Szombat előfizetés 2017

A hebroni vérszivattyú

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szinte nincs olyan település a mai Izraelben, mely annyira érzékeltetné a modern ország problémáit, mint a Területeken lévő Hebron. A Jeruzsálemtől mintegy félórányira található város nagy része palesztin fennhatóság alatt áll, ám a városban, illetve a tőszomszédságában lévő Kirjat Arba zsidó településen élő izraeliek úgy vélik, a bibliai Erec Jiszrael benépesítésével siettetni tudják a Messiás eljövetelét.

Az arab-izraeli béketárgyalások, a terület-átadasok nyomán azonban megtört a messianisztikus lendület. Az intifáda kitörése óta pedig a telepesek ked­venc célpontjaivá váltak az arab terro­ristáknak: legutóbb 2002. november 16-án este, a Szombat bejövetele után, a Kirjat Arbára vezető úton lőt­tek le 12 telepest és katonát az Iszlám Dzsihád terrorszervezet zsidónak öltö­zött s arab házakból lövöldöző embe­rei. Az ősi város a modern arab-zsidó szembenállás egyik gócpontja: utcáin nagyon sok vér folyt már. Itt ugyanis a történelem fizikai birtokbavételéért fo­lyik a harc.

Szép látvány” – mutat Noam Arnon, a hebroni zsidók vezetője a lakónegye­dükben álló izraeli katonai dzsipre. „Mindig így kéne lennie” – teszi hozzá keserűen. 2002 júniusát írjuk…

Hebron eredete a Bibliáig nyúlik vis­sza: Józsué könyvében olvashatjuk (14; 15): „A Hebron neve pedig annak előtte Kirjath Arba volt.” (Károli Gáspár ford.) A városban lévő Machpela bar­langot (Ma’arat HaMachpela) Mózes I. könyve szerint Ábrahám temetkezési hely céljára megvette a hettita Efrontól. A zsidó hagyomány szerint az Ősa­tyák (Ábrahám, Izsák és Jákob) Hebronban nyugszanak. Később, az iszlám is átvette a zsidóktól a kultikus hely tiszteletét, így ők is szent helyként tisz­telik a várost.

Az iszlám-arab hódítók a várost Khahl-al-Rahman-nak, azaz a „Könyörü­letes Kedvencé-nek nevezték el. A zsi­dók ugyanakkor továbbra is jelen vol­tak a városban: Omár kalifa engedélyezte, hogy a Barlang mellett zsinagó­gát építsenek, és temetőt létesítsenek. A bizánci uralom idején a barlang fölé emelt templomot az arabok mecsetté alakították át. Mikor a keresztesek el­foglalták a Szentföldet, kiűzték a zsidó­kat Hebronból. Uralmuk végeztével azonban nem tért vissza a keresztesek előtti toleráns iszlám álláspont: 1266-ban dekrétum mondta ki, hogy a zsi­dók nem léphetnek be a Machpela-barlangba, s ez a XX. századig érvényben maradt.

1540-ben a híres Malkiel Askenazi költözött a városba s udvart vett magá­nak, így Hebron lassan spirituális köz­ponttá vált. Askenazi zsinagógát is épít­tetett, az „Ábrahám a Pátriárka” nevűt. A komoly halakhikus befolyással bíró Askenázit követték a cfati kabbalisták. A kabbala és az aszkétizmus szellemi­sége sokáig uralkodott a hebroni zsi­dók körében. A XVII. század végén a hí­res amszterdami filantróp, Abraham Pereira rabbi „Heszed le-Avraham” né­ven alapított jesivát. Maga Sabbataj Cvi is látogatást tett Hebronban, vissza­emlékezések szerint sokakat meggyő­zött tanítása érvényéről. Ez a rabbinikus világ perifériájára sodorta a várost, miután a zsidó világ kivetette magából az álmessiást és követőit.

