Szombat előfizetés 2017

A kinyilatkoztatás megszólítottjai

Írta: Schmelovszky Gusztáv - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Franz Rosenzweig: Nem hang és füst. Válogatott írások. Fordította, válogatta és az utószót írta Tatár György. Holnap Kiadó, 1990, 227 oldal, 95 Ft)

A könyv válogatást nyújt az 1886-1929 között élt német-zsidó gondolkodó leveleiből, rövidebb írásaiból. Az asszimilált polgárcsalád gyermeke a kikeresztelkedés pillanata előtt torpan meg, és kanyarodik rá arra az útra, mely saját szellemi gyökereinek feltárásán keresztül vezet egy újfajta ön- és világértelmezéshez. Unokatestvéréhez írott levelében, a kötet első írásában, felvázolja döntésének gondo­lati hátterét és azt az új alapot, melyre gon­dolkodását és életét helyezi. Mert nála ez a kettő – gondolkodás és élet – éppen e döntés meghozatalától kezdve elválaszthatatlanná válik. Ez az alap a zsidóság hármas üzenetének, a TEREMTÉS – KINYI­LATKOZTATÁS – MEGVÁLTÁSnak az igazsága. Olyan igazság – írja a kötetben szereplő Az új gondolkodás című ta­nulmányban —, melyet igazzá bizonyítani csak valamennyi nemzedék zálogul adott élete képes. A zsidó nép és a keresztény egyház, a zsinagóga és az eklézsia, az a két közösség, melynek nemzedékei életüket en­nek az igazságnak adták zálogul. Ők az Ádámhoz, az első emberhez, az Emberhez intézett, és a pogányság által a feledés homályába temetett kinyilatkoztatás meg­szólítottjai, hordozói. Zsinagóga és ek­lézsia, habár eredetük közös, hiszen mind­kettőt a kinyilatkoztatás – egyiket a Színáj, másikat a Golgota – hívta életre, mégis, a történelmi létben egymás ellenlábasai. A zsinagógának – írja Rosenzweig a Rudolf Ehrenberghez intézett levelében – halhatat­lanul, de tört pálcával és bekötött szemmel, a világ minden megmunkálásáról le kell mondania, s minden erejét arra kell fordítania, hogy önmagát életben és az élet­től tisztán tartsa. Így a világ megmun­kálását az egyháznak hagyja, és benne is­meri el minden pogány üdvösségét minden időkben… De vonakodik az egyháznak elis­merni, hogy az erő, amelyből az a szeretet műveit cselekszi, több volna isteninél, s magának Istennek az ereje volna. A zsi­nagóga tehát bekötött szemmel és a hata­lomról lemondva, kettétört uralkodói pál­cával várja A Napot, az idők végezetét Az egyház pedig uralkodói pálcáját szilárdan tartva néz a világra és szólít kinyi­latkoztatásra: a Teremtés tudására, a végső megváltás reményére, azaz a történelmi felelősség vállalására. A veszély számára abban áll, hogy az uralkodás mámora feledteti vele azt az üzenetet, melynek létét köszönheti. S ezért – folytatja levelében Rosenzweig – valahányszor az egyház meg­feledkezik botrány voltáról s az „általános emberivel” szeretne kiegyezésre jutni, ami nagyon is kapóra jönne azon görögöknek, akik ama császárhozhasonlóan Krisztusnak is szobrot állítanának isteneik templo­mában, az egyház mindenkor a zsina­gógában lel néma figyelmeztetőjére, aki az általános emberitől nem csábítva, csak a botrányról tud; s ekkor az egyház ismét érzi pozitivitását, s ismét a keresztről mondott szót szólja.” Zsidóság és kereszténység egymást el nem fogadó kölcsönös egymást föltételezése, az igazság kettéhasadt arca, majd csak az idők végezetén egyesül ismét azon „a ponton, ahol Krisztus megszűnik úrnak lenni”, és „Izrael kiválasztottnak lenni”.

