Szombat előfizetés 2017

„Istenjátszás”, embermentés – Kiket és miért mentett meg Kasztner Rezső?

Írta: Veszprémy László Bernát - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ma hatvan éve történt: 1957. március 3-án Tel-Avivban lelőtték Kasztner Rezsőt. Az 1944-ben Adolf Eichmannal tárgyaló, életről és halálról alkudozó magyar cionista vezető személye körül nem csitulnak a kedélyek. Egy új könyv szerint Kasztner igenis eladta a lelkét az ördögnek. Szerzőnk a könyv állításaival vitatkozik. 

Kasztner az izraeli rádióban az ötvenes években

 

Noha Tel-Avivi meggyilkolásának kerek évfordulója idén márciusban lesz, múlt szeptember óta ismét gyakran lehet belebotlani Kasztner Rezső nevébe az angol nyelvű zsidó sajtóban.[1] Egy egyébként kiváló brit történész, Paul Bogdanor publikált ugyanis könyvet a magyar holokauszt talán leginkább ellentmondásos figurájáról, melynek címe nem csupán az alliteráció miatt lett Kasztner’s Crime, azaz Kasztner bűne. A szerző teljességgel meg van győződve a Kasztner Rezsővel kapcsolatos korábbi vádak igazáról: a vádak listája igen hosszú, ezért itt csak tömören foglalhatjuk össze.

Bogdanor állítja, hogy a kolozsvári származású baloldali cionista ügyvéd a magyar holokauszt alatt elárulta a magyar zsidóságot, eltitkolta előlük a deportálások valódi célját, és kezeskedett érte, hogy naivan felszálljanak a vagonokba. Ezért cserébe – szól a vád – Kasztner és társai összeválogattak 1684 zsidót, akiket egy különvonaton keresztül Svájcba menekítettek, miután a nácik egy ideig feltartották őket a németországi Bergen-Belsenben. Kasztner bűne tehát, hogy közvetve felel a magyar zsidóság elpusztításáért, s mindezt nem kisebbíti a tény, hogy valamivel több, mint másfélezer zsidót megmentett. Bogdanor ezekhez még azokat a pletykákat is hozzáteszi, hogy Kasztner tevékenysége alatt végig náci kém volt.

Aki korábbról ismeri Bogdanor munkásságát, az csak csalódottan olvashatja a fenti, abszurd rágalmakat. Bogdanor fenti tételei nem állják meg a helyüket. Kasztner valóban alkut kötött a nácikkal, ám a kezdeti terv a teljes magyar zsidóság megmentéséről szólt – ebből az okból küldték külföldre Joél Brand magyar cionistát is -, s csak azután adta alább követeléseit egyetlen vonatra, miután a Brand-terv különböző okok miatt elbukott; Kasztner ezért cserébe nem hallgatást, hanem pénzt adott.[2]

Igaztalan az a vád is, hogy Kasztner és cionista társai nem szóltak volna a holokausztról a vidéki zsidó közösségeknek: tudjuk, hogy a Kasztner-csoporthoz tartozó cionista fiatalok megannyi vidéki gettóban figyelmeztették a zsidókat Auschwitzra, de azok nem hallgattak rájuk. Novák Attila történész egy fontos tanulmányában több visszaemlékezést is idézett, melyben a gettókba küldött cionista fiatalok nyíltan kimondták, hogy tudtak a haláltáborról.[3] Karsai László holokauszt-kutató is rámutatott, hogy a hazai zsidóság csupán a sajtóból is nagy vonalakban tudatában lehetett a náci „zsidópolitika” gyilkos tartalmának.[4]

Bogdanor legfőbb „új” forrása egy „visszaemlékezés” Kasztner részéről, melyben „bevallja”: a magyar zsidók naivan szálltak fel a deportáló vagonokra. Bogdanor idézi a magyar nyelvű szöveget, bizonyítandó, hogy Kasztner elhallgatta Auschwitz hírét a magyar zsidók előtt. Azt azonban nem teszi hozzá, hogy a kérdéses – korábban már Jehuda Bauer holokauszt-kutató által felfedezett – dokumentum valójában egy feljegyzés, mely Kasztner tárgyalásairól szól egy Kurt Becher nevű SS-tiszttel. Kasztner megpróbált hatni Becher érzelmeire, kiemelve a zsidók sanyarú sorsát, és megpendítve, hogy talán inkább az ellenállást kellett volna választaniuk. Becher a feljegyzés szerint megindult Kasztner szavaitól.

