Szombat előfizetés 2017

A holokauszt-tagadás határán – Horvátországban „újraértelmezik” a történelmét

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A horvátországi zsidó hitközség vezetése és a szerb kisebbség képviselői távol maradtak a 2016. és 2017. évi állami holokauszt megemlékezésektől. Így tiltakoztak a horvát fasiszta mozgalom rehabilitálása ellen.

A II. világháború idején több százezer szerb és több tízezer zsidó esett az akkori usztasa rendszer áldozatául.

2016 márciusában az Izrael–Horvátország labdarúgó mérkőzés alatt a nézők a “Za dom spremni!” (Készen a hazáért) hírhedt usztasa jelszót skandálták a miniszterelnök jelenlétében. Tihomir Oresković némileg megkésve adott ki nyilatkozatot: „A horvát kormány és én személyesen elítélem az usztasa rezsim által elkövetett bűnöket.” Dr. Ognjen Kraus, a zsidó hitközségek szövetségének koordinátora szerint viszont „ez a lavina arra emlékeztet bennünket, ami a Független Horvát Államban történt 1941 és 1945 között.”

Igaz, hogy Kolinda Grabar-Kitarovic államelnök 2015-ben a Jad Vasemben történt látogatásakor ugyancsak sajnálatát fejezte ki a náci kollaboráns rezsim idején zajlott holokauszt miatt, későbbi kanadai útja során azonban horvát emigránsok körében az usztasa szimbólummal díszített zászlóval fényképezkedett, és elmondta, mennyire kedveli egy népszerű énekes dalait, aki az usztasákat dicsőítő számaival vált ismertté.

Ante Pavelic, a poglavnik iskolalátogatáson, 1943-ban. (Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images)

Saul Friedländer írta a Nazi Germany and the Jews 1939-1945, The Years of Extermination c. könyvében:

“Nem sokkal azután, hogy Pavelić visszatért olaszországi száműzetéséből, és létrehozta azt a rendszert, ami a fasizmus és a hívő katolicizmus keveréke volt, Edmund von Glaise Horstenau zágrábi német nagykövet jelentése szerint „az usztasák bevadultak”. A poglavnik (vezér) irtóhadjáratot hirdetett a görögkeleti vallású szerbek (a 6,7 millió orvát állampolgárból 2,2 millió volt szerb nemzetiségű) és a 45 ezer zsidó ellen. Utóbbiak főként a vegyes etnikumú Boszniában éltek. A katolikus horvát usztasákat nem zavarták a muszlimok és protestánsok, a szerbeknek és zsidóknak azonban át kellett térniük, vagy kivándorolniuk, ellenkező esetben az életüket kockáztatták. Jonathan Steinberg történész szerint „a szerb és zsidó férfiakra, nőkre és gyermekekre a halál várt. Falvakat romboltak porig, az embereket pajtába terelték, majd rájuk gyújtották azt. Az olasz külügyminisztérium levéltárában henteskéseket, bárdokat, kampókat ábrázoló fényképek találhatók, a szerszámokat szerb áldozatok feldarabolására használták. Más felvételeken felhasított mellű szerb asszonyok, megvakított, kasztrált és megcsonkított férfiak láthatók.”

Más események is közrejátszottak abban, hogy a zsidó hitközség nem vett részt a 2016. áprilisi jasenovaci megemlékezésen.  Zlatko Hasanbegović, a szélsőségesen nacionalista kultuszminiszter márciusban részt vett Jakov Sedlar rendező Jasenovac—istina (Jasenovac–az igazság) c. filmjének bemutatóján. A film mondanivalója szerint Jasenovac nem volt koncentrációs tábor, az usztasa népirtás színhelye, hanem inkább egy kellemes munkatábor, továbbá a halottak számát korábban erősen túlbecsülték. Hasanbegović elismeréssel szólt a filmről: „Ez a legjobb módszer arra, hogy végre rávilágítsunk a horvát történelem ellentmondásos pontjaira.”

