Szombat előfizetés 2017

A Szombat postájából

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Egyéb

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A szerkesztőség megjegyzése: E rovatunkban szívesen közöljük a hozzánk intézett leveleket, cikke­inkhez kapcsolódó hozzászólásokat. Ez azonban természetesen nem je­lenti azt, hogy az itt megjelent írá­sokkal, illetve azok minden megál­lapításával a szerkesztőség egyetért.

Jóérzésű emberek és gyalázkodók

Tisztelt Szerkesztőség!

Elnézésüket kérem, biztosan sok ilyen levelet kapnak, már nem tu­dok némán elmenni bizonyos dolgok mellett.

Másodéves budapesti főiskolás vagyok. Az iskolaépület a XII. ke­rületben van, nem messze a Gesztenyés-kerttől (MOM-park), ahol a fasizmus áldozatainak emlékműve áll. Ezt akkor fedeztem fel, amikor egy lyukasórám alkalmával sétálni mentem. (Meglepetéssel hallottam ugyanis a Híradóban, hogy itt egy ilyen emlékművet koszorúztak meg.) Amiért tollat ragadtam, az az, hogy az emlékmű hátsó felülete tele van firkálva. A feliratok mellett ábrák is vannak: horogkeresztek! Olyan dühös lettem, hogy bárkinek neki­mentem volna, aki ezt csinálta. A következő gondolatom az volt, ho­gyan lehetne átrajzolni. De hát ne­kem nincs szórópalackom …

Nagyon bánt, hogy mostanság el­szaporodtak az ehhez hasonló meg­nyilvánulások. Nemrég a Moszkva téren az öles betűkkel írt zsidózó feliratot gyorsan átfestették. Az ál­talam látott emlékmű nincs olyan feltűnő helyen, valószínűleg nem is vették észre, de az ábrák és felira­tok attól még ugyanazt jelentik, és ha valaki magára vonatkoztatja, akkor mindegy, hogy választási pla­káton látja, vagy máshol. Vajon ki­re tartozik az említett ábrák eltün­tetése?

Lendvay Mónika

(A szerkesztő megjegyzése: Ez a levél még áprilisban érkezett. Jú­liusban a főváros egyik igen forgalmas pontján jelent meg a gyilkos lelkűek üzenete: „Auschwitz – me­se”. A festett feliratot az illetékesek eltakarították.)

Régi emlékek, hangulatok …

Az alábbiakat Amerikában élő ba­rátunk, Benedek Edward írásából idézzük. A szerző a New York-i Figyelő című magyar zsidó lap mun­katársa.

a gyermekkoromból oly ked­ves sárga földalattival mentem a Vörösmarty térre. Június melegé­ben mind benépesültek a cukrászda teraszán a székek. A tér Duna felő­li oldalán, a jegyiroda kirakatán a nyári szezont köszöntő plakátok. Fe­lületes érdeklődéssel böngésztem a színes ajánlatokat, amikor elegáns pár sodródott elémbe. A férfi kar­jába kapaszkodó hölgy egy unott ásítással, csak úgy önmagának mondta: – Ugyanazok a nevek, már kívülről tudom… – Trópusi fehérbe öltözött kísérője könnyedén megtoldotta:

-Szóra sem érdemes, drágám, ez mind a régi, rothadt zsidók ke­zében van…

Először béna hitetlenséggel bá­multam a ficsúr nyakszirtjét. A múlt keserűsége, a megaláztatás sok éve, az élmények Galíciától Szibé­riáig – mindez a torkomba szorult. Aztán kitört belőlem:

-Ugyebár, a büdös zsidókat gondolja? …

A gyűlölet ügynöke első pillanat­ban azt hitte, hogy gyalázkodásában partnerre talált. De amikor a tekin­tetünk összeakadt, sietősen megin­dult, maga után vonszolva tipegő hölgyét. Én pedig a körülöttem andalgó turistákkal nem törődve az átkok zuhatagát szórtam rájuk, míg el nem tűntek a Váci utca sokadal­mában …”

