Szombat előfizetés 2017

A halálbüntetés és az élet védelme

Írta: Frölich Róbert - Rovat: Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Napjainkban újra szóba került a halálbüntetés. Érdekes lehet végigkísérni, hogy a Tórában hangsúlyosan megjelenő büntetést hogyan és miként formálta a halácha. Ezzel párhuzamosan meg kell vizsgálnunk az élet védelmét szolgáló haláchikus forrásokat is.

A Szanhedrin. 1883-ból származó metszet

A Szanhedrin. 1883-ból származó metszet

 

Mózes Tórájában sok helyen olvasható a halálbüntetés, és annak különféle végrehajtási módozatai. Olvashatunk megkövezésről (pl: Mózes V. 13/11), megégetésről (Mózes I. 38/24), akasztásról (Mózes V. 21/22). Igaz, ez utóbbi kettő már a kivégzés utáni eljárás a tórai jog szerint. A megkövezés a nép haragjának kifejezéseként szerepel, a megégetés még a tóraadás előtti időszak büntetéseként.

A Misna Szanhedrin traktátus 1. fejezet misnájában áll:

דיני נפשות בעשרים ושלשה

fordítás: Halálbüntetést csak a huszonhárom tagú bíróság szabhat ki, tárgyalás után.

A Talmud négyféle büntetést ismer (ארבע מתות בית דין): kövezés, égetés, lefejezés, megfojtás. Szanhedrin traktátus 45a lapján áll:  ברור לו מיתה יפה ואהבת לרעך כמוך a “szeresd felebarátodat, mert olyan, mint te” parancsa azt jelenti, hogy emberhez méltó halált kell halnia.

Eddig semmi különbség nincs az ókori zsidó ország és más ókori országok büntetési gyakorlata között. Az ítélet meghozataláig azonban igen hosszú az út.

Megvizsgálva a talmudi irodalmat, azt látjuk, hogy olyan súlyos szabályokat hoztak a halálbüntetés kiszabására, hogy szinte lehetetlen volt meghozni. Két tanú vallomásának például nem csupán egybehangzónak kellett lennie, de bizonyítani kellett, hogy az elkövetőt figyelmeztették a tett előtt, ezt a figyelmeztetést megértette, és kinyilvánította, hogy a cselekedetet a következmények tudatában hajtja végre. A tettes nem tehetett önmagára nézve terhelő vallomást. Nem fogadtak el közvetett bizonyítékot sem, mint azt a Szanhedrin traktátus 37b oldalán olvassuk:

תנו רבנן: כיצד מאומד? אומר להן: שמא כך ראיתם: שרץ אחר חבירו לחורבה, ורצתם אחריו, ומצאתם סייף בידו ודמו מטפטף, והרוג מפרפר. אם כך ראיתם – לא ראיתם כלום

fordítás: Mestereink tanítják: hogyan következtetünk? Így szól (a bíró a tanúkhoz): Láttátok, hogy üldözi őt karddal, és utána futottatok, és láttátok, hogy csöpög a vér a kardról, s az áldozat haldoklik? Ha ennyit láttatok, nem láttatok semmit!

A Misna e témában leghíresebb passzusa így szól (Mákot 1:10):

סנהדרין ההורגת אחד בשבוע נקראת חובלנית רבי אלעזר בן עזריה אומר אחד לשבעים שנה רבי טרפון ורבי עקיבא אומרים אילו היינו בסנהדרין לא נהרג אדם מעולם רבן שמעון בן גמליאל אומר אף הן מרבין שופכי דמים בישראל

fordítás: Az a Szanhedrin, amelyik hétévente egyszer halálos ítéletet hoz, véreskezűnek neveztetik. Rabbi Elázár ben Ázárja szerint: csak amelyik minden hetven évben egyszer dönt így. Rabbi Tárfon és Rabbi Akíva így szól: ha mi a Szanhedrin tagjai lettünk volna, sosem hoztak volna halálos ítéletet. Rábbán Simon ben Gámliél erre válaszol: Akkor megsokasították volna a vérontást Izraelben.

