Szombat előfizetés 2017

Agnon ürügyén

Írta: Csáki Márton - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(S. J. Agnon: Valaha ré­gen, regény, fordította: Ács Gábor, Bábel Kiadó, 2001, 640 oldal, 3600 Ft)

Shmuel Josef Agnon neve eddig szinte teljesen ismeretlenül csengett a ha­zai olvasók körében, noha a legendás Javne könyvek jó szemű szerkesztőinek köszönhetően már a hábo­rú előtt számos elbeszélése volt olvasható magyarul. Hi­ánypótlásnak tekinthetjük hát Valaha régen című regényének megjelentetését (gyönyörű külső, gazdag jegyzetanyag és rengeteg nyomdahiba), annál is inkább, mivel Agnont 1966-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Bár e kitüntetésben már előtte is részesült zsidó származású szerző, mégis máig ő az egyetlen, aki főleg héber nyelven született életművé­vel vívta ki ezt az elismerést. A díjat regé­nyeinek köszönhette, melyek közül, mint Heiko Haumann, a kelet-európai zsidó­ság kutatója írja szintén a közelmúltban megjelent könyvében, a Csak mint egy vendég az éjszakában a legjelentősebb. Annak azonban, hogy a modem héber próza ilyen magaslatokra emelkedett, vannak előzményei, de erről egy kicsivel alább. A terjedelmes alkotás cselekmé­nyének ismertetése mellett vagy helyett, a mű kiváló ürügyet szolgáltat ugyanis ar­ra, hogy visszatekintsünk a modem hé­ber próza kezdeteire, és bizton állíthat­juk, tündöklésére, úgy, hogy közben, még egy ily rövid terjedelmű írásban is, megpróbálkozzunk felmérni Agnon jelentőségét e nem is olyan hosszú iroda­lomtörténetben.

Előtte érdemes néhány szót szólni éle­téről is, ami, mint a fülszövegből kiderül, sok tekintetben szokványosnak mondha­tó, legfontosabb állomásai pedig a re­gényben is felismerhetőek. Lengyelor­szágban született 1888-ban, majd, hogy kibújjon a katonai szolgálat alól, elhagyja szülőföldjét. Az azonban már egyáltalán nem volt szokásosnak mondható, hogy valaki 1907-ben ne a nyugat-európai met­ropoliszok, hanem Palesztina felé vegye az irányt. Persze 1913-ban, több mint egy évtizedre, őt is magához csábítja Német­ország, ahol ekkoriban, Wolfgang Schivelbusch szavaival élve, reneszán­szát élte az addig nyugati zsidó körökben is megve­tett Ostjudé-k, napjainkra szinte nyomtalanul eltűnt, pontosabban eltüntetett kultúrájának feltérképezé­se. Ennek a munkának az úttörői olyan tudósok vol­tak, mint Franz Rosenzweig, Martin Buber vagy Gersom Scholem, akiknek Ag­non személyes ismerőse volt. Később egyébként számos, a lengyel illetve kelet-­európai zsidókról szóló könyvet szerkesz­tett, melyek néhány szemelvényből ítél­ve, amolyan anekdotázó legendagyűjte­mények lehetnek. Fiatalon megismerke­dett a haszidizmussal, pályafutását jiddis versekkel kezdte, amikor is egy gazdag mecénás, bizonyos Slomo Zalman Schocken kiadót alapított a célból, hogy Agnon művei napvilágot láthassanak. 1924-től azonban, 1970-ben bekövetke­zett haláláig Izraelben élte az életét és vált, immár héber prózaíróként, az izraeli irodalom mai napig meghatározó alakjá­vá. Ennyit az életrajzról, amelynek eme kevés adatából is kiviláglik, mennyire másképpen alakult Agnon sorsa, mint oly sok nemzedék- és pályatársáé a huszadik század Európájában.

A héber és jiddis regény, annak ellen­ére, hogy csak kétszáz éve létezik, gaz­dag hagyományokkal büszkélkedhet. Számos kiemelkedő alakja közt ott talál­juk Bergelsont, Szforimot, de még Vla­dimir Jabotinskyt is. A kifejezetten szó­rakoztató vagy irodalmi céllal készülő hé­ber és jiddis nyelvű alkotások kései meg­jelenésének egyik oka, az ekkor már a hagyományos zsidó közösségeket is ki­kezdő szekularizációban keresendő, ahol azonban, mint a nyelv is jelzi, még nem indult meg az asszimiláció. Ezek a szerzők többnyire a keleti sietlek szülöt­tei, olvasótáboruk pedig az a zsidó tömeg és a gyökereiket nem teljesen megtaga­dó, asszimilálódott „műkedvelő” réteg amelyet nem csak a Mendelssohn-i ta­nokból kiinduló Haszkala, de a nyomo­rukra egyedüli megoldást ajánló modem cionizmus és szocializmus is megérintett.

Éppen ezért e művek legtöbbje amellett, hogy az újjáéledt nyelv diadalát hirdette, finom analógiákkal vagy egyenesen pamf­letszerű elemekkel dolgozva egyúttal po­litikai programműként is funkcionált.

