Szombat előfizetés 2017

Gyűlöletbeszéd – „A törvény hatékony alkalmazása a gyakorlatban elbukott”

Írta: dr. Szeszlér Tibor - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Gyűlöletbeszéd

„A törvény hatékony alkalmazása a gyakorlatban elbukott”

A kirekesztésre uszító református lelkész bírói felmentése nyomán fellángolt a vita a gyűlöletbeszéd büntethetőségéről. A magyarországi B’nai B’rith elnöksége tiltakozást tett közzé az ügyben. Az ebben kifejtett gondolatok­ról is beszél dr. Szeszlér Tibor ügyvéd, a szervezet korábbi elnöke, lapunk írásban feltett kérdéseire válaszolva.

A szigorítás liberális ellenzői szerint a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban „nem a törvény hiányzik, hanem az el­tökéltség a törvény alkalmazására”.

Általánosságban: szükségesnek tar­tom a törvénymódosítást, bár nem min­denben értek egyet a parlamenti tárgya­lásba vett szövegjavaslattal.

A kérdésben állított válasszal egyetér­tek: nem a törvény hiányzik. Magam is azon az állásponton vagyok, mint a tör­vénymódosítás több ellenzője, hogy elvi­leg a jelenleg hatályos szabályozás is al­kalmas (volna) a kellő hatékonyságú fellé­pésre a verbális uszítok ellen. A hatályos törvény megfelelő, hatékony alkalmazása azonban a gyakorlatban elbukott.

A bukás okai többrétűek. Egyfelől a hatóság – rendőrség, ügyészség – tudato­san korlátozta, késleltette, hogy az ügyek bírósági határozathozatalig jussanak, másfelől a vádemelésig mégiscsak elju­tott néhány kirívó ügy hibás (talán tény­leg előítéletes?) kezelése rossz iránymutatást adott, és alkalmatlan gyakorlatot alakított ki. Az autentikus értelmezésre hivatott magasabb bírói fórumok rendre kibújtak/kibújnak annak kötelezettsége alól, hogy következetesen megfogalmaz­zák a kiszolgáltatott kisebbségek jogai­nak védelmét – ami a dolguk volna. Nem­csak a zsidók, hanem pl. a cigányok, a fo­gyatékkal élők, az elmebetegek, az elítél­tek stb. jogairól ugyanúgy szó van.

Az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bí­róság 1990-es években hozott néhány – a szakirodalomban jól ismert, gyakran idé­zett – határozata a téves, hibás értelme­zést felerősítette. A tekintélyelv a rendőr­séget, ügyészséget is arra indította, hogy ezekre mutogatva már maga se „mozdul­jon” az ügyekre, lásd: lelátói zsidózás, Mein Kampf terjesztésének ügye stb. A vezető politikai erők hallgatása, a kellő jogi iránymutatás hiánya oda vezetett, hogy a 90-es évek végén az antiszemita szennyirodalom elárasztotta a közönsé­get az erre specializálódott könyvesbó­dék, újságstandok útján. Ezek tömeges mérgező hatása ma még felmérhetetlen.

Mindennek közvetlen és nyilvánvaló hatása megfigyelhető volt már 1998/ 1999-ben: határozottan tetten érhető, je­lentős fordulat állt be a politikai és min­dennapi közbeszédben: immár nem szélsőjobboldali firkászok, hanem veze­tő politikusok, publicisták emlegettek zsidókérdést. (Ifj. Hegedűs Lóránt sem a „galíciai jöttmentekkel” kezdte: már 1998. szeptemberi parlamenti felszólalá­sában említést tett „kisebbségi szárma­zású emberek” részéről a magyarságot fenyegető kirekesztésről.)

Így, ha a kellő időben a helyes szak­mai iránymutatás, a politikai osztály szükséges elutasítása elmaradt, nincs más eszköz, mint az elvileg ugyan alkal­mas, mégis rosszul alkalmazott törvény szövegezéséhez nyúlni – a szakma és a társadalom helyes irányba befolyásolása érdekében. Ha erre – végre – egy kor­mányban eltökéltség mutatkozik, azt tá­mogatni és nem leszólni kell!

Mi az oka annak, hogy a bírák a jelen­legi törvények alapján nem szabnak ki határozott ítéletet a „gyűlöletbe­széd” ellen?

A kérdés hibás: a bírák határozott íté­letet szabnak ki, de az fölmentő, és nem elítélő. A bírók munkájának megítélése sajátos kérdés.

A hatályos törvény helyes és követke­zetes alkalmazására véleményem szerint nem az „eltökéltség” hiányzik a bírákból, hanem az érzékenység. A tárgyismeret, az üldöztetések története, a túlélők és leszármazóik pszichés traumája, egyálta­lán: a ki nem beszélt magyar holokauszt eseményei, összefüggései ismeretének teljes hiánya tökéletesen alkalmatlanná teszi őket arra, hogy ezt vagy ehhez ha­sonló ügyeket a maguk helyén, kellő ér­zékenységgel – a szó nem jogi értelmé­ben – egyáltalán megítéljenek. Ezért nemcsak ők a felelősek.

Egyetértek TGM-mel abban, hogy van­nak köztük előítéletesek és ostobák, biz­tos vannak köztük antiszemiták is, de nem gondolom, hogy lényegesen na­gyobb számban, mint a népességben ál­talában. A bírák nem jobbak és nem rosszabbak, mint a társadalom félmű­velt, politikai szocializációjában évtize­dekig félrevezetett, szakmájában lebe­csült, provinciális gondolkodású közép­rétege általában. Az igazságszolgáltatás­ban ügyvédként eltöltött harminc év alatt a bírói karban kevés emelkedett gondol­kodású, elhivatott emberrel találkoztam; inkább fásult, határidőkkel hajszolt ügy­intézőket láttam; s ezért sem csak ők okolhatók. Mit várjunk tőlük? Ők váltsák meg a világot?