A kinyilatkoztatás üzenetének meg- hallása volt az az erő, mely Rosenzweiget, Friedrich Meinecke a történészprofesszor fiatal, tehetséges tanítványát az akadémiai karrierhez vezető útról elhívta és a „hűség ügyének lovagjává” tette. Mikor doktori disszertációja a „HEGEL ÉS AZ ÁLLAM” megjelenik, ő már más utakon jár. Fő művét, „A MEGVÁLTÁS CSILLAGÁT”* ekkor­ra már befejezte és idejét a Frankfurtban – általa – alapított Szabad Zsidó Tanház szervezésének és irányításának, valamint a tanításnak szenteli. A fő mű megírása után készült összes írását úgy tekintette mint „A MEGVÁLTÁS CSILLAGÁNAK” kom­mentárját. Magát a fő művet pedig, mint a Martin Buberrel közösen készített bibliafordítás kommentárját.

Rosenzweig gondolkodásának kiinduló­pontja a hétköznapi, vagy egészséges em­beri értelem nézőpontja, mely a világot, mint a már kinyilatkoztatott világot ismeri meg. Ez azt jelenti, hogy a filozófia azon erőlködése, hogy a világunkat alkotó, egymással a mindig megújuló kinyilat­koztatás által mindig újra kapcsolatba kerülő három szubsztancia – Isten, Világ, Ember – közül kettőt mindig a harmadikra próbáljon visszavezetni, hamis. Minden világ! – szól az ókori bölcs. Minden Isten! – suttogja a középkori teológus. Minden em­ber! – harsogja a modem kor filozófusa. De válaszaikban az egészséges emberi értelem nem nyugodhatik meg. Ő a valóságot egész másként érzékeli. Számára a fent említett három szubsztancia mindegyike …egy-egy olyan hagyma, melyeket addig hámoz­hatunk, ameddig akarunkmindig csak újabb hagymarétegekhez jutunk, és so­hasem valami ”egészen máshoz” – írja Rosenzweig AZ ÚJ GONDOLKODÁS című írásában. A nyelv az az erő, mely az Isten, Világ, Ember szubsztanciákat egymás felé nyitottakká teszi. A nyelv, mely a kinyi­latkoztatás üzenetének: a Teremtés tudá­sának, a (végső) megváltás reményének, azaz a történelmi felelősség vállalására való buzdításnak a hordozója. A megszólítás- megszólítottság viszonyának gondolata, az Én-Te viszony – melyet Rosenzweigtől füg­getlenül, szinte egy időben, két másik gon­dolkodó, Martin Buber és a katolikus Ferdinand Ebner is felismert – Rosenzweignél történelmi, üdvtörténeti jelentőséget, perspektívát kap.

A „szemlélet”, haskala, szoros kapcso­latban kell, hogy álljon az életvezetéssel, a halachával. A törvénynek parancsolattá kell ismét lennie – írja Rosenzweig „AZ ÉPÍTŐK” című írásában. Maiságát kell visszakapnia, amely minden nagy zsidó korszak tapasztalatában a törvény örök­kévalóságának egyetlen bizonysága volt. Ennek eszköze csak az lehet, hogyha a zsidó közösség minden egyes tagja a törvény „betűjét” és „szellemét” a saját egyéni sorsát vállalva, és azt tudatosan hordozva találkozik. Hogy az a tett, amit ebben a szellemben cselekszik, zsidó tett lesz-e, vagy sem, ez előre nem – és sokszor még a tett végrehajtása után sem – tudható, hiszen „mi nem ismerjük a határokat, és nem tudjuk, milyen távol verhetők le a Tóra sátrának cövekei, s hogy tetteink közül melyiknek sorsa, hogy távolabb verje le őket”.

 

* Magyarul részletek olvashatók Bíró Dániel fordításában – Rosenzweig Horváth Ágnes fordította egyéb levelei mellett – a Magyar Műhely 74. számában. További részletek: Törökfürdő 1993/2. és 1993/3. ford. Bíró Dániel.

Címkék:1995-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Jaki – Eszter könyve – és a FA

1965 NYÁRUTÓJÁN ÁTMENTÜNK a Rottenbiller utcába. Szüleim mondták, hogy Jakit búcsúztatjuk, Amerikába megy, kivándorol. Ott ültünk, a felnőttek beszélgettek, én...

Az Adorno – franciául és héberül

AZ 1990-BEN MEGJELENT Zsidó versek után, 1992-ben látott napvilágot Mezei András ADORNO című verseskötete, melyet a holocaust ötvenedik évfordulójára, bővített...

Close