Szombat előfizetés 2017

Az Én Az-zá válása

Írta: Kállai R. Gábor - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Martin Buber: Én és Te. Európa Könyvkiadó, 1992. Fordította: Bíró Dániel. 177 oldal, 155 Ft.)

Martin Buber híres esszéje, az eredetileg 1923-ban megjelent Én és Te (Európa, 1991) manapság merőben idegennek tűnik fel, hisz’ mára kiveszett a filozófiai esszé, halódik az egzisztencializmus, s legfeljebb alpári formáiban jelenik meg a misztika. De legalább ennyire furcsa, már-már borzongató az a csöppnyi iróniával fűszerezett bölcs szkepszis, ami a szerző szeme sarkában látható a hátsó borító apró fényképén. Ha azonban jobban meggondoljuk, mindazonáltal adekvát a „caddik” bölcselme: ha egyéniségünk, szellemünk tárgyiassá válik, ha bizalmunk a világ racionalitásában megrendül (márpedig megrendült), ha az igaz, a szép és a jó indifferenssé változott, s ezzel összeomlott e világ koordinációs rendje (márpedig összeomlott), akkor a megoldás, a kiút (ha van ilyen) tisztán transzcendens lehet (tehát idegen és külsődleges).

Buber szerint létünk alapelve a dialógus, e dialógus ha jól értjük a dolgot lételméleti szükségszerűség, hisz’ „a világ kétarcú az ember számára, amiként kétarcú az ember magatartása a világban … amiként kettő’az alapszó, amit kimondani képes.” (5. o.). Az „Én-Te”, illetve „Én-Az” alapszókat lényével mondja ki az ember, következésképp az ember Én-je is kétarcú, aszerint, hogy a „Te” vagy az „Az” viszonyhoz kapcsolódnak. Buber szerint „nem létezik kétféle ember: de létezik az emberi mivolt két pólusa”, azaz egyéniségünk válik megosztottá. „Az Én-Az alapszó Én-je egoként jelenik meg, és szub­jektumként ébred tudatára önmagának (a tapasztalás és a használás szubjektumaként). Az Én-Te alapszó Én-je személyként jelenik meg, és szubjektivitásként ébred tudatára önmagának (szubjektivitásként, tőle függő genitivus nélkül).” (78-79. o.). Az ego mármost elrúgja magát más egoktól, a személy viszont más személyekkel viszonyba lép, az ego álláspontja az épp-így lét”, a személyé pedig a lét teljessége. Az ego végső’ soron a magány és a hasznosság Én-je, elvágja magát a másiktól, és igyekszik birtokába venni a világból annyit, amennyit csak képes a tapasztalás és hasznosság által, de végső soron mégis pontszerű marad.

A megszólított világ is kettős, a Te” világgal személyes viszonyban állunk, számukra szóló jelentése van, az Az” világ pedig mintegy megesik, van. E kettősségben az Az-világ” az uralkodó, komplex univerzum; a Te-világok” azaz a személyesen megragadott, megélt világok egyediek és szigetszerűek. Ráadásul az egyes Te a viszonyfolyamat lezajlása után kell, hogy Az-zá legyen. Az egyes Az, a folyamatba lépés által lehet, hogy Te-vé lesz.” (42. o.)

Hiába pontszerű hát az Én-Az viszony Én-je, zsákmánya hatalmas, mert sóhajt fel Buber „mily hatalmas is az Az-világ kontinuuma, s mily gyöngéd, törékeny valami a Te minden megjelenése! Mily sok minden van, ami soha nem képes áttörni a dologiság kérgét!” (119. o.)

Az egzisztencializmus szokásos világképe áll itt előttünk, s szinte várjuk a szorongás, a szégyen, a szabadságra ítéltség megjelenését, ám Buber hasonlóan Kari Jaspershez más irányba lép tovább, megszólítja a hászidok Örökkévalóját, aki válaszol is, s ezzel megadja a teljesség élményét „Aki az Isten szeme elé lép, először lesz számára a világ teljesen jelenlévővé, a jelenlét teljességében, az örökkévalóságtól megvilágítottan, s immár képes rá, hogy egy szóban Te-t mondjon minden lények lényegéhez.” (132. o.). Ez az Isten a személyes párbeszéd Istene: „Az örök Te lénye szerint nem válhat Az-zá,; mert lénye szerint nem helyezhető mértékbe és határok közé.” (137. o.). Az örök „Te” kizárólagos, nem lehet bálványok képében megszólítani, csak lénye szerint. Akinek a nemzet a bálvány, az önnön képét magasztalja fel; akinek a pénz, a Mammon, a testet öltött

szörny olyan, mintha Isten lenne, nem lesz képes Te-t” mondani, hisz’ két urat nem lehet szolgálni, legfeljebb a szerelemben: Aki egy női szeret úgy, hogy annak élete jelen van az ő életében, a tekintetéből sugárzó Te az örök Te egy sugarába engedi pillantom.129) „. o.)

Az ember természeténél fogva mégis arra vágyik, hogy Istent birtokolja, az örök Te-t mindig Az-zá tesszük, valamivé, Istent dologgá tesszük lényünk szerint”. (137. o.). Az Istenhez vezető” út azonban bár Én-ünk szólítja meg immár nem tisztán a párbeszéd útja. A pálya az út… S a teophania mind közelebb kerül … Útjának minden kanyarulata mélyebb romlásba és ugyanakkor mélyebb megfordulásba vezet bennünket. Az eseménynek pedig, melynek ember-oldala a megfordulás, Isten-oldala a megváltás.” (146. o.)

Az esszén végigvonuló dichotómia szigorúan következetes, a kezdet az ember immanens kettőssége, a végpont pedig az Isten Te-ként megszólító ember egység-keresésének kettőssége. Mégis, a gondolatmenet több kételyt is támaszt: úgy tűnik fel, hogy az „örök Te” csak magányosan, ráadásul szükségképpen hibásan szólítható meg, hisz’ lényünk szerint „Az-zá” tesszük. Ha pedig így van, ez a fajta párbeszéd is csak olyan lehet, mint Lukács György értelmezésében Kierkegaard találkozása Istennel: az Istenszeretet jégtemplomába csak egyedül léphetünk be, akkor, ha épületesnek tartjuk, hogy Istennel szemben soha nem lehet igazunk. Ez viszont már csak azért is problematikus, mert azt viszont nem tudjuk, hogy Isten velünk „Te”, avagy „Az” viszonyban áll-e.

A másik probléma az, hogy nem kapunk választ az Én-Te és az ÉnAz viszony egy immanens konfliktusára: ha az Én két aspektusa egymással is viszonyra léphet, s ezt semmi sem zárja ki, akkor semmilyen logikai és gyakorlati akadálya nincs az Én Az-zá válásának.

Ez viszont olyan világot involvál, amilyenben élünk: a mi világunkban a Te létezése immár nem pusztán szigetszerű, hanem elvetemültség.

Kállai R. Gábor

 

Címkék:1993-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Héber szavak átírásáról A kabala ürügyén

(Roland Goetschel: A kabala. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. Fordította: R. Szilágyi Éva. 140 oldal, 180 Ft.) 1. Roland Goetschel: A...

Zsidó humor

A gabe megfeledkezett róla, hogy az egyik jesivabóhernak péntek estére ingyen vacsorát szerezzen valamelyik hitközségi tagnál. Ezt látva, maga a...

Close