A próféta, aki életét a zsidók országának szentelte: Natonek József rabbi
Herzl Tivadar és Nordau Miksa a cionizmus meteorjai fáklyaként végigvonultak a magyar zsidó horizonton, s aztán csend lett. Később kisebb fényű hajnalcsillagok fénye vibrált lelkesített egy-egy rövid időre, mint: Rónai János, Szamosfalvi, Bettelheim, akiknek tanítványai és folytatói a Makkabea lelkes diákjai voltak. Komoly Ottó, Kahán Niszán, Beregi Ármin, Izsák Ede, Richtman Mózes és csoportjaik pedig már a mi korunkban vigyáztak rá Cion iránti szeretetükkel és cionista tevékenységükkel, hogy a fény ne aludjon ki, még ha nagyon keveset is melegített.
Az új vágányokra állított cionista történetírás alapjait az elmúlt évszázad első és második felének kutatása keretében dr. Jiszrael Bar-Tal a héber egyetem fiatal történész-tudósa rakta le. Jómagam másfél évtized csendes, de alapos munkájával iktattam be a cionista levéltár összegyűjtött anyagának soraiba a magyar vonatkozású anyagot. Ehhez tartozik az élvonalban a Natonek hagyaték is.
A Natonek papírok rendezése és tanulmányozása alatt felvetődött bennem a kérdés, mi az oka annak, hogy Natonek nem kapott még helyet a magyarországi cionizmus fáklyahordozóinak panteonjában?
És ez annál is kevésbé érthető, mert Natonek József rabbi tudományosan képzett talmudikus felkészültségével a politikai cionizmus első úttörője és szívós harcosa volt fél évszázaddal Herzl megjelenése előtt! Gerinces magatartással meghátrálást nem ismerve elsőként hangoztatta, hogy a zsidó nép hazája Erec Izrael és azt is, hogy a polgári jogegyenlőség szülőföldjükön, Magyarországon jár a zsidóknak, nem mint egyéneknek, hanem mint nemzeti kisebbségnek. Mindezt pedig fél évszázaddal Herzl feltűnése előtt tette.
Natonek József 1813-ban született egy Komárom melletti kis faluban, Kömlődön. Gyermekkorát Zágrábban töltötte, Talmud Tóra iskolában, anyai nagybátyja, a palotai rabbi oltalma alatt. Későbbi talmudista tanulmányait Nicolsburgban folytatta, itt kapta meg a rabbiképesítő oklevelét, a „Hatarat-Horaat” a híres rabbi Nachum Trebitsch kezeiből. A jesivából hazatérve, talmudi és világi műveltséggel gazdagon felruházva, Komáromban megnősült. Raab Annát, a neves ortodox Slomo Raab leányát vette feleségül. Slomo Raab testvére volt Eliezer Raabnak és apósa Stampfernek, a Petach Tikva későbbi megalapítójának. De akkor még a fiatal házas Natonek a kereskedői pályát választotta. Ez azonban nem volt számára szerencsés választás.
A szabadságharcot követő két évet Natonek otthon töltötte, azután meghívták Nagysurányba, egy Pozsony melletti kisvárosba megszervezni egy zsidó iskolát, amelynek vezetésével együtt el kellett látnia a rabbi teendőit is. Először megszerezte a tanítói képesítését Budapesten, és csak azután tett eleget a meghívásnak. Mint a nicolsburgi jesivák tanházainak végzettje, felkészülten érkezik betölteni hivatását, s talán küldetését is. Briliáns szónoklatot tartott az I. Ferenc József megmenekülése örömére rendezett hitközségi banketten, a császár ellen elkövetett sikertelen merénylet után, 1853-ban. Ez volt Natonek első nyilvános közéleti bemutatkozása.
1854-ben megválasztották jászberényi rabbinak. A jászberényi hitközség tagjainak jó része az ötvenes évek elején a Monarchia más országaiból érkezett a városba. Natonek felállította iskolahálózatukat, a hitközség irodáit újjászervezte. De kivívta magának a város keresztény lakosságának az elismerését és tiszteletét is. Hitközsége nevében ő fogadta a királyt 1857 nyarán. Ebből az alkalomból is kiváló szónoklatot tartott, amit feljegyzett a krónika.
Az emancipáció körüli közelharcoktól, amelyet a magyar reformzsidóság és az ortodoxia közötti összecsapások jellemeztek, távol tartotta magát és híveit is. Saját útján haladt. Egy alkalommal a jászberényi templom szószékéről így fordult híveihez: „Imádkozzunk az egek Urához, hogy a magyar zsidóság semmiképp ne nyerje el az emancipációt. A mi hazánk nem itt van, hanem Cionban, városunk pedig Jeruzsálem”.
