BZSH: Schwezoff marad – egyelőre, Tordai nem válaszol

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Végzettségét, nyelvtudását nem ellenőrizték.

Schwezoff Dávid

Heisler András hiába terjesztette be javaslatát Schwezoff Dávid ­– a BZSH nemrégiben megválasztott új ügyvezető igazgatója – visszahívásáról, a BZSH július 16-án összeült elöljárósága nem is tárgyalta az ügyet.

Ezelőtt néhány nappal még olyan sajtóhírek jelentek meg, miszerint Tordai Péter BZSH-elnök bekérette Schwezoff diplomáit, nyelvvizsgáit és egyéb, végzettséget igazoló papírjait. (Schwezoff a hírek szerint számos iratot vitt be az elnöknek, ezek kiértékelésére azonban nem került sor.) A témát napirendre sem vették, ehelyett maga Schwezoff tartott hosszadalmas bemutatkozást. Az elöljáróság ezután az új ügyvezető igazgató munkaszerződéséről kezdett vitatkozni.

Így tehát az elöljáróság nem foglalkozott azzal, hogy az új igazgató rendelkezik-e szakirányú végzettséggel, van-e bármilyen nyelvvizsgája, zsidóságba való betérése (állítólag két ilyen is volt) megelőzte vagy követte a katolikus, illetve az evangélikus egyházba tett kalandos kitérőit, továbbá, hogy mindezek előtt, közben vagy után folytatta-e transzvesztita énekesi, illetve zsidó kántori pályáját, stb.

Tordai Péter Fotó Villányi András

Tordai Péter nem reagált hívásunkra. Fotó: Villányi András

Tordai Pétert, a BZSH elnökét nem sikerült elérnünk – többszöri hívásunkra nem vette fel a telefont, bár szerettük volna megkérdezni, mikor kerülhet sor Schwezoff előéletének, végzettségének ellenőrzésére. Személyes véleményére is kíváncsiak voltunk, milyen nyomós érv vagy érdek következtében tér el álláspontja a Schwezoff távozását szorgalmazó Heislerétől.

Egyelőre úgy tűnik, Schwezoff Dávid fordulatokban gazdag pályafutásának újabb fejezetét kezdi meg.

*

A Mazsihisz elnöke szerint Schwezoff Dávidnak le kell mondania

A Schwezoff-ügy kirobbanása óta nagyon sokat romlott a Mazsihisz megítélése, nem tudom, hogy mikor fogjuk ezt kiheverni – ezt Heisler András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Mazsihisz elnöke szerint Schwezoff Dávidnak le kell mondania, mert a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezetőjének feddhetetlen személynek kell lennie. 

 

[popup][/popup]