Feljegyzés Kasztner Rezső (A) és Kurt Becher (B) tárgyalásáról. Becher német válasza: „Megfájdítja a szívemet magyarázataival”. Kasztner a zsidó ellenállás megemlítésénél és a „mi . . . elmulasztottuk megmondani nekik” résznél megpróbálja megtéveszteni a nácit. Forrás: Paul Bogdanor dokumentum-melléklete

Hogy utóbbi igaz-e, vagy színjáték volt: kérdéses. Ám tény, hogy a feljegyzésben nem egy megtört Kasztner vallja be, hogy „elhallgatta” a deportálások tényét a zsidók elől, hanem egy vadul alkudozó Kasztner vág hozzá minden keze ügyébe kerülő érzelmi érvet vitapartneréhez – ezért is szerepel a dokumentum végén annak kiemelése, hogy Becher érzelmileg megindult. Onnan is tudhatjuk, hogy Kasztner itt nem az igazmondásra törekedett, megemlítve a zsidó ellenállás lehetőségét: triviális tény pedig, hogy fizikai ellenállásra a hazai zsidóságnak nem volt reális lehetősége.[5]

Paul Bogdanor

Bogdanor tételei – miszerint Kasztner elvetetette a fegyveres ellenállás „reális” lehetőségét, és „hallgatott” Auschwitzról a magyar zsidók előtt – egytől-egyig tévesek.

Szinte már csak futólag kell utalnunk Bogdanor azon állítására, miszerint Kasztner Rezső a nácik szolgálatában álló kém lett volna. Ezt egy Simon Wiesenthal által hallott hírre alapozza, azonban a vádat a híres nácivadász sem vette komolyan. A vádat már 2010-ben feldolgozta és pletykának minősítette egy izraeli történész is.[6] Ráadásul Kasztner fiatal kora óta az erdélyi cionizmus fontos alakjaként munkálkodott, így hát el kell döntetnünk, hogy vagy meggyőződéses zsidó nacionalista volt, vagy pedig náci kém – a kettő egyszerre nem lehetett.

Bogdanor könyve szomorú olvasmány, hiszen – Paul Sanders történész szavaival – éppen, amikor már-már konszenzus látszott kialakulni a téma kutatói között Kasztner jó szándékáról, a kötet visszalökte a vitát annak kiindulópontjára.[7] Munkájával továbbá megnehezíti, hogy a továbbiakban komolyan vegyék: senki sem hiszi el, hogy Kasztner náci kém lett volna, ráadásul a Bogdanor által felvetett más pontok megannyi részét cáfolták már mérvadó kutatók. Külön kínos, hogy Bogdanor nem tud magyarul, így hiába is keresnénk irodalomlistájában Karsai László, Molnár Judit, Novák Attila vagy Hegyi Ágnes releváns írásait vagy szerkesztett munkáit.

 

„Istenjátszás” vagy embermentés?

Eddig Bogdanor állításai, melyek voltaképpen nem is igazán az ő vádjai, hanem a korábbiak megismétlései. Kasztner Rezsőt megannyian támadták a háború után, ultra-ortodox anticionista zsidóktól kezdve kommunistákon át a munkáspárti cionisták szélsőjobboldali ellenzékéig. Ám Bogdanor tételeinél sokkal érdekesebbek azok a vádak, melyeket nem vett át Kasztner korábbi támadóitól.

Bogdanor saját bevallása szerint is ügyelt arra, hogy Kasztnerről szóló vádjait ne használják Izrael állam rovására vagy a cionista mozgalom holokauszt alatti történetének befeketítésére. Valószínűleg ezért helyezkedett arra a teljesen tarthatatlan álláspontra, miszerint Kasztner cionista kollégái ártatlanok a „bűnben”, s hogy egyedül Kasztner „bűnös” (ráadásul még náci kém is).

