Mark Zuckerberg útja saját zsidóságához

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

Amióta apa lett, a Facebook atyja több alkalommal hivatkozott a zsidó hagyományra.

Mark Zuckerberg beszéde a Harvard egyetemen. (Fotó: Paul Marotta/Getty Images)

Múlt év decemberében Mark Zuckerberg azt írta a Facebook-on, hogy számára „sokat jelent a vallás”. És az utóbbi időben gyakran emlegeti a zsidóságot. Májusban a Harvardon egy zsidó imából idézett. Két hete fényképet posztolt, amelyen kislánya a családi kiddus kehelyből iszik. Múlt szombaton pedig nyilvánosan kért bocsánatot mindenkitől Jom Kippur alkalmából. Nagy fordulat ez olyasvalakitől, aki korábban ateistának vallotta magát.

Bár harvardi egyetemistaként a zsidó diákok szövetségének (AEPi vagy Alpha Epsilon Pi) tagja volt, Zuckerberg alig emlegette zsidóságát 2015 előtt. „Volt egy időszak, amikor megkérdőjeleztem dolgokat, most viszont úgy gondolom, hogy a vallás nagyon fontos.”

A fordulat akkor következett be, amikor Donald Trump – még elnökjelöltként – arra hívott fel, hogy muszlimokat ne engedjenek be az USÁ-ba. Zuckerberg zsidóként nőtt fel, innen származik érzékenysége a kisebbségeknek okozott sérelmek iránt. „A párizsi terrorcselekményt és a nyomában támadt gyűlölethullámot látva el tudom képzelni a muszlimok félelmét mások reakcióitól… Még akkor is, ha egy támadás nem ellened irányul, idővel a szabadság elleni fellépés mindenkit érinteni fog” – írta Zuckerberg a moszlim szélsőségesek által elkövetett párizsi merényletek után.

A fajvédők augusztusi fellépése Charlottesville-ben mélységesen felháborította. “Szégyen-gyalázat: mindmáig bizonygatnunk kell, hogy a neonáciknak nincs igazuk, mintha ez nem lenne napnál világosabb” – írta.

Bár Facebook bejegyzéseit olvasva az a benyomás támad, hogy nem annyira a zsidó közösség tagjaként, hanem emberi és apai minőségében fordul a judaizmus felé. Egyik legutóbbi posztján sábeszi gyertyatartó és házi készítésű bárhesz látható. “A mostani szombat alkalmával Max leányomnak abból a kiddus kehelyből adtunk inni, amit ükapja, Max vett a család bevándorlásakor, és azóta nemzedékről nemzedékre hagyományozódott.”

A Harvard egyetem évnyitója alkalmával a végzősöknek a hagyományos Mi Sheberach áldásból idézett, ami Debbie Friedman megzenésítésében és Drorah Setel rabbi szövegével vált népszerűvé: “Remélem, meglesz a bátorságod ahhoz, hogy életedet áldássá tedd.”

Miközben az internetes mogul újonnan meglelt vallásossága nagy szenzáció a közvélemény számára, Brad Hirschfield rabbi, az amerikai CLAL (Zsidó Tanulás és Vezetés Központja) szervezet vezetője szerint ebben nincs semmi különös. Sok zsidó újra visszatalál a hithez, miután családot alapít és gyermekei születnek. „Ebben a korosztályban milliók büszkén vállalják zsidóságukat és mindazt, amit az valójában jelent. Számukra a ‘Hogyan tehetném életemet értelmesebbé és építhetnék egy jobb jövőt’ – nagyon is aktuális feladatot jelent.”

Ed Case, az InterfaithFamily.com internetes portál alapítója igen elégedett volt, amikor a zsidó rituális kellékek megjelentek Zuckerberg facebook oldalán. (Ismeretes, hogy a feleség, Priscilla Chan nem zsidó.) „A tény, hogy egy ilyen nagy befolyással bíró házaspár nyíltan felvállalja a zsidó hagyományt, az újév örvendetes eseménye. Mark Zuckerberg lépése korszakos a zsidó történelemben, amennyiben a vegyes családokat a zsidó életforma felé irányítja.”

A zsidóság felvállalásának tekinthető az is, ahogyan Zuckerberg az idei engesztelés napjának végén bocsánatot kért. Kritikusai szerint volt is miért. A 2016-os elnökválasztási kampány idején a Facebook azzal a váddal szembesült, hogy lehetővé tette orosz hackerek ezernyi hirdetésének megjelenését, amelyek hatással lehettek az elnökválasztás végső kimenetelére. A felhasználók közül sokan „zsidógyűlölő” vagy „hogyan égessünk meg zsidókat” kifejezéseket használtak. Sheryl Sandberg, a cég operációs főnöke ígéretet tett arra, hogy a jövőben megoldják az ilyen problémákat.

„Azoktól, akiket az év során megbántottam, bocsánatot kérek, és igyekszem megjavulni” – írta Zuckerberg szombat éjszaka. „Amennyiben munkám az emberek megosztását, nem pedig közeledésüket szolgálta, bocsánatot kérek, és azon leszek, hogy jobban teljesítsek. Azt kívánom: legyünk jobbak az előttünk álló esztendőben, és mindnyájunk neve kerüljön be az élet könyvébe.”

Nem ez az első alkalom, hogy Zuckerberg kellemetlen helyzetbe került a Facebook oldalakon megjelent tartalmak miatt. 2015-ben húszezer izraeli nyújtott be bírósági keresetet, mert a hálózaton terrorcselekmények elkövetésére uszítottak, a terroristák pedig szimpatizánsokra lelhettek. A keresetet ebben az évben elutasították.

Noha Zuckerberg ritkán beszélt a zsidóságról, környezetében sokan vállalták azt. Kollégiumi szobatársa Izraelbe ment, és ott konzervatív rabbi lett. Sandberg gyakran beszél arról, hogy a zsidó szertartások mennyire segítettek abban, hogy férje korai halálán túltegye magát. Nővére, Randi gyakorló zsidó.

A JTA, a zsidó hírügynökség a 2008-as davosi konferencián készítette az első filmet Zuckerbergről, az izraeli küldöttség pedig meghívta, hogy látogasson el a zsidó államba. Az utazás még várat magára, de miután leányát kiddus kehelyből itatta és bocsánatot kért Jom Kippur alkalmával, elképzelhető, hogy arra is hamarosan sor kerül.

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László

Címkék:Mark Zuckerberg

[popup][/popup]