Pécsi-Pollner Katalin: „Polkorrekt ügyben nem tudok okos válaszokat adni…”

Írta: Pécsi-Pollner Katalin - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Égetően fontos ez a probléma, ugyanakkor úgy érzem, képtelen vagyok megválaszolni ezeket a kérdéseket. Ambivalens, vagyok, nagyon is.

Polkorrekt cenzúra?

Szerkesztőségünk körkérdést intézett a magyar/zsidó közélet néhány szereplőjéhez. A kérdéseket és a rájuk adott válaszokat olvashatták 2015. októberi összeállításunkban.

A brutális 20. század totalitárius rendszerei illetve ideológusai maguknak tartották fenn a jogot, hogy egyes – származás, életmód vagy társadalmi helyzet alapján meghatározott – embercsoportok jogait korlátozzák vagy teljesen megvonják. A nyugati civilizáció, amely e borzalmak nagy részét kitermelte, 1968 után önvizsgálatba kezdett, ami a politikai korrektség nyelvének kialakulásához vezetett az (etnikai, vallási, szexuális és egyéb életmódbeli) kisebbségekkel kapcsolatos kommunikációban. E nyelvhasználat rigorózus volta következtében a mai demokratikus nyugati kultúra nehezen tudja artikulálni, esetenként bírálni a különböző embercsoportok eltérő szokásait, hagyományait, amennyiben ezek együttélési gondok okozói lehetnek. Sőt: a kisebbségek puszta másságának megfogalmazása is gyakran tilalmasnak minősül. Sokak szerint a politikai korrektség egyre inkább gúzsba köti a szabad vitát.

Elég sok kérdés merülhet föl ezzel kapcsolatban:

1. Szabad-e a Nyugat-Európában élő iszlám vallású/hátterű kisebbség hagyományait, szokásait, életmódját, politikai beállítottságát bírálni, mint ami sokszor ütközik a nyugati demokratikus társadalmak értékrendjével és gyakorlatával?

2. Az egyre nagyobb számban Magyarországra érkező menedékkérők túlnyomó többsége iszlám országokból érkezik. Vajon – a szaporodó iszlámista merényletekkel a háttérben – szabad-e szóba hozni, hogy beáramlásuk további biztonsági kockázatot jelent Európa számára? Vagy a mostani nehéz helyzetükben csak a segítségnyújtás módjáról aktuális beszélni?

3. Szabad-e a Magyarországon élő roma kisebbség egyes szokásait, életmódját, beállítottságát nyilvánosan bírálni, mint ami ütközik a mai, nagyfokú autonómiára és felelősségre épülő, tudásalapú társadalmak értékrendjével és gyakorlatával?

4. A zsidók a 19-20. században Európa-sok országának gazdasági, politikai, kulturális életében olyan meghatározó szerephez jutottak, hogy a befogadó társadalmak erre a zsidó világ-összeesküvés elméletével reagáltak. De vajon miként lehet politikailag korrekt módon artikulálni a zsidók fent említett szerepét?

5. Jogos-e homofóbnak minősíteni azt, aki a melegek házasságát vagy örökbefogadási jogát ellenzi? Nem méltányosabb-e ezt konzervatív álláspontnak nevezni, ami éppen olyan méltányolható lehet, mint a melegjogi aktivisták felfogása?

6. Általában miként lehet beszélni a kisebbségek eltérő hagyományairól, modernizációs sikereik vagy kudarcaik okairól, ha az a célunk, hogy a kirekesztést megakadályozzuk, de a szabad vitát előmozdítsuk?

(A válaszadók számmal jelzett válaszai kérdéseink sorszámaihoz kapcsolódnak)

A válaszadók Pécsi-Pollner Katalin, Nádasdy Ádám, Frölich Róbert, Tatár György és Ruff Tibor voltak.

Most Pécsi-Pollner Katalin válaszát közöljük.

***

 

Pecsi-Pollner-Katalin

Pécsi-Pollner Katalin

Egyfelől fontosnak tartom a politikai korrektséget, ami bizonyos fokig megvéd a rasszizmustól, biztosítja az esélyegyenlőséget, átláthatóbbá teszi a világ működését, és átjárhatóbbá a különböző etnikai, vallási, világnézetű stb. csoportok közti utakat.

