Soha többé nem tűrjük büszkeségünk, becsületünk semmibevételét

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége felszólítja a hatóságokat és a civil társadalmat, hogy akadályozzák meg a holokauszt áldozatai emlékének meggyalázását.


A Mazsihisz felhívást bocsátott ki, hogy az Élet menetével egy napra szervezett “Adj Gázt” elnevezésű motoros menet megtartását a hatóságok és a civil társadalom akadályozza meg.

A felhívás így szól:

“Évről-évre tízezrek vesznek részt az Élet Menetén, ahol a meggyilkolt több százezer magyar zsidóra emlékezünk. Idén, ugyanerre a napra hirdette meg egy csoport a „Magyar Motoros Menet” elnevezésű rendezvényt. A motorosok felvonulásukkal érinteni akarják a zsidó negyedet, a Dohány utcai zsinagóga környékét is.

Rendezvényüknek az „Adj Gázt!” címet adták, amely félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérgesgázzal meggyilkolt több mint négyszázezer honfitársunk kínhalálára, s egyben felhívást jelent a rémtettek megismétlésére. Tervük tűrhetetlen, szégyenteljes támadás, amelyet egyetlen pillanatig sem tűrhetünk el.

A MAZSIHISZ felszólítja a hatóságokat – ha valóban, s nem csak szavakban kívánják garantálni a magyar zsidóság biztonságát –, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg a menet megtartását.

Kérünk mindenkit, akinek fontos a magyarság becsülete, a demokrácia, az emberi egyenlőség eszméje, az elpusztítottak emléke, hogy 2013. április 21-én jöjjön a zsidó negyed kapujához, és saját testével akadályozza meg, hogy a gázhalált emlegetők bemehessenek Budapest történelmi zsidó negyedébe.

Jöjjenek el!

Tegyük világossá, hogy országunk földjén soha többé nem tűrjük büszkeségünk, becsületünk semmibevételét, legyünk bármilyen vallásúak, katolikusok, reformátusok, zsidók, izraeliták, tartozzunk a többséghez vagy a kisebbséghez, egyenként mutassuk meg, hogy az aljasság korának véget kell vetni.”

[popup][/popup]