Legalább száz halott – robbantások tizedelték meg az iráni terrorvezérre emlékező tömeget

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az iráni média szerda délután legalább 103 halottról számolt be két robbanás következtében Kerman városában, Kasszím Szulejmáni temetkezési helye közelében.

 

A robbanások Szulejmáni halálának negyedik évfordulójára emlékező felvonulások közepette történtek. A halottak mellett legalább 143 sebesült is van.

Kasszím Szulejmáni az iráni Forradalmi Gárda Al Kudsz-brigádjainak – tehát a szuper elit alakulatoknak – a parancsnoka volt. Ő volt az, aki a környező országok siíta moszlim kisebbségeit önálló fegyveres alakulatokká szervezte – aláásva ezzel az érintett országok politikai stabilitását. A Jemenben tevékenykedő huti lázadók például szorosan együttműködnek az iráni iszlámista rezsimmel – akárcsak a libanoni Hezbollah.

Kasszim Szulejmai (középen) 2016-ban

Az iráni állami média szerint a robbanások terrortámadás következményei. A két távirányítású robbanószerkezetet 10 perc különbséggel élesítették.

A Forradalmi Gárda szóvivője, Ramazan Sarif múlt szerdán kijelentette, hogy a Hamász terrorszervezet október 7-én Dél-Izraelben végrehajtott brutális támadása ,,az egyik bosszú volt Kaszím Szulejmáni tábornok Egyesült Államok és Izrael általi megöléséért”.

ujkelet.live/Szombat

[popup][/popup]