Szombat előfizetés 2017

Párhuzamosok találkozása — Gondolatok Forgács Péter filmjeiről: Őrvény, Privát szocializmus

Írta: Csepeli György - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Csepeli György

Végtelen hosszúságúra nyúlt közép­iskolai matematikaórákon verték a fejünkbe, hogy az euklideszi rendszerben a párhuzamosok sosem ta­lálkoznak. Arra is emlékszem, de gondo­lom, így van ezzel a humánórák sok más szakbarbár művelője, hogy a tér más rep­rezentációiban a párhuzamosok igenis ta­lálkoznak. Garai László írt egyszer egy érdekes dolgozatot, melyben feltárta e nem euklideszi eretnekség történeti és szociológiai gyökereit. Garai szerint ugyanis nem véletlen, hogy éppen Kelet-Európa végein jutott Bolyai és Lobacsevszkij egymástól függetlenül arra a gondolatra, hogy a semmiből nemcsak egy világ teremthető. Az Elbán, Lajtán in­nen túl közel a semmi.

Számos történeti szociológiai munka, de rengeteg művészi alkotás is szól arról, hogy mit is jelent a kelet-európai alterna­tíva a világ sokáig egyetlen érvényesnek tartott változatához képest. Határvidék lé­vén, Kelet-Európában a határok jelentése mosódik el leginkább. Nem tudni, hol kezdődik az élet, hol végződik az álom, mi az igaz, mi a hamis, merre van az elő­re, merre a hátra, és sorolhatnám a határ­dilemmákat végesteien végig. A határ ke­resése életveszélyes vállalkozás, de abba is belehalhat bárki, ha nem keresi a ha­tárt, ha csak reflektálatlanul éli az életét.

Forgács Péter filmjeinek különös ere­jét az adja, hogy a kelet-európai élet ref­lektálatlan, nyers tényeit anélkül hozza reflexiós kényszerbe, hogy bármit is hoz­zájuk tenne, vagy bármit is elvenne belő­lük. A módszer nincs előzmény nélkül.

A Magyarországon magas színvonalon művelt irodalmi szociográfia mindig is ezen a technikán alapult. Forgács azon­ban filmet készít, és ráadásul anyagát nem maga állítja elő, hanem beéri azzal, amit talál. A Privát történelem sorozat el­ső számú leleménye maga a talált anyag. Amatőr filmeket használ föl, amelyeket készítőik kizárólag a maguk mulattatására, társas idejük ízesítésére vettek föl.

Normális esetekben a privát élet so­sem találkozik a rendszer életével. A két szint párhuzamosan halad. Akit csak a privát szint érdekel, azt voyeurként bé­lyegzi meg a pszichiátria. A manapság széltében-hosszában művelt home videó műfaja a kereskedelmi televíziók műsorkínálatának kedvenc csemegéje, különö­sen, ha olyan jelenetek láthatók, amikor a nagybácsit rajtakapják, amint egy ka­csával izéi, a mit sem sejtő vendégek ci­pőjét lepisili a család üdvöskéje az asztal alatt, vagy éppen kábítószer-túladagolás miatt öngyilkosságot követ el a szomszéd fia. A leselkedő kamera által készített fel­vételek, ha adásba is kerülnek, megőrzik a privát élet elszigeteltségét a társadalom­tól. Ezek a felvételek ha többletjelentésre egyáltalán szert tesznek, az nem több, mint az emberi feltételben egyébként benne rejlő perverz nyomorúság jelzése. A tömegessé tágult privát azonban meg­marad annak, ami mindig is volt Nem lesz belőle közügy.

Miért van az, hogy a Privát történelem egyes epizódjai eleve többek, mint amik voltak?