A jasenovaci haláltábor helyén emelt emlékmű

Ezzel éles ellentétben áll Zina Kalay Kleitman, a zágrábi izraeli nagykövet véleménye, aki ugyancsak ott volt a bemutatón. „Olyan családból származom, amelyet érintett a holokauszt. A film szelektíven ábrázolja a történelmet, revízió alá veszi a tényeket, és sérti azok érzéseit, akik Jasenovacban veszítették el szeretteiket. Lekicsinyli az elkövetett szörnyű bűnöket, és a hangsúlyt az oda vezető események bemutatására helyezi” – írta nyílt levelében.

2016 végén szélsőjobboldali politikusok és az 1990-es években működő Horvát Véderő (HOS) veteránjai emlékplakettet helyeztek el Jasenovac helységben, amelyen a “Za dom spremni” jelszó is szerepelt. Az emléktábla állítólag a jugoszláv polgárháborúban elesett 11 horvát katona emlékét őrzi. Vojislav Macoko horvát újságíró szerint két körülmény teszi elfogadhatatlanná. Az egyik az, hogy az usztasa köszöntést tartalmazza, ami a hazai nácizmus nyilvános dicsőítése. A másik hogy éppen Jasenovac területén helyezték el.

Kezdetben a horvát kormány semmit sem tett az emléktábla eltávolításáért, miközben azt hirdették, hogy az usztasák semmivel sem voltak rosszabbak, mint a kommunisták vezette háborús partizánok. Többek között ezért sem mentek el a zsidó hitközség képviselői a nemzetközi holokauszt emléknap rendezvényeire 2017. január 27-én. Közben folyik a parlamenti vita az önkényuralmi jelképekről.  „Ha a vörös csillag (a partizánok jelképe) és az usztasák U jele egy és ugyanaz, akkor miről beszélünk?” – jegyezte meg dr. Kraus.

Ognjen Kraus egy Holokauszt megemlékezésen.
(Fotó: Slavko Midzor/PIXSELL)

Szeptember elején aztán az emléktáblát eltávolították, és az átkerül Novska város temetőjébe. Andrej Plenković miniszterelnök kijelentette, hogy az usztasa köszöntés nyilvános megjelenítését elfogadhatatlannak tartja. Ezzel szemben a horvát háborús veteránok szóvivője, Ivan Friscić kijelentette: „az emléktábla új helyre kerül az összes szimbólummal és jelzéssel, és senki sem nyúlhat hozzá”.

***

Miután Jugoszlávia 1941 áprilisában a tengelyhatalmak támadása nyomán szétesett, legalább 40 ezer zsidó találta magát a németekkel kollaboráló Horvátországban, 15 ezer a náci megszállás alatt álló Szerbiában, mintegy 16 ezer a Magyarország által annektált Bácskában, 8 ezren a Bulgária által megszállt Nyugat-Macedóniában, és néhány ezren az olaszokhoz csatolt tengerparti területeken. Azt is figyelembe kell venni, hogy az akkori Független Horvát Állam területe nagyban különbözött a jelenlegi Horvát Köztársaságtól: oda tartozott Bosznia és Hercegovina, továbbá Szerbia és Szlovénia bizonyos részei; Dalmácia viszont olasz fennhatóság alatt állt. A jelenlegi Horvátország területén csupán 24 ezer zsidó élt. A fenti területek mindegyike külön elemzést igényel. Szerbiában például több mint 4000 embert gyilkoltak meg 1941 őszén, és több ezer zsidót és romát később a Sajmište (németül Semlin) koncentrációs táborban. A macedóniai zsidókat a bolgárok kiszolgáltatták a németeknek, és sorsuk a deportálás lett.