Ugyanakkor: a PC beszédmód unalmassá és szürkévé teszi némileg a világot: pont arról nem enged beszélni, ami érdekes, egyéni, partikuláris, másmilyen… Nekem az ÉS meg a Narancs, a maga elfogult és szenvedélyes hangú, nem PC publicisztikái sokkal izgalmasabbak, mint mondjuk N.Y. Times jól kicentizett, egyensúlyban tartott, közéleti mesterdarabjai. Igen, az elfogadhatatlanul túlzó és személyeskedő Eörsi Istvánért, Váncsáért vagy Fáy Miklósért vettem és veszem kezembe a lapot – ott nyitom ki először az ő oldalukon – egy nyugati újságíró elborzadna ennyi vitriolos tollvég és klaviatúra láttán…

Ezen túl, a PC-ség a problémákat is a szőnyeg alá söpri, persze: a kisebbségeket úgy védi, hogy a tulajdonságaik, értékeik, kultúrájuk minden eleme egyaránt értékesnek látszik. Ez egy hatalmas értékrelativizációhoz vezet – rosszabb esetben megoldhatatlan konfliktusokhoz is.

*

A PC-ség mégis tetszik bizonyos esetekben: pl. amikor Franciaországban betiltották a vallási szimbólumokat az állami iskolákban – én se szeretném a gyerekemet becsadorozott, vagy akár méretes keresztet viselő tanárhoz járatni, mert nem bíznék meg benne, hogy vallási részrehajlás nélkül törődik minden rábízott gyerekkel. Ennek megfelelően, közszereplőként / tanárként PC Land-ben én is lemondanék a nyakamban lógó hamzámról vagy Dávid-csillagomról…

Ugyanakkor, nem tetszik, hogy Svédország betiltotta a körülmetélést: durva beleavatkozás ez a zsidó és muzulmán vallási szokásokba. De az se tetszene, ha Svédország olyanná válna, mint egy közel-keleti ország – de nem ellentmondásos ez a hozzáállás? Nyilvánvalóan fogalmam sincs, mi lenne az ideális eljárás.

*

Izraelben üdvözöltem a felépített falat – pláne, miután kiderült, hogy tényleg működik, és lényegesen kevesebb lett a kerítés óta a palesztin terrortámadás.

Magyarország déli részén viszont gyűlölöm a kerítést: nem gondolom, hogy egy európai államnak joga lenne ilyen módon állni hozzá egy egész Európát érintő krízishez. Szégyenletesnek tartom, hogy a magyar kormány, amely engem is képvisel, nem akar segíteni a menekülésre kényszerült, háborús sérülést szenvedett és mindenképpen traumatizált embereken, köztük gyerekeken.

*

Zsidó ismerőseim közül páran, akiket a nyáron lelkesen hívtam, hogy jól látható zsidó csoportként is segítsük a menekülteket, azzal utasítottak vissza, hogy

  1. A menekültek között terroristák is lehetnek, sőt vannak;
  2. A muzulmánok aláássák az európai értékeket, és ez ránk, zsidókra nézve különösen veszélyes lehet.

Az első érvre azt mondanám, hogy valóban, ez így van minden „népáradat” esetén: a Franco-ellenes „nemzetközi brigádokba” hajdan nemcsak az internacionalisták tömörültek, de Sztálin beépített emberei is – és ki tudná megmondani, hogy valójában kinek a kezétől halt meg annyi jobb sorsra érdemes, idealista, baloldali fiatal? A Nobel-díjas írónő, Herta Müller is utal rá írásaiban, hogy amikor számos kisebbségi némettel együtt, végre sikerült kijutnia Romániából Németországba, tudatában volt, hogy jó pár Ceausescu-ügynök is jött velük…(Számos megmagyarázhatatlan haláleset vagy látszat-öngyilkosság fűződött a németországi ténykedésükhöz). A beépített ügynökök vagy terroristák kiszűrése ugyanakkor, véleményem szerint a hatóságok dolga, és ez a probléma semmiképpen nem befolyásolhatja a menekültek fogadtatásának és befogadásának az ügyét. (Herta Müllert is jól fogadták – másképpen nem juthatott volna el a Nobel-díjig; de éppen úgy utalhatnék a cseh író, Kundera és a szintén cseh filmes, Milos Forman hatalmas európai és amerikai sikereire – ők mindketten a Prágai Tavasz leverése után menekültek el hazájukból… )

*

A másik kérdésre már bonyolultabb a válasz.