A XIX. század elején a zsidók 800 dunam földet vettek a városban, s a Talmud jeles tudósai telepedtek le itt. A hebroni zsidók támogatására szerte a zsidó világban gyűjtöttek. Számos eu­rópai zsidó filantróp támogatta őket, s egy ízben maga Sir Moses Montefiore is meglátogatta várost, bőkezű felaján­lást téve a közösségnek. 1840-ben Si­mon Menachem Haikin vezetésével Chabad-haszidok érkeztek Cfátról Hebronba, s teljesen felforgatták az addigi életet, pl. új és független szefárd kolélt hoztak létre. Mellettük a XX. század elején a német Hilfsverein is megjelent a városban, támogatva a szekuláris ok­tatást.

Az I. világháború átmeneti hanyatlást okozott: a szefárd kolél kivételével minden zsidó elhagyta a várost. A bri­tek 1918-as bevonulása után a cionis­ták fiú- és leányiskolát, valamint óvodát hoztak létre, ám 1922-ben a több mint húszezer lakosból már csak kb. négy­száz volt zsidó. Viszont 1925-ben fon­tos esemény történt: Epstein rabbi ve­zetésével a litvániai Slobodka-jesiva Hebronba költözött.

Az első vérengzés, és ami utána jön…

Aztán valami nagyon rossz dolog tör­tént. A zsidók palesztinai térnyerésétől megijedt és feluszított arabok 1929-ben megtámadták a békésen tanuló és imádkozó hebroni zsidókat, s 67-et megöltek közülük, 60-at pedig megse­besítettek, Tóra-tekercseket égettek el s zsinagógát pusztítottak. Ami még a hebroni zsidó jelenlétből megmaradt, azt az 1936-os arab lázadás pusztította el. 1936. április 23-án a brit hatóságok – félvén az arabok támadásaitól – az összes zsidót evakuálták.

A Függetlenségi Háború után Hebron jordán kézre került, de az 1967-es Hat­napos Háború nyomán izraeli csapatok vonultak be az ősi városba. Ettől kezd­ve a zsidók szabadon látogathatják a Machpela-barlangot, ami kezdetben tel­jesen veszélytelen foglalatosság volt, de később, az 1980-as évektől már egyre veszélyesebbé vált.

Fokozódó terror és területfoglalás

A Hatnapos Háború győzelmi mámo­rában az „Izrael Földje Mozgalom” em­berei 1968 Pészachján úgy döntöttek, hogy zsidó közösséget hoznak létre Hebronban. A helyi szállodába svéd turistaként bejelentkezett családok közölték: maradni akarnak. Kezdetben ezt még az izraeli hatóságok sem nézték jó szemmel. így 1968 májusá­ban olyan megegyezés született, hogy a mozgalom hívei kivonulnak a város­ból, és annak tőszomszédságában megalapítják Kirjat Arba települést. 1970-ben az izraeli kormány végül úgy döntött, hogy legalizálja ezt a törek­vést, s 250 házat épít Kirjat Arbán. A település mára hétezres várossá nőtte ki magát. Lakói között vannak szekulárisok is, akiket az olcsó lakásárak vonzottak, ám a vallásos szellemiség a meghatározó: számos család gyerekei a hebroni jesivát látogatják, s a zsidó­arab szembenállás is radikalizálja az ott lakókat.

Időközben azonban magában Hebronban is megtelepültek a vallásos zsi­dók. A területfoglalások az utóbbi húsz évben felgyorsultak. Az 1980-as évek elején, David Levy építésügyi minisz­tersége alatt szerezték meg a telepesek az „Avraham Avinu” („Atyánk, Ábrahám”) negyedet, s 30 családdal beköl­töztek. A negyed a XVI. században épült, zsidók lakták, s az 1929-es pog­rom után néptelenedett el. Később, 1988-ban a Bet Nahum és Yehuda ne­gyedeket alapították meg a telepesek, miután társaikat Nahum Hosst és Ye­huda Partosht palesztin terroristák meggyilkolták.

