Let my people go! – 25 éve indult meg a nagy orosz alija Budapesten át

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A 25 éve Budapesten át megindult szovjet zsidó kivándorlásra emlékező konferencia október 29-én 17 órától a Bálint Házban (1065 Bp., Révay u. 16.) lesz.

Kidma emlekkonf szovjet alija

1989-ben Magyarország szabad utat adott a szovjet zsidók tömeges kivándorlásának. Ez az esemény a vasfüggöny lebontásához és az NDK-ás menekültek kiengedéséhez mérhető történelmi tett volt az akkori magyar kormányzat részéről. Néhány év alatt négyszázezernél is több szovjet zsidó indulhatott Izrael felé Budapesten át, hogy új életet kezdjen. Évtizedes polgárjogi harc és erős nemzetközi nyomás eredménye volt, hogy Moszkva megenyhült és hallgatólagosan hozzájárult állampolgárai disszidálásához. Különösen fontosnak tartjuk, hogy felelevenítsük mi vezetett a döntéshez és mi lett azzal a milliós orosz zsidó közösséggel, amit az elmúlt negyed évszázad alatt Izrael befogadott.

Az esemény díszvendége Németh Miklós, egykori miniszterelnök lesz.

A konferencia programja:

17:00 – Megnyitó

17:15

Grühut Zoltán, tudományos munkatárs, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont:

Az „orosz alija” és következményei

A prezentáció célja átfogó képet adni az „orosz alija” demográfiai, társadalmi integrációs, gazdasági, telepítési, valamint bel- és külpolitikai következményeiről. A több százezer bevándorló letelepedésének, illetve letelepítésének folyamatát történeti-geopolitikai metszetben, illetve az izraeli–palesztin konfliktus stratégiai-diplomáciai, valamint a zsidó állam szociokulturális kontextusában elhelyezve vizsgálja az előadás.

17:40

Krekó Péter, politikai elemző, Political Capital igazgatója:

Oroszbarátság az európai szélsőbaloldalon és jobboldalon

Az előadás az európai színtéren egyre inkább erősödő radikális jobboldali és baloldali pártok látványos Kreml-barát politikájának ideológiai, személyi és szakpolitikai háttértényezőit vizsgálja. Az Eurázsiai Doktrína és az egyre erősödő Nyugat- és EU-ellenesség teszi szövetségessé Putyin Oroszországát az Európai szélsőséges politikai erőkkel. A kölcsönösen előnyös “összeborulás” segíti az EU destabilizálását, ami Putyin alig leplezett célja. Moszkva nyitása a szélsőségesek felé egyaránt hatással van az oroszországi és az európai zsidó közösségek közérzetére.

18:05

Barna Ildikó, szociológus, az ELTE TáTK tanszékvezetője:

Oroszországi és magyarországi zsidóság: hasonlóságok és különbségek

Az előadás célja, hogy különböző aspektusokból világítson rá a magyarországi és oroszországi zsidóság hasonlóságaira és különbözőségeire. Az előadás reprezentatív, kérdőíves vizsgálatok adatain alapul, és kitér a két ország zsidóságának származási hátterére, vallási és kulturális hagyományokhoz való viszonyára, indentitására éppúgy, mint az Izraelhez való viszonyra. Az eredmények interpretációja során a két országban élő zsidók eltérő társadalomtörténeti hátteréről is szó esik majd.

18:30 – SZÜNET

18:40

Hargittai István, professor emeritus (BME), az MTA r. tagja, az Eltemetett dicsőség c. kötet szerzője:

Tudósok arany kalitkában

A szovjet atomprogram vezető tudósai között feltűnően sok volt a zsidó fizikus, ellentétben sok más területtel, amelyeken nem alkalmaztak zsidókat. Sőt, még azt is eltűrték, hogy a szovjet ideológiától idegennek tartott és ezért üldözött elméleteket – a kvantummechanikát és a relativitáselméletet – is alkalmazzák, mert azok nélkül nem lehetett volna megvalósítani az atomprogramot. Sztálin kijelentette, hogy ráérnek később kivégezni őket. Kiváltságaik ellenére is fokozottan érezhették a szovjet rendszer korlátozásait, köztük az antiszemita intézkedéseket, amelyek a szovjet állam összeomlásáig érvényben maradtak. Így például zsidó professzorok olyan egyetemeken is taníthattak, ahová zsidó diákokat nem vettek fel. Amikor felmerült a kivándorlás lehetősége, a kivándorlók között sok tudós volt.

19:00

dr. Szövényi György, ny. r. alezredes, a Magyar Rendészettudományi Társaság Biztonságpolitikai tagozatának vezetője:

A ferihegyi buszrobbantás következményei

A terrorizmus kérdéseivel a Ferihegyi Repülőtéren 1990-ben megalakított rendőri szervezet, a Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóság (RBF) koordinációs igazgatójaként ismerkedtem meg, és az USA-ban, majd több más országban kaptam légiközlekedési terrorelhárító kiképzést. Az izraeli követséggel együttműködésben rendőri oldalról aktív részese voltam az orosz zsidók Izraelbe településére szervezett légi szállításoknak. 1991-ben szolgálatban voltam, amikor a repülőtérre vezető úton robbantásos merénylet hajtottak végre egy orosz zsidókat szállító busz ellen.

19:30 – Ilan Mor, Izrael állam nagykövet üdvözlőbeszéde

19:50

Beszélgetés Németh Miklós egykori miniszterelnökkel a szovjet zsidók kiengedéséről, a döntés előzményeiről és következményeiről, a magyar szerepvállalás okairól és jelentőségéről.

20:30 – Zárszó

Az esemény ideje alatt a Bálint Házban megvásárolható Németh Miklós frissen megjelent önéletrajzi kötete, valamint Hargittai István Eltemetett dicsőség c. könyve.

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztráció itt.

A szervezők önkéntesek segítségét is várják az esemény lebonyolításához, jelentkezni a [email protected] címen lehet.

[popup][/popup]