budapesten. Ám az anyag és a cím között nem sok kapcsolat volt. Nem Netanyahuról és az általa elmondottakról szólt a tudósítás, hanem arról, hogy a Palesztin Felszabadítás Szervezet, úgymond, nem kerékkötője a közel-keleti rendezési folyamatnak. Megtudhattuk azt is, hogy Netanyahu válaszolt a lap tudósítójának a kérdésére, de azt, hogy miből állt válasza, már nem tartották fontosnak közölni az olvasókkal.

Ez az eljárás a legkevésbé sem meglepő. A magyar külpolitikai újságírás úgynevezett közel-keleti szakértői (Chrudinák Alajos, Réti Ervin, Makai György és a Magyar Hírlap imént említett tudósítását jegyző Pálfi Viktor) soha nem törték magukat, hogy túlságosan ragaszkodjanak a tényékhez. Adva volt tehát egy nem éppen, elfogulatlan szakmai hallgatóság egyfelől, másfelől egy olyan államférfi, aki politikailag a Likud-tömörüléshez tartozik és kemény álláspontját mindig kertelés nélkül, határozottan és félreérthetetlenül fejti ki. Amit Netanyahu a Közel-Kelet helyzetéről és Izrael politikájáról elmondott Buda pesten, az fényévnyi távolságban van attól, amit ugyanezekről a kérdésekről a lapokban olvasni, a tévében és a rádióban hallani lehet.

A KÖRNYEZŐ ARAB ORSZÁGOK stratégiájának immáron módosított változata is kudarcot vallott – hallhattuk az izraeli külügyminiszter-helyettestől. – Az első szakaszban meglepetésszerű háborúk kirobbantásával próbálták térdre kényszeríteni Izraelt. Először még viszonylag egységes arab front sorakozott föl a fiatal zsidó állam ellen. Majd a közvetlen hadviselők tábora felbomlott, csapatuk lemorzsolódott. Ma már a legelvakultabb szélsőségesek is tisztában vannak azzal, hogy a csatamezőn célt érniük lehetetlen. Következett a nemzetközi elszigetelési kísérlet, de ez is csődöt mondott, s így bontakozott ki a harmadik taktikai szakasz, a békülékenység színlelése. Izraelnek a bojkottszervezési akciókat meghiúsítva sikerült elérnie, hogy ma már az ENSZ-tagállamok több mint félével van normális diplomáciai kapcsolata. S a kapcsolatbővítés céltudatosan és a nemzetközi életben végbemenő átrendeződés messzemenő figyelembevételével folytatódik.

A PFSZ új orientációs céljait úgy választották meg, hogy számot vetettek a világpolitika két új, meghatározó jellegzetességével. Az egyik az, hogy megszűnő félben van a kétpólusos szuperhatalmi dominancia és a másik az, hogy a történelem túlhaladta Jaltát, Európa tömbökre osztását. Új erőcsoportosulások vannak keletkezőben, ezek egyike a Távol-Keleten Japán körül összpontosul, a másik központja az egységesülő Európában a feltartóztathatatlanul egyesülő Németország. Ugyanakkor Közép-Európa államai viharsebesen válnak le a málladozó szovjet birodalomról, s így Magyarország mintájára a többiekkel is egymás után helyreállíthatónak ígérkezik a diplomáciai kapcsolat, beleértve még a Szovjetuniót is.

Izraelt nem sikerült nemzetközileg gettóba szorítani. Ehelyett most azzal próbálkoznak, hogy a világközvélemény színe előtt pellengérre állítsák, óriási pénzekkel és nagy apparátusokkal félrevezetési kampány folyik ellene. Úgy próbálják beállítani, mintha ott valamiféle népirtás folynék vagy legalábbis rettenetes terror nehezednék az országban élő arab lakosságra. Ez napjaink nagy hazugsága, amely veszedelmes és nem teljesen hatástalan két okból. Szekundál hozzá a nemzetközi sajtó egy része és az egész kampányt cinikus, velejükig rothadt hatalmak, zsarnoki rendszerek vezénylik. Olyanok, amelyek – államformájuktól függetlenül – büntetlenül mutathatnak Janus-arcot, nyájas békülékenységet színlelve kifelé, miközben saját alattvalóik körében ádáz és kíméletlen „Dzsihadot”, szent irtóháborút hirdetnek, hogy Izrael Államot eltöröljék a föld színéről.

A KÉPMUTATÓ PROPAGANDA alapvető evidenciákat akar homályba borítani. Kételyeket próbál támasztani a tekintetben, hogy Izrael parlamentáris demokrácia és bár a szónak szoros értelmében nincs írott alkotmánya, mégis alkotmányos a rendje. Sőt, nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy a klasszikus kritériumok szerint az egyetlen demokrácia, az egyedüli modern társadalom az egész Közel-Keleten. Pontosan ez az oka, hogy kirí környezetéből és az iparilag fejletlen, civilizatorikus értelemben elmaradott, társadalmi szerkezetüket tekintve jobbára archaikus arab államok a megsemmisítésére törnek.

