Vidnyánszkyék hazugsággal vádolják Szász Jánost
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja szerint Szász János rendező hazugságokat állított a Washington Postnak adott interjújában, amelyet az Index is szemlézett.
Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben azt írták: “Szász János ismét hazudik”.
Felidézték, hogy az interjúban Szász János rendező azt állítja, “azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok”.
A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos Tamás három alkalommal tárgyalt Szász Jánossal: ezeken a beszélgetéseken kérte, igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.
“Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta” – írták, hozzátéve: mindezen időszak alatt Vidnyánszky Attila felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János: Caligula helytartója és Örkény István: Macskajáték című drámáját.
Szász János rendezőt “nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel” maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába – olvasható a közleményben.
“Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába” – írta közleményében Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait: “Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.” (MTI)