Szombat előfizetés 2017

Gáza: önvédelem vagy agresszió – a Hamász megítélése a nyugati és az iszlám világban

Írta: Globusz.net - Rovat: Hírek - lapszemle

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az ENSZ diplomatái emberiség elleni bűncselekményt és agressziót emlegetnek. Mások szerint azonban Izrael jogos önvédelmi akciójáról van szó, amely nemzetközi jogi és erkölcsi szempontból egyaránt legitim. A Hamász az iszlám világát is megosztja: a hivatalos nyilatkozatokban is jelentős eltérések vannak egyes muszlim országok politikusai és gondolkodói között, s még élesebbek a különbségek a politika és a politikai korrektség felszíne alatt.
 

Forrás: Globusz.net

 

 

A polgári áldozatok számának növekedésével egyre többen beszélnek aránytalan erő alkalmazásáról.

Naomi Klein kanadai baloldali aktivista és elemző a dél-afrikai apartheidhez hasonlítja a Gázai övezet megszállását, és arra szólítja fel a Nyugatot a The Guardian hasábjain, hogy hirdessen bojkottot Izrael ellen. Renato Martino vatikáni bíboros még merészebb hasonlattal jellemezte a helyzetet – adja hírül a Reuters. A gázai övezetet „nagy koncentrációs tábornak” nevezte. A Jakarta Post pedig már egyenesen arra sürgeti a Biztonsági Tanácsot, hogy hozzon határozatot Izrael ellen, és tegye lehetővé a katonai erő alkalmazását az izraeli akció leállítása érdekében.

Az AFP beszámolt róla, hogy az ENSZ vezetői is azonnal szót emeltek az izraeli támadás ellen, többen aránytalannak minősítve az ellenakciót. Navi Pillay, az ENSZ emberjogi főbiztosa aránytalannak nevezte az izraeli katonai csapást. Az Izrael-ellenes kijelentései miatt az országból december közepén kiutasított Richard Falk, az ENSZ emberjogi különmegbízottja egyenesen emberiség elleni bűncselekménynek, háborús bűnnek nevezte az izraeli akciót. Miguel D’Escoto Brockman, az ENSZ-közgyűlés soros, nicaraguai elnöke szerint az izraeli támadás „egy erős állam által elkövetett önkényes agresszió”. Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár is elítélte az „aránytalan erő alkalmazását”, a polgári áldozatokra hivatkozva az akció azonnali leállítását követelte, és egyúttal felszólította Izraelt az emberi jogok tiszteletben tartására.

André Glucksmann francia filozófus a Le Monde hasábjain vizsgálja az arányosság kérdését. Mi lenne az a helyes arány, amelyet Izraelnek tiszteletben kellene tartania ahhoz, hogy elnyerje a közvélemény kegyét? Mondjon le technológiai fölényéről és használjon pontatlan rakétákat, köveket, vagy folyamodjon öngyilkos merényletekhez, ember-bombákhoz és célozza meg a polgári lakosságot? Vagy jobb lenne, hogy Izrael bölcsen várja meg, amíg a Hamász Iránnak és Szíriának köszönhetően „kiegyenlíti” tűzerejét? Vagy a céljait válassza ki ellenfeléhez hasonlóan, és mivel a Hamász – eltérően a Palesztin Hatóságtól – elutasítja a zsidó állam elismerését és állampolgárainak megsemmisítéséről álmodik, talán Izrael ezt a radikalizmust utánozza és fogjon gigantikus etnikai tisztogatásba?

„A nemzetközi közösség talán azt várja, hogy ha a Hamász három házi készítésű rakétát lő Izraelre, akkor az izraeli kormány is három házi készítésű rakétával válaszoljon?” – teszi fel a kérdést a The Christian Science Monitor. Vajon ha három izraeli katonát elrabolnak a palesztin szélsőségesek, akkor az arányosság nevében Izraelnek ugyannyi szélsőségest kell túszul ejtenie? Erről természetesen szó sincs: a nemzetközi háborús jog nem írja elő, hogy támadás esetén ne lehessen nagyobb tűzerejű, modernebb fegyvereket bevetni.

Alan Dershowitz amerikai jogász és politikai kommentátor a The Telegraphban idézi [9] az ENSZ alapító okiratának 51. cikkelyét, amelynek értelmében minden államnak jogában áll fellépni a polgárai elleni támadással szemben. Nemzetközi jogi és erkölcsi szempontból legitimnek és arányosnak tekinthető minden katonai válaszcsapás, amely a fenyegetés megszűnését célozza.

