Szombat előfizetés 2017

A zsidóság a tankönyvek tükrében

Írta: Rajki András - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A zsidóság a tankönyvek tükrében

Előző számunkban közölt cikkünk második, befejező részében azt tekintjük át, miként mutatják be a zsidó­ságot, annak történetét a Csehországban és Szlovákiá­ban kiadott tankönyvek.

Csehország

A németek kiverésétől a kommunizmus bukásáig, 1989 őszéig az oktatás egyszerű alapokon folyt egész Csehszlovákiában. Az oktatási minisztérium kiadta a tanköny­veket, és a tanítóknak és tanároknak a jó­váhagyott tanterv szerint ezekből és ezek alapján kellett leadniuk óráikat.

A kommunista rezsim nyíltan ellenszenvezett Izraellel és a „cionistákkal”, a zsidó vallási és kulturális örökséget pedig figyelmen kívül hagyta. Diákok nemzedé­kei részben semmit sem tanultak a zsi­dókról, részben közvetlenül ki voltak téve a napi politika Izrael-ellenes kirohanásai­nak. 1993 óta az önállóvá vált Cseh Köz­társaság oktatási rendszere ezt az öröksé­get cipeli a hátán, amikor változtatni kí­ván a helyzeten.

Mivel a cseh iskolák tanulói és diákjai nemigen találkoznak zsidókkal, az, amit az iskolában tanulnak, rendkívüli fontos­sággal bír. Sajnos a használt tankönyvek és más anyagok a zsidóság megfelelő be­mutatására nemigen alkalmasak: a zsidó egyistenhit lényegét alig tárgyalják, az élő zsidó vallást pedig teljesen elhanyagolják.

A hatodikos tankönyvben például fel­sorolják a jelentős ókori civilizációkat, így: Mezopotámia, Kína, Egyiptom és a Földközi-tenger medencéje. Mezopotá­mia, Kína, Egyiptom külön kiemelésre ke­rülnek, mint a civilizáció bölcsői.

A tankönyvek egy része elmondja, hogy a középkorban a különböző uralko­dók védelmet nyújtottak a zsidóknak, de azt már nem közli, hogy a zsidóktól bi­zony pénzt kértek azért a védelemért cse­rébe, amit bármikor vissza lehetett vonni. A tankönyvek más része azt érzékelteti, mintha a zsidóság különleges előjogokat élvező csoport lett volna. A középkori zsi­dóüldözések tárgyalása sem kielégítő. A tényt, hogy a zsidókat Krisztus gyilkosai­nak tekintették, szándékosan figyelmen kívül hagyják. A keresztes háborúk idején lezajlott és az 1389-es pogromokról szó esik, de a pestisjárvány alatti szörnyű mé­szárlásokról mély a hallgatás. A zsidók ki­űzését és a megkülönböztető jelzések vi­seletének kötelezettségét ritkán említik. A Z. Benes által írt történelemkönyvben a keresztesek pogromjai kapcsán a következő erősen vitatható mondat áll: „A zsidók első komolyabb üldözése me­gerősítette a zsidó népben azt a véle­ményt, hogy fel kell áldozniuk magukat a hitükért. Ez később jelentős szerepet ját­szott a zsidók történelmében és nem kis mértékben befolyásolta magatartásukat a holocaust idején.”

Az újkor és a legújabb kor tárgyalásá­nál a zsidókkal kapcsolatos témák elszór­tan kerülnek tárgyalásra, így lehetetlen megállapítani, hogy a zsidók milyen sze­repet is játszottak Cseh-Morvaország, il­letve a modem Csehszlovákia életében. A leggyakrabban forgatott tankönyv pél­dául csak az uzsorával és Simon Abeles történetével kapcsolatban említi a zsidó­kat: az 1541-es kiűzetésükről általában egy szó sem esik. Az egyik tankönyv sze­rint az eset „kivételes” volt, elfeledkezve arról, hogy a dolog 1557-ben és 1744-48-ban megismétlődött.

A rudolfi Prága tárgyalásánál az egyik tankönyv ilyen hangot enged meg magá­nak: „Az uzsorakölcsön gyakorlata sok embert tett gazdaggá. A gazdag zsidó bankár, Maisl még a császárnak is hitele­zett és ennek fejében képes volt biztosí­tani a zsidók védelmét és kereskedelmi kiváltságait.” Egy másik tankönyv szerint az a tény, hogy a prágai zsidók főleg a pénzügyek terén iparkodtak, magyarázza, hogy miért vált ez a kor a zsidók aranyko­rává. Löw rabbit és a gólem történetét csak néhány tankönyv említi, többnyire téves magyarázatokkal kísérve.

