Szombat előfizetés 2017

„A fészkébe piszkító”

Írta: Várai Emil - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Rafael Seligmann a budapesti Goethe Intézetben

IRODALMI EST a budapesti Goethe Intézetben az itteni rendezvények szokásos közönségével: néhány tucat szellemi ínyenc, mondom inkább őket a helyhez illően Feinschmeckernek… Akiért eljöttek, az Izraelben született Rafael Seligmann. Szülei 10 éves korában visszavitték a maguk szülőföldjére, ezért lett belőle német író, bár folytatott egyetemi tanulmányokat Tel Avivban is. Sokáig újságíróskodott, majd Münchenben megalapította és kiadta a Jüdische Zeitungot. Azóta több regénye jelent meg, közülük három, itt az intézetben is fellelhető. Seligmann bejön a terembe, leül az előadói asztalhoz, mégse veszik észre; nyúlfogaival olyan, mint egy fogszabályozás előtti kamasz, bár rőt haja ritkul.

Két órát unatkozni fogok… Feltételezésemet arra alapí­tom, hogy bár sok német nyelvű zsidó lapot olvasok az utóbbi években, egyetlen írásával sem találkoztam azokban, tehát – szövöm magamban tovább fenntartásaimat – alkotásai gyen­gék, meghívása csupán valamiféle gesztus…

Kezdetben irodalomról nem is esik szó. Inkább udvarias kíváncsiskodás, amire jön a rutinos válasz:

– Igen különböznek egymástól a volt NSZK és a volt NDK zsidói. Amíg a nyugati 30 ezer között sok a jómódú polgár, addig az „új” tartományok ezer zsidója náluk nagyobb arány­ban szerzett diplomát. A differencia eltűnőben van, mert a hitközségek létszáma 70 százalékkal gyarapodott a volt Szovjetunióból érkezettekkel, akik a német származású hazatérőkhöz hasonlóan letelepedési engedélyt és az egzisz­tenciateremtéshez anyagi támogatást kapnak.

Továbbra sem az irodalomról folyik a beszélgetés, de az író feleletére a hallgatóság egy része már fintorog. „Hogyan éreznek a németek a zsidók iránt? – mint a lepkegyűjtők, amikor a gombostűre tűzött pillangókban gyönyörködnek az üvegen át… Minden alkalmat megragadnak, hogy fejet hajtsanak a holocaust áldozatai előtt!” És folytatja: „Az an­tiszemitáknál csak a filoszemitákat szeretem kevésbé. Egyrészt gyanakszom őszinteségükben, másrészt valamilyen szubjektív okból lettek zsidóbaráttá, mint ahogy az eset­legesség apjukat, nagyapjukat nácivá tehette, és tartani lehet attól is, hogy gyermekük világnézetét is csupán a véletlen alakítja. Én azokban bízom, akik számára nincs kedvelt vagy ellenszenves nép.”

A legtöbb zsidó azt hiszi, hogy leszereli az antiszemi­tizmust, ha példamutatóan él, jótékony, hasonul a társa­dalomhoz, holott ez a magatartás aktivizálja az anti­szemitákat, mert az ilyenekkel szemben kell bizonyítaniuk gyűlöletük jogosságát. Egy kis tolvaj zsidó ellenben zavarba hozza őket” – fejtegeti tovább Seligmann sajátos véleményét – „mert az ilyen ember nem elriasztó, inkább esendő, a zsidókról terjesztett rémkép helyett.” Kegyetlen, vélemé­nyem szerint mégis megszívlelendő, amit a fasizmust átéltek leszármazottainak pszichológiai gyógyításáról, külön szerveződéséről mond: „Aki ezeket a többi embertől eltérő lelkületűnek tartja, az akaratlanul azt terjeszti, hogy a háború utáni zsidóság jelentős hányada Hitler teremtménye!”