1981-ben a zsidók visszaszerezték a Bet Romano-t („Romano Ház”), miután hat zsidót öltek meg egy összecsapás­ban. A Beit Schneersohnt („Schneersohn Ház”) még a Chabad chaszidok vették meg a XIX. században s ma 6 család otthona.

Majd a Bet Hashisha (A „Hatok Háza”) következett, amelyet arról a hat jesiva-növendékről neveztek el, akiket a Beit Hadassza közelében gyilkoltak meg még 1980-ban. Ma e ház 10 család ott­hona.

Magát a Bet Hadassát („Hadassza Ház”) a hebroni zsidók központját, a te­lepes mozgalom asszonyai vették bir­tokba még 1979-ben, ahonnan – az iz­raeli kormány utasítása ellenére – nem voltak hajlandók elvonulni. Az 1980-as jesivanövendék-mészárlás után a kor­mány megengedte a telepeseknek, hogy végleges otthont alakítsanak ki az épületben. Ma körülbelül 20 család él ott, az első emeleten a hebroni zsidó közösség történelmi múzeumát alakí­tották ki.

A fentiekből látható a hebroni zsidók stratégiája: minden gyilkosságra egy új telep megalakításával válaszolnak.

A palesztin-izraeli béketárgyalásokon Hebron mindvégig kulcsfontosságú volt. Hosszas huzavona után amerikai nyomásra végül Benjamin Netanjahu 1997 januárjában aláírta az izraeli jobboldal igényeit is kielégítő hebroni egyezményt: az un. H1-es körzetet (kb. százezer palesztin lakossal) a paleszti­nok, míg a H2-es körzetet (20.000 pa­lesztinnal és ötszáz zsidóval) az izraeli­ek felügyelik, de az itteni arab lakosság polgári ügyeit is a PA intézi.

Az izraeli csapatok tehát kizárólag a zsidó telepesek védelmét látják el, de sokszor alakulnak ki konfliktusaik a te­lepesekkel, akik keményebb magatar­tást várnak el a hadseregtől. A katonai kivonulás óta a palesztinok szabadon fegyverkezhetnek s állandósultak az arab támadások a telepesek ellen, bár a hadsereg időnként – a telepesek kö­vetelésére – bevonul Hebronba. kivo­nulásuk után azonban ismét felerősöd­nek a támadások.

A hebroni zsidó település kiadásait izraeli állami és amerikai magánpén­zekből fedezik. A különféle szélsőjob­boldali zsidó szervezeteket támogató amerikai vagyonosok gyakran adnak pénzt a hebroni telepeseknek is. A tele­pesek között pedig rengeteg az ameri­kai születésű, akik a Szent Föld bené­pesítését tűzték ki célul maguk elé, s akik idealizmusból és konok elkötele­zettségből választották lakóhelyül a vi­lág egyik legveszélyesebb pontját, ahol minden mozdulatukat arab orvlövé­szek nézik.

Követelések

A palesztinok Hebront nemzetük és az iszlám kultikus helyének tekintik, a zsidó telepeseket pedig „betolakodók­nak” tartják, akiknek itt semmi keresni valójuk nincs. Különösen nagy a fe­szültség a Machpéla barlangnál – akár­csak a jeruzsálemi Templomhegyen. Véleményüknek a palesztinok a heti­-havi rendszerességgel elkövetett gyil­kosságokkal adnak hangot: céljuk az, hogy a minél nagyobb fizikai bizonyta­lansággal elriasszák a zsidókat Hebronból, s még a zöld vonalon túli Izraelből se jöjjenek jámbor zarándokok az Ősa­tyák Sírjához.

