A New York-i szír-zsidó közösség több mint egymilliárd sékelért vásárolt meg két jeruzsálemi toronyházat
Egy New York-i szír-zsidó közösség együtt vásárolt meg két lakótornyot Jeruzsálem központjában. Az adásvételt Nir Shmoul, a SNIR Ingatlaniroda vezérigazgatója úgy jellemezte, mint „Izrael Állam eddigi legnagyobb volumenű üzletét”.

Képünk illusztráció
Az N12 News-nak szerdán adott interjújában Shmoul becslése szerint a vételár meghaladta az egymilliárd sékelt.
Az üzletet méltatva elmondta, hogy az kétszeresen előnyös: egyrészt segíti a zsidók alijázását (hazatérését), másrészt jótékonyan hat az Izraelben kialakult nehéz gazdasági helyzetre.
A közösség körülbelül 200 család számára vásárolt lakásokat, de Shmoul szerint nem valószínű, hogy a teljes közösség a közeljövőben Izraelbe költözne. Megjegyezte ugyanakkor: „lehet, hogy a gyermekeik itt katonáskodnak, vagy itt tanulnak”.
„Ez az üzlet az izraeli lakáspiacban rejlő hatalmas potenciált igazolja” – tette hozzá. „Talán valóban egy olyan vásárlási hullámnak leszünk tanúi, amely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanpiaci környezetet” – fűzte hozzá.
Kitért továbbá a „szellemlakások” – azaz a hónapokig vagy évekig üresen álló ingatlanok – problémájára is. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018-ban Jeruzsálemben körülbelül 15 000 lakást tartottak nyilván „szellemlakásként”. Az ilyen lakások rendszerint a diaszpórában élő zsidók tulajdonában állnak, akik két helyen is tartanak fenn ingatlant.
Címkék:Jeruzsálem, szellemlakás

