Szombat előfizetés 2017

„Minden részletében magunkra ismerünk” – Gondolatok a nőiségről és a gyermeki látásmódról – az Ajvé című regény kapcsán

Írta: Pécsi Katalin - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Esztertáska

Van-e női irodalom?

Május végén kerekasztal beszélgetésen cseréltünk eszmét a „Mi a női iroda­lom?’ kérdésköréről. Témánkkal a Zsidó Múzeum időszakos, „A Zsidó nő” c. ki­állításához kapcsolódtunk.

Meghívott vendégeink; azok hatan, akik az asztal körül ültek, és mindazok, akik velünk szemben foglaltak helyet, egyaránt élénk eszmecserét folytattak a férfi-nő különbségről, a nőiességről, a „női látásmód” és a „női hang” mibenlétéről.

Szerettük volna gondolatainkat olvasóinkkal is megosztani, de terveink idő­legesen dugába dőltek, mivel kiderült: egy árva szó sem érthető mindabból, amit a magnónk rögzített. Ezek után külön-külön is elbeszélgettünk a vita há­rom résztvevőjével – végül így a késlekedésből született valami előny is, mivel ezúttal volt időnk mélyebbre hatolni a problémahalmazban. Ebben a számunk­ban Lugosi Viktória íróval és Fabó Kinga költővel beszélgetünk (A Fabó- in­terjú hosszabb változatát megtalálhatják az Esztertáska weboldalán, a www.nextwave.hu/esztertaska címen).

Pécsi Katalin

„Minden részletében magunkra ismerünk”

Gondolatok a nőiségről és a gyermeki látásmódról az Ajvé című regény kapcsán

Ajvé! Nem volt igazam, amikor nem­rég, A zsidó nő kiállítás kapcsán arról panaszkodtam, hogy mifelénk nem igen születnek zsidó témájú, női elbe­szélések. Hogy abszolút hiánycikk ez a kombináció. Zsidókat még csak-csak, de olyan történeteket, amelyek a nőala­kokra fókuszálnának, és amelyeknek a nézőpontja és a hangvétele is összeté­veszthetetlenül női(es) – csak a külföldi könyvesboltok polcain találunk Ahogy kiszaladt a tollamból ez a sommás megállapítás, rögtön rám cáfoltak a té­nyek. Megjelent például Fenákel Judit legújabb könyve, A fénykép hátoldala, amely egy zsidó család három generáci­ójának az útját kíséri végig, az előtér­ben érdekes anya- és lányszereplők­kel.* Aztán a női térnyerésen felbuzdul­va, utólag elolvastam Lugosi Viktória tavalyi könyvheti regényét is, és leesett az állam. El kellett ismernem, hogy van már végre nálunk is ízig-vérig zsidó, és egyben női regény! (Ráadásul az Ajvé-t még le se lehet tenni – ahogy Jancsó Miklós mondja róla a belső borítón).

A háború után született zsidó témájú regények túlnyomórészt a Holocaust traumáját próbálják feldolgozni, nyil­vánvaló, hogy miért. Jóval kevesebb történet vállalja fel a vallásvesztés, az asszimilálódás, a cionizmus vagy az an­tiszemitizmus problémaköreit – érde­kes módon már Komlós Aladár is emi­att panaszolkodott a háború előtt -, mindez „…nem vált számukra az ön­meghatározás és önkifejezés problé­májává”. A kivételt a „második generá­ciósok” könyvei jelentik: Nádas Péter: Egy családregény vége; Kornis Mihály: Végre élsz és Napkönyv; valamint Da­los György: A körülmetélés című regé­nyeit említeném. (Világirodalmi párhu­zam: Émile Ajar: Előttem az élet, vagy a magyarra teljesen még nem lefordí­tott, izraeli David Grossman regénye: Lásd: Szerelem). Ezekben a regények­ben a főhős (vagy narrátor) gyerekkorá­ról szól a történet, ami a szerzők való­ságos gyerekkorának idején, az 1950- es ’60-as években játszódik. Kézenfek­vő poétikai megoldás tehát, hogy amit a szülők zsidóságáról, és a hogyan él­hetünk (vagy nem élhetünk) itt zsidó módon problematikáról megtudhat az olvasó, azt a gyerektől tudja meg. Job­ban mondva a gyerekszereplő szemé­vel látja. Ezeknek a gyerek-narrációknak a női változata a Lugosi-regény.