E misnában már megjelenik a napjainkban is fellelhető véleménykülönbség a halálbüntetést illetően. Rábbán Simon ben Gámliél szavai azt jelentik, hogy a bölcs hitt a halálbüntetés visszatartó erejében. Érve szerint ugyanis a halálbüntetés eltörlése felbátorítaná a halálos ítéletet kiváltó bűnöket elkövetőket, köztük a gyilkolni szándékozókat is. Ugyancsak a Talmud Szanhedrin traktátus 46a lapján áll:

תניא רבי אליעזר בן יעקב אומר: שמעתי שבית דין מכין ועונשין שלא מן התורה, ולא לעבור על דברי תורה, אלא כדי לעשות סייג לתורה. ומעשה באחד שרכב על סוס בשבת בימי יונים. והביאוהו לבית דין וסקלוהו. לא מפני שראוי לכך, אלא שהשעה צריכה לכך

fordítás: Rabbi Eliezer ben Jáákov mondja: Hallottam, hogy a Bét Din nem mindig hoz Tóra szerinti ítéletet, de sosem azért, hogy megszegjék azt, hanem hogy kerítést készítsenek neki. Történt ugyanis, hogy valaki lovagolt szombaton, a Hasmóneus időkben, ezért Bét Din elé vitték, és megkövezték. Nem azért, mert ez volt a megfelelő büntetés, hanem mert azok az idők így kívánták.

A „megfelelő büntetés” kitétel értelmezési problémákat vethet fel. A rabbinikus törvények nagyrészt azért születtek, hogy „kerítést készítsenek a Tórának”. A Tóra szakralitását úgy kívánták megvédeni, hogy körülbástyázták az arra alapuló törvényekkel. Így, ha a rabbinikus törvényeket át is hágták, a Tóra maga nem sérült. Halálos ítéletet bizonyos tórai törvények megszegéséért szabhatnak csak ki, jelen esetben azonban rabbinikus törvény megszegéséért járt a legsúlyosabb ítélet. Az alábbiak fényt vetnek az emberi életet egyébként mindennél értékesebbnek tartó Szanhedrin eljárásának, és a rendkívüli idők említésének okaira:

A Jeruzsálemi Talmud Szanhedrin traktátus 6. fejezet 6. haláchájában áll:

שמונים נשים תלה שמעון בן שטח באשקלון ואין דנין שנים ביום אחד אלא שהשעה צריכה לכן

fordítás: Nyolcvan (varázsló)asszonyt akasztatott fel Simon ben Setách egy napon Askelonban, pedig (rendszerint) két (halálos) ítéletet sem hoznak egy napon. Az idők azonban ezt kívánták.

Tudnunk kell, hogy Simon ben Setách Alexander Jannáj király sógora volt. A hasmóneus király a szadduceus papságot (és egyúttal bíróságot) támogatta. A szadduceusok elfogadták a Tórát, az írott tant, ám annak szóbeli kiegészítéseit, a tradicionális értelmezéseket már nem. Simon ezzel szemben a judaizmus fősodrának számító farizeusok híve és segítője volt. A farizeusok “visszahelyezése jogaikba” Simon idejében és szándéka szerint rendkívüli cselekedeteket követelt meg. Ebben azonban, mint azt a Jeruzsálemi Talmud érezteti, ott a visszaélés lehetősége.

A halálbüntetést leginkább ellenzők fő érve annak visszafordíthatatlansága. Míg egy téves börtönbüntetést elszenvedőt kárpótolni lehet sokféleképpen, a kivégzettet nem lehet feltámasztani. Ezt már a régi döntnökök is felismerték.

