Arthur J. Finkelstein – Orbán és Netanjahu kampánytanácsadója

Írta: Lázár György - Rovat: Politika

A zsidó kampányguru, aki antiszemita mellékzöngéjű kampányoktól sem riadt vissza.

Finkelstein Netanjahu társaságában

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatása felveti a kérdést, hogy volt-e szerepe annak előkészítésében az amerikai kampánytanácsadónak, Arthur J. Finkelsteinnek?  Sajtóhírek szerint a 72-éves kampánygurunak a múltban volt szerződése a budapesti Századvég Alapitvánnyal, és Orbán Viktor miniszterelnöknek is adott tanácsokat. Azt is tudjuk, hogy Finkelstein közel áll Netanjahu izraeli miniszterelnökhöz is, 1996 óta szinte mindegyik választási kampányában részt vett, sőt, 2012-ben Netanjahu akkori szövetségesét, Avigdor Lieberman-t (Yisrael Beiteinu párt) is segítette.

2013-ban az amerikai politikai tanácsadók szervezete (American Association of Political Consultants – AAPC) életműdíjjal tüntette ki a legendás kampánygurut, akinek félévszázados tevékenysége szinte páratlan az amerikai (és nemzetközi) kampánytanácsadás történetében. A Floridában élő Finkelsteinről  nemrég elterjedt a hír, hogy súlyos beteg, tüdőrákja van, más források szerint viszont jó egészségnek örvend.

Finkelstein New York-ban született 1945-ben, nem különösebben jómódú zsidó családban, édesapja taxisofőr volt.  Az 1960-as években a Columbia Egyetemre járt és ott találkozott a Magyarországon is ismert Ayn Rand (Alisa Rosenbaum) gondolataival. Rand akkoriban előadásokat tartott a Columbián és filozófiájának sok követője volt.

Hamarosan republikánus politikai kampányokon dolgozik.  Megbízói elégedettek vele, keresett tanácsadóvá válik.  Finkelstein hosszú karrierje során többszáz republikánus kampányban játszott kisebb-nagyobb szerepet, egyik híres kliense az őskonzervatív (sokak által rasszistának tartott) Jesse Helms, Észak-Karolina állam szenátora volt.

Ahhoz hogy megértsük hogy hogyan is dolgozik Finkelstein, jó példa

az 1978-as képviselőválasztási kampány,

amelyik Dél-Karolina állam 4-es választókörzetben játszódott le. A Republikánus párt jelöltje a Greenville városából származó Carroll Campbell volt, egy viszonylag fiatal, 38 éves helyi politikus. Ellenfele a majd 20 évvel idősebb veterán Demokrata párti Max Heller, aki Greenville városának volt népszerű polgármestere. A kampányt a helyi politikai szakértők lefutottnak vélték, kevesen hitték, hogy a ”zöldfülü” Campbell le tudja győzni a tapasztalt Hellert.

Ekkor lépett a színre Lee Atwater kampánytanácsadó és partnere Arthur Finkelstein, aki a közvélemény-kutatásokért volt felelős. Egy plakátkampánnyal indítottak, amelyen Campbell-t született „Dél-Karolina állambelinek”, míg Hellert „zsidó bevándorlónak” tituláltak.  Valóban Heller 1938-ban tizenéves fiatalemberként az Anschluss után menekült el Ausztriából, majd az USA-ba érkezve azonnal Grenville-ben telepedett le, és ott élt már több mint 40 éve.

Ezután Finkelstein egy “közvélemény-kutatás” során a választókörzet lakóitól azt tudakolta, hogy hogyan vélekednének egy külföldön született, zsidó származású képviselőről.  Közben elmagyarázta, hogy a kutatásnak semmi köze sincs ahhoz, hogy kliensének ellenfele éppenséggel zsidó származású és külföldön született.

Heller még ezután is győzelemre állt.

Ekkor, röviddel a választások előtt egy addig esélytelen független jelölt, Don Sprouse, nyilvánosan azt kezdte kérdezgetni Hellertől, hogy „Hisz-e Jézus Krisztusban?” A republikánus Campbell (és tanácsadói) “felháborodottan” elhatárolódtak a  provokatív kérdezősködéstől.

A trükk működött.  Heller minimális különbséggel ugyan, de elveszítette a választást. Az antiszemita-ízű kampány nemcsak képviselővé tette Carrollt, de később Dél-Karolina állam kormányzójává is megválasztották.

Amikor a republikánus Bob Dole 1996-ban Carroll Campbell-t kívánta alelnökének jelölni,

Finkelstein antiszemita-ízű módszereiről ismét cikkek jelentek meg

az amerikai sajtóban.

Finkelstein előadást tart

Érdemes megjegyezni, hogy Finkelstein a magyar számazású George Pataki egykori New York-állambeli kormányzó kampányát is segítette; amit anyagilag a milliárdos Ronald Lauder támogatott. Ő ma a Zsidó Világkongresszus elnöke. Ugyancsak dolgozott Connie Mack politikus édesapjának is; Mack ma az Orbán kormány lobbistája Washingtonban.

1996 októberében a Boston Magazine egy cikket közölt Stephen Rodrick tollából Arthur J. Finkelstein titkos élete címmel. Ekkor tudták meg az amerikai konzervatív republikánusok, hogy Finkelstein meleg és homoszexuális kapcsolatban él.  Rodrick részletesen írt Finkelstein és párja életéről, valamint arról hogy gyerekeket is nevelnek.  Mivel Finkelstein karrierje során számos homofób politikai kampányt is szervezett,

több konzervatív republikánus megbízója számára kényelmetlenné vált személye.

Sokan megszakították vele a kapcsolatot.  Ekkor már aktív az USA-n kivül is és 1996-ban Izraelben Netanjahu-val kezdett el dolgozni, akinek kampányait akkoriban szintén Ronald Lauder finanszírozta.

Finkelstein módszereit senki nem ismeri jobban mint a Clinton házaspár.  Hillary esküdt ellensége és Bill Clinton nyilvánosan álszentnek nevezte.  De ma már ezek a régimódinak tartott és kicsit „piszkos” kampánytrükkök elavultnak tűnnek. Amerikában ma már megmosolyogtató, amikor Finkelstein „liberálisnak” bélyegzi politikai ellenfeleit, közvéleménykutatásokkal operál, sőt, néha álszervezeteket is létrehoz, amelyek tudományosnak tűnő jelentéseket publikálnak. Ha szükséges, még áljelölteket is bevet. Mindezt természetesen legálisan, mindig a helyi törvények betartásával teszi.

A fiatalabb kampányguruk, mint például Obama kampányfőnöke, David Plouffe, sokkal szofisztikáltabb módszerekkel dolgoznak. Fejlett technológiákat alkalmaznak, internetes kampányokat, iPhone alkalmazásokat, YouTube videókat – sőt, ma már a mesterséges intelligencia szoftverek is ott szerepelnek a fiatalabb lobbisták eszköztárában.

Úgy tűnik azonban, hogy a Finkelstein-féle régimódi trükkökre a magyar és izraeli kormánypártok környékén még ma is van igény.

Finkelstein aktívan részt vett Benjamin Netanjahu és Avigdor Lieberman 2012-es izraeli kampányában. Sőt, 70 évesen még a 2015-ös kampányba is bedolgozott, de akkor már csak Lieberman oldalán. Netanjahu „modernizált” és egy 26 éves amerikai kampánygurut szerződtetett, Vincent Harris személyében, aki internetes videó és Instagram kampányokkal szerzett nevet magának Amerikában.

 

 

Címkék:Finkelstein

[popup][/popup]