Szombat előfizetés 2017

A meggyilkoltakat „leírják”?

Írta: G.Gy. - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A kormány novemberben a parlament elé terjesztette törvényjavaslatát az életüktől, illetve szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról. A javaslat régi hiányt pótolt volna, ha egyrészt nem lett volna maga is szerfölött hiányos, másrészt a kormány vissza nem vonta volna, még mielőtt az országgyűlés a napirendjére tűzte. Lapzártakor kellő információ hiányában csak találgatni lehet, mi késztette a kormányt a visszavonásra, aminek a célja egyébként a javaslat átdolgozása. Hivatalosan ugyanis még nem is foglalhattak állást vele kapcsolatban a társadalmi szervezetek, így a bírálatok – ha elhangzottak és a kormány tudomására jutottak – csak magánvélemények lehettek.

Ez a törvény lenne hivatott a zsidóságot emberéletekben és egyedei személyes szabadságában 1939- 1945 között ért súlyos sérelmek reparálására is. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a zsidó egyesületekkel karöltve, minden bizonnyal a kormány és a törvényhozás tudomására hozza majd álláspontját és igényét ezzel kapcsolatban. E tekintetben nélkülözhetetlen a hazai zsidóság egyöntetű és határozott fellépése. Várhatólag ennek szellemében fog majd a netán szükséges módosítások érdekében szót emelni a törvény- hozás egy-két zsidó tagja is.

Addig is érdemes rámutatni az immár visszavont törvényjavaslat néhány lényeges gyöngéjére, hiszen könnyen lehet, hogy ezek egyike-másika az új változatban is benne lesz, ha ellenvetéseinket és tiltakozásunkat idejében nyilvánosságra nem hozzuk.

A legnagyobb fogyatékossága az, hogy az emberéletben elszenvedett veszteségekért adandó és eleve is inkább csak jelképesnek mondható kárpótlást azok esetére korlátozza, akiknek az életét bírósági eljárás alapján vagy ilyen eljárás közben vette el az önkényuralom. Semmit sem kaphatnak tehát azok özvegyei vagy gyermekei, akiket az ukrajnai aknamezőkre hajtottak, a gettókban és a deportálás előkészítése során öltek meg, a Dunába lőttek, vagy a nyugatnak tartó halálmenetek közben gyilkoltak meg a csendőrök, a nyilasok vagy a munkaszolgálatos századok keretlegényei. És semmi nem jár a törvényjavaslat szerint az Auschwitzban, Dachauban és más haláltáborokban elpusztítottak hátramaradottainak, noha a deportáltakat magyar közigazgatási és katonai hatóságok juttatták elpusztításuk színhelyére.

Véleményünk szerint elfogadhatatlan, hogy a törvényjavaslat egyszerűen ״leírja” a magyar állam közreműködésével halálba hurcolt magyarországi zsidók százezreit, és még csak fel sem veti annak a lehetőségét, hogy akár később, az ország kedvezőbb gazdasági viszonyai között történjék valamilyen kárpótlás e veszteségekért.

Ami a személyes szabadság korlátozásával elszenvedett sérelmeket illeti, a törvényjavaslat már az érintettek körének meghatározásakor mellőz egy olyan (nyilván enyhének ítélt) szabadságkorlátozási módot, amilyen a csillagos házakba kényszerítés, majd a gettóba telepítés volt. Holott köztudomású, hogy ezek az intézkedések nemcsak kényszerlakhely kijelölését jelentették, de kijárási tilalmak révén a mozgásszabadság súlyos korlátozását is. Arról már nem is szólva, hogy a csillagos házak és gettók lakói gyilkos inzultusok, terrorcselekmények célpontjai voltak.

A törvényjavaslat – helyesen – a személyes szabadság sérelmének minősíti a zsidókra kényszerített munkaszolgálatot, de csak annyiban, amennyiben azt ״közvetlenül a harcoló alakulatok kötelékében” teljesítették. Még nem tudható, milyen kibúvókat kínál a kártérítési kötelezettség alól e megfogalmazásban a ״közvetlenül” határozószó. Azt is csak gyanítjuk – egyértelműen még nem tudjuk -, hogy ״a harcoló alakulatok kötelékében” megszorítás nem jelent megszorítást földrajzi értelemben is. Vagyis – reméljük – nem azt jelenti, hogy az ukrajnai munkaszolgálatért jár, az 1944-ben az ostromlott fővárosban, vagy Sopron táján fegyveres nyilasoktól fenyegetett sáncásóknak nem jár.

A személyes szabadság korlátozását a törvényjavaslat a mozgásszabadság korlátozásával azonosítja, így semmit sem szól a pályaválasztás vagy a foglalkozás gyakorlásának szabadságában a zsidótörvények következtében elszenvedett kényszerekről és veszteségekről.

