Szombat előfizetés 2017

Az “Afrikai főrabbi”

Írta: Polgár György - Rovat: Hagyomány, Külföld, Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Moshe Silberhaft a világ legnagyobb zsidó gyülekezetének rabbija: tizenhárom afrikai ország maradék zsidóságát gondozza.

Hazájában, Dél-Afrikában a vidéki zsidók rabbija ­ ami egy 1949-ben bevezetett funkció. 130 olyan helységet lát el, ahol nincs állandó rabbi. A többi országban még ennél is nagyobb a feladata, ugyanis ott ő a felekezeti vezető. Afféle zsidó mindenes: bár micvát és bát micvát tart, párokat ad össze, temet. Sátoros ünnepeken segít összehozni a minjánt, ezen kívül elhagyatott temetőket gondozó egyszemélyes hevra kadisaként is működik. Ahova kell, kóser ételt visz, vallási témájú könyveket osztogat és természetesen tanácsot is.

Az Afrikai Zsidó Kongresszus igazgatójaként illetve a Dél-Afrikai Zsidó Képviseleti Testület osztályvezetőjeként azonban nem vallási feladatokat is ellát az ortodox rabbi. Az össz-zsidóság diplomatája, aki államfőkkel, miniszterekkel vagy helyi vezetőkkel tárgyal, máskor hétköznapi emberekkel cseverészik. Igyekszik évente legalább kétszer mindenhová eljutni. Nem mindig sikerül terv szerint dolgoznia, mivel időnként közbejön egy váratlan esemény, mint például egy haláleset. Rengeteget van úton, Angolától Madagaszkárig, Kenyától Namíbiáig. „Évente mintegy kilencvenezer kilométert teszek meg repülővel, és vagy negyvenötezret autóval”, meséli.

A zsinagóga Nairobiban, Kenya fővárosában

A jeruzsálemi születésű Moshe ötéves korában került lengyel gyökerű szüleivel Dél-Afrikába, hogy átvegyék a betegeskedő nagypapa vállakozását. Egy johannesburgi jesivában tanulva erősödött meg benne a vallásosság. Tizenéves korában alakult ki a vonzalma a kis települések lakói iránt, ugyanis már ekkor is gyakran járt kisebb közösségeket látogatni. Katonai szolgálatát zsidó tábori lelkészként teljesítette, majd leszerelés után, 1989-ben beiratkozott egy izreali rabbiképzőbe. Négy évvel később a Dél-Afrikai Zsidó Képviseleti Testület felajánlotta a Vidéki Közösségek Osztálya vezetését, amit mind a mai napig töretlen lelkesedéssel végez. Az Utazó Rabbi becenév egy róla szóló dokumentumfilm kapcsán ragadt rá, s azóta büszkén viseli. Bizonyság erre autójának rendszáma: „TRREVMS” azaz „Travelling Rabbi Rev Moshe Silberhaft” (Rev Moshe Silberhaft, Utazó Rabbi). Könyvének, melyben élményeit gyűjtötte össze, szintén az Utazó Rabbi címet adta.

Munkája nem csak látogatásokból és szertartásokból áll. Legfontosabb feladatának és egyben legnagyobb kihívásának a zsidó identitás és kultúra fenntartását tekinti. Ötven-száz évvel ezelőtt még rengeteg virágzó zsidó közösség volt Afrika-szerte. Tagjaik megbecsült polgároknak számítottak. A múlt század hatvanas-hetvenes éveinek politikai viharai következtében azonban a legtöbben elhagyták hazájukat.

„A menekülés a vérünkben van. Ha valahol baj van, mi az elsők között hagyjuk el a terepet, mert tudjuk, hogy a zsidó lesz az első, akire rátámadnak” – állapítja meg a rabbi. Így aztán Dél-Afrika kivételével az afrikai országokban csak maroknyi zsidó maradt. Van, aki Dél-Afrikában kötött ki, sokan alijáztak, mások Amerikába, Ausztráliába vagy Angliába vándoroltak.

A mini-közösségek számára sok esetben Silberhaft az egyetlen kapocs örökségükhöz. „Ezeknek az embereknek hihetetlen öröm, amikor pészachkor megjelenek néhány doboz macesszal vagy amikor egy héber újságot hozok” magyarázza a Szombatnak.

De ennél sokkal többről van szó. Silberhaft nélkül a zsidó emlékek is sok helyütt teljes feledésbe merülnének. Az elhagyatott temetők az enyészet áldozatai lennének, a használaton kívüli súlok összedőlnének, híres helybéli zsidókról elnevezett utcák-terek nevei megváltoznának. Ahol végképp nincs szükség rá, ott a zsinagóga épületét eladják. Nyilván sokan szívesen vennék, ha magukat az épületeket megkapnák ajándékba, például múzeum céljára, de a tapsztalat szerint az ingyen megszerzett ingatlanokat egy idő után elhanyagolják. A Johannesburgtól nem messze található Parys városka zsinagógáját a helyi keresztény közösség vásárolta meg, majd templommá alakította át. Tiszteletből a héber Bét-El (Isten Háza) nevet kapta.

Az így befolyt összegeket temetők felújítására vagy a helytörténeti múzeumokban egy zsidó részleg létrehozásának finanszírozására fordítják, sok esetben jótékony célokra használják fel. A kegytárgyakat más zsidó központok kapják meg, a nem vallásos jellegű berendezést pedig óvódáknak vagy iskoláknak adományozzák.

