Mocsok macsók – Interjú Navot Papushado izraeli filmrendezővel

Írta: Szabó Ádám / prae.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Miután szó szerint lefordítottuk neki angolra a Csúnya, gonosz bácsikat (az eredeti cím Big Bad Wolves), és korrekt magyarsággal kiejtette a film honi címét, az izraeli rendező egy vicces sztorit osztott meg régi, furcsa humorú barátnőjéről, aki egy észtországi közönségtalálkozó után “dagadt csirkéknek” nevezte a jelenlévőket. Így indult a beszélgetés… Navot Papushado társdirektora és jó barátja, Aharon Keshales nélkül jött Budapestre, hogy népszerűsítse fekete komédiáját, amelybe tavaly beleszeretett Tarantino.

Navot Papushado fotó Bach Máté prae

Navot Papushado (fotó: Bach Máté, prae.hu)

PRAE.HU: Aharon Keshales korábban a tanárod volt, most pedig filmeket rendeztek. Legjobb tudomásom szerint a testvéreknél a leggyakoribb az ilyesmi, így az lenne a kérdésem, hogy jöttök ki ennyire jól?Remek kérdés. Nagyon huncut diák voltam, nem jártam be az órákra. Mikor legelőször találkoztam Aharonnal, bementem a terembe, napszemüveget viseltem, és azt mondtam: “Figyelj, öreg, zavar a fény. Gond lenne, ha rajtam maradna a kukker?” Mire ő: “Persze, öreg, amit csak akarsz.” Rögtön tudtam, hogy oké, ez a csávó jó fej. Tudod, azok, akiket felvettek a Tel-Avivi Egyetemre, a következő Spielbergek, Coen fivérek, Tarantinók szerettek volna lenni, de a képzés során más ember lett belőlük, és hirtelen Godardokként, Dardenne fivérekként, Fellinikként akarták kifejezni magukat. Én nem. Kezdettől fogva műfajfilmes akartam lenni, és egyedül Aharon bátorított. Jó barátok lettünk. Csak egy kurzust vettem fel nála, ez pedig az első évben volt, onnantól remekül szót értettünk. Filmkritikusként és egyetemi oktatóként dolgozott, magával vitt egy rakás vetítésre, ahol mindenben egyetértettünk. “Figyu, bejöttek az alakítások?” “Aha.” “És a vágás?” “Szintúgy.” Egy rugóra járt az agyunk. Egyre jobban belemerültünk a filmkészítésbe, a diplomafilmem után azzal mentem oda hozzá, hogy “Hé, csináljunk együtt valamit!” Nem volt könnyű meggyőznöm őt, de végül sikerült.

PRAE.HU: Túl konzervatív volt a filmiskola?

Abszolút. Emlékszem, mennyi pepecselés ment a forgatókönyvekkel. Ha pénzt akartál szerezni valamelyikre, határidőre kellett benyújtanod az írást, mire én egy féloldalas szöveggel léptem az illetékesek elé. “Így akarom csinálni” – mondtam, ők pedig helyeseltek, mert a felvételi filmem annyira jó volt, hogy nem akadékoskodtak. Csak annyit kértem tőlük, hogy ne 2000 dollárt adjanak, hanem kamerát. “Béreljenek nekem egyet. Most dobtak piacra egy új formátumú gépet, a HD-kamerát.” Ők meg csak hüledezve néztek rám, hogy “Mi van?” Én meg hajtottam a magamét: HD-kamera kell, nem költök pénzt nyersanyagra. Aztán minden héten a nyakamra járt a tanszék vezetője, aki végig azt nyomta, hogy nem lesz semmi ebből az egészből, de én tudtam, mit csinálok. Véget ért a forgatás, rögtön azzal jöttek: “Én megmondtam.” Kérdem, miért? Hiszen ez volt a cél. A rövidfilmem aztán eljutott Cannes-ba. Egy kis horror a Rosemary gyermeke stílusában. Győzelmet arattam, mint zsánerrendező, kisfilmes, a filmet bemutatták Franciaországban, kiderült, hogy nem feltétlenül köldöknézős drámákra van szükség. Személyes diadalként könyveltem el ezt. Aharon volt a mentorom, ketten szóltunk be a rendszernek.

Csúnya gonosz bácsik plakátPRAE.HU: A Csúnya, gonosz bácsikban lokálisan kívántad ábrázolni a bosszú témakörét vagy inkább egyetemesen? Számomra az utóbbinak tűnt, hiszen, amit látunk a filmedben, bárkivel, bárhol megeshet.
Tökéletesen egyetértek. Az írás közben még azon ügyködtünk, hogy a lehető leglokálisabb mozi szülessen. Héberül beszéltek a figurák, hangsúlyoztuk a sztori zsidó, pontosabban izraeli aspektusait, mindenki a seregben szolgált. Aztán rájöttünk, hogy a bosszú, mint téma rettentően univerzális, szerintem részben pont ezért is sikeres a film eddig mindenhol, szerte a világon. Le is kopogom. Ugyanakkor meg éppen az teszi különlegessé, hogy akadnak benne helyieknek szóló pillanatok. A katonai múlt, az arab lovas fickó, az anyuka a telefonon, a csirkeleves. Adott tehát az izraeli attitűd és az univerzális közelítésmód, így a film mindkét síkon működik.
PRAE.HU: A helyi szokások szándékosan felnagyítottak vagy valójában is megtörténnek úgy, ahogy a filmedben?
Megtörténnek. A saját életünkből vettünk át dolgokat. Például a nagypapa karakterét, akiért folyton aggódik a neje. “Rendesen szeded a tablettákat? Ha nem, rosszul leszel. Gyere haza időben!” Persze, így van, ez a tipikus izraeli mami, nagymami sztereotípiája, akárcsak a nagypapa dugicigije. Ez utóbbit Aharon háborús veterán apja csinálja, staubot rejteget a felesége elől. Az önbíráskodó apafigurát az én nagyapám inspirálta: egy szemüveges német jeke pasas, Glockkal a kezében. Valamennyien ismerősek számunkra, de természetesen el is túloztuk néhány jellemvonásukat, hogy poénosabbnak tűnjenek a szituációk, a szereplők.
PRAE.HU: Én azért tartom még annyira viccesnek a filmet, mert teljesen felcserélődnek benne a szerepek. Potens férfiak helyett impotenseket látni: a főszereplők képtelenek megoldani egy igazán extrém helyzetet. Honnan jött ez az ötlet?
Örülök, hogy ezt észrevetted. Imádjuk nézni, amikor átlagemberek slamasztikába kerülnek. Kíváncsiak vagyunk rá, milyen messzire képesek elmenni a népek, ha pokoli helyekre száműzik őket. De érdekes az is, hogy egyszerre humoros, felkavaró és valószerű csavart adtunk a macsó férfitípusnak.
PRAE.HU: Pontosan. Lior Ashkenazit, aki Mickit, a zsarut játssza, úgy ismerik Izraelben, mint a helyi George Clooney-t, de itt egy komikus figurát alakít.

Igen. Baromságokat művel. Macsó, de elektrosokkol egy kutyát, fényes nappal üldözőbe veszi a gyanúsítottat, kukákba botlik, nagyokat zakózik, gyakorlatilag egy idióta. Pontosabban nem idióta, hanem őrült. A filmben el is hangzik egy mondat: “Az őrültek nem a fegyverektől félnek, hanem a hozzájuk hasonlóktól.” Részben emiatt sem látni nőket.

A teljes interjú itt olvasható.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]