A Második Szentély pusztulása előtt mintegy négy évtizeddel azonban már nem volt halálbüntetési lehetősége a Szanhedrinnek. A Talmud Szanhedrin traktátus 52b lapján áll:

ובאת אל הכהנים הלוים ואל השפט אשר יהיה בימים ההם, בזמן שיש כהן – יש משפט, בזמן שאין כהן – אין משפט

fordítás: „És elmész a levita papokhoz, és a bíróhoz, aki lesz abban az időben (Mózes V. 17/9)” Ez azt jelenti: mikor van (szolgálattevő) pap, van törvény(hozás), mikor nincs, nincs.

A Szentély pusztulása után teoretikussá válik a kérdés, mivel nincs önálló zsidó állam, ahol a tórai jog lenne az irányadó. Túlmenően a jogilletékességi problematikán, az élet értéke és védelme – a fenti kétségek miatt – szinte kiszabhatatlanná teszi a halálbüntetést. Mivel a Szanhedrin már nem létezik, így a későbbi döntnökök nem fektettek nagy hangsúlyt e kérdéskörre. A rabbinikus bíróságok a zsidó jogot és törvényt már más területeken alkalmazták. A kivégzés elvi lehetőségének további boncolgatása helyett inkább az élet védelme került előtérbe. Nem utolsósorban azért, mert a judaizmus mindig is ambivalens módon viszonyult az élet kioltásához. Amennyiben a jog és igazság megkívánta, úgy elvettek életet, ám sokkal kedvesebb volt a zsidó erkölcsnek és etikának az élet – mint ab ovo értékes létnek – védelme.

A Tórában (Mózes V. 22/8) olvassuk, hogy az embernek kötelező kerítést építenie a lapos tetejű házára. Ez az emberi élet védelmét szolgáló törvények egyik alapköve. A Rámbám ennek kapcsán kijelenti a Misne Tora Hilchot rocéách usmírát hánefes 11. fejezet 4. haláchájában:

אחד הגג ואחד כל דבר שיש בו סכנה וראוי שיכשל בו אדם וימות

fordítás: A tető és minden más baleset- és életveszélyes hely egyenértékű. Mindent meg kell tenni tehát, hogy megelőzzük a tragédiát.

Mózes III. könyve 25/36-ban áll:

וחי אחיך עמך

fordítás: És éljen a testvéred veled.

E vers az aktív életmentés kötelezettségének alapja. Ha valaki azt tapasztalja, hogy felebarátja veszélyben van, nem szabad haboznia, cselekednie kell. A segítségnyújtás a bajba jutottnak kiemelkedő vallási kötelezettség. Ezen nem is, csak a segítségnyújtás mértékén nem volt egyetértés. Bölcseink azon vitatkoztak, hogy az életmentőnek kötelessége-e saját életét veszélybe sodorni. A Talmud Bava Mecia 62a lapján áll:

שנים שהיו מהלכין בדרך, וביד אחד מהן קיתון של מים, אם שותין שניהם – מתים, ואם שותה אחד מהן – מגיע לישוב. דרש בן פטורא: מוטב שישתו שניהם וימותו, ואל יראה אחד מהם במיתתו של חבירו. עד שבא רבי עקיבא ולימד: וחי אחיך עמך – חייך קודמים לחיי חבירך

fordítás: Ketten mennek az úton, s egyiküknél van csak víz. Ha megosztják, mindketten meghalnak, ha egyikük issza meg – túléli. Ben Petúra mondja: Jobb, ha megosztják, és mindketten meghalnak, mintsem az egyik lássa a másik halálát. Rabbi Akiva így szól és tanít: Éljen a testvéred veled – ez azt jelenti, hogy a te életed (ilyen helyzetben) előrébbvaló a társadénál.

Rámbám a Misne Tora Hilchot rocéách usmírát hánefes 1 fejezet 14. haláchájában írja:

כל היכול להציל ולא הציל עובר על לא תעמוד על דם רעך,

fordítás: Aki megmenthetné társát, de nem teszi, megszegi a Tóra parancsát: „Ne állj tétlenül felebarátod vérénél” (Mózes III. 19/16)!