Az eltávolított emlékplakett az usztasa jelszóval

Horvátország saját útját járta. Miközben a nácik megszállta országokban a zsidótlanítást főleg a németek végezték, még ha a helyi polgárok segítségével és sokszor lelkes közreműködésével, addig Horvátország és Antonescu fasiszta romániai rendszere külön kategóriát képvisel. Az usztasa vezető és ideológus Ante Pavelić Független Horvát Államában az SS vagy más német alakulatok nem vettek részt az akciókban. Itt plurális genocídiumról beszélhetünk, mivel az usztasák elsőrendű célpontjai a szerbek voltak, velük együtt pedig a zsidók és a roma lakosság. Az Amerikai Holokauszt Emlékmúzeum adatai szerint „a horvát hatóságok 320.000–340.000 horvátországi és boszniai szerb lakost gyilkoltak meg az usztasa uralom idején; több mint 30.000 zsidót öltek meg vagy deportáltak Auschwitz-Birkenauba.”

Az usztasák koncentrációs táborok hálózatát hozták létre, amelyekben a kegyetlenség és a barbár bánásmód hasonló volt a német koncentrációs táborokéhoz. Közülük is a leghírhedtebb a Zágráb közeli Jasenovac volt öt táborral, amit gyakran a „Balkáni Auschwitz” néven emlegetnek. Az USA Holokauszt Emlékmúzeuma az áldozatok számát 77,000 és 99,000 közé teszi: szerbek, zsidók és romák mellett politikai foglyok is voltak itt. A jasenovaci emlékhely név szerint sorol fel 83,145 áldozatot. Ivo Goldstein és Slavko Goldstein könyve, a The Holocaust in Croatia szerint a zsidó áldozatok fele és a zágrábi zsidóság több mint egyharmada pusztult el az itteni táborokban. A zsidó közösségi vezetők elégedetlenségüknek adtak hangot a tábor területén létesített állandó kiállítás kapcsán. „Jasenovac ezek szerint csupán gyűjtő- és munkatábor volt. Kivégző helynek nyoma sincs, halottak nincsenek, csak olyanokat mutatnak, akik megmenekültek, vagy fogolycserével élték túl a megpróbáltatásokat” – mondja Sanja Zoričić Tabaković, a zágrábi zsidó közösség egyik vezetője.

Horvát usztasák meggyilkolt áldozataik holtteste fölött pózolnak. (Reuters)

Gyakorlatilag mind Sedlar revizionista filmje, mind pedig a jasenovaci állandó kiállítás az usztasák által elkövetett atrocitások relativizálására és tagadására szolgáló eszköz. Ezek a cselekmények a jelenlegi nemzetközi jog alapján genocídiumnak minősülnek.

***

A háborús időszakkal kapcsolatos viták rögtön azután kirobbantak, hogy Horvátország 1991-ben kinyilvánította függetlenségét. Első elnöke, a keményvonalas nacionalista Franjo Tudjman rögtön kijelentette, hogy a holokauszt áldozatainak számát túlbecsülték. Több antiszemita kijelentése közül is kiemelkedik: „A zsidó mindig zsidó marad. Még a táborokban is megőrizték rossz tulajdonságaikat: önzés, szószegés, arcátlanság, ravaszkodás, árulás.” Utána nem győzött bocsánatot kérni, először a Zsidó Világkongresszus elnökéhez, Edgar M. Bronfmanhoz intézett levélben 1992-ben, majd Kent Schinertől, a B’nai B’rit elnökétől a következő évben.

Tudjman nevéhez fűződik az usztasák fehérre mosdatása, aminek keretében a háborús bűnösökből hazafiak lettek; azt hirdette, hogy a fasiszták és antifasiszták egyaránt az ország ügyét szolgálták. A New York Times 1997-es megállapítása szerint „talán egyetlen mai állam sem vállalta fel fasiszta múltját olyan nyíltan, mint Horvátország. Miközben a franciák ünneplik az ellenállási mozgalmat, amiből sokat levesz az, hogy a Vichy kormány kollaboráns volt, az osztrákok pedig úgy tesznek, mintha a háború meg se történt volna, a horvátok rehabilitálják a fasiszta kollaboráns usztasáikat.”

