Szombat előfizetés 2017

A szegények festője: A. L. Kaplan

Írta: Kertai Klára - Rovat: Archívum, Képzőművészet

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 Tíz éve halt meg Anatol Lvovics Kaplan, a század szovjet festőmű­vészetének kiemelkedő alakja. A világnak úgyszólván minden részé­ben ismerik művészetét: kiállított Párizsban, Londonban, Torinóban, Milánóban, Jeruzsálemben, New Yorkban, Becsben, Lipcsében, ami a legnagyobbak között jelöli ki he­lyét. Mégis – az utókor mintha megfeledkezett volna munkásságá­ról. Ezt kéri számon Vladimir Abovics izraeli művészettörténész, ami­kor komoly szakszerűséggel és nagy szeretettel ismerteti életművét: mél­tatlannak érzi, hogy nem foglalkoz­nak vele jelentőségéhez mérten és mintha hazájában is hallgatni akar­nának róla.

Kaplan 1902-ben született a kis belorusz falucskában, a ma város­sá nőtt Regacsovban. A századforduló idején az itt élő 9000 lakosnak egyharmada zsidó volt. A különbö­ző felekezetű hívek békességben él­tek egymás mellett és látogatták a helység számtalan templomát. Alig eltávolodva a központtól, egymásra dőlő kalyibák sora úszik a porban. Néhány legelésző kecske, kapirgáló tyúk egy szegény falucska képét adja.

Kaplanék is szegények voltak. Az apa, akinek eredetileg mészárszéke volt, feladja a kis boltot és a vágó­hídon helyezkedik el. A kisfiú szü­letésekor a Tanham nevet kapja, s csak később nevezik el Anatolnak.

– Szegénységben éltünk, de nagy szeretet kötött össze bennünket és ez minden nélkülözésért és bajért kárpótolt – vallja életéről.

Apja, anyja, nagyszülei alakja sokszor visszatérnek műveiben. Te­hetsége korán megmutatkozik, mint gyerek is állandóan rajzol. Mindent papírra vet, amit meglát, nagyon szeret képeslapokat másolni.

1922-ben a petrográdi képzőművé­szeti akadémia növendéke lesz. Sza­badidejét a múzeumokban tölti és az Ermitázs, valamint a többi mú­zeumok műalkotásaival való talál­kozás saját művei számára is ma­gas mércét jelöl meg.

Még mindig a rajzolás vonzza el­sősorban. A litográfia technikája ragadja meg. Témája változatos: minden, ami eléje tárul. Városkájá­nak szűk kis utcái, barátok, hozzá­tartozók képe, az egymást öklelő kecskék, pádon ülő szerelmespár.

A békés, idillikus világképbe be­lerobban a háború. 1941-ben csalá­dostól az északi Urálba evakuálják. Rajztanárként működik, de közben fáradhatatlanul járja a vidéket és rajzolja-festi a láthatót, a látványt és a valóságoshoz szövődő látomá­sait.

Leningrádba csak 1944-ben tér­hetnek vissza. Litográfiáinak tárgya most a város hősiessége, tengernyi szenvedése és múlhatatlan szépsége, amit romantikus líraisággal ad vissza. Az üveggyárban lesz műve­zető és ez az új anyag az alkotás végtelen lehetőségét kínálja számá­ra: üvegablakokkal is kísérletezik. És mindig, minden anyagon keresz­tül az igazságot keresi. Kultúrája a zsidóság kultúrájából nő ki. A sze­génység dalát énekli, az örökké nél­külözőkét, akik egy szép, jó, értel­mes élet után vágyódnak, olyan élet után, amelyben nincs félelem és nincs gond, nincsenek könyörtelenül elválasztott kasztok.

Sólem Aléchem elbeszéléseihez kapcsolódik műalkotásainak jelentős része: mód nyílik gyerekkori emlé­kei felelevenítésére. Tevlje, a tejesember története – egy ember sor­sa. Egy könyv a bölcsesség, jóság, öröm és szomorúság, remény és el­keseredettség nagyon emberi útja. Sólem Aléchem szellemében nagy litografikus képsora születik.

1963-67 között több mint 80 lito­gráfia és akvarell kerül ki a keze alól. Színei égnek, vibrálnak. Mindig az emberi vonatkozás ragadja meg. A biblia nőalakjai is, akiket sejtelmesen, fátyolos, áttetsző szí­nekkel old meg. Szeretettel nyúl vissza a jiddis irodalom néhány elfelejtett gyöngyszeméhez, a múlt századi Oroszország jellegzetes zsi­dó alakjaihoz, valamint a koldus­hoz, a nyomorékhoz, az országuta­kat járó vándorhoz, tolvajhoz. Kép­zeletét megragadja a zsidó mesék és népdalok, szólások, közmondások örök bölcsessége. Sokszor tér vissza ugyanahhoz a szimbólumhoz: a fa­litányérok kerámialapjain sokszor megjelenik a kis kecske ősi zsidó mesealakja.

Emelkedett egyszerűséggel ábrá­zolja a zsidó liturgia kultúrtárgyait, a zsidó ünnepeket, szokásokat. Egyik fő témája a szombati gyertya fénye, a láng, amivel a ház asszonya üd­vözli a szombatot, és a hánukká fé­nye, a templom újra felszentelésének ünnepe, a kiszlév hó végén. A fény ünnepe, amit a gyertya jelké­pez. Gyertyatartókat formál zsidó motívumokkal, ősi mesealakokkal, oroszlánnal, madarakkal, a hagyo­mányos ornamentikával.

Kaplan munkáival élénk vissz­hangot váltott ki az egész világon. Korunk művésze. Testvérszelleme Sólem Aléchemnek, Chagallnak. Né­pével együtt énekli a zsidóság éne­keit. Szellemi rokona Lessing bölcs Nathanjának. Lángoló színeivel életre kel kezei között a merev anyag, a papír, az üveg, az agyag. Egyéni álomvilága a gyermekkor emlékeiben él tovább, amit melan­kolikus meleg együttérzéssel mesél el műveiben, és amelyek a súlyos zsidó sorsból kiemelkedve időtlen­né válnak és költői fénnyel áraszt­ják el egész életművét. Művészete a ma emberéhez szól – műveinek szépsége, mély humanizmusa min­denkit magával ragad.

Kertai Klára

Címkék:1991-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Préselt virágok

Chagall galéria Gergely Ödön ex libris-gyűjteménye Amikor a könyv még nem egy­szeri fogyasztásra, a rögtöni elhají­tásra szánt cikk volt, mint...

Piros-fehér-zöld Dávid-csillag

hökkenti meg az olvasót a Pannon Könyvkiadó legfrissebb kötetének címlapján, mert ugyan ki látta már csillagunkat magyar nemzeti triko­lórban? Ez...

Close