Orosz főrabbi: “Maradunk”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Berel Lazar, Oroszország főrabbija szerint neki és a többi Chabad rabbinak erkölcsi és történelmi felelősségük a zsidó közösségi élet fenntartása nehéz időkben is.

Berel Lazar egy újjáépítendő zsinagóga képét tanulmányozza (Fotó: Lubavitch.org)

Berel Lazar, az Oroszország főrabbija címet viselő Chabad rabbi, akit Putyin lojális hívének tartanak, az ukrajnai háború kezdete óta nem tett közzé állásfoglalást a háborúról. Nem támogatta a „különleges akciót”, amint azt Putyin elvárta az egyházi vezetőktől, de nem is bírálta azt, mint az Oroszországot elhagyó moszkvai főrabbi, Pinchas Goldschmidt tette. A moszkvai főrabbi minden zsidót Oroszország elhagyására szólított fel: meneküljenek, amíg lehet. Berel Lazar a Tabletmag amerikai zsidó hírportál számára írt, Orosz Pészach c. cikkében erről csak annyit mond, hogy nincsenek mindenkire egyformán érvényes válaszok: vagyis a döntést az egyes emberekre bízza. Azt viszont határozottan kijelenti, hogy Chabad a rabbik nem mennek sehová, mert a helyük a közösség mellett van. A háborúról továbbra sem mond semmit, csupán a mihamarabbi béke iránti vágyát nyilvánítja ki.

„Nehéz év volt a mostani a volt szovjet tagállamok zsidósága és az őket vezető rabbik számára. Ez minden bizonnyal így van Ukrajnában, de – másképpen – Oroszországban is.

Kollégáimat és engem ugyanis többször kerestek meg zsidó közösségek tagjai azzal a kérdéssel, hogy elmenjenek-e vagy maradjanak. Ez egy összetett kérdés. Bár az antiszemitizmus szerencsére nem olyan nagy gond, mint egykor, gazdasági és politikai kérdések bőven akadnak. Nem létezik egyféle, mindenre érvényes válasz.

Amikor viszont rólam és rabbitársaimról van szó, a válasz mindig is egyértelmű volt: a mi helyünk a népünkkel van. A mintegy 200 Chábád-Lubavics rabbi – a kommunizmus bukása óta az oroszországi zsidó élet újjáépítéséért felelős zsidó vezetők – közül egy sem hagyta el közösségi helyét.

Vajon ez a helyes döntés?

A rabbi szerepe az, hogy Mózes útjain járjon, és szeretettel vezesse nyáját az igazi szabadsághoz, hogy beteljesítse sorsát. Ezt a munkát Chábád kollégáink Ukrajnában hősiesen végzik. És miközben imádkozunk a vérontás végéért, továbbra is szolgáljuk testvéreinket és a rászorulókat a háborúban és – remélhetőleg nagyon hamar – a békében.

A többi csak kommentár” – végzi cikkét Berl Lazar.

 

Címkék:Chabad Lubavics, háború, Oroszország, Pészach

[popup][/popup]