A világpolitika túljutott a hidegháborún, a tartós enyhülés küszöbére jutott az emberiség. Ez annak köszönhető, hogy a kommunista zsarnokság páncélburka szétrepedt és mindenfelé megindult a peresztrojka nevében a demokrácia kifejlődése. Netanyahu értékelése szerint a nemzetközi kapcsolatok fő tendenciája akkor és olyan mértékig nyelhet teret regionális keretek között, ha a Közel-Kelet államaiban is kibontakozik az önkényuralmi szisztémák helyén a demokrácia. Egyelőre azonban ez még várat magára, s Izrael szempontjából a kérdések kérdése az életben maradás. A nemzetközi konferenciáknak, egyezményeknek és garanciáknak megvan a maguk fontossága, de Izrael fennmaradását nem ezek fogják biztosítani.

Izrael mindenekelőtt önmagára, polgárainak hazaszeretetére, haderejének ütőképességére, diplomáciájának következetességére és szakmai művészetére számíthat. Az életben maradás a legfőbb kérdés, és ennek része az is, hogyan teremthető meg az országon belül élő zsidók és nem zsidók együttélése. Netanyahu nyomatékkal hívta föl a figyelmet arra, hogy a PFSZ tárgyalási készségét és békülékenységi nyilatkozatait végzetes hiba volna készpénznek venni, ezek a már említett stratégia kellékei. Az alapcél továbbra is Izrael megsemmisítése, csupán a módszer változott. Nem háború kirobbantása és nem a nemzetközi bojkott megszervezése a soron következő teendő, hanem a nagy hazugság békeoffenzívaként való feltüntetése.

1974-ben fogadták el Kairóban a Palesztin Nemzeti Tanács ülésén azt a tervet, amely szakaszosan javasolja elérni a végső célt. Három elvet rögzítettek ebben a tervben. Rákényszeríteni Izraelt, hogy területet feladjon és azon létrehozni egy palesztin államot (2. cikkely). Ezt az államot kiindulópontként felhasználni az Izrael ellen irányuló háborúhoz (4. cikkely). Általános arab– izraeli fegyveres összeütközést kiprovokálni, amelynek Izrael teljes megsemmisülésével kell végződnie (8. cikkely). 1988 végén a PNT algíri ülésén nem helyezték hatályon kívül ezeket a célkitűzéseket. A világ számára ugyan mást nyilatkoznak, de arab nyelvű kiadványaikban kertelés nélkül kimondják szívük vágyát. Az izraeli külügyminisztérium egész csokorra valót gyűjtött össze ezekből a felhívásokból és nyilatkozatokból.

1988. december 21-én a Kuvaitban megjelenő Al-Szijasza azt írta, hogy ha a PFSZ-nék sikerül önálló államot teremtenie a Jordán nyugati partján és a Gáza-övezetben, ez nem jelenti azt, hogy a harc véget ér. Ellenkezőleg, a küzdelmet mindaddig folytatni kell, amíg egész Palesztina fel nem szabadul. Faruk Kadduroi szerint a nemzeti küzdelem minden szakaszában változik a módszer, de „amíg szülőföldünket vissza nem szereztük, a fegyvert nem adjuk ki a kezünkből”. A PFSZ-hez kapcsolódó iszlám fundamentalista szervezetnek, az úgynevezett Hamasnak 1989 márciusában kiadott, Júdeábán és Szamáriában terjesztett röplapján az olvasható, hogy „az ellenséggel nincs semmiféle tárgyalás, jottányit sem engedünk Palesztina földjéből. A felszabadulás útja a szent háború”.

 

*

AZ INTIFADA az az eszköz, amelynek segítségével a szakaszos tervet meg akarja valósítani a PFSZ. A szó maga annyit jelent, hogy lerázni valamit, s ezt mondják a kutyáról, amikor a vizet rázza le a bundájáról. Csakhogy az intifada kíméletlen erőszakot, véres terrort jelent. Azt célozza, hogy megbénuljon a normális élet, elsősorban az úgynevezett megszállt területeken, s az ottani arabok ne merjék keresni a modus vivendit a zsidókkal, az izraeli társadalommal és állammal. Az izraeli külügyminisztérium összefoglalói a két jellegzetességre hívja föl a figyelmet. A különböző bandák azokat próbálják megfélemlíteni, akik az izraeli közigazgatásban dolgoznak, a helyi – arab – önkormányzatokban vállaltak valamiféle tisztséget, vagy a mindennapi normális élet vitelében van szerepük (rendőrök, tanítók, orvosok, menekülttáborokban foglalkoznak a segélyek elosztásával, kereskedők stb.). A támadások, merényletek áldozatai egyre nagyobb számban és meredeken emelkedő arányban magából az arab lakosságból kerülnek ki.

Nem túlzás tehát az a megállapítás, hogy amit a palesztin nép nemzeti felszabadító harcaként emlegetnek sokan, az voltaképpen arabok testvérharca arabok ellen, fanatikusan elvakult arabok bosszúhadjárata és leszámolás saját testvéreikkel, akik az értelmetlen öldöklés, az anyagi romlásba döntő sztrájk és bojkott helyett a józan kiegyezés útján keresik a megoldást, s szeretnék, ha béke lenne az Izraelben élő különböző fajú és vallású lakosság körében csakúgy, mint Izrael és a szomszéd arab államok között.

Benjamin Netanyahu erről beszélt Budapesten. S ez az az igazság, amely iránt a hazai külpolitikai újságírók nem mutattak fogékonyságot, s még kevésbé hajlandóságot, hogy tovább is adják, amit tőié hallanak.

Címkék:1990-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Bajcsy-Zsilinszky oldalán…

Szőnyi Szücs András születésének 80. évfordulóján

Magyar–zsidó számvetés, 1989

II. rész

Close