Amikor egyetemista koromban, a hetvenes évek derekán, először jártam Nyugaton – történetesen Párizsban –, roppant tetszett az utcán és a metróban látható sokszínűség. Imádtam, hogy a vietnamiaknál ehetem a legolcsóbb és legízletesebb levest, hogy feketék dobolnak a legizgalmasabban a rue Mouftard-on, hogy flamenco-t táncolnak spontán a Boulevard Saint-Michel-en, és hogy az arab couscous finomabb tud lenni, mint a fantáziátlanul fűszerezett „magyaros” rizs… Később, ‘90-ben döbbentem ültem végig Kassowitz látnoki filmjét, a Gyűlöletet, ami arról szót, hogyan eszkalálódik a Párizs kültelki lakótelepeibe kiszorított, reménytelen és esélytelen arab és fekete bevándorlók (meg egy magányos, lepukkant zsidó fiú) harca a Hatalom ellen. Pár évvel később a történelem megismételte Kassowitz vízióját, amikor bevándorlók tömegei törtek-zúztak Párizs utcáin … Hasonló a helyzet Berlinben is: mi, a multikultiban hívő, ballib utazók imádjuk azt a Kreuzberget, amit tele van izgalmas kocsmákkal, éjjel-nappali könyvesboltokkal, alti butikokkal és török büfékkel – ám húzzuk az orrunkat, amikor május 1-jén az anarchisták és a törökök együtt, menetrendszerűen szétverik a negyedet… (Pár évvel ezelőtt éppen a Berlini Zsidó Múzeumban tartott konferenciáról nem tudott távozni a nemzetközi csapatunk, mert a rendőrség füstbombákkal is csak sokára bírta szétoszlatni a csetepatézó, főleg török tömeget).

Persze, a multikultival nemcsak május 1-jén van baj, hanem szinte mindig, amikor túllépünk a sokszínű gasztronómia és a zene fesztivál-hangulatán. Nem szeretjük, hogy a törökök és az arab bevándorlók nem akarnak beilleszkedni a befogadó ország kultúrájába: persze a helyiek nem is igen hagyják nekik – erről IS szólt a Gyűlölet. Megvetjük az arab apákat és bátyokat, amiért nem engedik a család nőtagjainak a szabad érvényesülést és szabad szerelmet – ejnye-ejnye, hiszen a XXI. században élünk! (De bocs, hogy is van ugyanez az orthodox zsidó családokban? Támogatják a lánygyerek továbbtanulását, szerelmi kapcsolatait, „vegyes” házasságát Antwerpenben, Brooklynban vagy Budapesten?)

*

És kérdem én, vajon csak a „jöttmentekkel” van a baj? Csak ők a „másmilyenek”? Nyelvileg persze igen: ők a „sale étranger”-k (koszos idegenek) vagy „espèce de salaud”-k („rohadékok”)? És a „büdös zsidók”, persze… Magyarországról nézve azonban minden szomszédunk is gyanús: amikor gyerek voltam, a felnőttek egy része még „tótoknak” nevezte, nagy lenézéssel – akár csak Mikszáth idejében – szlovák szomszédainkat, míg a cseheket azért vetette meg, mert „eleszik a szaláminkat”… A Szolidaritás idején a magyarok lenézték és kiutálták Pestről a Nivea krémekkel csencselő lengyel turistákat – „Miért nem húznak haza, és dolgoznak inkább?” Szóval, a gyűlölet-kultúránk nem ma kezdődött – a mai kurzusnak van mire építenie.

*

Aggódom én is, persze, mert nem látható ma még tisztán, hogy mi lesz az európai – és a zsidó – értékek jövője, ha a muzulmán bevándorlás ilyen mértékben növekszik.

A közel-keleti menekültek be tudnak vajon illeszkedni az európai, zsidó-görög- keresztény gyökerű kultúrába? Be tudjuk fogadni őket? Képesek vagyunk értékelni mindazt, amit magukkal hoznak? (Ne felejtsük el, hogy Budapest a törököknek köszönhetően lett fürdőváros, sőt, még a pogácsánkat és a somlói galuskánkat is tőlük koppintottuk le – elképedve tapasztaltam ezt meg egyszer rég, egy amszterdami török étkezdében…)

