A Hamász különféle ürügyekkel elhalasztotta a túszok második csoportjának átadását

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Hamász katonai szárnya közleményben jelentette be, hogy úgy döntött, elhalasztja a túszok második csoportjának szabadon bocsátását.

Izraeli egézségügyi személyzet várakozik a túszokra

Ugyanakkor egy másik Hamász-tisztviselő nem sokkal korábban azt mondta az AFP-nek, hogy a szabadon bocsátás már folyamatban van.

A katonai szárny azt állítja, hogy elhalasztja a szabadon bocsátást, “amíg a megszállás nem tartja be a segélyszállító teherautóknak a Gázai övezet északi részébe való behajtásával kapcsolatos megállapodás feltételeit.”

Izrael azonban a megállapodásban előírtaknak megfelelően 200 teherautót engedett be az övezetbe, és az izraeli COGAT (katonai összekötő a palesztinokkal) korábban bejelentette, hogy ezek közül 50 teherautó elérte Gáza északi részét.

Korábban a Hamász magas rangú tisztviselője, Taher al-Nono az Al Jazeerának azt mondta, hogy Izrael a palesztin foglyok szabadon bocsátására vonatkozó feltételeket sem tartotta be – a Hamász ugyanis azt szorgalmazta, hogy más sorrendben szabaduljanak, mint amit Izrael végrehajtott.

Egy másik Hamász-forrás ugyanakkor néhány perccel korábban azt mondta az AFP-nek, hogy megkezdődött a túszok második csoportjának átadása a Vöröskeresztnek.

“Az Ezzedin al-Kasszam Brigádok megkezdték az izraeli foglyok második csoportjának átadását a Vöröskeresztnek [a déli Khan Junisz városában]. Tizennégyen vannak” – mondta a forrás.

ToI

Címkék:túszdráma

[popup][/popup]