A zsidó telepesek hasonló kizáróla­gosságot fogalmaznak meg Hebronban, bár – és ez a zsidó hagyomány és történelem tanúságaiból következik – az 1994-es tavaszi Baruch Goldstein- eset kivételével (ekkor többtucat imádkozó arabot lőtt le a Barlangban a telepes) nemigen folyamodnak erő­szakhoz. (Bár néha – reakcióként az arab támadásokra – ők is lövöldöz­nek). A Machpéla barlanggal kapcsola­tosan azonban memorandumot fogal­maztak meg, melyben kifejtik, hogy az „a zsidó nép vallási, nemzeti és törté­nelmi kincse.” (Olvasható a www.hebron.org.il honlapon.) A Mózes I. köny­vében szereplő barlangot az első zsi­dó földtulajdonnak tekintik. Kritizál­ják, hogy a városnak csak 18.7%-a áll zsidó ellenőrzés alatt, valamint azt, hogy Machpéla kizárólag a waqf, a mu­zulmán vallási testület felügyelete alatt áll. Az iszlám oldalra, a Gold­mann-vérengzés óta nem juthatnak be a zsidók, sőt a zsidó imádság alatt szól hangszórón a müezzin. A telepe­sek azt is kifogásolják, hogy ők nem használhatnak hangszórókat, hogy a hogy a waqf irodája és a müezzin szo­bája a zsidó oldalon van. Követelik, hogy a Machpelát ismerjék el szent zsidó nemzeti hely”-nek, s azt nemze­ti hatóság vigyázza.

A 2002. novemberi eset után az izra­eli jobboldalon felerősödtek azok a hangok, melyek Kirjat Arba és Hebron zsidó negyede közti út elkerítését és zsidó betelepítését szorgalmazzák.

Az izraeli hadsereg által kidolgozott védelmi terv költségeit, mely állandó járőröket, ablakokban is ülő katonák elhelyezését, és hasonló intézkedése­ket helyez kilátásba, 1996-ban ötmillió sékelre becsülték. A novemberi me­rénylet után Sáron és Saul Mofaz (ko­rábban vezérkari főnök, jelenleg védel­mi miniszter) szorgalmazta zsidó lako­sok beköltözését egyes, 1929 előtt bir­tokolt épületekbe. Natan Saranszki építési miniszter pedig már kabinetiro­dájának vezetőjét is Hebronba küldte, hogy olyan területet találjanak a város és Kirjat Arba közötti úton, melyen új zsidó épületeket lehet felhúzni.

A hebroni probléma gyökere az, hogy az ősi, bibliai jogokra hivatkozó különféle messianisztikus zsidó cso­portok állandóan szembesülnek és konfrontálódnak a helyi arab lakosság mesterségesen is szított ellenszenvé­vel, ráadásul az izraeli politika sem tudja, hogy mit kezdjen velük. Tel-Aviv vagy Haifa szekuláris polgárai roppant távolinak érzik maguktól a messianisz­tikus hevületű vallásos telepeseket. A telepesek politikai helyzete így az aktuálpolitika függvénye. Izraelben balol­dali kormányok nemigen támogatják az újabb építkezéseket, a jobboldal is csak addig, amíg a nemzetközi nyomás nem válik túl naggyá. Akik pedig bizto­san maradnak, azok a helyi arabok. Az izraeli kormányok lavírozásai, a nemzetközi média és a különféle emberjo­gi szervezetek nyomásgyakorlása, az egyre radikalizálódó és felfegyverzett palesztin milíciák terrorcselekményei mind-mind a palesztin félnek kedvez­nek. A demográfiai harcot is a paleszti­nok vívják sikeresebben: ma már Kir­jat Arba kerítéseit ostromolják az arab lakóházak, és a müezzin hangja átha­tol a legvastagabb kőből épült zsidó la­kóházon is. S nincs békés egymás mel­lett élés.

Novák Attila

Címkék:2003-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hírek

Hírek EGYIPTOMI ÁLLAMI ANTISZEMITIZMUS A „Lovas ló nélkül" című, új egyiptomi tévésorozat első részében kampós orrú, szakállas és pajeszos zsidó...

Szántó T. Gábor – Székfoglaló

Székfoglaló Nyolc lesz két perc múlva. Az ajtót most nekem nyitották ki, az ablakot nekem zárják most be, a mindig...

Close