Izraeli dokumentumfilm a Polgár lányokról

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Kultúra-Művészetek

Frissítés: 2018. március 3-án, szombat este 20.45-kor adja az M5 tévé a Polgár lányokról szóló izraeli dokumentumfilmet, melyet tavaly a Zsidó Művészeti Napok keretében mutattak be.

Polgár Judit, Zsuzsa és Zsófia a sakktörténet és talán az emberiség különleges fejezetének a hősei. Három testvér, akik az édesapjuk révén, egy egyesek szerint “ellentmondásos kísérlet” részeseiként, egész korai gyerekkoruktól kezdve arra készültek, hogy sakk-világbajnokok legyenek.

A Polgár lányok kamaszként

Édesapjuk, Polgár László úgy döntött, bebizonyítja, hogy a “zsenialitást” meg lehet szerezni, hogy a megfelelő neveléssel bármely egészséges gyermek zsenivé fejleszthető. Lányai nem jártak iskolába. Nem játszottak bújócskát a többi kislánnyal, csak egymással. Keményen dolgoztak.

A dokumentumfilmben egy család története elevenedik meg.  40 évet és három kontinenst ölel át, követve a három nővért – az ő sikereiket, kudarcaikat, a szívfájdító elválásokat és a szeretet jótékony hatását.

Edzés közben

Kiderül, hogyan épül egymásra sorsukban a múlt és a jövő, kezdve a sokat támadott gyermekkorral a rendszerváltás előtti Magyarországon, és a nemzetközi sakk sikerek a megszállott apával az élen, aki társadalmi kivetettséget és börtönt kockáztatva hajtotta végre tervét. És látjuk a jelent, a család nagy távolságokon átnyúló kapcsolatrendszerével, elvándorlással és személyes elszigetelődéssel – mint a világbajnokság, vagy az élet Texasban és Izraelben. A film három nőt mutat be, három nővért, három fiatal anyát, akik saját útjukat és helyüket keresik a világban.

Yossi Aviram a Polgár Lányok dokumentumfilm rendezője mondja:

„Ami igazán izgat, az nem annyira a sakkjáték, mint a család és az egyének története. A sakk hátteret szolgáltat, ürügy egy megragadó családregény elmesélésére. Ez a film a sakkról szól, de nem sakk-film. Egy család bámulatos és emberi története, amely a sakk körül forog, ugyanakkor egyetemes egzisztenciális problémákat vet fel: a gyermeknevelést, a nemek különbözőségét, a szeretet erejét, valamint az élhető létezés és a folyamatos teljesítés közötti ellentmondást.”

A Polgár lányok ma

A magyar közönség számára a rendező narrációja Vörös Szabolcs magyar hangján szólal meg.

A magyar nyelvű változat az MTVA támogatásával valósult meg. A filmet gyártó izraeli Lama és Sarieli Films biztosították a finanszírozás többségi részét, de az MTVA hozzájárulása tette lehetővé a befejezést.

Az ősbemutatót nem követi moziforgalmazás, de az Uránia újabb alkalmi vetítéseket szervez a filmből, és vidéki városokban is látható lesz. A televíziós premierre ősszel, az MTVA csatornáján kerül majd sor, ezután elérhető lesz DVD-n, és internetes platformokon is. Producerek: Amir Harel, Ayelet Kait, és Berger László.

Berger László operatőrként több kanadai, amerikai és magyar játékfilmet, dokumentumfilmet és televíziós produkciót forgatott az elmúlt húsz évben. Szüleivel, Elek Judit és Kézdi Kovács Zsolt filmrendezőkkel a Dánielfilm Stúdióban dolgozott együtt. 2013-ban feleségével, a forgatókönyvíró, vágó Sari Ezouz Bergerrel (Mon Tresor, Cannes 2004 Arany Kamera) létrehozta a Sarieli Films nevű céget Izraelben, hogy a világpiacra fejlesszen és gyártson játék- és dokumentumfilmeket magyar és nemzetközi partnerekkel.

A filmet május 14-én, 11 órakor vetítik a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. A magyarországi ősbemutatóhoz közönségtalálkozó is kapcsolódik Polgár Zsófia többszörös olimpiai bajnok, Berger László producer és meglepetés vendégek részvételével a Zsidó Művészeti Napok programjának részeként.

 

[popup][/popup]