A bírók a gyakran pontatlanul fogalma­zott, a politikai alkukban szétesett tartal­mú, az előkészítés átgondolatlansága miatt olykor önellentmondásos, követke­zetlen törvények alkalmazói. Lehetősé­geik kötöttek – bár korántsem annyira, amilyen szűken ők maguk értelmezik kö­töttségüket; de mégis.

Nem a törvényhozó kötelessége a pon­tos tartalom világos meghatározása? DE BIZONY! Ezért értek egyet a törvény mó­dosításának szükségességével.

Elsősorban a magyar bírói joggyakor­lat miatt pártolja a szigorítást, avagy elvi problémái is vannak a jelenlegi szabályozással?

A jelenlegi szabályozással az a problé­ma, hogy önkényes értelmezésre ad le­hetőséget. A gyűlöletre uszítás mint tör­vényi tényállás, fogalmilag meghatározatlan/meghatározhatatlan. Mindenki azt ért rajta, azt magyaráz bele, amit akar. A gyűlöletre uszítás tartalmának fogalmi tisztázását nehezíti, hogy a törvényi tény­állásban szereplő e két kifejezés nyelvi­leg nehezen illeszthető egymáshoz. Uszí­tani ugyanis tevékenységre lehet, a gyű­lölet pedig érzelem, amit az uszító szö­veg hallgatása (olvasása stb.) kivált. A he­lyesen értelmezett hatályos törvényszö­vegben az uszít kifejezést nem erőszak­tételre kell vonatkoztatni, hanem indulat­keltésre; olyan magatartásra, amely ön­magában gyűlöletet kelt, vagy alkalmas arra – és a bűncselekmény már megvaló­sult. Ez a büntető törvényhely ugyanis ún. veszélyeztető tényállás – nem szük­séges, hogy tényleges erőszak történjen: annak veszélye önmagában elegendő a bűncselekmény megállapításához.

A gyakorlatot ezzel ellentétesen alakító korábbi főbírói iránymutatás vagy nem vette magának a nehéz értelmező munka fáradságát, vagy csakugyan előítéletes volt: nem tudjuk, de nem is fontos. A tör­vénynek olyannak kellene lennie, ami legfeljebb minimális lehetőséget ad önkényes vagy kétséges értelmezésre.

A törvényszövegezés nehéz munka, de nem megoldhatatlan.

Helyesnek tartaná-e a gyűlöletbeszéd terjesztőivel szemben a szabadságvesztés büntetését? Nem válnak-e ez­zel mártírrá híveik szemében?

Nem tartanám helyesnek. Nincs szük­ség arra (de ilyen veszély nem is fenye­get), hogy ún. gyűlöletbeszélőket börtön­be csukjanak.

Azt azonban el tudom képzelni, hogy tudatos uszítókat, konok gyűlölködőket ismételt felelősségre vonásuk esetén, ha korábbi enyhébb büntetésük visszatartó hatása nem érvényesült, végső soron át­meneti időre a szabadságtól is meg­fosszanak. A büntető törvénynek csak akkor lehet érvényt szerezni, ha a bíró az egyéni felelősséghez szabhatja a bünte­tést. A tudatos, célzatos törvényszegés­nek súlya van, a cselekmény elkövetői­nek a fenyegetettségét az eset súlyához mérten fenn kell tartani.

Mit vár az esetleges új szabályozás­tól? Nyugvópontra jut-e általa a ma­gyar társadalomban folyó vita és fe­szültség? Lehet-e pusztán a jog esz­ közeivel a szélsőséges megnyilvánu­lásokat korlátozni?

A módosítás szövegére irányuló tartal­mi kifogásaim jelentősek. Nem tartom helyesnek az alsóbb-felsőbb rendűségre utaló szövegrész fölvételét a javaslatba. Nézetem szerint a törvényjavaslat által visszahozott „izgat” szó hasonló bizony­talanságot hordoz, mint az „uszít” kifeje­zés. Nem elég konkrét a szöveg, nem elég határozott a büntetendő magatartá­sok körülírása. A világos meghatározáso­kon még dolgozni kellene. Hiszem, hogy lehetséges, és – más országok példájá­ból is – tudom, hogy működőképes tör­vényszövegek alkothatok.

Ugyanakkor osztom azt a véleményt, hogy kizárólag jogi eszközökkel a szélső­séges megnyilvánulások nem korlátozha­tók. Az ún. gyűlöletbeszéd visszaszorítá­sához a véleményformálók minden meg­nyilvánulásában, minden lehetséges al­kalommal, habozás és kétértelműség nélküli egységes visszautasítására szük­ség van. Ez elvezet a társadalom, ezen keresztül pedig az ítélkezők szemléleté­nek módosulásához; ehhez azonban eb­ben az országban még évtizedek kenhet­nek. Addig pedig nem várhatunk.

Címkék:2003-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Rádió Zs” – A nyitottság jegyében

„Rádió Zs” A nyitottság jegyében Az újonnan megalakult zsidó rádió, a „Rádió Zs” vezetőjé­vel, Seres Attilával, a Sófár Egyesület elnökével...

Egy portréfestőnő portréja

Esztertáska Decemberi számunkban két rendkívül érdekes és erőteljes nőt mutatunk be ol­vasóinknak. Reinharz professzor asszony, a jeles tudós és feminista...

Close