Nem foglalkozott azonban a könyv az egyik legkomolyabb váddal, melyet érdemes tárgyalni. Valóban „cionista különvonat” volt-e a Kasztner-vonat, avagy ahogy egy dühödt erdélyi holokauszt-túlélő felkiáltott Gaylen Ross érdekfeszítő 2009-es, Killing Kasztner című dokumentumfilmjében: „Hogy választották ki a vonat utasait”?[8]

A cionista mozgalmat megannyi alkalommal érte a vád, hogy a holokauszt alatt csak saját elvtársait mentette meg. Hazai téren Fischer István filmrendező fogalmazta meg a „szelekció” vádját Kasztnerrel szemben, és tény, hogy számos visszaemlékező fogalmazott félreérthetően a vonat céljával kapcsolatban: Biss András, Joel Brand unokatestvére szerint a vonaton „a legnépesebb csoport” a cionisták voltak.[9] Egy cionista aktivista utólag úgy emlékezett vissza – noha nem közvetlenül a Kasztner-vonat ürügyén -, hogy „Istent játszottak”.[10]

Magának a vonatnak a listáját Kolozsvárott helyi cionisták állították össze, köztük a neves Fischer József, Danzig Hillél, budapesti kiegészítésekor azonban már a cionista Komoly Ottó és Szilágyi Ernő mellett részt vettek a budapesti ortodoxok, neológok, ahogy szerepeltek a vonaton külföldi zsidó menekültek, illetve neves zsidó személyiségek (Szondi Lipót vagy épp Zsolt Béla). Mások fizettek jegyükért, de árvák is szép számmal kerültek a Kasztner-vonat utasai közé. Szintúgy a vonaton utazott az ultraortodox zsidó anticionizmus egyik fő figurája, Teitelbaum Joél rabbi is. Mindezek tekintetében igaza lehetett Kasztnernek, amikor „Noé bárkájaként” utalt a vonatra.[11]

Jómagam már évek óta foglalkozom a Kasztner-vonat történetével, és idén júniusban készülök benyújtani disszertációmat, melynek témája a hazai cionista embermentési kísérletek több vitás kérdése a holokauszt alatt. Munkám egyik fontos új forrása az az utaslista, melyet a Kasztner-vonat vezetői készítettek Bergen-Belseni tartózkodásuk alatt, s melyen egyesével megjelölték, hogy ki cionista és ki nem cionista a vonaton.[12]

A lista egyértelmű választ ad a szelektálás vádjára: az 1684 zsidó közül 979-et jelöltek meg cionistaként (a képen z betűvel, a német Zionist szó nyomán) és 705-öt nem cionistaként. Ez azt jelentené, hogy a cionisták valamelyest többségben voltak, azonban fontos további részlet, hogy az utaslista tartalmazott születési dátumokat is. Ebből megláthatjuk, hogy „cionistákként” jelöltek meg a listán kisgyerekeket is, például az 1944. áprilisában született, tehát éppen három hónapos Lewy Juditot is.

973-as sorszámnál Lewy Judit, mint „cionista”. Forrás: magánhagyaték, másolat a szerző birtokában.

Ezen furcsa jelölés oka a vonat összeállítóinak azon felfogása volt, hogy „Erecnek fiatalságra volt szüksége.”[13]. A listán tehát cionistaként jelöltek meg 229 kiskorú személyt is, akiknek részéről politikai irányultságot vajmi kevéssé feltételezhetünk. Így azon személyek száma, akiket cionista nézeteik miatt vittek magukkal, 750-re csökken: így pedig elmondhatjuk, hogy 45 fő híján egyenlő arányban voltak a vonaton cionisták és nem cionisták.

 

„Mit is gondolunk… Kasztner Rezső akciójáról?”

A fenti kérdést Fischer István, Kasztner azóta elhunyt hazai vádlója tette fel, és így felelt rá: „Amíg a tényeket nem ismerjük, legjobb lesz, ha semmit”.[14] A tényeket azonban ismerjük, és természetesen nem szabad elriadni attól, hogy hetven évvel a holokauszt és hatvan évvel Kasztner tel-avivi meggyilkolása után értékelést tegyünk Kasztner Rezső mentőakciójáról.