Szolnok vármegye királyi és császári főkapitányságáról Eötvös rendőrkapitány aláírásával két levél érkezett Natonek címére: 1860. június 10-én és 30-án. Az elsőben tudomására hozzák az addig tiszteletnek és elismerésnek örvendő főrabbinak, hogy az apostoli király és császár őfelségéhez intézett hódoló és köszönőlevélben, amelyet Szolnok vármegye közigazgatási és vallási szervei küldenek a bécsi udvarhoz, a jászberényi zsidó hitközség nem szerepel és ezért Natonek rabbi aláírását sem tartalmazhatja. A második levél már bírálja Natonek templomi szónoklatának tartalmát, és tudomására hozza, hogy ezen oknál fogva megvonták tőle az aláírás jogát.
Ez a jászberényi szónoklat az első, talán a legelső megnyilatkozás a politikai cionizmus történetében, amely 1859-ben hangzott el, dr. Jisrael Bar-Tal szavaival „az első fecskéje a zsidó tavasznak”. Ez a templomi beszéd, amely Natonek meghátrálás nélküli nemzeti színvallása, két állásába került: fel kellett adnia a jászberényi rabbiságot, de nem vették fel a pesti Rabbisági Székre sem, amelyet a pesti hitközség meghirdetett és Natonek megpályázott 1860-ban.
A főrabbi Budapesten ebben az időben Benjámin Zeev Meisel volt, aki latba vetette befolyását Natonek felvétele mellett, hasonlóan a rab- binátus két másik tagja, Wahrman Jehuda és Brüll Smuél is. De az elöljáróság ellene szavazott, mert „tudomást szereztek a jászberényi templomi beszédről és más megjelent munkáiról is, amelyekben már előre vetíti hitét: nem várunk tovább a csodákra, kezdjük el önmagunk felszabadítását és Cion betelepítését. „Ennek a feladatnak akarom szentelni az egész életemet utolsó lélegzetemig.” Ez a felfogás szöges ellentétben áll az akkori pesti izraelita hitközség hivatalos célkitűzésével. Hirschler Ignác hitközségi elnökkel az élen többek között Wahrmann Mór, Kohut, Mezei Mór és a többi elöljárósági tag ugyanis mind a magyarságba való teljes beolvadás, vallási és jogi egyenrangúsítás elérésére összpontosították minden erejüket.
Natoneknek az a hitvallása, hogy a magyar zsidóságnak mint nemzeti egységbe tömörült kisebbségnek kell kivívni egyenjogúsítását, nem pedig mint egyénnek, vagy vallási csoportnak, nem találhatott ekkor megértésre a hitközség két szemben álló része közül egyikben sem. Sem a neológok, sem az ortodoxok táborában.
Natonek jelöltségét tehát elutasították, azzal az indoklással, hogy köztudomásúan „nyughatatlan természetű”. Ezt a megállapítást tartalmazza a pesti izraelita hitközség elöljárósági gyűlésének határozata 1861. május havában.
1861 végén viszont elfogadta Székesfehérvárott á neki felajánlott rabbiszéket. A városban a keresztény társadalom megbecsüléssel övezte, így például Pauer János megyei püspökkel együtt dolgozott egy ötnyelvű szótár szerkesztésén, öt évig tartott a székesfehérvári rabbiság.
Későbbi tevékenységét jelentősen befolyásolta találkozása Moshe Hess-sel. Moshe Hesst a vonatkozó irodalom a politikai cionizmus első hírnökének tekinti. Könyve: „Róma és Jeruzsálem” 1862-ben jelent meg, s ezt Natonek Fehérváron olvasta.
Súlyos gondokat okozott neki, hogy egy évvel a fehérvári rabbiszék elfoglalása után az ortodoxok kiváltak a közösségből és királyi engedéllyel saját önálló hitközségbe tömörültek. Ettől kezdve a két egymással szemben álló tábor elviselhetetlen helyzetet teremtett a rabbinikus teendők betöltésénél.
Erre az időre esik nagy harca Lőw Lipóttal, a magyar zsidóság nagy tekintélyű és politikai befolyással is rendelkező szegedi főrabbijával is. Lőw Lipót ugyanis élesen szembeszállt a zsidók államalkotó szándékaival és a zsidó nemzeti gondolat feltámasztásával. Ben Chananja című folyóiratában jelentette meg vitriolba mártott tollával megírt cikkeit a zsidó nemzeti eszme ápolói ellen. Natonek felvette a harcot a zsidók asszimilációjáért küzdő Lőw Lipót rabbival. Felvázolta az asszimilációval járó súlyos veszélyeket a zsidóságra, a zsidó nép fennmaradására, írt a zsidóság potenciális államalkotó erejéről és jogáról önállósága kivívására, és mindez 1860-ban történt! Natoneknek sohasem bocsájtotta meg a magyar szellemi és patrióta vallási hierarchia, hogy írásaival, vitáival csorbította Lőw rabbi tekintélyét! Támogatást ehhez sehonnan sem kapott.