Ebben indirekt módon benne van az is, hogy aki viszont tudja, hogy nem képes a mentőakcióra, nem felelős a társa sorsáért. A zsidó törvények emberekre szabottak, az ember képességeit a legmesszebb menőkig figyelembe veszik. Noha az élet védelme első számú prioritás a zsidó etikában, mégsem követel emberfeletti tetteket, halálos önfeláldozást, csak figyelmet, empátiát és szolidaritást. A Talmud Jóma traktátus 83a lapján hosszas fejtegetést olvashatunk, hogy az Engesztelés napján, mikor tilos enni és inni, a beteget, vagy akár csak azt, aki rosszul van, mivel és hogy szabad etetni. Az eszmefuttatás a következőképpen végződik:

מי שאחזו בולמוס – מאכילין אותו אפילו דברים טמאים, עד שיאורו עיניו.

fordítás: Aki rosszul van az éhségtől, akár tiltott dolgokkal is szabad etetni, míg nem fénylenek a szemei.

A Sulchán Áruch Orách Chájjim traktátus 328. fejezet 2. paragrafusában áll:

מי שיש לו חולי של סכנה, מצוה לחלל עליו את השבת; והזריז, הרי זה משובח; והשואל, הרי זה שופך דמים.

fordítás: Akinek veszélyben lévő betege van, micva érette megszegni a szombatot, s minél előbb, annál dicséretesebb. Ha késlekedik, vért ont.

A szombat minden héten ismétlődő ünnep, a Teremtés hetedik napja, melyen I.ten maga is megpihent. Oly kiemelt nap, hogy helyet kapott a Tíz Parancsolatban is. A szombat szentsége évezredeken keresztül érintetlen volt, a mai napig a zsidóság egyik megtartó ereje. E nap a pihenésé, a lelki feltöltődésé, melynek szellemiségével ellenkezik a munkavégzés. Semmiféle munkát nem szabad végezni, minden olyan tevékenység tilos, mely profanizálná a napot. Még az olyan tárgyak puszta érintése is tilos, melyek munkaeszköznek tekinthetőek.

A logika szerint, ha az életmentés kötelezettsége felment a szigorú szombati tilalmak alól, akkor hétköznap sokkal inkább kötelező. Ki dönti el, hogy mi az életveszély? Rabbi Jicchák Herzog Héchál Jicchák című responzuma Orách Chájjim traktátus 33. fejezetében idézi a Talmud Jóma traktátusát:

אמר שמואל אין הולכין בפקו”נ אחרי הרוב, כלומר שאין הולכין אחר הרוב לחומרא

fordítás: Smuél mondja: Az életveszély megítélésénél nem megyünk a többségi vélemény szerint, azaz nem szigorítunk.

A zsidó jog szerint ugyanis a többség véleménye döntő. Nem véletlen, hogy az ítélkező testület páratlan számú tagból áll, így a határozatokat mindig többséggel hozzák meg. A többségi vélemény azt esetek nagy részében szigorúbb álláspontot képvisel a vitákban, s így a döntés is a szigorítás irányába mutat. Az életveszély azonban olyan súlyú kérdés, hogy nem mérlegelnek, nem keresnek illetékest vagy szakembert, a legcsekélyebb kétség esetén is enyhítenek a vallási szabályozáson.

Ha ilyen felmerül az életet veszélyeztető dolgokat illetően, cselekedni kell. A Sulchán Áruch Orách Chájjim traktátus 329. fejezet 3. paragrafusában olvasható:

מי שנפלה עליו מפולת, ספק חי ספק מת, ספק הוא שם ספק אינו שם, מפקחין עליו אע”פ שיש בו כמה ספיקות

fordítás: Ha valakire kövek esnek, és kérdéses, hogy él-e vagy sem, kérdéses hogy ott van-e alatta vagy sem, akkor is menteni kell, ha ez sok kételyt vet fel.