Sander H. Lee amerikai filozófus professzor tavaly fontos tanulmányt publikált a holokauszt során történt zsidó kollaboráció vagy kooperáció megítélésének kérdésében. Arra biztatva a történészeket, hogy ne féljenek ítéletet mondani ebben a kényes kérdésben, felfogása szerint a kanti vagy az utilitárius filozófiára alapozva két módon ítélhetjük meg a nácikkal való kooperációt: vagy az indíttatás, vagy pedig az eredmények terén.[15]

Ha az indíttatás elvét nézzük, Kasztner Rezső nem vizsgázik rosszul: a kezdetektől fogva a magyar zsidóság megmentése foglalkoztatta, és egyedül Bogdanor képzeli azt, hogy a neves cionista újságíró és politikus titokban náci ügynök volt.

Az eredmények terén, ha lehámozzuk a Kasztner-féle mentőakcióra rakódott alaptalan vádakat – például „nem tájékoztatta a zsidó közösséget”, stb. –, szintúgy csak pozitívan értékelhetjük a cionista embermentő munkáját. Kasztner már a megszállás előtt segélybizottságot alapított az európai menekültek ellátására, majd közbenjárt azért, hogy 15 000 zsidót Auschwitz helyett Bécs mellé szállítottak munkára, illetve 1684 zsidót – köztük megannyi fiatalt és menekültet – mentett meg a biztos halál elől.[16]

Jonathan Wenig jogtörténész – éppen Kasztner ügyének kapcsán – azt is megállapította, hogy az embermentés okán való kooperáció nem tekinthető háborús bűnnek.[17] Nem létezik tehát olyan morális iskola vagy jogi tétel, amely szerint Kasztner tevékenysége elítélendő volna.

Miért támadták mégis ilyen sokan – és lőtték le végül a nyílt utcán – Kasztner Rezsőt a háború után? Először is: ebben Kasztner nem volt különleges. Lényegében az összes holokauszt alatti zsidó vezetőt érték hasonló vádak, mely támadásokat Jehuda Bauer holokauszt-kutató szavaival lehet a legjobban összefoglalni:

Jehuda Bauer

„A zsidókat megölték a nácik – mindenki tudja ezt . . . De ki felelt ezért igazából? »Jó« zsidó szokás szerint sok történész vádolta . . . azokat [a cionista vezetőket], akik megpróbálták megmenteni zsidó társaikat. Elbuktak, tehát felelősek voltak. Eme öngyilkos irányzat a történetírásban igen jellemző egy olyan frusztrált közvéleményre, mely nem képes felismerni, hogy tehetetlen volt a leküzdhetetlen erőkkel szemben . . . Miért bukott el Joél Brand? Az ember szinte hallja a választ, hogy az izraeli légierőnek le kellett volna őt dobnia a német vonalak mögött. Anakronisztikus válaszok ezek az embermentés kérdésére”.[18]

Ráadásul a Kasztnert a háború után érő vádak egyszerre fogalmazták meg azt, hogy túlságosan is cionista volt, illetve hogy nem volt eléggé az: egyesek – mint Fischer István – szerint „kíméletlenül”, pártpolitikai alapon „szelektált”, míg mások – például Kasztner fő izraeli vádlója Smuél Támír – szerint „diaszpóra-zsidó” módjára viselkedett, és „jó cionistákat” hagyott veszni. Talán éppen az utóbbi állítás lehetett igaz, de ezt is nehéz lenne Kasztnernek felróni: ő és társai képesek voltak egyenlő arányban válogatni embereket a vonatra.

