Szombat előfizetés 2017

Profanizáció

Írta: Kállai R. Gábor - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Tudnivaló, hogy a nagy Jehuda Löw ben Becalel addig tartóz­kodhatott ezen a földön – nem tudni, jutalomból vagy büntetésképpen -, ameddig minden gondolata a Tóra körül járt. A rabbi egész életét a Törvény tanulmányozásának szentelte, minden, amit tett vagy mondott, csak e szélesebb összefüggésben nyert értel­met. Ő volt az például, aki megalkotta a Gólemet, hogy levegye a mindennapi munka terhét a válláról, mert így több időt szentel­hetett az elmélkedésnek, s ő volt, aki egyet­len mozdulattal megállította az agyagször­nyet, amikor elszabadulván rombolni kezdett. Löw rabbi bejáratos volt II. Rudolf alkimista vegykonyhájába is, a császárral együtt Hajolt a görebek és a retorták fölé, hiába várva a nemtelen anyag, matéria prímává változását. A császár valóban aranyat akart csinálni, befoltozandó a kincstár lyukait, a rabbi azonban csak látszat szerint vett részt eme hiú munkálkodásban. Az ő célja más volt, azt akarta, hogy meglelvén a bölcsek kövét, elméje feltáruljon, s még alaposabban megérthesse a próféták bölcsességét.

A prágai Óvárosban azonban van egy szobor. Löw rabbi – nagyszakállú, középkori köntösű agg képében – a kezében szorongatott Tóratekercs fölött gondterhelt arccal éppen egy félig pucér nőalakra pillant. A legendák szerint ebben a minutában és emiatt a pillantás miatt halt meg az a bölcs, akinél különb sem azelőtt, sem azután nem koptatta a prágai utcák köveit. A rabbi sírja ott van a régi zsidó temetőben, sírjára mindenki tesz egy emlékező követ, noha sokak szerint ma is él, s várja a cédulákra írt, s a sír résein keresztül bedobott kérdéseket. De az arra járók lelkűk mélyén mégis meg vannak győződve arról, hogy meghalt. Be kell ismerni sajnos -, semmiféle ellenbizonyíték nem áll rendelkezésünkre, legfeljebb néhány Prágába szerelmes íróember tanúskodása, de azokkal nem megyünk sokra.

Már most a kérdések kérdése az, hogy miért és miként szegte meg a bölcs az Örök­kévalóval kötött szerződést? A legendák szerint a rabbi már vénségesen vén volt, amikor írópultjánál megjelent egy leányzó, előbb lekuporodott lábához – a bölcs egy pillantást sem vesztegetett rá -, aztán felállt, szemét félénken Löw rabbi mély ráncokkal ékes arcára emelte, természetesen Inába, a rabbi tovább olvasta a Tórát. A leány elbi­zonytalanodva újra lekuporodott, zavartan fészkelődött, apró kezével gyűrögette ruháját, véletlenül megoldotta blúza zsinórját, de rögvest össze is csomózta, megint felállt, megigazgatta szoknyáját, még körülnézett, egy pillanatra megtorpant, s csüggedten, tele vággyal és a hiábavalóság érzésével elindult. A rabbi ekkor felpillantott, mély, fekete, lázas szemével a leányra nézett, aztán már le is csapott rá a halál angyala.

Nyugtalanító, hogy nem tudjuk, ki és milyen lehetett az a leány, aki miatt akár egy pillanatra is érdemes volt ott­hagyni az Atyák hagyományát, kockáztatni a Régi-Új Zsi­nagóga szent békességét, a zsidóváros nyüzsgő életét, a társak és tanítványok szeretetét, s azt a látványt, amit akkor láthatott a rabbi, ha kipillantva a gettó tanácsházának tornyából a Vár felé fordította tekintetét.