„A Gázai övezet ellen indított izraeli hadművelet nem tekinthető önvédelemnek. Nemzetközi jogi szempontból kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát – írja George E. Bisharat amerikai jogászprofesszor a The Wall Street Journalben. Bisharat szerint a Hamász ugyan nemzetközi jogot sértett, és elvben alkalmazható lenne ellene az ENSZ alapító okiratában foglalt elv – feltéve, hogy a palesztin szervezet támadásai valóban jelentős veszélyt jelentettek volna Izraelre. A tűzszünet alatti fél évben kilőtt palesztin rakéták kéttucat emberéletet követeltek: sokkal kevesebbet, mint az izraeli ellencsapások, amelyek ráadásul polgári célpontokat is támadtak. Ezért Bisharat szerint nem az ENSZ alapító okiratát, hanem a háborús agresszióra vonatkozó nürnbergi per kapcsán hozott ENSZ-határozatban foglaltakat kell Izraellel szemben alkalmazni.

Dore Gold külpolitikai szakértő, Izrael korábbi ENSZ-nagykövete a Jerusalem Postban viszont rámutat, hogy a fenyegetés valódi volt: 2001 óta a Hamász és egyéb szélsőséges szervezetek 4000 rakétát és több ezer aknát lőttek ki izraeli célpontokra. Ráadásul tavasszal a Hamász olyan rakétákat kapott Irántól, amelyekkel a határtól több mint 20 kilométerre fekvő településeket is elérte, így összesen már félmillió izraeli állampolgárt fenyegethetett. December 21-én pedig az izraeli titkosszolgálat tudomására jutott, hogy még nagyobb hatótávolságú – akár Tel-Aviv közelébe is eljutó – rakétákat szerzett be. Ezeket december 28-án már be is vetette.

Geopolitikai szempontból a gázai háború legfontosabb kérdése az, hogy hogyan reagál majd az iszlám világ a gázai eseményekre. Egyes vélemények szerint egységet teremthet az izraeli fellépés. Mások szerint azonban sem az arab országok, sem az iszlám országok nem egységesek: a mérsékeltebbek egyáltalán nem bánják, ha Izrael elpusztítja a radikális Hamászt.

„Aki egy kicsit is ismeri a Közel-Keletet, tudja, hogy a síita és a szunnita radikálisok nem működnek együtt – legalábbis általában. A közhelyes igazság azonban nem áll Gázára” – írja Reuel Marc Gerecht politikai elemző, a CIA volt munkatársa a The Wall Street Journalben. Gerecht áttekinti az iráni síita vallási vezetők által az elmúlt húsz évben képviselt politikát. Ahogy azt a 2004 és 2007 közötti iraki polgárháború is megmutatta, a síiiták és a szunniták közötti szakadék hatalmas. Főleg a szunniták tekintik esküdt ellenségnek a síitákat. Fordítva azonban jóval kisebb az ellenségesség: az iráni síita vallási vezetők az elmúlt húsz évben igyekeztek a két iszlám irányzat kibékítésére. Az iráni síita radikálisok már régóta támogatják a palesztin szélsőségeseket. Eleinte a Palesztin Iszlám Dzsihádot, majd a nyolcvanas évek közepétől a világi nacionalista Palesztin Felszabadítási Szervezet hanyatlása után megerősödő Hamászt. „Teherán évek óta támogatja a Hamászt, azt remélve, hogy az egész arab Közel-Keletet radikalizálhatja. A Hamász több ezer provokációnak szánt rakétájára adott izraeli válaszcsapás megvalósíthatja Irán céljait.” Gerecht arra utal, hogy a Hamász győzelmével Irán befolyása óriásira nőhet nem csak a palesztinok, de az egyiptomiak és a térség többi szunnita arab országa körében is, és így megteremtődhet az egységes Izrael- és Amerika-ellenes iszlám egység lehetősége.

A libanoni The Daily Star arról számol be, hogy ha a Hamásznak sikerül átvészelnie az izraeli támadást, akkor az arab világban a Hezbollah és a Hamász által képviselt radikális politika teremthet egységet. A lap azt is kiejtette, hogy az arabok döntő többsége már most is támogatja a Hamászt.