Nehéz elhessegetni azt az érzést, miszerint azok, akik ma Kasztner Rezsőt családjuk és rokonaik „veszni hagyásával” vádolják, a cionista ügyvéd leglelkesebb védői között foglalnának helyet, amennyiben éppen az ő rokonaikat válogatta volna a vonatra. A válogatás folyamata pedig embert próbáló és hálátlan feladat volt: ahogy Komoly Ottó írta naplójába, „nem bírom . . . a kiválasztással járó elkerülhetetlen igazságtalanságot”.[19]

Létezik-e objektív történészi precedens a Kasztner felett való ítélkezésben? Karsai László „mélységesen igazságtalannak” nevezte a Kasztnert ért vádakat,[20] Randolph L. Braham pedig abbéli reményét fejezte ki, hogy Kasztnert a jövőben az áldozatok, nem pedig az elkövetők vagy a kollaboránsok között tartják számon.[21] A leginkább szókimondó vélemény azonban mégis egy eltérő, ám lényegében nagyon hasonló ügyben született egy amerikai történész tollából, s ezen sorok írója is ezt a nézetet osztja.

Az Emánuel utca, ahol Kasztner lakott, máig az Arlozorov utcára nyílik. Utóbbi névadója az izraeli politikai gyilkosságok (Jicák Rabin melletti) másik nagy áldozatáról, Chájim Arlozorovról kapta nevét. Ő is sikeres baloldali politikus volt, s végül őt is Tel-Avivban gyilkolták meg jobboldali cionisták, ironikus módon éppen azért, amiért Kasztnert is: Arlozorov német zsidók megmentéséért kötött alkut a náci Németország vezetőivel.

Arlozorov tervéről utólag Edwin Black történész írt könyvet, aki zárszavában maga is feltette a kérdést: Arlozorov őrült volt vagy zseni? A nácikkal való kooperáció kockázattal is járt, hiszen elvetette az ellenállás taktikáját (igaz, ez utóbbi Kasztner esetében fel sem merülhetett). Aki a nyílt ellenállásban hisz, az őrültségnek tekintheti a tárgyalásokat. Ha azonban elfogadjuk a reálpolitika legitimitását – és a gondolatot, miszerint Izrael létrehozása kiemelkedően fontos feladat volt 1948 előtt –, akkor csakis méltathatjuk Arlozorov akcióját. Edwin Black történész könyvében nyitva hagyta a kérdést, de egy interjúban elmondta személyes véleményét a zsidók életének érdekében nácikkal alkudozó cionistáról.

Szerinte zseni volt.[22]

 

(A cikk átolvasásáért köszönet illeti Dr. Zinner Tibor történészt)

A szerző történész, a University of Amsterdam Holocaust and Genocide Studies mesterképzésének végzős hallgatója. Szakdolgozatának témája a cionista embermentési kísérletek a magyar holokauszt idején.

[1] A Kasztner-ügy terjedelmes irodalmának felsorolásáért lásd: Randolph L. Braham, Julia Bock (szerk.) : The Holocaust in Hungary. A Selected and Annotated Bibliography: 2000–2007 (New York: Columbia University Press, 2008), 143-150.

[2] A Brand-misszióhoz és Kasztner tárgyalásainak részleteihez monografikus igénnyel lásd: Szita Szabolcs: Aki egy embert megment – a világot menti meg: mentőbizottság, Kasztner Rezső, SS-embervásár, 1944-1945 (Budapest: Corvina, 2005).

[3] Novák Attila: Ellenállás vagy önmentés? Adalékok az 1944-es magyarországi cionista ellenállás problémájához, Századok, 141:1 (2007), 143-166., itt 148-149., 155. Novák ugyan csak futólag említi meg itt Kasztner nevét, de éppen Bogdanor munkájából válik egyértelművé, hogy az aktivistákat Rosenberg Mose és Gottesman Lajos, a Kasztner-vonaton dolgozó cionisták két prominens tagja küldték. Tekintve azonban, hogy Novák tanulmánya szerint a cionista fiatalok már a német megszállás előtt ismerték a nácik kiirtási szándékait, értelmetlen dolog Kasztneren számon kérni, hogy „informálta-e az aktivistákat”. Bogdanor tétele, miszerint „ha a magyar zsidók tudnak Auschwitzról, nem szálltak volna fel a vonatra”, mindenképpen megdől.

[4] Karsai László: A holokausztról szóló információk a magyar sajtóban 1941-1944, Századok 148:1 (2014), 1365-1374., itt 1365.

