Jelentés a Magyar Zsidó Levéltár rendezési munkálatairól

Napjainkban jelentősen megnövekedett az igény a magy­arországi zsidóság történetére vonatkozó, megmaradt iratok összegyűjtése és kutathatóvá tétele iránt. Ezért Landeszman György főrabbi úr, a levéltár igazgatója támogatásával a Ma­gyar Zsidó Levéltárnak az Országos Rabbiképző Intézetben őrzött iratanyaga rendezésére 1990 nyarán egy levéltárosok­ból álló csoportot alakítottunk Szögi László vezetésével. A csoport tagjai valamennyien képzett, jórészt többéves levéltári tapasztalatokkal és rendezési gyakorlattal bíró levéltárosok voltak: Kiss József Mihály, Bognár Krisztina és Újvári Gábor, az ELTE, Zsidi Vilmos a Közgazdaságtudományi Egyetem szaklevéltárából, valamint Kiss Márton, aki korábban a Mű­szaki Egyetem Levéltárában dolgozott. Szögi László csak az iratanyag felmérésében és a munkálatok beindításában vett részt, a későbbiekben tanácsaival áll a csoport rendelkezésére.

A Soros alapítvány anyagi segítségével 1990 augusztusá­ban kezdtük meg a Levéltár tényleges rendezését. Landesz­man György főrabbi úrral, a levéltár igazgatójával mindvégig szoros kapcsolatban álltunk, a különböző részfeladatok elvég­zése után pedig Komoróczy Géza professzor úrral, a MTA Judaisztikai Kutatócsoport vezetőjével beszéltük meg a további teendőket. A szaklevéltár iratanyagának töredékéről a korábbi rendezés során cédulakatalógus készült, s bár ez a hiányzó le­véltári és állagjegyzéket nem pótolhatja, ennek alapján a gyűj­temény kutatható volt. Éppen ezért a katalógussal ellátott irat­együttest, valamint a házassági, születési és halotti anyaköny­veket – a Komoróczy professzor úrral történt előzetes meg­állapodás szerint – nem is rendeztük.

Rendkívül lehangoló volt számunkra a Levéltárba rende­zetlenül beszállított, nyilván a szorító helyszűke miatt is összekeveredett, sokszor fertőzött (nedvesség, baktérium) ha­gyatékok és irategyüttesek látványa. Első lépcsőben ahol er­re egyáltalán lehetőségünk volt a levéltári forrásokat válasz­tottuk szét a nagyszámú könyvtári nyomtatványtól és múzeu­mi tárgytól. Az iratanyag rendkívüli kevertsége miatt szinte minden egyes iratot egyenként kellett átnéznünk, hogy szár­mazását megállapíthassuk. Ahol tudtunk, ragaszkodtunk a le­véltári rendezés alapjához, a provenienciához, a kiállító intéz­mény elvéhez, ám az iratanyag igen heterogén jellege miatt gyakran el kellett térnünk ettől, és a pertinencia (címzett in­tézmény) elvét alkalmaztuk. Először a legnagyobb levéltári egységeket, a fondokat különítettük el, s csak aztán alakítot­tuk ki és raktuk általában időrendbe a fondokon belüli kisebb egységeket, az állagokat és sorozatokat. Az iktatószámmal el­látott iratok esetében – bár az iktató- és mutatókönyvek na­gyobbrészt nem álltak rendelkezésünkre – az eredeti rendet állítottuk vissza.

A fennmaradt iratok típusai a következők: 1. a magyaror­szági zsidóság országos szervezeteinek és tanintézeteinek, 2. az egyes hitközségeknek, valamint 3. a jelentősebb közéleti szerepet vállalt személyeknek irathagyatéka.

2. Az országos jelentőségű szervezetek iratanyaga (pl. Ma­gyarországi Izraeliták Országos Irodája, Magyar Zsidók Szö­vetsége, Magyar Cionista Szövetség) rendkívül töredékesen maradt fenn. Teljesebb sorozatokat csak a segélyszervezetek­nél (DEGOB, MIPI, OMZSA) találtunk. A tanintézetek közül kétségkívül a legjelentősebb a Ferenc József Országos Rabbi­képző Intézet mondja, amely a kezdetektől (1877) kisebb meg­szakításokkal az intézmény második világháborúig terjedő teljes iratanyagát felöleli. Jelentős értéket képvisel az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet mennyiségre kisebb irategyütte­se is. A hitközségek közül kiemelkedik a szentesi (1829-től) és a bajai (1862-től) anyag. A személyi fondok között feltétlenül külön említést érdemel Zsoldos Jenő, Grünwald Fülöp, Sze­mere Samu, Pásztor József, Kápolnai József hagyatéka. A Rab­biképző Intézet tanárai közül például Blau Lajos, Lőwinger Sámuel és Scheiber Sándor kisebb iratanyagát találtuk meg. A személyi hagyatékok sorában összevontuk a kevésbé jelentős, csekély történeti értékkel bíró, illetőleg rendkívül kis mennyi­ségű hagyatékokat. A vegyes iratok fondja igen heterogén, el­térő történeti értékkel bíró, természetesen szubjektív módon kialakított irategyüttes. Ebben helyeztük el a különböző visszaemlékezéseket, kéziratokat, tanulmányokat, a népbíró­sági perek iratait, a bizonytalan provenienciájú fényképeket, üres nyomtatványokat, a héber nyelvű iratokat, a térképeket és a nagy mennyiségű sajtókivágatot, az újságokat, folyó­iratokat is.

A feldolgozott iratok döntő többségükben magyar nyel­vűek.

Német nyelvű iratok inkább csak az egyes hitközségek múlt századi hagyatékában találhatók, héber nyelvű iratok pedig ebben az anyagban alig kerültek elő, mert a Rabbiképző Intézet ezt az anyagot külön tárolja.

Az 1991. november elején lezárt rendezés során igyekez­tünk betartani a Rabbiképző Intézet belső szabályait. Az inté­zet vezetői és dolgozói részéről jóindulatú támogatást és meg­értést tapasztaltunk.

A továbbiakban feltétlenül szükségesnek tartjuk egy önál­ló, tágas, az iratanyag biztonságos elhelyezését és kutatását szolgáló levéltár kialakítását. A jelenleg levéltárként használt két kicsinyke szoba ugyanis csak a pillanatnyilag rendezett iratanyagot képes befogadni. Ezen túlmenően fontos lenne a magyarországi zsidóság történetére vonatkozó, más zsidó in­tézményekben őrzött iratanyag feltárása, rendezése, s erről egy repertórium elkészítése és kiadása. Addig is, amíg ezek a munkák meg nem kezdődnek, szükséges az eddig rendezett mintegy 62 iratfolyóméter iratanyagról fond- és állagjegyzéket készíteni.

Budapest, 1991. november 27.

Bognár Krisztina, Kiss József Mihály, Kiss Márton, Újvári Gábor, Zsidi Vilmos