Annak ellenére, hogy a világháborúban a Tito vezette partizánok soraiban harcolt, Tudjman egykori usztasákat nevezett ki kormányzati pozíciókba. Az sem lehetett véletlen, hogy az ország hivatalos pénzneme ugyanúgy a kuna lett, mint Pavelić idején. „A többi horvát zsidóhoz hasonlóan bántónak találtam a döntést, a kormány érvelését pedig szánalmasnak” – mondta Ivo Goldstein. „Egyaránt sértő ez a szerbekre, zsidókra és azokra a horvátokra nézve, akik az usztasa rezsim ellen harcoltak.” A horvát elnök szerecsenmosdatása sok olyan horvátot is felháborított, akik szenvedtek a fasiszta rendszerben. Ognjen Kraus kijelentette: „Senkinek sincs joga megbékélést hirdetni az áldozatok nevében.”

Az usztasák egyébként sohasem leplezték azt a szándékukat, hogy a szerbeket és zsidókat – etnikai másságuk okán – igyekszenek elpusztítani. Rory Yeomans brit történész Victor Gutić usztasa vezetőt idézi, aki 1941. május 29-én „drasztikus törvényeket hirdetett meg” azzal a céllal, hogy a szerbeket „gazdaságilag teljesen tönkretegyék, a folytatásban pedig teljesen kiirtsák.” Yeomans ugyancsak említi Mladen Lorković külügyminisztert, aki 1941. július 27-én utalt az usztasa Horvátország küldetésére, hogy „megtisztítsuk hazánkat azoktól az elemektől, akik szerencsétlenséget hoztak ránk, akik megcsapolják egészséges erőforrásainkat. Ezek a szerbek és a zsidók.” Aleksandar Seitz professzor, aki az usztasák fő ideológusa volt, 1941. júniusi beszédében kijelentette: „A szerbek és zsidók el fognak tűnni, azokkal együtt, akik őket szolgálják. Garancia erre a horvát véderő és az usztasák.”

Ivo and Slavko Goldstein 2001-ben publikált, majd 2016-ban The Holocaust in Croatia címmel a University of Pittsburgh Press gondozásában megjelent, alapos kutatásokon nyugvó könyve után a horvát hatóságok nem kezelhetik az usztasák szerepét az 1941 és 1945 közötti népirtásban úgy, mint korábban. Ezt a munkát tankönyvként kellene alkalmazni az ország oktatási intézményeiben – az alapfoktól a felsőfokig. Mostanság, amikor a volt kultuszminiszter Hasanbegovićhoz hasonló közszereplők gátlástalan és szégyentelen módon az usztasák bűntetteit a nemzet történetének egyik legfényesebb fejezetének igyekeznek feltüntetni, az ottani zsidó közösség helytállása tiszteletet érdemel, és nemzetközi támogatást igényel, nem csupán zsidó szervezetektől, hanem azoktól a nemzetközi intézményektől szerte a világban, amelyek ébren tartják a holokauszt és más népirtások emlékét. Kisebb és nagyobb lépésekre egyaránt szükség van ahhoz, hogy az idegengyűlölet szelleme visszaszoruljon.

A Tablet magazine cikke nyomán: Bassa László.

Címkék:Holocaust, Horvátország, Jasenovac, Pavelic, usztasák

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Retikül Irodalmi kisszínház

Pataki Éva: Ami elveszett c. regénye 2017. október 26. 19.00 RS9 Színház - Vallai kert Budapest, Rumbach Sebestyén u. 9,...

A magyar egyházak már csak titokban merik segíteni a menekülteket

Az este legszomorúbb és egyben legabszurdabb pillanata akkor jött el, amikor a moderátor megkérdezte, hogy a másik két egyház hogy...

Close