Ahhoz képest, hogy a tankönyvekben milyen kevés szó esik a zsidóságról, meg­lepő, hogy Simon Abeles történetét több is tárgyalja. A prágai fiatalember 1694-ben áttért a katolikus hitre, mire apja megölte. Simon Abeles azóta a keresz­ténység vértanújának számít. Azt már nem írják a tankönyvek, hogy a történet a jezsuitáktól származik, és sok történész kétségbe vonja igaz voltát. Azt az egyik tankönyv mindenesetre megírja, hogy az ifjú Simon „utálta a gettót, undorodott a túlzsúfolt sikátorban terjengő bűztől… és megvetette apját, aki az előírt imákat mormolta unos-untalan”.

II. József reformjait hét tankönyv is tár­gyalja, de csak három említi, hogy a zsi­dók teljes egyenjogúságának kihirdetésé­ig 1867 decemberéig kellett várni. így az olvasó abba a hamis hitbe ringathatja ma­gát, hogy II. József uralma idején a zsidók már a birodalom teljes jogú polgárai vol­tak. A tankönyvek elég részletesen beszél­nek arról, hogy a zsidók nem a cseh, ha­nem a német nyelvet és kultúrát választot­ták és neveiket is németesítették, és ezzel a későbbi cseh-német konfliktusban au­tomatikusan a német oldalra kerültek.

A tankönyvek egy szót sem szólnak az 1844-es és az 1872-es (a cseh parlamen­ti választásokkal kapcsolatos) zsidóel­lenes megmozdulásokról. Ugyanakkor némelyik tankönyv említi a cseh nyelvet preferáló nyelvi rendelet 1897-es vissza­vonását követő pogromokat, amelyek so­rán a feldühödött tömeg szétverte a né­metek és a zsidók üzleteit

Az 1899-es parlamenti választások előtt a cseh szocialisták zsidóellenes de­magógiával próbáltak szavazókat szerez­ni maguknak. Ugyanebben az évben (1899) éleződött ki a Hilsner-ügy. Leopold Hilsnert azzal vádolták, hogy ke­resztény gyerekek vérét keveri a macesz­be. Több tankönyv szerint nem világos, hogy Hilsner gyilkos volt-e vagy sem. Csak a J. Harna-féle tankönyv minősíti az ügyet úgy, hogy „a modem cseh történe­lem egyik legszégyenletesebb morális és politikai ügye”, hozzátéve, hogy a bírót a tömeghisztéria és saját előítéletei is befolyásolták. Hat tankönyv említi, hogy Hilsner (egyébként sikertelen) védője nem volt más, Thomas Garrigue Masaryk, a későbbi Csehszlovákia első elnöke.

A zsidók szerepe a cseh-német konflik­tusban csak egy tankönyvben kerül emlí­tésre. Ugyanez a tankönyv beszél a cseh­országi zsidók asszimilációs mozgalmáról és a csehországi cionizmusról. Az iparosí­tásban játszott szerepüket elhallgatják. A cseh nemzeti kultúra fejlődéséhez való hozzájárulásukkal csak egy tankönyv fog­lalkozik. J. Harna történelemkönyve megemlíti, hogy Sigmund Freud, Franz Kafka, Gustav Mahler és Albert Einste­in Cseh-Morvaország szülöttei és zsidók és német anyanyelvűek voltak. A tankönyv utal arra is, hogy a zsidók szerepe a cseh-német konfliktusban tápot adott a csehek zsidóellenességének.

Az általános iskolai állampolgári isme­retek tankönyv szerint Franz Kafka, Max Brod, Rainer Maria Rilke és Franz Werfel műveit jelentősen befolyásolta a cseh környezet, ahol születtek és felnőttek.

Az általános iskolai irodalomkönyvek említést tesznek Ivan Olbracht (1882-1952) műveiről, különösen az Átok völgye című regényéről, amely a Kárpátalján játszódik. A gimnáziumi tan­könyvek ezen felül szólnak olyan zsidó szerzőkről, mint Egon Hostovsky, Egon Erwin Kisch, Ivan Klima, Frantisek Langer, Arnost Lustig, Jiri Orten, Oto Pavel, Karel Polacek, Jiri Weil vagy Richard Weiner. Kiemelik, hogy nem zsidó szerzők is gyakran nyúltak zsidó témák­hoz (Ladislav Fuks, Jan Otcenasek).

Egy kutató (D. Canek) szerint a mai csehek ritkán gondolnak úgy a múlt század népes és kulturált zsidóságára, mint csehekre, annak ellenére, hogy ezek a zsidók mind itt születtek Cseh-Morvaországban. Ennek oka csak rész­ben az antiszemitizmus, inkább az, hogy a zsidókat nyelvük és kultúrájuk miatt nem a csehekkel, hanem a néme­tekkel azonosítják.

