Szombat előfizetés 2017

Körkérdés a zsidó civil szervezetekhez – Tiszafüredi Menóra Nyílt Alapítvány

Írta: Dr. Szegő Ágnes - Rovat: Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Zsidó civilszervezetekhez fordultunk, hogy osszák meg a nyilvánossággal idei terveiket.

Április 5-8. között az Élet Menete vagonkiállításában segédkeztünk a tiszafüredi vasútállomáson. Együttműködtünk velük az egyes helyszínekre készítendő, a helyi zsidóságról szóló tablók anyagának összegyűjtésében, ez Tiszafüreden  könnyű volt, mivel nagyon komoly anyagot gyűjtöttünk a helyi zsidóságról. Kiállítottuk a helyszínen a Heves és Szolnok megye zsidóságáról készült 11 tablónkat.

Mint minden esztendőben 2006 óta, ez év augusztus 28-án is megrendezzük a Zsidó Kultúra Napját a tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központban.

Egyelőre nincs még program, csak ötletek, mivel tavaly a Saul fiát mutattuk be, és az amszterdami Anne Frank ház magyar kiállítását, most valami vidámabbat tűznénk műsorra. A klezmer estek mindig nagy sikert aratnak. Kiállítási ötleteket várunk, lehet fotó, festmény, kegytárgy. Egy rövid előadás erejéig általában rabbikat kérünk meg, hogy meséljenek a zsidóság életéről, szokásairól.

Folyamatosan gondozzuk a helyi, 250 éves műemlék temetőt. Gondozzuk a http://zsidomult.hu oldalunkat,  gyűjtjük a régi családi fotókat, járjuk a településeket a még fellelhető értékek dokumentálásáért.

Együtt működünk a MACSE, Magyar Családtörténet-kutató Egyesület zsidó genealógiai munkacsoportjával. Holokauszt órákat tartunk.

Munkánkhoz folyamatosan gyűjtjük a forrásokat és szeretettel várjuk az önkénteseket. Nagyon örülünk, hogy az önkénteseink által nyitott Zsidó Múlt oldal szépen gyarapodik.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Éljen Izrael!”: ezért kapott börtönt Gadó György

Mi vesz rá egy közel 50 éves történészt, hogy a kádárizmus legálmosabb évtizedében éjszaka gyerekjáték-nyomdával kiszedett röplapokat terjesszen, és krétával...

Kepes András, Bombera Kriszta, Szervét Tibor és Sait Tichiti a színpadon!

 Október 12-én, szerdán 19 órától Bombera Kriszta mutatja be Kepes András Világkép című új kötetét az Átrium Film-Színházban. Az est...

Close