Rehabilitációt, egyszer s mindenkorra

Weisz Richárd, az egykori magyar olimpiai birkózóbajnok – úgy mondják – épp egy budapesti kávéházban üldögélt, amikor meghal­lotta, hogy az egyik szomszédos asz­talnál már eléggé kapatos katona­tisztek zsidóznak egyre harsányab­ban. Erre öklével rásújtott a már­ványasztal szélére, letört belőle egy jókora darabot, nagy betűkkel ráír­ta: „Weisz Richárd vagyok. Zsidó!”, és odavitte a hüledező társaságnak. Aligha kell mondani, hogy a tisztek ezután gyorsán eliszkoltak.

Mostanában, hogy lezajlottak a politikai fordulatot hozó – helye­sebben szólva: megpecsételő – választások, mind gyakrabban jut eszembe ez a történet. Az egyébként oly örvendetes eseményre ugyanis – mi tagadás – sötét árnyékot vet­nek azok az úton-útfélen szembe­ötlő ocsmány és idétlen firkálások, bevésések, fröcskölések, amelyekkel egyesek a pártok plakátjait bemocs­kolták, és amelyeken legtöbbször a „zsidó” jelző volt látható valami­lyen nem éppen hízelgő összefüg­gésben. Tudom, legyinthetnénk, hogy mindez csak éretlen tacskók csínytevése, ha nem emlékeznénk több felelős magyar pártember fe­lelőtlen megjegyzéseire, nyilatkoza­taira, és ha nem érkeznének még riasztóbb hírek más országokból. És mindenekelőtt: ha nem kapcsolód­nának mindehhez a szinte még kar­nyújtásnyira levő közelmúlt ször­nyűséges rémtettei.

Jogunk van hozzá, hogy megbíz­ható biztosítékot kérjünk: a sok év­százados kollektív gyűlölethirdetés ellensúlyozásául valamiféle kollek­tív vagy pontosabban szólva társa­dalmi szerződést.

Ismerjétek el és szavatoljátok ket­tős kötöttségünket! Ismerjétek el, hogy – mint minden más népnek –

nekünk is jogunk van saját or­szágunkhoz, Izraelhez, de ne akar­jatok mindannyiunkat oda elűzni, hanem ismerjétek el jogunkat a diaszpórához is. Egyikünk itt, mási­kunk ott érzi magát otthon. Az egyik, Erec, a Föld, biztonságot, tá­maszt, menedéket ad. A másikhoz, ahol száműzetésünk évszázadait töl­töttük, már hozzászoktunk, hozzá­nőttünk, gyökeret eresztettünk ben­ne, ott élnek rokonaink, barátaink, ismerőseink, ott keressük kenye­rünket, végezzük munkánkat, s ta­lán elrendelt küldetésünket is, ha igaz, hogy választott nép vagyunk – vagy lettünk -, mert akarva-akaratlan magunkra vettük a választottság gyönyörű igáját. Mi már megtanultuk, hogy zsidónak lenni, megátkozva és megtermékenyítve az évezredes diaszpóra élményeivel, gyötrelmeivel, azt jelenti, hogy nem lehet csak zsidónak lenni. Mi már valahogy – minden fájdalom, csa­lódás, keserűség ellenére – beépül­tünk, beleszövődtünk a népek tar­kaságába, úgyszólván eggyé váltunk velük, majd mindegyikükkel. Ne­künk is fáj, sőt a magunk szenve­déseként éljük át, ha egy magyart, egy lengyelt, egy cigányt, egy né­gert, egy örményt bántalmaznak, megaláznak származásáért.

A kifosztott, méltatlanul megbé­lyegzett, meg- és elhurcolt, szibé­riai táborokban sínylődő és elpusz­tult magyar, lengyel, cseh, bolgár, német tömegek nem a zsidó bosszú­állás, hanem a kommunista világ­forradalom és a szovjet világhege­mónia őrületének áldozatai voltak. Nekik: tartozik a Szovjetunió és a kommunisták, a zsidóságnak tarto­zik úgyszólván az egész – mai és múltbeli – emberiség.