A tankönyvek egy szót sem szólnak az 1918-20-as zsidóellenes lázongásokról és arról a tényről, hogy a cionista világkongresszust háromszor is Csehszlovákiá­ban tartották (1921, 1923 és 1933). Ugyanakkor kimerítően tárgyalják a cseh-német határvidék 1938-as német annexióját, Cseh-Morvaország 1939-es német megszállását és a holocaustot. Szó esik a zsidók tulajdonának elkobzásáról, a theresienstadti koncentrációs táborról és a holocaust statisztikájáról is. Az egyik tankönyv még egy térképet is közöl a halál­táborok elhelyezkedésével és egy másikat a kiirtott zsidók számával országonként, to­vábbá két illusztrációt a németek zsidóel­lenes propagandájával kapcsolatban.

Meglepő, hogy éppen a legnépszerűbb történelemkönyvek (amelyeket eddig több mint 175 000 példányban adtak ki) azok, amelyek szinte teljesen elfelejtik a holocaustot. A P. Cornej által jegyzett két tankönyv ennek kapcsán csak egy-egy mondatot vállal: „Az első koncentrációs táborok felszabadítása, ahová a zsidókat küldték a megszállt országokból (…) je­lentős befolyást gyakorolt a háború utáni nürnbergi perekre”, illetve „A nácik csak akkor láthattak hozzá a teljes körű meg­semmisítéshez, miután kitört a második világháború, hiszen ekkortól már egyálta­lán nem kellett törődniük a világ közvéle­ményével.” A két tankönyv egy szót sem szól Theresienstadtról vagy a 272 ezer csehszlovákiai zsidóról, akik közül 80 ezer Cseh-Morvaországban élt. Ha az em­ber elolvassa az érintett fejezeteket, kénytelen azt feltételezni, hogy a szerző zsidóellenes érzelmei bizony felülkere­kedtek történészi elhivatottságán. (Csehszlovákia teljes világháborús em­bervesztesége 360 000 körül volt.)

Ami a zsidók háború utáni sorsát illeti, itt csak Izrael Állam megalakítását emlí­tik, a kommunista rezsim zsidóellenességével és az 50-es évek politikai pereivel csak egy tankönyv foglalkozik. Izraelt hol negatívan, hol pozitívan ítélik meg.

Ki kell emelnünk, hogy a tankönyvek lapjain a cseh nemzeti mozgalom antisze­mitizmusának tárgyalása nem kap ele­gendő teret. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a szerzők úgy érzik, hogy a fia­talság körében a cseh nemzeti érzést kell erősíteni és ezt a szándékot a negatív felhangok esetleg meghiúsíthatnák. Ezért a mozgalom kezdeti zsidóellenességéről in­kább hallgatnak.

D. Canek szerint egy tankönyvnek nem kell nyíltan antiszemitának lennie. Maga az a tény, hogy nem beszél a zsi­dókról, és agyonhallgatja a zsidókkal kap­csolatos tényeket, elegendő ahhoz, hogy antiszemitának minősítsük. És ez így is marad mindaddig, amíg a tankönyvek megírását cseh (nacionalista) keresztény szerzőkre bízzák.

Szlovákia

1938 előtt a zsidóság a csehszlovák társadalom szerves részét képezte. A ho­locaust és az azt követő szovjetbarát re­zsim gyökeresen megváltoztatta a helyze­tet. A zsidók látszólag megszűntek létezni, mind fizikai, mind kulturális értelem­ben. A tankönyvek alig-alig említették a zsidókat, a Holocaustot, Izraelt és ha igen, akkor is negatív felhangokkal. A németek koncentrációs táborait például úgy tüntették fel, mintha ott kizárólag antifa­siszta ellenállók, különösen kommunis­ták senyvedtek volna. Az 1939 és 1945 között fennállt Szlovák Köztársaság kato­likus és antikommunista voltát hangsú­lyozták, szándékosan megfeledkezve a Tiso-rezsim dühödt antiszemitizmusáról. 1989 novembere óta azonban a helyzet lassan, de biztosan változik.

Az általános iskolák ötödik osztályában a földrajzkönyv (Bratislava 1996) szerint földünk legfontosabb vallásai a keresz­ténység, az iszlám, a hinduizmus és a buddhizmus. A tankönyv két helyen is említi Izraelt. Leírást találunk benne a kibucokról és az izraeli-arab konfliktusról is. A mellékelt térkép külön jelzi az 1967-ben elfoglalt arab területeket.

Az ötödikes irodalomkönyv szól arról, hogy „az Ótestamentumot eredetileg hé­berül írták” és hogy Jézus zsidó volt, de „tanításaival felháborította a zsidó vallási vezetőket, akik feljelentették őt a római ügyésznél, Poncius Pilátusnál. Pilátus azonban ártatlannak találta és felmentet­te Jézust. De mivel a feldühödött tömeg a halálát követelte, végül keresztre feszítették.”

