Szombat előfizetés 2017

A kerítés

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Minden öngyilkos merénylet után felmerül Izraelben, hogy a paleszti­nokat műszaki zár segítségével kel­lene meggátolni az újabb robbantá­sok elkövetésében.

Az ütközőzónák, választóvonalak ötlete időről időre fölmerül, majd elhal, anél­kül, hogy bármilyen konkrétabb formát öltene. Ariel Saron utoljára ez év feb­ruár 21-én – egy palesztin öngyilkos merénylet és a rá következő izraeli vá­laszcsapás után – jelentette be, hogy ütköző övezeteket létesítenek Izrael és palesztin területek között. Saron akkor arról tájékoztatott, hogy a biztonsági kabinet (a kormányon belül létrehozott ötfős testület) elfogadta az ötletet és nemsokára megkezdődik az övezet ki­jelölése.

Az izraeli közönség azóta sem érte­sült konkrét lépésekről, holott túlnyo­mó része híve lenne egy ilyen megol­dásnak. – fia már békében nem tudunk élni – mondják – váljunk el a palesztinoktól, aztán csináljanak, amit akar­nak. Felmérések szerint az izraeliek nyolcvan százaléka pártolja ezt az el­képzelést.

A sivatagos, sík vidéken fekvő Gázai övezet esetében ez az elképzelés már meg is valósult: határán műszaki zár akadályozza meg, hogy engedély nélkül bárki átjusson Izraelbe. Itt csupán az övezeten belül fekvő zsidó települése­ket veszélyeztetik a terroristák.

Ám a Nyugati Part (Ciszjordánia) négyszáz kilométer hosszú, kanyargós, hegyekkel és mély völgyekkel szabdalt határvidékén műszaki zárat fölállítani gigantikus feladat lenne. Becslések sze­rint költségei meghaladnák a kétmilli­árd dollárt, fenntartása pedig évi 250 milliót emésztene fel.

Egyáltalán nem világos az sem, hol is húzódna ez a határ. A Palesztin Ható­ság által Izrael ellen indított háború (amit megtévesztő módon Intifádának neveznek, hogy népfölkelés jellegét hangsúlyozzák) semmissé tette a ko­rábbi izraeli ajánlatokat, így korántsem minden politikus az 1967-es határok mentén képzeli el a műszaki zárat. Az izraeli baloldalon mindenesetre sokan így gondolják. Még ha be is látják, hogy a béketárgyalásokat Arafat rúgta föl, a maximális engedményeket tennék a palesztinoknak, így a „kerítést” az 1967-es határok mentén építenék meg. Ezzel gyakorlatilag Ehud Barak 2000-ben Camp Davidben tett ajánlatát valósítanák meg egyoldalúan: Izrael ki­vonulna a Területekről, csupán a Jeru­zsálem környéki nagy településblokko­kat tartaná meg. (A radikális baloldali­ak, az európai baloldallal egy húron pendülve úgy hiszik, hogy a konfrontá­ció egyetlen oka az izraeli megszállás, így a kivonulás után az elnyomott palesztin nép azonnal hozzálát majd a bé­kés építőmunkához, hisz nem lesz töb­bé oka háborúzni. Ezért természetesen minden kerítés szükségtelen.)

A baloldali elképzelés gyenge pontja – azon túl, hogy a jelenlegi háborús helyzetben a lakosság túlnyomó több­sége szilárdan a jobboldal mellett áll – a telepek sorsa. A vallásos elkötelezett­ségű telepesek nem adják föl egy­könnyen lakóhelyüket, és nem hagyják el a Területeket csupán azért, mert praktikus politikai szempontok ezt kívánnák. Kemény magjuk valószínűleg erővel is ellenállna a kiürítési parancs­nak. E kemény belső küzdelmet valószínűleg fölvállalta volna a baloldali kormány, ha a fájdalmas lépésekért cserébe a békét hozhatja el az izraeli társadalomnak. Béke nélküli engedmé­nyeket azonban a mostani kormány nem támogat.

Az egyoldalú visszavonulás hívei jó példaként a libanoni kivonulást emle­getik: – Mióta Izrael végett vetett Dél-Libanon megszállásának, úgymond, az ország északi határain nyugalom van. Csupán azt nehéz egy kicsit megmagya­rázni, miként fér össze e nyugalommal a Hezbollah által fölállított és Izraelre irányított mintegy hatszáz rakéta.

