Szombat előfizetés 2017

Az antiszemitizmus lélektana

Írta: K. Zs. - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Hermann Imre tanulmánya

Egyszer volt egy budapesti iskola. Most nem arra az utolsó kísérletre gondolok, amely Marx vagy inkább Lukács György nyomán nagy ívű társadalomfilozófiai látomásokban kísérelte meg felvázolni egy baloldali, humanista közösségi társadalom jövőképét (Heller Ágnes, Fehér Ferenc, Márkus György, Szelényi Iván stb.), és amelyet 1974-ben olyan példás következetességgel vetett ki magából a fénykorát (?) élő magyar „létező szocializmus”, hogy filozófusainak Melbourne-től New Yorkig biztosította a világhírt a legjobb egyetemek katedráin, de Budapesten csak az összeomló diktatúra oldotta fel az interdiktum alól, hanem egy korábbira. A magyar pszichoanalízis klasszikusaira, Ferenczi Sándor tanítványaira gondolok.

Művelőik nem kevésbé alakították a század emberképét, jártak új utakon szerte a művelt világban. Itthoni fogadtatásuk talán nem volt olyan hányatott, mint a Lukács- iskoláé, bár a háború utáni évtizedekben az ő műveik is hozzáférhetetlenekké váltak egészen a nyolcvanas évek elejéig. Freudról és követőiről a hatvanas évekig csak annyit lehetett tudni, hogy a pszichológia mint olyan burzsoá áltudomány. A hatvanas évek vége felé viszont divatossá vált az egyetemeken, ahol is kiderült, hogy lélek ugyan nincs, de lélektan van. Igaz, nem a FreudAdler-Jung-féle „homályos miszticizmus”, hanem a Pavlov nevével fémjelezhető reflextan.

Kicsit későn kaptuk magát az eredetit. Freud néhány jelentéktelen esszéjének méregdrága díszkiadása volt az első szenzáció 1982-ben a könyvhéten. Addigra már kicsit többet tudtunk a Leonardo da Vinci egy gyerekkori emléke című tanulmánynál, mert már nagy port vert fel Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója című esettanulmánya, amelyet 1978-ban adott közre a Magvető Kiadó. Ferenczi Sándor válogatott tanulmányai 1982-ben jelentek meg újra, majd Hermann Imre reprezentatív tanulmánya, Az ember ősi ösztönei következett 1984-ben. A sok kommentár addigra elfedte az előfutárokat és az újítókat.

Hermann Imre is – bármilyen fájdalmas – tudománytörténeti érdekesség lett azóta. Freud tanítványai nem voltak freudisták. Ha ő, a pszichoanalízis megalapítója a libidót, a szerelmi vágyat állította filozófiája központjába, tanítványai a hatalmi vágyat, a belső és a külső én konfliktusát, újabb és újabb utakat járva be az ösztön és annak kifejeződésének kapcsolatában. A módszer azóta jövedelmező üzletág, kísérleti tudomány és mindennapos gyógyító tevékenység lett, közkincs, azóta jobban ismerjük magunkat. Ez nem jelenti azt, hogy jobban is szeretjük. Ki örül annak, hogy az agresszió is velünk születik?