A kárpótlásra jogosultak körét azokra terjeszti ki a törvényjavaslat, aki vagy magyar állampolgár, vagy a sérelem elszenvedésekor az volt, illetve, ha nem magyar állampolgár, úgy a törvény hatályba lépésekor életvitelszerűen Magyarországon él, vagy haláláig Magyarországon élt. Ez így rendben is lenne, ha a javaslat 10. cikkelye, mely a korábbi cikkelyekben meghatározott sérelmekhez kapcsolódó tulajdoni sérelmek miatti vagyoni kárpótlásról szól, nem korlátozná ezeket a tulajdoni sérelmeket a mai országhatárok közötti területre. Emiatt nem világos, hogy az 1938-1941 között kialakult, úgynevezett megnagyobbodott országterületen 1938-1945 között élőket abban az esetben is megilleti-e az életben és a személyes szabadságban elszenvedett sérelmekért a kárpótlás, ha 1945 után lakhelyük már nem tartozott Magyarországhoz, és magyar állampolgárságukat az 1938-1945 közti időszak tekintetében nem tudják igazolni.

A kárpótlás mértékére vonatkozólag a törvényjavaslat időbeli korlátokat szab. Munkaszolgálatosok esetében legfeljebb 2 évet, deportáltak esetében 8 hónapot lehet beszámítani. Ez sérelmes, hiszen tudjuk, hogy sokan két évnél hosszabban voltak kénytelenek szolgálni – Kárpátaljától Ukrajnán át vissza a nyugati ״gyepűig”, majd tovább Mauthausenig. És az a deportált sem volt kivételes eset, akit 1944 májusában hurcoltak el, de csak 1945 májusában szabadult fel, a tizenharmadik hónapban.

A törvényjavaslat nem tesz különbséget a szabadságkorlátozás elszenvedésének módja és helyszíne tekintetében. Szerinte nyolc hónap Kistarcsán 1945 után ugyanolyan súlyú, mint 8 hónap Dachauban, és a munkaszolgálat az ukrajnai aknamezőkön 1942-ben ugyanúgy minősül, mint Miskolc mellett 1954-ben. Ezt az egyenlősítést lehet talán nagyvonalúságnak tekinteni, amit egy ellenkező, differenciáló szemlélet gyakorlati kivihetetlensége is indokol, annyi azonban bizonyos, hogy sokan találják majd fájdalmasnak.

Mint említettük, a törvényjavaslat intézkedik az emberéletben és személyes szabadságban elszenvedett sérelmekhez tapadó tulajdoni károk részleges pótlásáról. Hozzá kell tennünk: az 1991. évi kárpótlási törvény előírásait kívánja kiterjeszteni erre is. Ez ellenkezik a Párizsi Békeszerződésnek a magyar zsidóság kártalanítását előíró rendelkezéseivel. De még ha elfogadnák is ezt, mondván, hogy a tömeges jogsértések 1945 után a békeszerződés előírásait ugyanúgy vették semmibe, mint más hatályos magyar törvényeket, akkor is nyitottnak kell tekintenünk egy kérdést. Azt, hogy lesz-e kárpótlás azokért az ingatlanokért és más javakért, amelyek tulajdonosai és azok örökösei egyaránt a holocaust áldozataivá lettek? Ezekért a magyarországi zsidó közösséget illetné meg kárpótlás, vagy kártérítés, erről azonban sem az úgynevezett kárpótlási törvény, sem a most tárgyalt törvényjavaslat nem rendelkezik.

A kormány előterjesztése szerint a megállapítandó kárpótlásba beszámít ״az a juttatás, amelyet a jogosult e törvényben foglalt bármely jógámén magyar, vagy külföldi állami forrásból kapott”. A magunk részéről a legmesszebbmenően készek vagyunk méltányolni az ország mai gazdasági gondjait, azonban elvileg elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar állam azzal az indoklással térjen ki, akar csupán részlegesen is az állampolgáraival szemben – az általa okozott súlyos jogsérelmek és veszteségek miatt – reá háruló kötelezettségek elől, hogy az említett sérelmek és veszteségek előidézésében társtettes külföldi állam a maga kötelezettségét már lerótta. (Ami iránt különben is erős kétségünk van.) Magyarul és röviden: az az úgynevezett jóvátétel, amivel a nyugatnémetek a hetvenes években a holocaust megmaradt áldozatait – úgymond – kárpótolták (mely kárpótlás körül a magyar állam gyanús szerepet játszott), nézetünk szerint semmiképp sem csökkentheti a magyar állam által fizetendő kárpótlást.

G.Gy.

Címkék:1991-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ávráhám Slonszki, Eszter Ráv és Hájim Guri versei

Ávráhám Slonszki*: IMA Bocsáss meg, Uram, kinek titka a Név, kinek sorsa a messze, s közelünkben a fénye, hogy hiába...

Segíteni kell Izraelt nagy feladatában!

A szovjet alija az USA sikere? Sokakban felmerül az a kérdés, miért is kell az Egyesült Államoknak milliókkal segítenie Izraelt...

Close