A jobboldal válasza a fenti javaslatra az, hogy az egyoldalú visszavonulást palesztin oldalon nem a békülékenység, hanem a gyengeség jelének tarta­nák. E vélemény szerint a libanoni visszavonulásnak éppenséggel súlyos következményei voltak: az öngyilkos robbantások palesztin kiagyalói azt re­mélik, hogy a merényletek által felőrölt Izrael a Területekről éppúgy visszavo­nul majd, mint ahogy tette azt két évvel korábban Dél-Libanonból, a Hezbollah csapásainak hatására. Ezért a „fal” a Saron-kormány több tagjának elképze­lése szerint valahol a Palesztin Autonó­mia jelenlegi határai környékén húzód­na. (Az Autonómia gyakorlatilag a pa­lesztin nagyvárosokat és azok környé­két jelenti. Ez a Területeknek egyharmada, ám itt él a palesztin lakosság 90 százaléka.) A „fal” vagy „kerítés” szava­kat nem is használják, helyette inkább az „ütköző övezet” kifejezés van ér­vényben, az intézkedés ideiglenes jelle­gét hangsúlyozandó.

Gyakorlatilag ez a megoldás van most napirenden. Az öngyilkos merénylete­ket megelégelő izraeli kormány egymás után foglalja el és fésüli át a palesztin városokat, igyekezvén elkobozni a fegy­vereket, felszámolni a bomba- és fegy­verüzemeket és elfogni a merényletek értelmi szerzőit – vagyis felszámolni a terror infrastruktúráját. Az óriási nem­zetközi nyomás hatására aztán a kato­naság gyorsan kivonul, de a városokat gyűrűbe fogja, ekképp igyekezvén a ter­rorista háló újraszövését meggátolni. Mivel azonban a katonák csak az utakat tudják ellenőrizni, a terepet jól ismerő helybéliek könnyen átcsúsznak a záron. Ezt lenne hivatott megakadályozni vala­miféle műszaki zár.

Az izraeli kormány azonban sosem jutott el konkrét elképzelések közzété­teléig. Bármilyen racionális lehetne ugyanis ez a gondolat biztonsági szem­pontból, politikai szempontból annál veszélyesebb. A költségvetésnek óriási összegeket kéne megszavaznia a mű­szaki zárra, melynek felépítése évekig tarthatna, miközben a teljesen kaoti­kus politikai helyzet hetente hoz újabb fejleményeket. Ráadásul a „kerítés” fo­kozná a nyomást az amúgy is elviselhe­tetlen presszió alatt lévő Izraelre. Kép­zeljük csak el: a nemzetközi tévéstá­bok azonnal megjelennének a drótaka­dályokat építő izraeli katonák mellett, és már aznap este megindító képsoro­kat láthatna a nyugati tévénéző a szö­gesdrót mögött síró gyermekét tartó pa­lesztin anyákról. Mert bárhol is kezde­nek kerítést építeni, a palesztin propa­ganda és ennek nyomán a nemzetközi média azonnal úgy értelmezné ezt, mint a végleges határok kijelölését, és Izrael elzárkózását minden további tárgyalástól.

Miután baloldal és jobboldal elképze­lése a „kerítés” ügyében igen erősen el­tér, nem biztos, hogy a jelenlegi nagykoalíció – amelyet az Izraelre nehezedő roppant külső nyomás tart össze – túl­élne-e egy ezzel kapcsolatos döntést.

A legkényesebb része természetesen ennek az ügynek is Jeruzsálem. Ha – a biztonsági szükségleteknek megfe­lelően – a város arab és zsidó negyedei között emelnek biztonsági zárat, az a jobboldal számára oly fontos „Izrael örök és egységes fővárosa” elv gyakor­lati feladását jelentené. Ehud Olmert polgármester ezért, az egyik különösen véres öngyilkos merénylet után, az üt­köző övezet azonnali építését követelte – a város határain kívül, Jeruzsálembe integrálva több város környéki arab fa­lut is. Az ütköző övezet létesítését te­hát még az izraeli jobboldalon belül is feszültségek övezik.

Gadó János

Címkék:2002-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az intifáda ára

Az intifáda ára Milyen gyorsan változnak az idők: még alig egy éve az informatika és az új gazdasági mechanizmus minta­országaként...

A cionista nagypolitika hajnala I. rész

Novák Attila A cionista nagypolitika hajnala*I. rész Úton a világ nagyságai felé Kelet-Európába is utat talált Herzl Zsidó Állama, a...

Close