Hermann Imre (1889-1984) azzal gazdagította a freudizmust, hogy az ember ősi ösztöneit a majomkölyök megkapaszkodási ösztönéből vezette le. Ismerjük az állatvilágból az imprinting jelenségét. „Akit” először lát meg az újszülött, azt fogja anyjának tekinteni, azt követi, abba kapaszkodik. Ismeretes a „szőranya”-kísérlet; a kis majom egy élettelen szőrös játékállatot „szeret”, azt tekinti anyjának, ha nincs a közelben más, amiben megkapaszkodjék, védelmet keressen. Így sérül az anya-gyermek kapcsolat, ha a csecsemőt nem anyja gondozza élete első néhány hónapjában. Nevelőotthoni gondozónők sokat tudnának erről mesélni. A gyermek fogóreflexszel születik, és ki nem heverhető megrázkódtatás, ha nincs kibe kapaszkodnia. Hermann Imre szerint az embercsecsemő már attól is sérül, hogy az emberanya, szőrtelen lévén, nem nyújt lehetőséget az igazi megkapaszkodásra. A majmoknál megfigyelt tetvészkedés nem tetveket keres, hanem úgynevezett bőrápolásos szolgálat, gyöngéd testi érintkezés, az összetartozás első kifejezése. Szerinte – ha erre nem kínálkozik más – az onániához hasonló tevékenység jön létre: körömrágás, hajtépkedés stb. Kimutatja, hogy még szerelmespárok között is szokásos, hogy vakarják egymást, bőrkeményedéseket távolítanak el egymás testéről, olyan anyagokat, amelyek a testhez tartoznak ugyan, de mégis elválaszthatók tőle, nem okoznak fájdalmat. Testünk határainak kereséséről van szó.

És hogy mi köze van ehhez az antiszemitizmusnak? Nos, Hermann Imre szerint nagyon is sok. Az ember, illetve embercsoport saját határait tapogatja, családjának, törzsének, hazájának határait, és igyek­szik róla leválasztani „ami nem oda való”, de mégis ott van. Ilyen – Hermann Imre szerint – a zsidóság a fehér társadalmak határterületein: hasonlít, és mégis különbözik, ha fájdalmat okozok neki, nem magamnak okozok fájdalmat, hanem egy „élősditől” szabadítom meg enyéimet.

Az élősdiség, parazitaság valóban az antiszemitizmus legrégibb sztereotípiája, már a pogány ókorban is létezett. De aki azt hiszi, hogy a zsidóság sajátos szertartásaival, öltözködésével, étkezési szokásaival hívta ki a többségi nép ellenszenvét, az jól tudja azt is, ugyanilyen vád, hogy „befurakodnak a gazdanépbe”, addig alakoskodnak, míg elveszik tőle a legjobb pozíciókat stb., tehát kezdettől a vád nemcsak a különbözőség, hanem a hasonlóság is. Jól tudjuk, hogy a hagyományos foglalkozásokat, jelesül a földművelést épp a többségi népek zárták el a zsidóság elől, amely kénytelen volt olyan foglalkozásokban koncentrálódni, amelyek nem kötődtek ingatlanhoz, hanem olyan vagyonhoz, ami a zsebben vagy a fejben elfér, ami megmarad akkor is, ha menekülni kell. Az elűzetéshez így társult a „vándorösztön”, a „gyökértelenség” képe.

Hermann Imre elmélete, kórrajza cáfolhatatlan, csak egy kényelmetlen érzésem van. Hogy nem kórrajz, hanem esettanulmány: vagyis a kisebbségi érzés, az agresszió olyan kivetítése, amelyre az antiszemitáknak szükségük van. Ösztön, és az ösztönöket elfojtani lehet, de megszüntetni nem, így az antiszemitizmus örök és kiirthatatlan. Lehet, hogy ez igaz, de nem szívderítő. És ha ösztön, akkor még csak nem is kárhoztatható. A könyvből az derül ki, hogy az emberiségnek szüksége van az antiszemitizmusra, hogy társadalomlélektani válságait levezesse. Ezt pedig nem szívesen hiszem el. (Cserépfalvi-kiadás)

K. Zs.

 

Címkék:1991-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Magyarok héber fóliánsokban

A száztíz évvel ezelőtt „Zilahy Sámuel bizományában megjelent” kötetet jegyzetelem könyvszemlénk számára. Bár a kiadást követő friss recenzió kötelezettségének nem...

Egy fordító tűnődései

EGY OLYAN FORDÍTÓ tűnődései, aki héberből fordít magyarra. Hadd oszlatok el mindjárt egy félreértést. A mai héber nyelvet Magyarországon ivritnek...

Close