*

A be- és elfogadás szempontjából az Amerikai Egyesült Államok a legideálisabb hely: viszonylag ott a legsikeresebb a különböző kultúrák integrációja. Egyetlen példát hoznék erre, a 80-as évek végéről, amikor történetesen éppen NY-ban éltem a családommal. A N.Y. Times naponta tudósított egy etnikai konfliktusról, amit mi is izgalommal követtünk. A Harlemben egy koreai zöldségesnő megsértett egy fekete vásárlót, ezért a környékbeli feketék, majd a hozzájuk csatlakozó polgárjogi aktivisták bojkottra szólítottak fel minden potenciális vásárlót. A bolt bejárata előtt egész nap és éjjel feldühödött feketék kiabáltak. Tudni kell ehhez, hogy egész NY területén koreaiak tartják a kezükben a zöldség bizniszt: olcsón árulnak friss, minőségi árut, napi 24 órában. A Harlemban korábban nem is lehetett gyümölcsöt venni – mint ahogy az incidens után sem. A zöldségbolt árukészlete kezdett tönkremenni, a tulajdonos is – de a bojkott és az egész napos tüntetés a bolt előtt csak nem szűnt meg. A napokig tartó patt helyzetnek a mediátorok vetettek véget. Kiderítették, hogy az egész cirkusz egyszerűen a kulturális különbségekre vezethető vissza: a koreai zöldségesnő a pultra tette le az afro-amerikai férfi vásárló visszajáró pénzét – ami utóbbi számára azt jelentette, hogy a boltos lenézi őt mint feketét – ezért nem a kezébe adta a visszajárót. Az ázsiai zöldségesnő viszont, a saját hagyományait követve, nem érinthetett meg egy idegen férfit, függetlenül annak bőrszínétől… A mediátorok tudatosították ezt a tényállást mindkét félben, és amikor a vevő és az eladó felfogták, hogy senki senkit nem akart megsérteni, visszaállt a normális ügymenet: a harlemi feketék a mindennapi salátának valót vagy banánt a koreainál vásárolják meg, azóta is…

*

Visszatérve a mi, aktuális problémánkra: még ha jól képzett mediátorok segítenék a menedékkérők új élet kezdését Európában, akkor is rengeteg problémával járna az első generáció beilleszkedése – így van ez mindenütt. Csak egyetlen problémát emelnék ki a számtalanból: mivel főleg a fiatal férfiaknak sikerül elmenekülniük a háborús övezetbe tartozó hazájukból, a nemek normális aránya igen csak felborult: mi lesz a következő évtizedekben a sok, egyedülálló férfi sorsa? (És a sok nőé, az otthon maradtak között?)

*

A tömeges menekülés és menedékkérés lebonyolítása, valamint a kulcsprobléma: a helyi konfliktusok lecsitítása elsősorban a politikusok feladata. Közben azonban nem látom, hogy ebben az egyre globálisabbá váló krízisben nekünk, „civileknek” mi mást lehetne tennünk, mint segíteni a bajba jutott embereken, legyenek felnőttek vagy gyerekek, férfiak vagy nők. Ők vannak most abban a helyzetben, mint mi, zsidók voltunk valaha. 70 év eltelte után is számon tartjuk, hogy ’44 tavaszán és nyarán ki nyújtott oda legalább egy pohár vizet vagy egy szelet kenyeret a marhavagon felé terelt anyánknak, nagyanyánknak… Hogy beengedték-e a lágerból gyalogosan hazafelé vánszorgó túlélőket a német vagy lengyel parasztok? Adtak-e egy bögre tejet vagy egy rend tiszta ruhát? Hát nem az a dolgunk akkor most, hogy vizet, ételt és plédet osztogassunk a mi városunkon át, egy szál ruhában menekülő, kiéhezett afgánoknak, irakiaknak és szíreknek?

 

Szóval, nem tudok okos, körültekintő és megnyugtató válaszokat adni. Inkább kijárok a Keletibe és a Mozsár utcába, mikor hova kell, hogy kenjem a szendvicseket, szortírozzam az adományozott ruhákat, és kis vigaszt nyújtsak a rászorulóknak…

Címkék:2015-10, gasztronómia

Ökumenikus irgalmasság – Koch bíboros a szentévről és a zsinagóga-látogatásról

Ferenc pápa január 17-én, vasárnap látogat a római zsinagógába, amely fontos pillanata lesz a szívéhez nagyon közel álló üzenet hangsúlyozására:...

Zsidót vertek menekültek Észak-Németországban

Kipát viselő francia zsidó férfiba kötött bele, rántott a földre és zsebelt ki két migráns az észak-németországi, tengerparti Puttgardenben, ahonnan...

Close