Szántó T. Gábor: “Egyszerre volt konzervatív és radikális” író Kertész Imre

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

 

Kertész Imre egyszerre volt konzervatív és radikális, nem tudott beleilleszkedni semmilyen ideológia szűk világába – mondta Szántó T. Gábor író, a Szombat című folyóirat főszerkesztője a csütörtök hajnalban elhunyt irodalmi Nobel-díjas alkotóra emlékezve az MTI-nek.

91751_orig_kertesz-imre
“Pontosan tudta, hogy a 21. századi ember nem lehet ideológiák fogja, mindig kritikával kell néznie a társadalmi és politikai folyamatokat, és mindig őriznie kell az individuum törékeny egyediségét” – emelte ki Szántó T. Gábor. Hozzátette: “Kertész Imre azokhoz a 20. századi zsidó írókhoz tartozott, akik vitatkozó viszonyban álltak zsidóságukkal, de mindvégig megőrizték a zsidóságuk révén szerzett tapasztalatot és a kívülállásból eredő tisztánlátást. Vitatkozó és egyben azonosuló viszonyban élt saját zsidóságával.”

A főszerkesztő szavai szerint nagy író hunyt el, aki megtapasztalta a 20. század két nagy totalitárius diktatúrájának mindennapjait. Zsidóként Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták, majd mindezt túlélve ez a tapasztalat vált írói pályájának meghatározó témájává, illetve olyan élményanyaggá, amely a 20. századi totalitárius világrendről szóló egész életművét megalapozta.

“A vészkorszakot civilizációkritikai perspektívába helyezte: a Sorstalanság című művében az élményanyag feldolgozása azon a nézeten alapul, amely szerint a civilizáció kiszolgáltatottá teszi az embert mindenféle hatalommal szemben, kezdve a gyerekkorban az apai hatalomnak, a szülői hatalomnak való kiszolgáltatottsággal. Ez a későbbiekben szófogadóvá teszi az állampolgárt, így lényegében minden megtehető vele. Így alakulnak ki a diktatúrák, a totalitárius társadalmak: a nevelés teszi kiszolgáltatottá a civilizált embert a későbbi elnyomó hatalmaknak. Ez volt az a világnézet, amelyből Kertész Imre unikális, egyedi perspektívájú regényt tudott létrehozni, a Sorstalanságot. Ezzel az élményanyaggal birkózott aztán egy életen át” – fogalmazott Szántó T. Gábor.

Címkék:Kertész Imre

[popup][/popup]