Nem fogadom el azt sem, hogy a Soa után minden zsidó hibátlan” – hallom tovább az előadót. Ezzel a mondatával jutottunk el az irodalomhoz. Ő ugyanis az első olyan író Németországban, aki a második világháború után először és mindmáig egyedül, hús-vér emberként ábrázolja a zsidókat, tehát esendőnek és rászedettnek, lumpnak és kapzsinak, olyannak, mint a többi ember, akikben mégis több a gye­reküket majomszeretettel babusgatás, akik – bár titkolják – a gójoktól idegenkednek.

Az író estjén nemcsak beszél műveiről, hanem azokból felolvas. Felolvas? Dehogy, előad! Amikor például a mindig aggodalmaskodó anya beszélget okoskodó kisfiával (nem nehéz felismerni az önéletrajzi elemeket), hangja hol a környezetet leíró szenvtelen narrátoré, hol a koravén fiúcska nyafogása, hol az anya sápítozása – a közönség mégsem a remek színészi alakításon hahotázik, hanem a szövegen. Nevetünk a mama magyarázatnak szánt halandzsáján, amikor a gyerek számon kéri, hogy az éjjel mit csináltak az ágyban a papával, mert ő a zajra felébredt…

Felhajtottam a zsidó házaspárról a dunyhát, hiszen a gójok is sejtik, hogy csak egyetlen zsidó nőnek, Máriának sikerült a szeplőtelen fogantatás…” Ezt már nem olvassa, hanem regénye kommentárjaként közli Seligmann.

IRODALMI ÉRTÉKÉT PERSZE nem sikamlós törté­netei adják, hanem reálisan groteszk vagy groteszken reális társadalomképe, amely magas esztétikai-etikai színvonalon, kiváló stílusban nem torzít, nem teszi figuráit ellenszenvessé, annál inkább egyéniséggé. Könyveit fekete üvegű okulárén kell olvasniok azoknak, akik antiszemi­tizmust olvasnak ki soraiból. Sokan megtették ezt. Bizonyos irodalmi pápák és pápanők, akik könyveik megjelenéséhez hatalmas állami és más köztámogatást kapnak, hiszen olyan szívszaggatóan írnak a nácizmus rémségeiről, és konklú­zióként levonják mindig a tanulságot, hogy meg kell bocsá­tani, felhördültek! Harsogott a Jüdische Wochenzeitung is: fel kell engem jelenteni, mint a zsidóság ellen heccelőt, mint az antiszemitizmus gerjesztőjét, hiszen nálam még maszturbáló zsidó is szerepel. Neveztek Nestbeschmutzernek, a saját fészkébe piszkítónak! Anyám két könyvem megjelenését megélte. Elolvasásuk után csupán ennyit mondott: miért kellett ezeket megírnod?

(A fentieket hallgatva, azt hiszem, rájöttem, hogy miért nem találkozom Seligmann írásaival a németországi zsidó sajtóban.) Az előadás után sikerül kettesben maradnom az íróval. Előveszem előre elkészített kérdéseimet, amelyeket akkor jegyeztem fel, amikor őt még nem ismertem. Több­ségére megkaptam a választ, olyannal meg nem merek előhozakodni, hogy „mi ma Közép-Kelet-Európában a zsidó író feladata?” – talán udvariasságból el nem zavarna, de válasza semmitmondó lenne. Inkább rögtönzök:

– Ha Amerikában születik és színész lenne, Woody Allennek hívnák?

– Ha hozzá még bolond is lennék, akkor igen!

– Most min dolgozik?

– Rendeltek tőlem egy filmforgatókönyvet, a Thomas Mann-i Felix Krullból csinálok zsidó szélhámost…

 

Címkék:1995-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Idomítás

„Jonathan, a jövő héten születésnapi bulit csinálunk az unokatestvéremnek és meg akartam kérdezni tőled, hogy nincs-e kedved eljönni.” „Naná, ha...

Nézz vissza haraggal?

Zsidó Híradó, 1895. január 4. Egy kis összahasonlítás Az orthodox rabbi soha be nem telik a thora és a szent...

Close