J’accuse, humanité!” Vádollak, emberiség! – így kiált a világ sokat szenvedett zsidósága. – Mérhetetlenül sokkal tartoztok nekem, én mégis méltányos alkut ajánlok. Nem bosszúra áhítozom, nem kérek sem­mivel sem többet, csak annyit, amennyi jogosan megillet. Amit el­vettetek tőlem a múltban, adjátok vissza a jövőmnek. Teljes rehabili­tációt kérek, rehabilitáljátok a zsi­dóságot egyszer s mindenkorra!

Békés Iván

(A szerző pontos lakcíme a szer­kesztőségben.)

Új, gerinces, nem megalázkodó zsidóra van szükség

Tisztelt Szerkesztőség, engedjék meg, hogy üdvözöljem önöket, és a munkájukhoz sok sikert kívánjak. A magam személyéről csak annyit, hogy múlt év óta Izraelben élek családommal együtt, s csak a vélet­len kapcsán került a kezembe a Szombat néhány száma.

… hogy milyen nép tagja valaki, soha nem egyoldalú döntés eredmé­nye. Ha én a 40 évemből kb. 20 éven át nem kapom meg naponta az „emlékeztetőt” zsidó mivoltomra a mindennapi életemben, akkor ma nem vagyok Izraelben.

… az eddigi zsidó-kép a köztu­datban (a nem zsidók között) vagy egy vigyorgó, kéztördelgető, képmutató, pajeszos, szakállas, gyáva, jellemtelen hajlongót, vagy egy hájas, harácsoló kapitalistát ábrázol, ame­lyet csak elpusztítani érdemes.

Egy új, gerinces, ellenségével bát­ran szembenéző és aztán azzal le­számoló, és nem megalázkodó zsidóra van szükség. Ne szégyelljük zsidónak tudni magunkat, és le­gyünk büszkék, hogy olyan nép tagjai vagyunk, amely bebizonyította, hogy szellemi világhatalom, s mér­hetetlenül sokkal járult hozzá az emberiség előrehaladásához.

… Ha valamikor, hát most van lehetősége a magyarországi zsidó­ságnak arra, hogy saját sorsán is változtatva elégtételt szolgáltasson azoknak, akik kétezer éven át em­beri mivoltuktól megfosztva idegen földön voltak kénytelenek élni. A szekfűgyulai tétel, miszerint a zsi­dóság vagy kivándorol, vagy ki­sebbséggé szerveződik, aktuálisabb ma, mint a két világháború kö­zött … Szerintem nem reform-, ha­nem restaurációs korszak tanúi va­gyunk, számítani kell egy újbóli né­met orientáltságú neohorthysta ál­lam tiszavirág-életű újjászerveződé­sére …

… Nyilvánvaló jobbra tolódás várható, egyrészt az életszínvonal további romlása miatt, másrészt azért, mert Németország egyesülése után Magyarország ismét német ér­dekszférává válik (a kölcsönök jó részét onnan kapta), ez pedig sok­kal markánsabb antiszemita meg­nyilvánulásokat hoz magával…

… Sajnos, nincs továbbra sem egységes zsidó képviselet, pedig most mindennél nagyobb szükség lenne egy kemény, ha úgy tetszik „monolitikusan” felépülő, egységes zsidó vezetésre. Tudom, hogy ezt innen, Izraelből könnyű megírni, de ha tudnék, szívesen segítenék…

Rác Gábor

Címkék:1990-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Írás a falon

Magyar zsidó művészek kiállítása Kaliforniában Dániel könyve szerint a próféta megjövendölte Belsazár királynak: Birodalmad össze fog omlani. Az intő szavak...

90 perc Entebbeben

Egy repülőgép eltérítésének híre járta be a világot 1976. június utolsó szombatján s a rákövetkező napok történései, a halál árnyékába...

Close