[5] Karsai László: Lőni vagy túlélni?, Beszélő, 4:7-8 (1999), 104-115. Arról, hogy a cionista aktivisták sem fontolták meg komolyan a fegyveres lázadás lehetőségét, lásd: Benedek István Gábor, Vámos György: Tépd le a sárga csillagot! (Budapest: Pallas, 1990), 34. skk.

[6] Tom Segev: Simon Wiesenthal. The Life and Legends (London: Jonathan Cape, 2010), 103., 132.

[7] http://blogs.timesofisrael.com/grand-inquisition-or-historiography-paul-bogdanors-take-on-kasztner/

[8] ?t=9m17s

[9] Andreas Biss: A Million Jews to Save (South Brunswick: A.S. Barnes, 1975), 92.

[10] Mose Alpan: A viharban (Budapest: Makkabi, 2004), 238. Alpán könyve szépirodalmi munka, azonban tapasztalatainak illusztrálására a sor kétségkívül autentikus forrás.

[11] Kasztner jelentését idézi Ladislaus Löb: Megvásárolt életek – Kasztner Rezső vakmerő mentőakciója (Budapest: Athenaeum, 2009), 104.

[12] A dokumentum egy tel-avivi magánhagyatékban maradt fent. Részleteiben lásd a szerző megjelenés előtt álló MA tézisét: „I wish I could rescue everybody”. Dilemmas and decision-making in Zionist rescue efforts during the Hungarian Holocaust” (University of Amsterdam, Holocaust and Genocides Studies, 2017).

[13] Löwy Dániel: A Kálváriától a tragédiáig: Kolozsvár zsidó lakosságának története (Kolozsvár: Koiónia, 2005), 209.

[14] Fischer István: Ki volt a gyilkos?, Élet és Irodalom, 2006. november 17.

[15] Sander H. Lee: Primo Levi’s Gray Zone: Implications for Post-Holocaust Ethics, Holocaust and Genocide Studies, 30:2 (2016 ősz), 276-297, itt 278 skk.

[16] Összefoglalóan lásd Karsai László, Molnár Judit: Kasztner Rezső: Hős vagy áruló?, Élet és Irodalom, 2004. május 14. és Karsai László, Molnár Judit: Kasztner Rezsőről, Élet és Irodalom, 2008. szeptember 26.

[17] Jonathan M. Wenig: Enforcing the Lessons of History: Israel Judges the Holocaust. In: Timothy L. H. McCormack, Gerry J. Simpson (szerk.): The Law of War Crimes: National and International Approaches (The Hague: Kluwer, 1997), 103-122., itt 120-121.

[18] Yehuda Bauer: Jews for Sale? Nazi-Jewish Negotiations, 1933-1945 (New Haven: Yale University Press, 1994), 258.

[19] Molnár Judit: „Vajon megtelnek-e följegyzéseimmel e könyv lapjai”? Komoly Ottó naplója (1944). In: Karsai László (szerk.): Küzdelem az igazságért: tanulmányok Randolph L. Braham 80. születésnapjára (Budapest: Mazsihisz, 2002), 473-490., itt 485.

[20] http://nol.hu/velemeny/eichmann-a-lelkes-csavar-1560521

[21] Randolph L. Braham: The Kasztner Case: the Historical Context. In: Randolph L. Braham (szerk.): The Holocaust: Essays and Documents (New York: Columbia Univesrity Press, 2009), 137-158., itt 158.

[22] Idézi: L. Brenner: A Natural Alliance?, Journal of Palestine Studies, 13:4 (1984 nyár), 121-124., itt 122.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Bosszú az olimpiáért? – aláírásgyűjtés a Maccabi játékok ellen

Ismeretlen személyek online aláírásgyűjtésbe kezdtek a 2019-ben, Budapesten rendezendő Maccabi játékok ellen.  Az ismeretlen kezdeményezők szerint "a zsidók európai olimpiája, súlyosan...

SZÓVAL –1945 – Színházi talk-show és filmvetítés Török Ferenc új filmjéről

Színházi talk-show és filmvetítés Török Ferenc új filmjéről, az 1945-ről premier előtt az alkotókkal és Nyáry Krisztiánnal. “Feledni kellene, de...

Close