Életet menteni nem csak tettekkel lehet. Az életmentés egyik legfontosabb eszköze a pénz. A talmud Gittin traktátus 45a lapján ez áll:

אין פודין את השבויין יתר על כדי דמיהן

fordítás: A foglyokat nem lehet többért kiváltani, mint amennyit érnek.

A régi időkben szokás volt (akárcsak sajnos ma is), hogy elraboltak, foglyul ejtettek embereket, hogy váltságdíj ellenében szabadon bocsássák. A zsidó kedvelt célpontok voltak, mert köztudott volt, hogy az egész zsidó közösség összefog, hogy kiváltsák rabságba vetett testvéreiket. A Talmud elismeri, hogy életet menteni pénzzel is lehet, hisz a foglyokat, ha nem fizettek értük, kivégezték. Az életük megmentése végett a foglyok értékét az értük kért váltságdíj szabta meg. Ezen elvből kiindulva a segítségnyújtás kötelezettsége kiterjedt a pénzben való segítség kötelezettségére is.

A judaizmus egyik legismertebb vonása, hogy tartózkodik a nemzsidó kultuszok szent helyeitől. A Sulchán Áruch Jore Déá traktátus 157. fejezet 3. paragrafusa ennek ellenére így szól:

מי שנתחייב מיתה מותר לברוח לבית עבודת כוכבים ולהציל את עצמו

fordítás: Akit halálra ítéltek, bemenekülhet egy nem zsidó templomba, hogy mentse magát.

Az emberi élet felette áll a rítusok különbözőségének, az ideológiai ellentéteknek. Az életveszélyben lévő minden eszközt igénybe vehet, hogy megmeneküljön.

Fentiekben röviden bemutattuk, hogyan viszonyul a halácha a halálbüntetéshez, és ennek kapcsán az emberi élet értékéhez. Noha a Tóra ismeri a halálbüntetést, és a Szanhedrinnek joga is volt kiszabnia azt, olyan keretekbe foglalták, hogy csak igen ritka esetekben lehetett alkalmazni. A Szentély pusztulása után a kérdés teoretikussá vált, s előtérbe került az élet szentségét és értékét védő törvények rendszere. Olyan fokú védelemben részesül az élet, hogy még a legszigorúbb vallási törvények is ideiglenesen érvényüket vesztik, ha veszélybe kerül. Mint láttuk, szinte minden vallási törvény, rendelet és hagyomány háttérbe szorítható, amennyiben veszedelem, tragédia fenyeget. Az élet védelme a szó szoros és átvitt értelmében kötelesség, kerüljön fizikai megpróbáltatásba vagy anyagi áldozatba. Ezen dolgozatot kiváltó ok, a halálbüntetés ellen szóló érvek közül a legfrappánsabb Maimonides, a Rámbám idevágó passzusa. Széfer Hámicvot c. könyve tiltó parancsolatokat felsoroló része 290. fejezetében így foglal állást:

ולזכות אלף חוטאים יותר טוב ונכסף מהרוג זכאי אחד

Inkább mentsenek fel ezer bűnöst, semmint megöljenek egy ártatlant.

 

Címkék:2015-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Százkét évesen szerezte meg doktoriját a nácik elől menekülő asszony

Ingeborg Syllm-Rapoport zsidó származása miatt nem tehette le szóbeli vizsgáját 1938-ban Hamburgban. A százkét éves asszonynak hetvenhét évvel ezelőtt benyújtott...

“Békeangyalnak” nevezte Ferenc pápa Mahmúd Abbászt

"Békeangyalnak" nevezte Ferenc pápa Mahmúd Abbász palesztin elnököt, akit szombaton magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban. A pápa méltató szavai a mintegy...

Close