A válasz során rá kell mutatnunk, hogy Forgács két feltétel meglétével kalkulált igen helyesen. Az egyik feltétel a készítők és modelljeik sorsa, melyről az amatőr fil­mek készülésének pillanatában ők sem­mit sem tudhattak. Illetve amit tudtak, az a később történtek fényében teljességgel érvénytelennek bizonyult. A másik felté­tel, hogy közismertté váljanak a filmek érintettjeinek életét befolyásoló, koránt­sem magántermészetű események, ame­lyek az elkészítés és a nyilvános bemuta­tás között eltelt időben bekövetkeztek. Forgács filmjei kikényszerítik e két felté­tel találkozását, s ezáltal páratlan esztéti­kai és etikai hatás születik. A párhuzamo­sok találkoznak. A magánszféra és a közszféra egymásba tűnik. A legártatla­nabb, legbájosabb jelenet is dermesztő hatást vált ki, ha tudjuk, hogy a lakás, melyben a születésnapi vacsora zajlik, pár év múlva lakók nélkül marad – netán maga a lakás is teljesen elpusztul. A fil­men látható naiv szereplő ugyanazt látja, mint hatvan év múlva a film nézője, de az utóbbi mégis mást lát. Ami az egyiknek a saját élet visszahozhatatlan, örömteli pil­lanata, az a másiknak a végzet üzenete.

Forgács filmjei a párhuzamosok talál­kozásáról szólnak, de csak azok számára, akik maguk is e találkozások termékei, nem tudok elképzelni más égtájon szüle­tett nézőt, aki e filmeket megérthetné. Kelet-európai néző nélkül e filmek nin­csenek, még ha fizikai valójukban vetít­hetők és láthatók is. Nem Forgács tehet arról, hogy e filmek esztétikai jelentései képtelenek a kelet-európai pragmatika ál­tal konstituált jelentések fölébe kerülni. Aki olyan világban él, ahol a párhuzamo­sok nem találkoznak, annak e filmek olyanok, mint nekünk a nó-drámák. E filmek arról szólnak, hogy ahol a párhuza­mosok is találkozni képesek, ott minden megtörténhet. Ráadásul mindig a leendő történések az igaziak, sosem azok, ame­lyek éppen vannak. Még azt sem zárhat­juk ki, hogy a Privát történelemben feltű­nő mit sem sejtő arcok talán nagyon is tisztában voltak azzal, hogy mi várhat rá­juk. Tudták, amit mi, később születettek is tudunk. Csak éppen jobbnak látták, ha úgy tesznek, hogy nem tudják. Ez eset­ben az elfojtás képeit látjuk.

A Privát történelem tizedik és tizenegye­dik része a Pető család magán-filmarchívumának anyagaira épül. ízig-vérig polgári család. Magyarországon azonban nincs ízig-vérig polgári család. Ahhoz polgári tár­sadalomnak is kellett volna lennie. Polgá­rok mégis voltak. Már akkor is csak voltak, amikor még javában éltek. A Pető család ízig-vérig magyar család. Szegeden élnek, a Tisza-parton korzóznak, a nagy magyar Alföldön vadásznak, szórakoznak. Ma­gyarországon azonban nincs ízig-vérig ma­gyar család. Ahhoz tudni kellett volna, hol vannak Magyarország határai. Szeged ép­púgy lehetne román vagy szerb város, mint ahogyan 1920-ban egyik pillanatról a másikra román város lett a Szegedtől pár kilométerre fekvő, korábban magyar Nagyváradból, és szerb város lett a szom­szédos Szabadkából. Petőék még javában éltek és filmeztek, amikor 1940-ben, illet­ve 1941-ben mindkét város újra magyar lett, hogy néhány év múlva, 1945-ben, amikorra a családot már megtizedelte az államilag inspirált emberirtás, e városok­ból újra román és szerb város legyen. Ma­gyarország határai 1938 és 1941 között háromszor változtak. És most, 1999-ben, a magyar Országgyűlésben képviselve van olyan párt, amelynek megint a határok megváltoztatásán jár az esze. Semmi biz­tosíték sincs arra, hogy a Szegeden most készülő home videók látványa hatvan év után nem lesz-e ugyanolyan dermesztő, mint azok a filmek, amelyek a Pető csa­ládról készültek anno 1939.

