“Zsidók a magyar szabadságért: rendkívüli forradalmi megemlékezés a Kozma utcai zsidó temetőben”

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Együtt tiszteleg a ’48-as magyar zsidó honvédek sírjánál az országos főrabbi a zsidó iskolásokkal 2018. március 15-én 13 órakor.

Frölich Róbert

Király Miklós operaénekes és Fekete László főkántor énekei kapcsolják össze a szabadság zsidó hagyományát a magyar nemzeti liberalizmussal, amely a magyarrá vált zsidóságot, a neológiát teremtette. Beszédet mond Frölich Róbert országos főrabbi, Totha Péter Joel tábori főrabbi és Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke – fogalmaz a Mazsihisz közleménye.

A sírt és környékét az elmúlt napok során hozták rendbe a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnázium diákjai.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a magyar neológ zsidóság képviselői a forradalom 170. évfordulóján a magyarrá váló zsidóság honszeretetére is emlékezik: apáinknak a népek tavasza a szabadság és a magyarság közös ünnepe volt. A magyar szabadság ügyéért életüket kockáztató zsidó honvédek azt remélték, hogy a szabad nemzetnek ők is részei lesznek majd, a magyarul éppen csak megszólaló zsidó költők rögtön a magyar szabadság himnuszait zengték. A neológiai ennek a befogadó magyar nacionalizmusnak büszke örököseként hajt fejet március 15-én.

Beszédet mond Frölich Róbert országos főrabbi, Totha Péter Joel tábori főrabbi és Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, fellép megemlékezésünkön Fekete László főkántor és Király Miklós operaénekes.

Címkék:1848 és a zsidók, 1848-49-es forradalom és szabadságharc

[popup][/popup]