A hetedikes állampolgári ismeretek tankönyv objektív tájékoztatást ad a zsi­dó vallásról, Ábrahám és Isten szövetsé­géről, a tóráról, a 613 parancsolatról, a zsidó nép kiválasztottságáról, a messiás­válásról. A zsinagógáról így ír: „A zsidó vallási élet központja. Itt zajlanak a há­zasságkötések és a fiúkat itt avatják férfi­vá. A zsidó ünnepek sokszor családi ün­nepek is egyben.” A szöveg felsorolja a legnagyobb zsidó ünnepeket.

1993-ban létrejött az önálló Szlovákia. Nemzeti ünnepe augusztus 29: 1944-ben ezen a napon tört ki a felkelés a németek és helyi csatlósaik ellen. Az eseményt azonban sokan negatívan ítélik meg. Ilyen a Szlovák nemzeti Párt is, amely a felkelést árulásnak tartja. Az SzNP 1994 és 1998 között a koalíció tagja volt, és mint ilyen, az oktatási minisztériumot kapta meg. A miniszter megkísérelte megakadályozni a Szlovákia az új évszá­zadban című hetedikes történelemkönyv terjesztését és helyette az antiszemita ori­entáltságú volt padovai egyetemi tanár, Milan S. Durica Szlovákia és a szlovákok története című művét próbálta meg be­csempészni a tantervbe. Ebben az 58 ezer akkor Szlovákiában élő zsidó 1942-es deportálását úgy állítja be, mintha az Tuka miniszterelnök és Mach belügymi­niszter mesterkedéseinek eredménye volna csupán, így próbálván mentegetni az első számú bűnözőt, Tiso atyát. Durica cinikusan azt írja könyvében, hogy míg korábban csak huszonnégy zsidó is­kola volt Szlovákiában, 1942-ben már hatvannégy. Elfelejti hozzátenni, hogy 1941 őszétől a zsidó gyerekek már ki vol­tak tiltva az ingyenes állami iskolákból és szüleik kénytelenek voltak a saját pén­zükből magániskolákat alapítani…

A többi történelemkönyv viszonylag objektíven foglalkozik a holocausttal és az első Szlovák Köztársaság ebben ját­szott gyászos szerepével.

A gimnáziumi irodalomkönyvek (Bratislava, 1995 és 1997) bő terjedelemben foglalkoznak Franz Kafkával és életművé­vel anélkül, hogy megemlítenék zsidó származását. Ugyanakkor említik a kevés zsidó író egyikét (Vámos Géza), aki Szlo­vákiában élt, és többek között Letört ág című művében zsidó témákról is írt.

A negyedikes tankönyvben említést nyer Jan Otcenásek híres műve (Ró­meó, Júlia és a sötétség) és Ivan Klima neve, aki „Gyermekként három éven töl­tött a theresienstadti koncentrációs tá­borban és műveiben az ott átélt élménye­it dolgozza fel”.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az oktatás ebben a tekintetben 1989 óta nagyot lépett előre, de a legtöbb tanuló és diák ennek ellenére továbbra sem tud szinte semmit a zsidóságról, a zsidó törté­nelemről és a zsidó vallásról. Ennek oka részben a 40 évi kommunista ködösítés, részben a szlovák nemzeti tudat erősödé­se, amely 1993 óta minden területen ta­pasztalható, és amely majdhogynem ki­zár minden más népet vagy nemzetet a kollektív tudatból. Ezért nem csoda, hogy a tankönyvek nagyrészt Szlovákiával, a szlovák történelemmel és kultúrával fog­lalkoznak, kevés helyet hagyva olyan „másodlagos kérdéseknek”, mint a zsi­dók múltbeli szerepe az ország életében (amely amúgy sem volt olyan jelentős, mint Magyarországon, Ausztriában vagy Németországban). 1998 szeptemberétől új vezető áll az oktatási minisztérium élén, Milan Ftacnik, a Demokratikus Baloldali Párt tagja. Ez a párt már koráb­ban elítélte az első Szlovák Köztársas­ágot és annak a zsidók kiirtásában ját­szott szerepét.

Összeállította és fordította:

Rajki András

Címkék:2000-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Zsidók Berlinben 1938-1945

Zsidók Berlinben 1938-1945 A porosz birodalmi főváros szívében az 1866-os esztendő zsidó újévén avat­ták fel az Új Zsinagógát az Oranienburger...

“Ez csak a jéghegy csúcsa” – Nagy változás előtt az izraeli ultraortodox társadalom

„Ez csak a jéghegy csúcsa” Nagy változás előtt az izraeli ultraortodox társadalom A következőkben az izraeli társadal­mat mélyen megosztó ultraortodoxok...

Close