A politikusok részéről szinte mindenütt tisztelet, megértés és segítőkészség övezi Silberhaft rabbit. Antiszemita megnyilvánulással mindössze két alkalommal találkozott, ezeket is jelentéktelen badarságként jellemzi. Büszkén sorolja a Zambiában elért sikereket: a művelődésügyi miniszter azután rendelte el a holokauszt történetének felvételét a nemzeti tanrendbe, hogy meghívására részt vett az ottani Holokauszt emlékünnepségen.

Holokauszt emlékkiállítás Lusakában, Zambia fővárosában

2014-ben egy kis zsidó múzeum nyílt meg a Viktória-vízesés tőszomszédságában található Livingstone-ban. Silberhaft közreműködésével a zambiai zsidó közösség Ndola város orvosi egyetemének egymillió dollár értékben orvosi központot adományozott. Elintézte, hogy a végzős hallgatóknak lehetősége legyen a Tel-Avivi Egyetemre féléves cseregyakorlatra utazni, míg izraeli diákok Ndolába mehetnek.

2004 októberében a kenyai zsidó közösség centenáriumi ünnepségén megismerkedett egy úrral, aki a zsidóság iránt érzett végtelen hálájáról beszélt. Édesapja ugyanis egy izraeli mezőgazdasági ösztöndíjnak köszönhetően tudott jól jövedelmező munkát kapni, s így a fiát ki tudta taníttatni. Az illető Churau Ali Mwakwere (akkori) külügyminiszter volt.

Néhány évvel ezelőtt Mauritius szigetén egy 190 éves kis kápolnában is léretehoztak egy emlékhelyet, amely annak az 1600 zsidónak a történetét hivatott elmondani, akik 1940-ben hajóval menekültek Európából a brit fennhatóság alatti Palesztinába. Miután az ottani hatóságok megtagadták tőlük a partraszállást, a szintén brit Mauritiusra deportálák őket. Bár nem bántak velük rosszul, ötéves fogságuk alatt betegség és a szegényes ellátás következtében 128-an meghaltak. A háború után az internáltakat beengedték Palesztinába, a kis sírkert pedig fokozatosan tönkrement, mígnem a rabbi 1994-ben rendbe hozatta.

A zsidó temető Mauritius szigetén

Valamikor a zsidó közösség remek kapcsolatokat ápolt az állami vezetéssel, azonban a jelenlegi elnökasszony nem igazi barátja Izraelnek. Nem fogadta el az izraeli nagykövet akkreditációját és Silberhaft sem szívesen látott vendég. Kérdés, hogy saját maga gondolja így, vagy a közvélemény nyomására viseltetik ellenségesen a zsidósággal.

Namíbiában a zsidó vallás méltósága védelmében egyszer egy félresikerült sírkövet kellett eltávolíttatania. Azon ugyanis „Kaser le-Peszach” (Pészachi kóser) felirat szerepelt, ráadásul fejjel lefelé. Történt ugyanis, hogy a zsidó halott szerető keresztény felesége a férje vallása iránt érzett tiszteletből héber feliratot szeretett volna a sírkőre vésetni. Jobb híján egy üveg kóser bor címkéjének feliratát másoltatta rá a kőfaragóval.

Ronald Lauder Szváziföld zsidó közösségének elnökével, Geoff Ramokgadi-val

A rabbi zsúfolt johannesburgi irodájának fala telis-tele van híres emberekkel, politikusokkal készült fényképekkel. „Ez a budapesti felvétel az 2015-ös a Zsidó Világkongresszuson készült”, mutat egy fotóra, amelyen Orbán Viktorral mosolyog a kamerába. Időnként a nagypolitikában is szerepet vállal, sőt nem egy afrikai vezető szemében ő jelenti nem csak a zsidóság, de Izrael képviselét is. Magyarázata szerint a nagykövetek jönnek-mennek, de a rabbi mindig kéznél van. Ilyenkor neki kell elmagyaráznia a Közel-Kelet legfrissebb eseményeit. Tavaly elkísérte Netanjahu izraeli miniszterelnököt afrikai körútján, többek között Ugandába és Kenyába, ahol ő a főrabbi.

Munkásságát több esetben elismerték. 2009-ben vehette át a Brit Nemzetközösség Zsidó Tanácsa Jubileimi kintüntetését Boris Johnsontól, aki akkor London főpolgármestere volt (jelenleg brit külügyminiszter).

„Erőfeszítéseim ellenére sokan mégsem tudják, mi a zsidó” kezd egy másik anekdótába a beszédes rabbi. „Egyik külföldi utam során a határőr a foglalkozásom iránt érdeklődött. Rabbi vagyok, feleltem, zsidó lelkész. Az nem lehet, nézett rám gyanakodva az egyenruhás. Maga biztos gyémántkereskedő. Azok hordanak ilyen fura sapkát a fejük búbján!”

Címkék:Afrika, Dél-Afrika, Kenya, Moshe Silberhaft

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Schweitzer emlékkonferencia – 2017

Beszámoló a Magyar Hebraisztikai Társaság 2017. évi Schweitzer-lectures konferenciájáról. 2017. február 14-én a Magyar Hebraisztikai Társaság első ízben rendezte meg...

Kiállítás után könyv a szombathelyi zsidókról

Könyv formában is megjelent annak a nagyszabású szombathelyi kiállításnak az anyaga, amely a város zsidóságának történetét mutatja be, nagyrészt fotókra,...

Close