Jó írói megoldás a gyerekszemű – a mindentudó helyett inkább korlátozott lá­tószögű, szubjektív – elbeszélés, mert a gyerek nem köteles megérteni az össze­függéseket, a miérteket. Sőt, éppen ak­kor hiteles, ha nem érti és félreérti: a gye­rekszemű narrátornak – az alulnézeti op­tika folytán – joga van mozaikosan össze­rakni a történetet, az egyes epizódokat időtlenségbe merevíteni, és a figurákat is kedvére torzíthatja. Mivel az visszaemlé­kezés konvencionális formái nem hasz­nálhatók a gyerek történetmesélésében, az elbeszélés érdekesen ingadozik konti­nuitás és a diszkontinuitás között.

Lugosi gyerekhőse- és narrátora egy­ben nőnemű is. Másmilyen lesz attól az elbeszélés? Kicsit igen. A nőnemű nar­rátornak más az érdeklődése, a törté­nésfolyamból mást keretez be. Lugosi kislány-narrátora például igen fogékony a női szerepekre és a nő-férfi viszonyok megértésére. Éppen emiatt olvassák ta­lán szívesebben a női olvasók a nők el­beszéléseit.

Az Ajvé figurái közül a nagymamáé a központi szerep. Talán élettelibb és összetettebb személyiség, mint a többi­ek. A nagymama/nagyapa hasonlókép­pen centrális figura egyes, már említett férfi írótársaknál is. Lehet, hogy azért ennyire fontos alak a nagyszülő, mert valamiféleképpen ő közvetíti az unoká­nak a hagyományt? Ő a legegyértel­műbben zsidó? Az ő múltja a leghomá­lyosabb? Vagy, mert éppen az ő életta­pasztalata nyújtja a gyerek főhősnek a bizonyosságot és egyben a biztonsá­got?

Érdekes hasonlóságot mutat az emlí­tett regényekben a gyerek főhős ábrá­zolása – mely áttételesen az elbeszélő énképe – is. A gyerek-főhős egyik narratívában se szép vagy okos, vagy sikeres – azaz hősszerű éppen ellenkezőleg. Lugosi Ajvéjában a kislányt mindunta­lan figyelmeztetik is rá a családtagjai, hogy milyen esetlen, csúnyácska és hasznavehetetlen. Érdekes elemzési té­ma lehetne, hogy vajon a zsidó csalá­dokban tipikus-e – a túlféltés mellett – a gyerek szárnyainak tudatos nyesegetése, tépkedése, vagy inkább írói atti­tűdről lenne szó, amely nem idillikusan, mintaadó, avagy hősi pózba mere­vedve kívánja ábrázolni a magáról min­tázott irodalmi hőst, hanem inkább több-kevesebb iróniával? Ez a hozzáál­lás közösnek látszik az utóbbi időben sajátos irodalmi műfajjá összeállt „szingli irodaloméval”. Bridget Jones-tól Rácz Zsuzsa Terézanyu-jáig az jel­lemzi e regények főhősnőit, hogy lehet­nek ugyan bármilyen szépek és okosak a lelkűk mélyén, mégis kacagnunk kell a folytonos csetlés-botlásaikon. Amibe a főhősnő belevág, az csak kudarccal végződhet. Elképzelhető, hogy az önkritikus/önironikus/groteszk önábrázolás a zsidó és a női érzékenységből fakadó, közös poétikai sajátosság lenne?

Töprengéseimbe merülve, majdnem elfelejtettem elárulni a leglényegesebbet: ez a regény tényleg egy slukkra olvastatja el magát! Mert mi más vonzana minket ellenállhatatlanul egy történethez, ha nem az, hogy minden részletében magunkra ismerünk?

Pécsi Katalin

* Fenákel Judittal a következő Esztertáskában beszélgetünk

Címkék:2002-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Egy jó író tud női és férfi hangon is írni

„Egy jó író tud női és férfi hangon is írni” Lugosi Viktória írónővel beszélget Sándor Mónika az Ajvé című, sikeres...

„Az én-jeim mellérendelésekben léteznek egymás mellett…” – Fabó Kinga költővel beszélget Pécsi Katalin- a női identitásokról, a versbeli identitásokról és a szerepekről

„Az én-jeim mellérendelésekben léteznek egymás mellett...” Fabó Kinga költővel beszélget Pécsi Katalin a női identitásokról, a versbeli identitásokról és a...

Close