Az izraeli biztonságiak kilakoltatták az újabb házakba beköltözött telepeseket Hebronban

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az izraeli biztonsági erők erőszakkal kilakoltatták a csütörtökön két újabb házat birtokba vevő mintegy nyolcvan telepest Hebronban – jelentette a katonai rádió pénteken.

Hebron1

Hebron látképe, középen a pátriárkák sírja

Móse Jaalon védelmi miniszter rendelte el az épületek kiürítését a tulajdonjogi vita bíróságon történő tisztázásáig. Ebben a városban emellett a védelmi minisztérium engedélye is szükséges az újonnan megvásárolt otthonok birtokba vételéhez, a telepesek azonban ez utóbbival sem rendelkeztek.

A kilakoltatásnál kisebb erőszakos összetűzések is kitörtek a biztonságiak és az épületekbe előző nap feszítővassal behatolt telepesek között, akik állításuk szerint néhány napja palesztinoktól titokban megvásárolták a mintegy húsz lakásnak és négy üzlethelyiségnek otthont adó házakat.

A Hebron szívben álló ingatlanok azért különösen értékesek a telepesek számára, mert a zsidók és a muzulmánok által egyaránt szent helynek tekintett Pátriárkák Sírja közelében találhatók.

A palesztin törvények tiltják a Ciszjordániában lévő földterületek és ingatlanok izraelieknek történő értékesítését, a múltban több esetben megölték az eladókat, illetve külföldre menekültek a régi palesztin tulajdonosok. Az izraeli média szerint a frissen megvett házak előző gazdái családtagjaikkal már “biztonságban vannak”.

A Likud több olyan jobboldali képviselője, akik a kemény kéz politikájának hívei, valamint a telepeseket támogató Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt szószólói hevesen bírálták Jaalont a csütörtökön elfoglalt hebroni házak kiürítésére adott parancsáért.

Többen közülük egyenesen koalíciós válsággal fenyegetőztek, kijelentették, hogy válaszul nem fognak a kormányzat mellett szavazni a Kneszetben, ahol a jobboldali-vallásos kormánykoalíció a százhúsz képviselőből mindössze 61-et tömörít.

Jaalon határozottan visszautasította vádjaikat, hangsúlyozva, hogy Hebronban több különleges szabálynak kell eleget tenni az épületek birtokba vétele előtt, amit a telepesek nem vettek figyelembe. A törvények betartására és felelősségteljes viselkedésre szólította fel kritikusait.

Az 1967-ben elfoglalt Ciszjordánia déli részén található Hebronban mintegy nyolcszázötven zsidó telepes lakik a város szívében, egy katonák által őrzött lakónegyedben, körülbelül kétszázezer palesztin lakos gyűrűjében.

  • Heindl Péter

    “A palesztin törvények tiltják a Ciszjordániában lévő földterületek és ingatlanok izraelieknek történő értékesítését”

    Ezt nem csak a palesztin törvények tiltják. Katonailag megszállt területeknek a megszállók általi betelepítését a nemzetközi jog is szigorúan tiltja. Márpedig az ENSZ BT 1967-es, 242-es határozata egyértelműen megszállt (elfoglalt) területnek minősítette Ciszjordániát, amikor kimondta:

    „A Biztonsági Tanács (…) hangsúlyozva, hogy a háború útján történő területszerzés megengedhetetlen (…) megállapítja, hogy az Alapokmány elveinek végrehajtása megköveteli az igazságos és tartós béke megteremtését a Közel-Keleten, amelynek magában kell foglalnia az alábbi két alapelvet: 1. Az izraeli fegyveres erők visszavonása a legutóbbi konfliktus során elfoglalt területekről [from territories occupied in the recent conflict] (…)”

Lelőttek egy tizenhárom éves palesztin késelő lányt 

...megpróbálta késével leszúrni az őrt, aki félreugrott előle és agyonlőtte. Az izraeli biztonságiak lelőttek egy tizenhárom éves, késével egy biztonsági...

Dés Mihály: Lehet-e jól írni a Rosszról?

A Holokauszt szépirodalma

Close