Ismét összecsaptak a palesztin tüntetők a rendőrökkel Jeruzsálemben az Al-Alsza mecsetnél

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Péntek reggel is összecsaptak a palesztinok és az izraeli rendfenntartók Jeruzsálemben, az Al-Aksza-mecsetnél – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken.

Egy korábbi tüntetés pillanatképe

Mintegy 200 palesztin fiatal petárdákkal és kövekkel dobálta a biztonságiakat. “Nem hallgatunk el, életünket adjuk az Al-Akszáért, mártírként halunk meg” – kiabálták az arcukat nagyrészt kendőkkel eltakaró palesztinok.

A rendőrök megvárták a reggeli ima végét, a békés hívők távozását, majd tömegoszlató eszközökkel megpróbálták felszámolni az ott maradt sokadalmat, a Hamász zászlóit lengető tiltakozókat. A Vörös Félhold nevű palesztin mentőszolgálat tájékoztatása szerint több tucat, könnyebben vagy közepesen sérült tüntető szorult orvosi ellátásra, és ketten súlyosan megsebesültek.

“A rendőrség azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a szabad vallásgyakorlást, fenntartsa a biztonságot, a törvényt és a rendet a szent helyeken és Jeruzsálem egész területén. Eközben egyesek úgy döntenek, hogy lázonganak és megsértik a közrendet. A köznyugalom és a közbiztonság érdekében továbbra is fellépünk a rendbontókkal és a törvényen kívüliekkel szemben” – hangsúlyozta a rendőrség pénteki közleményében.

Péntek reggel temették el azt a palesztin fiatalt, akit a múlt héten a Dzsenin melletti összecsapásokban lőttek meg, majd sebesülésébe belehalt.

Az Arab Liga jeruzsálemi szent helyekkel foglalkozó bizottsága csütörtökön Ammánban, Jordánia fővárosában rendkívüli megbeszélésre gyűlt össze a Templom-hegyen múlt péntek óta kialakult biztonsági helyzet miatt. A Palesztin Hatóság, Jordánia, Egyiptom, Marokkó, Szaúd-Arábia és Katar képviselőit tömörítő grémium elítélte az Al-Aksza-mecsetben történt korábbi izraeli fellépést, és felszólított a muszlim hívők vallásgyakorlási szabadságának biztosítására.

A bizottságot vezető Jordánia az elmúlt napokban határozott álláspontot képviselt Izraellel szemben, a külügyminiszter berendelte az országban tartózkodó izraeli nagykövetség tisztviselőjét, és tiltakozó jegyzéket adott át neki.

Biser Haszavni, Jordánia miniszterelnöke a parlament hétfői ülésén kijelentette, hogy “üdvözli azokat, akik kövekkel dobálják azokat a cionistákat, akik az izraeli kormány támogatásával beszennyezik az Al-Aksza-mecsetet”.

“Izrael Állam szélsőséges iszlamista terrorizmussal néz szembe, amelynek célja az erőszak, a félelem és a káosz szítása. Felszólítjuk a régió vezetőit, hogy cselekedjenek, és vállaljanak felelősséget”- mondta csütörtökön Jaír Lapid izraeli külügyminiszter, miután megbeszélést folytatott az Egyesült Államok külügyminisztériumának küldöttségével.

A muszlimok ezen a pénteken ünneplik a ramadán böjti hónap harmadik péntekét. A zavargások múlt pénteken kezdődtek az Al-Aksza-mecsetnél, amely az iszlám vallás harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után.

Az izraeli-palesztin megállapodások szerint a Jordániától 1967-ben elfoglalt Templom-hegyet a muszlimok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel. Zsidók is látogathatják, de nem imádkozhatnak és nem mutathatnak be semmilyen vallási szertartást a dombon, ahol időszámítás szerint 70-ig a zsidók szentélye állt. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]