Végére hagytam, hogy a Pető család ízig-vérig zsidó család. De van-e Magyaror­szágon ízig-vérig zsidó család? Forgács filmjei semmi kétséget sem hagynak afe­lől, hogy ilyenek nincsenek. Ahhoz nem kellett volna végbemennie Magyarorszá­gon a zsidóság asszimilációjának. Ugyan­akkor a filmek azt mondják, hogy Magyar országon nagyon is vannak zsidó csalá­dok, és a Pető család egy ezek közül. Az Örvény című tizedik rész arról szól, hogy a Pető család hogyan vált zsidóvá anél­kül, hogy a családtagok ennek érdekében bármit is tettek volna. Az akkori magyar Országgyűlés 1938-tól szorgosan gyártot­ta a zsidókat gyártó törvényeket Az évek múltával a család egyáltalán nem lett más, mint ami mindig is volt, mégis egy­re másabb lett, mert a törvények kiagya­lói és végrehajtói egyre másabbnak látták őket, és ennek megfelelően egyre inkább megkülönböztették őket a többi magyar állampolgártól. A film egyik párhuzamosa a család változatlan életét mutatja, egé­szen a döntő históriai pontig, amikor is tovább már nem volt fenntartható a fik­ció. A film másik párhuzamosa a magyar társadalom filmhíradók által megjelení­tett életét mutatja, mely szintén fikción alapult, mígnem 1944-ben bekövetkezett a német megszállás, ami után már nem volt fenntartható a fikció.

A családot széttépte a holocaust. A pár­huzamosok a megsemmisítő-táborban ta­lálkoztak. A sok megrázó mozzanat közül elég, ha ebben a beszámolóban az újszü­lött Pető kisfiú tragikus halálára utalunk. Miféle rendszer, miféle ideológia az, melynek legfőbb ellenségei csecsemők?

A tizenegyedik rész folytatja, amiről az előzmények ismeretében azt hihetnénk, hogy fokozhatatlan. A filmezés nem állt le. Bármilyen hihetetlen is, a megmaradt Pető család újrakezdi az életét Szegeden. Ez megint egy olyan mozzanat, mely nyu­gati szemmel nézve érthetetlen. Annál is inkább, mert újrakezdődik a jövő által megmérgezett jelen játéka. Csak éppen a rendszer új, és az ideológia új. A tizen­egyedik rész címe Privát szocializmus. Petőékre új nemezis vár. Megmaradt egzisz­tenciájukból kiforgatja őket a proletár ál­lam. Bűnük most az, hogy polgárok.

Az Örvény tragédiája néhány év alatt ki­bontakozott. A Privát szocializmus ezzel szemben jóval nagyobb időtávot fog át. A tónus látszólag kevésbé drámai. A család Budapestre költözik, és a családfő új ál­lást talál. Hol másutt, mint a Fővárosi Operettszínházban, ahol évtizedeken át, szinte megszakítás nélkül hegedül a szó­rakozni vágyó dolgozó nép nagyobb örö­mére. Pető művész is volt, de leginkább ember. Tovább készíti amatőr filmjeit, melyek láttán, aki a szocializmus alatt élt Magyarországon, éppen úgy nosztalgiát érezhet, mint ahogyan az 1945 előtt ké­szült jelenetek láttán a nosztalgia hullá­mai önthetik el az egykori tanúkat, áldo­zatokat, elkövetőket, legyenek azok mun­kaszolgálatosok, leventék, csendőrök, katonatisztek vagy szépasszonyok, cse­lédlányok, úri fiúk. A meglévő gyermek mellé új gyermek születik.