Elég csak egy pillantás a Tábor köny­vek egykori kínálatára, és máris láthatjuk, milyen rövid időn belül vált a regény a zsi­dó irodalom egyik legkedveltebb műfajá­vá. Ám a címeket, de még a szerzőket is teljesen elfeledtük mára, a héber-jiddis irodalom említésekor inkább a dalokra és a máig maradandóbbnak ítélt költészetre gondolunk. Brenner, Bialik és Grinberg nevének ragyogása még mindig elhomá­lyosítja az Európában született prózát, ki­véve az egy Sólem Aléchemet. De ki ve­szi kézbe manapság Schalom Asch egy­kor oly népszerű, monumentális regény­folyamait? Annál is inkább meglepő ez, mert az újra beszélt és olvasott héber nyelv illetve az európai irodalom éppen a XIX. században találkozott, ez pedig kétségkívül a regény kora volt. (Lehet, hogy pontatlan kifejezés a találkozás, talán csak az irodalmi formakincs egyoldalú befogadásáról és más hagyományokkal való gazdagításáról volt szó).

Agnon több szempontból a tizenkilen­cedik századi stíluseszmény örököse és továbbfejlesztője. Továbbfejlesztője így a regénynek is, amit már annyiszor holtnak nyilvánítottak. Művében a nagyregények sokszereplős társadalmi körképeivel ope­rál, miközben egyetlen emberről, Jichák Kummerről mesél. Ő biztosítja az átjárást a különböző rétegek közt, klasszikus ér­telemben vett jellemfejlődésről mégsem beszélhetünk. Jichák állandóan utazik, sok mindent lát, mozgalmasnak ható éle­tet él, mégis egy helyben topog. Jichák alakjával Agnon megteremtett egy igazi modem és zsidó antihőst, leszámolva így a zsidó regények sztereotip, tragikomikus mókamester hőseivel. Ez tehát az euró­pai hagyomány, de ami ennél szembeötlőbb, az a zsidó irodalom jól bevált fo­gásainak a megválogatása. Agnon egy­részt elveti a politikai mondanivalót, még­sem ítélkezik felette, ez abból is kitűnik, hogy az elbeszélő hol többes szám első, hol egyes szám első vagy harmadik szem­élyben beszél, sosem kívülállóként tehát, de hát ez Agnon életregénye is. Osztozik az egykori naiv fellángolásokban, csaló­dásokban, megaláztatásokban. A sze­replők bírálatának hiánya egyébként me­gint csak visszamutat a zsidó regények­hez, hiszen Aléchem is magához öleli hőseit, akik a túlélés egyedüli esélyeként kialakított sajátos humorukkal és nyomorúság szülte logikájukkal megteremtik a bájos Aléchem-i „gettógiccset”. Agnonnál azonban nincs, ami kirobbanó nevetésre vagy könnyekre késztetné az olvasót, ná­la csak egy olyan öregember kuncogása és fejcsóválása létezik, aki képes volt fel­ismerni élete tanulságait. Meglehet, ez az, amit annyian aposztrofáltak zsidó érzé­kenységként vagy zsidó mesélőkedvként, de Agnon, azzal együtt, hogy hasznosítja ezt, szeretetteljes kritikáját, sőt karikatú­ráját is megvalósítja egyben, amikor egy ágy megvásárlásának vagy egy kóbor ku­tya történetének nagyobb terjedelmet szentel, mint a főszereplő szerelmi tépelődéseinek. (Akkor is így van ez, ha az a kutya nagy jelentőségre tesz még szert hősünk életében). Agnon hasonló humor­ral és iróniával kezeli azt a realista nyelvet is, amit a terjengős, archaikus szófordula­tok mellett már érezhetően átszőnek a huszadik századi irodalomból jól ismert képek, hasonlatok.

A Valaha régen az új világról szól, ami nem Amerika szinonimájaként szerepel, mint az Aléchem művekben, hanem Izra­elt jelenti, pontosabban még Palesztinát. Ezt a világot Jichákhoz hasonlóan mi is egészen másképpen ismertük eddig az iz­raeli irodalomból, vagy Koestler korsza­kos pionírregényéből. Kevesen írtak úgy e földről és korról, olyan pátosznélküli, már-már kijózanító visszafogottsággal (ki­ábrándultság? bölcsesség?), mint éppen Agnon.

Jichák Kummer falujában ugyan szíve­sen diskurálnak a cionizmusról, mégis va­lami szülőbosszantó hóbortnak tartják. In­nen indul Jichák, aki még egy kávéházba is alig mer belépni, hogy „szaloncionista” példaképeinek áldását kérje. A lázadásra képtelen Jichák élete lassacskán csalódá­sok történetévé válik. Csalódik a családjá­ban, eszményeiben, sokszor barátaiban is, de a java még csak ezután következik. Új hazájában igazi testvéri közösségben reménykedik, rá kell azonban döbbennie, hogy egy sok kis gettóból álló hatalmas gettóba érkezett, hisz a többi bevándorló­hoz hasonlóan még az ő gondolatait és közvetlen emlékeit is áthatja a nemrég el­hagyott, nyomorúságos zsidónegyedek és polgári szalonok áporodott levegője.

A zsidó irodalom, mint Joseph Roth egyik könyvének alcíme is jelzi, bővelke­dik az egyszerű emberekben, ott a Motl gyerek, Tóbiás, Lasik Roitschwantz, és e névsorba utódjuk, Jichák Kummer is be­letartozik, aki olyannyira egyszerű, hogy még halálát is természetesnek érezzük.

Csáki Márton

Címkék:2003-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Fehér László születésnapjára

Fehér László születésnapjára Csak most számolok utána, hogy 1988-ban, amikor a Műcsarnokban gyűjtemé­nyes kiállítása nyílt, Fehér mindössze 35 éves volt,...

„Úgy szerettek, ahogy voltam” – Interjú Kabos Lászlóval

„Úgy szerettek, ahogy voltam” Interjú Kabos Lászlóval Egy ideje hallgat, hangszál­problémái miatt nem láthatjuk színpadon Kabos Lászlót, mindannyiunk Kiskabosát, a...

Close