Ahogyan azt várni lehetett, számos muszlim országban Izrael-ellenes tüntetések törtek ki, a muszlim világ mégsem tekinthető egységesnek – írja a The Wall Street Journal. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök például úgy nyilatkozott az EU külügyminisztereinek, hogy „nem szabad, hogy a Hamász győztesen kerüljön ki a harcból”. Válaszul Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője arra szólította fel az egyiptomiakat, hogy távolítsák el a hatalomból Mubarakot. A washingtoni lap emlékeztet rá, hogy a szunnita muszlim rezsimek és politikusok egyáltalán nem bánnák, ha az általuk Irán előretolt helyőrségének tekintett Hamász vereséget szenvedne.

Hasonló szellemben érvel Bernard-Henri Levy francia filozófus a The New Republicban. „Izrael számos hibát követett el az elmúlt évek során, de a palesztinok legfőbb ellenségei a radikális vezetők, akik valójában sosem akartak önálló államot, és saját népüket csak túsznak tekintik. Nem csak Izraelt, hanem a palesztinokat is meg kell szabadítani a Hamásztól.”

A The Los Angeles Times beszámolt róla, hogy eleinte még Mahmúd Abbász, a Fatah vezetője, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke is a Hamászt okolta a történtekért. Abbász elmondta: „Kapcsolatba léptünk a Hamász vezetőivel, és könyörögtünk nekik, hogy hosszabbítsák meg a tűzszünetet.” (A The International Herald Tribune a szárazföldi csapatok megindulása után azonban már arról írt, hogy Abbász „brutális agressziónak” minősítette az izraeli támadást.

Michael B. Oren és Yossi Klein Halevi politikai elemzők szerint a békés rendezéshez fel kell számolni a Hamászt.  Az izraeli és az amerikai tudós a The Wall Street Journalben megjelent írásában amellett érvel, hogy Izrael csak akkor vonul ki a ciszjordániai területekről, ha biztos benne, hogy állampolgárai biztonságban lesznek a palesztin állam megalakulása után is. „A Hamász veresége nélkül nincs rá esély, hogy a palesztin törekvésekkel összhangban lévő, és az izraeli félelmeket is enyhítő megállapodás szülessen.” Vagyis a palesztinoknak is az az érdeke, hogy Izrael Gázai övezetben indított akciója sikerrel záruljon, és a Hamász vereséget szenvedjen.

Kamram Bokhari és Reva Bhalla a Geopolitical Weeklyben arról számol be, hogy milyen reakciókat adnak az arab országok Izrael Hamász elleni háborújára. Megállapításuk szerint a reakciók igen változatosak. Egyfelől az „arab utca” tüntetéseken tiltakozik, zászlót éget, nagykövetségeket támad meg. Másfelől az arab rezsimek, miközben hallgatnak, esetleg nyilvánosan a Hamászt okolják a válságért, bizalmas körben kifejezik azon óhajukat, hogy Izrael minél jobban gyengítse meg a radikális palesztin szervezetet. A Palesztina iránti állítólagos arab nacionalista szolidaritás ellenére a legtöbb arab rezsim manapság nem nagyon szereti a palesztinokat. Az Izraelre és a Nyugatra gyakorolt nyomás eszközeként felhasználják őket, de a palesztin menekültekre és a Hamászhoz hasonló radikális csoportjaikra fenyegetésként tekintenek.

A londoni The Times is úgy véli, hogy a közel-keleti béke feltétele, hogy a Hamász eltűnjön a színről: az elmúlt évek bizonyították, hogy az iráni befolyás alatt álló radikális palesztin szervezet semmilyen megállapodást nem tart be, és sosem fogja elismerni Izraelt.

A Der Spiegel azt is tudni véli, hogy a Hamász is megosztott: a szervezet mérsékeltebb tagjai hajlandók lennének tárgyalni a tűzszünetről, de a radikálisok a további harc hívei, és semmilyen megállapodásra nem hajlandók a halálos ellenségnek tekintett Izraellel.

Források:
The Guardian, Reuters, Jakarta Post, The New Republic, The Times, AFP, The Christian Science Monitor, Le Monde, The Telegraph, The Jerusalem Post, The Wall Street Journal, The Daily Star, Geopolitical Weekly, The Los Angeles Times, The International Herald Tribune, Der Spiegel

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

“Friss gyümölcs” – magyar filmnapok Izraelben

A "Friss gyümölcs - magyar filmnapok" rendezvénysorozat 2009. január 13-19. között Tel Aviv, Jeruzsálem és Haifa Cinematheque mozihálózatában mutatja be...

Izrael zsidó-arab duót küld az eurovíziós dalfesztiválra

Izrael - most először - zsidó-arab duót küld az eurovíziós dalfesztiválra. A nemzetközileg ismert izraeli zsidó énekesnő, Noa egy keresztény...

Close