Látszólag a tizenegyedik rész az egy­szerűbb. Végül is a szocializmus építése 1957, de különösen 1963 után nélkülöz­te a nagy, látványos, sorsfordító esemé­nyeket. A két párhuzamos mintha eltávo­lodott volna egymástól. Gyarapodik a csa­lád, minden évben egy kicsit több jut ne­kik, éppen úgy, mint az országnak. Ha a polgárokat sikerült is eltüntetni a színről, annál több lett a kispolgár. Ez a békés, eseménytelen rész azonban izgalmasabb és érdekesebb, mint az előző, ahol mind­két párhuzamos síkon évente, félévente nagy események történtek.

A szereplők ugyanis nem emlékeznek. Mintha meg sem történt volna velük mindaz, amiről az Örvény szólt Még javában tartott az államszocializmus, amikor Erős Ferenc munkatársaival együtt tudo­mányos módszerekkel utánaeredt annak az egyáltalán nem magától értetődő jelenségnek, hogy hová lett a magyar társa­dalom történelmi emlékezete, s azon be­lül mi történt a meggyötört, szétzilált, el­fojtásra ítélt zsidó identitással. A kutatás eredményeként került be a szociálpszi­chológiai szakirodalomba a negatív iden­titás kifejezés, mellyel Erős a tabu tárgyá­vá nyilvánított identitáskategóriák para­dox továbbélésére utalt. Ez esetben úgy van jelen a mindennapi kommunikáció­ban az identitást meghatározó kategória, hogy nincs jelen. A hiány azonban hatha­tósan sugall valamit, aminek ott kellene lennie, de még sincs ott, jóllehet nincs egyetlen mozzanata sem a családi élet­nek, amelyben ne bújna meg. A létrejövő sejtelmes utalásrendszer érzelmileg rette­netesen erős feszültséget eredményez, melyet csak a múlt megismerése, a ma­gántörténetbe egykor betolakodott törté­nelem újra-megtalálása oldhat. A Pető családdal foglalkozó második Forgács­film érdeme, hogy ezt a rendkívül finom, kívülállók számára teljességgel hozzáfér­hetetlen mechanizmust képes megmutat­ni és megértetni.

A két film között ezáltal jön létre eltéphetetlen egység, mely a kelet-európai lét titka, ahol a párhuzamosok újra meg újra találkozni kénytelenek. Nem kérdés, hogy a többszörösen megkínzatott zsidó identitás kézenfekvő kulcsot adhat a titok megfejtésének.

A Pető család privát története azonban mutatis mutandis minden magyar család számára ismerős kell legyen. A kérdés csak az, hogy mit kezdjünk azzal a külö­nös tudással, melynek birtokában a For­gács-filmeket érthetjük? Hihetjük-e azt, hogy az égtáj, ahol élünk, többé nem ad inspirációs forrást a Bolyai- és Lobacsevszkij-féle intellektuelek számára? Normális lesz-e, ami másutt normális? Ez esetben a mi gyermekeink már nem fog­ják érteni a Privát történelem filmjeit, illet­ve nem úgy fogják érteni, ahogyan mi ért­jük azokat. A határok megszilárdulnak, a kétértelműségek leegyszerűsödnek, Krúdy és Freud álomfejtései feledésbe merülnek. Van azonban egy másik lehe­tőség is, melyre ebben az írásban már cé­loztam. Ez esetben minden kezdődik el­ölről. Annál is inkább, mert itt nem tudni, hogy hol a kezdet és hol a vég.

A Szombat és a Magyar Filmintézet Zsidó sor­sok magyar filmen című konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata. A szimpózium anyaga terveink szerint önálló kötetben is megjelenik.

Címkék:1999-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A dunai exodus

A dunai exodus A háború után öreg zsidó hittantaná­rom azt mondta „Tanuld meg fiam, hogy kell az utasnak viselkednie. Az...

1999. novemberi szám

Summary Ungvári Tamás: Újabb zsidó honlapok Gadó György: Nekik hiányoztak a pusztulásba hurcoltak Halász Tamás: A "zsidó színház" mint lakmuszpapír...

Close