Spanyolország

Írta: Szombat - Rovat: Politika

2007. november 7-én a spanyol alkotmánybíróság meglepő ítéletet hozott. Történt, hogy egy barcelonai neonácit, aki üzletében antiszemita propagandát folytatott és szélsőjobboldali publikációkat terjesztett, elítélt a városi bíróság. Az ítélet ellen a radikális fellebbezett, amikor is az alkotmánybíróság felemelte szavát. A nem egyhangú ítélet indoklásában a következő olvasható: „Egy bűncselekmény – mint a népirtás – puszta tagadása, a történelmi igazság keresése folyamán, a szólás- és véleményszabadság részét alkothatja és alapjában még nincs szándékában az üldözött csoporttal szemben ellenséges társadalmi hangulatot kelteni.

A Holokauszt jogossága melletti kiállás továbbra is 2 évig terjedő szabadságvesztéssel jár Spanyolországban. Azaz tagadni lehet, helyeselni nem. Az idegengyűlölő és rasszista kijelentések továbbra sem igazolhatók a vélemény-nyilvánítás szabadságára való hivatkozással. Az emberi méltóság védelme így továbbra is a szólásszabadság felett áll (az áldozatok méltóságának védelme, mely a tagadás elutasításában öltene testet, ezek szerint már más kategóriába tartozik…). Spanyolország a tagadás legitimizálásával így mégis eltávolodott attól az európai konszenzustól, mely szerint a genocidium-tagadás, a gyűlöletkeltés és a rasszizmusra való buzdítás triádja egyaránt büntetendő cselekmény. 

[popup][/popup]