ANNYI BIZTOS, hogy a látogató vonásaiban, tulaj­donságaiban semmi sem utalt a szelíd Leára, a harcias Deborára, sem Rákhelre, de még Szulamithra sem. Ha ugyanis az agg, de mégis éles szemű bölcsnek ők jutnak eszébe a leány láttán, akkor nem szegte volna meg az Örökkévalónak tett ígéretét, hiszen az em­legetettek szerepelnek a Szent Könyvekben, a rájuk vetett pillantás éppen annyit tett volna, mint olvasni róluk. De a látogató nem lehetett Lilith, a gonosz sem, mert hát ő is része a hagyománynak, s a bölcsnek bizony kötelessége figyelemmel kísérnie gaztetteit. Aztán, hogy folytassuk a gondolatmenetet, nem lehetett a nő egyiptomi, nem lehetett filiszteus, nem tartozhatott Mózes népéhez sem, a babilo­niak közt is hiába keresnénk akár őt, akár hasonmását, de nem lehetett a tengeri népek leányaihoz sem hasonlatos, mint Prága szláv szépségei, sem az északi népek vonásait őrző, mint a Löw korabeli német leányok; ha rájuk gondol a rabbi ama nő láttán, még mindig nem hagyja el az Öt könyv világát. De nem lehetett látogatója feltűnően szép, de csúnya sem, a parázna vonások épp annyira hidegen hagyták volna a bölcset, mint a szűzies erények; a balgaság, a kívánatosság, a felkínálkozó odaadás, a csendes elvo­nulás, az önzetlenség, a csipetnyi gonoszkodás, a hűséges szeretet és a mindent elsöprő érzéki vágy sem ismeretlen egy Tóra-tudó előtt, mint ahogy ezek különféle vegyüléke sem.

Ráadásul Löw rabbi, mint a prágai közösség vezetője, éppen eléggé ismerte a mindennapok világát is ahhoz, hogy aggkorára már semmi meglepőt ne találjon semmiben, ami nem tisztán szellemi természetű újdonság, de hát ilyen vajon akadhat-e a Tórán kívül?

Hát akkor kit láthatott a bölcs rebe, mert valaki – két­ségtelenül egy nő – mégiscsak kizökkentette végtelen nyugalmából? Ki lehetett az, aki elvonhatta az örök bölcsesség élvezetétől? S még egy: talán mégis azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy a rabbi ma is él ház alakú sírjában, akkor viszont még feszítőbb a kérdés: kire pillant­va vétkezhetett vétek nélkül?

Az a nő – mert a legendák és a szavahihető tanúk ebben azért egyetértenek – különleges személy lehetett csak. Min­den női attribútummal fel volt vértezve, de ugyanakkor olyan volt, aki valamiképp mégis különbözött minden más nőtől, különben a rabbi nem nézett volna rá, vagy ha mégis, nyugodtan olvasta volna tovább a Szent Könyvet. A Tóra viszont a világ bölcsességét hordozza, egy olyan bölcs, mint rabbi Löw, kisebb tétért nem hagyta volna ott, csak akkor, ha az előtte álló nő valamiképp a világ teljességét szim­bolizálja. Eme meghatározásnak viszont egyetlen nő tesz csupán eleget, s ha végiggondoljuk az eddigieket, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy senki más nem jelen­hetett meg a rabbi előtt, mint az emberiség anyja, Éva.

HA EZ ÍGY VAN – márpedig a tiszta logika tanúsága minden más eshetőséget kizár, akkor s csak akkor érthetjük meg, hogy a bölcs reá pillantva mindenről megfeledkezett, mint Adám az Örökkévaló intelmeiről, de azt is, hogy nem szerződésszegőként, hanem önként vál­lalva a magányt, visszavonult a sír rejtekébe, akármekkora lemondással és veszendőségérzettel jár ez. Bizony meg kell értenünk tettét, s az sem lenne csoda, ha mindenáron követni akarnánk tettét.

Mert Éva nélkül nincs más lehetőség és realitás, mint Évára várni és Évára gondolni.

Címkék:1995-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Sorsba-rejtező

MI ADJA A TANACH egy­ségét, szentségét? Erre a kérdésre irányítja figyelő tekintetünket Purim és az ünnep mítosza, az Eszter könyve....

Röviden

Tiltott rádiótelefon Az izraeli hadsereg megtiltotta, hogy katonái szolgálati időben rádiótele­font használjanak. Jelentések szerint ugyanis egyes katonák a rádiótelefonon pizzát...

Close