*
Natonek termékeny szellemének legkitűnőbb és legfontosabb munkája: A Messiás. Ez a munka a politikai cionizmus krédója, amely a Magyarországon 1861-ben beterjesztett és 1865-ben megszavazott emancipációs törvény reakciójaként látott napvilágot Székesfehérvárott. És rögtön utána el is tűnt. Eltüntették. Nem tudni, kik. Csak 1948-ban, egy különleges találkozás eredményeként került elő a budapesti Széchényi Könyvtárban. Egy fiatal magyar történész (akit azóta is keresek) kutató munkája révén. A Messiás előkerülésével megváltozott a cionizmus történetének a magyar zsidósággal kapcsolatos koncepciója. Ehhez kötődik dr. Jiszrael Bar-Tal kutató munkájának konklúziója is, az, hogy a cionista eszme magyar talajon is csírázott.
Natonek Messiása, amelynek lényege az ereci letelepedés tana, vagy talán a visszatelepedés folyamata, három tézisen alapul. Az első: hinni, hogy a zsidóság egy nép, s nemcsak vallási közösség, amelynek törekvése visszaállítani a nemzeti önállóságát az ősök földjén. A második: nem várhatunk tovább a csodákra, itt az idő, hogy a zsidó nép önmaga valósítsa meg messiási küldetését a benne rejlő tehetsége és alkotókészsége révén, s a kultúrállamok segítségével. A harmadik: a zsidóság be fogja tölteni messiási feladatát a népek családjának soraiban, mint ezeknek egyenrangú tagja, önállóságának elérése után Erec Jiszraelben. Izrael Istene segítségével.
Ez a munka 1862-ben íródott az akkori magyar kormány mindazon igyekezete közepette, hogy beolvassza a magyar zsidóságot. Natonek Messiása ugyan eltűnt, mielőtt még hatást gyakorolhatott volna olvasóira, de maga a szerző a prófécia hordozója életét és jövőjét ezentúl e célja megvalósításának szentelte.
Jehuda Alkalájjal Konstantinápolyban. (Cremiaux az Alliance „Kol- Jiszrael-Chaverim” és Kalischer a zsidó betelepítési társaság, „Chevrát Jisuv Erec Jiszrael” elnöke volt abban az évben.)
Natonek tervet dolgozott ki, hogy megvásárolják a török szultán engedélyét az ereci földvásárlásra és egy önálló zsidó állam felállítására, valamint a letelepedés fázisainak meggyorsítására. A terv egy ideig reálisnak látszott. Az Alliance azonban nemzetközi okokra hivatkozva visszalépett támogatásától. De Kálischer és a Chevra Natonek mellé állt.
1867-ben Kalischer, Gutmacher, Eliezer Lipmann, Silbermann (a Magid akkori főszerkesztője) összeültek Félix Sachs, a bécsi bankár elnökletével és elhatározták, hogy a Chevra (zsidó letelepedés) nevében kiküldik Natoneket a szultán udvarába. Először földvásárlási engedély, vagy örökbérlési „firmann” megszerzésére, másodszor: védelmi lehetőségekre arab támadó bandák ellen. Gidemann bécsi főrabbi bemutatta Natoneket az ottani török követnek, Asszad Haidernak, és a követ ajánlólevelet küldött Konstantinápolyba.
Natonek isztambuli tartózkodását Jakir Giron, az ottani zsidó főpap, Chacham Basi és Jehuda Alkaláj zágrábi főrabbi egyengette. Előterjesztette kérését a török szenátusnak, Ali pasának és a török miniszterelnöknek, Fuad pasának. Maga a szultán külföldön tartózkodott. Natonek várta visszaérkezését, de közben súlyosan megbetegedett, s ezért haza kellett utaznia.
Ezután már csak családja körében élt és dolgozott. A török udvar pedig a Kréta szigetén kitört, az ég tudja hányadszori lázadás után félretette a Natonek által benyújtott okmányokat.
*
Natonek a 70-es években gyakori vendég volt a Herzl családnál is. Feltehetően Jacob Herzllel, Tivadar édesapjával és Nordau Miksával hosszas diskurzusokat folytatott. Lehetetlen, hogy a fiatal fiú, Theodor ne figyelt volna oda…
Natonek József rabbi 1892-ben halt meg Heves megye Bátor nevű falujában. Ott is temették el. A cionista levéltár őrzi és kitüntetett gondoskodással kezeli a Natonek-papírokat. 100 éves a legfiatalabb közülük, minden szónak, minden írásjelnek, de még a lapszéli margónak is történelmi értéke van számunkra.
Meg kell írni Natonek életét és korát, talán így: A próféta, aki Magyarországon született, itt halt meg, és életét a zsidók országa felépítésének szentelte.
Miron Eszter
Címkék:1990-10