Antiszemitizmus 2015: Görögország az élen Európában

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Magyarország európai harmadik a vizsgált országok között.

Golden-Dawn-rally-in-Athens

A hírhedt Arany Hajnal párt egyik gyűlése Athénban (Forrás: latestnewslink.com)

Az antiszemita beállítottság csökkent két olyan országban, ahol az elmúlt évben zsidókat támadtak meg, míg Olaszországban, Romániában és Hollandiában egyértelműen erősödött. Ez derül ki a kirekesztés ellen küzdő legnagyobb amerikai civil szervezet, az Anti Defamation League (ADL – Rágalmazás Elleni Liga) legújabb felméréséből.

A 10 000 válaszadó részvételével, 19 országban márciusban és kora áprilisban készült felmérés, folytatása annak a 2014 márciusában megjelent átfogó vizsgálatnak, mely elsőként vette szemügyre az antiszemitizmust világléptékben. (A 2014-es felmérés honlapja itt található.)

A 2014-es felmérés értékeihez képest, az ADL adatai szerint, az antiszemita attitűdök 37%-ról 17%-ra estek Franciaországban – ahol januárban egy muszlim fegyveres négy túszt ölt meg egy párizsi kóser boltban. És 27%-ről 21%-ra esett Belgiumban, ahol 2014 májusában egy muszlim fegyveres négy embert ölt meg a brüsszeli Zsidó Múzeumban.

ADL1

A tanulmány arra is rámutatott, hogy ugyanebben az időszakban a zsidók elleni erőszak miatti aggodalom jelentősen növekedett: Franciaországban 20%-al, Belgiumban pedig 30%-al. Kézenfekvő a feltételezés, hogy az antiszemita attitűdök csökkenését a szolidaritás érzése váltotta ki.

Az antiszemita beállítottság Németországban szintén jelentősen csökkent az elmúlt évben, 27%-ról 16%-ra.

Amikor a felmérés alanyait megkérdezték, hogy vajon az országukban tapasztalható, zsidók elleni erőszak nem érint-e mindenkit és nem jelent-e fenyegetést ”nyugodt, rendezett életünkre”, a válaszadók nagy arányban (Németországban 78, Franciaországban 77 és Belgiumban 68) értettek egyet.

ADL2

A felmérés adatai szerint a vizsgált 19 ország közül Törökország mutatkozott a leginkább „fertőzöttnek”, ahol a válaszadók 71%-a vall antiszemita nézeteket. Kevéssel lemaradva követi őt Görögország 67%-kal. Ennél még Iránban is alacsonyabb értéket mértek: 60%-ot. Utána Románia következik 47 %-kal, majd Magyarország 40 %-kal.

A felmérésbe újonnan bevett államok közül Dániában a legalacsonyabb az antiszemitizmus aránya, mindösszesen 8%. Hollandia, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság esetében 10-12%-ot mutatott ki a felmérés.

 

A nyugat-európai muszlimok átlagosan 55%-a dédelget antiszemita előítéleteket, ami az adott ország átlagánál sokkal magasabb. Néhány ország esetében az alábbi adatokat mérték.

  • A Belgiumban élő moszlimok 68%-a minősült antiszemitának a felmérés szerint, szemben a teljes minta 21%-ával;
  • Spanyolország – moszlimok: 62%; teljes minta: 29%;
  • Németország – moszlimok: 56%, teljes minta: 16%;
  • Olaszország – moszlimok: 56%, teljes minta 29 ;.
  • Egyesült Királyság – moszlimok: 54%; teljes minta: 12 %;
  • Franciaország – moszlimok: 49%, teljes minta: 17 százalék.

 

A tanulmány az antiszemita attitűdöket úgy mérte, hogy a kérdezők egy 11 kijelentést tartalmazó listát tettek a válaszadók elé. Ezek különféle zsidóellenes sztereotípiákat fogalmaznak meg: a zsidók túl sokat beszélnek arról, mi történt velük a holokauszt során; a zsidók sokkal inkább hűségesek Izraelhez, mint ahhoz az államhoz, melyben élnek; a zsidók azt gondolják magukról, jobbak, mint a többi ember; a zsidóknak túl nagy hatalma van a nemzetközi befektetési piacon; stb.

Azok a kérdezettek, akik e kijelentések többségénél a ”valószínűleg igaz” feleletet választották, antiszemita besorolást kaptak.

A felmérés bírálói viszont azt állítják, hogy a vizsgálathoz használt 11 kijelentés nem feltétlenül alkalmas az antiszemitizmus mérésére, mert a pl. zsidók hatalmáról szóló kijelentések egyesekben akár elismerést is ébreszthetnek. Nehézséget okoz továbbá az értékelésben, hogy az átlagosan 500 fős minták következtében viszonylag nagy a hibahatár, tehát 5%-nál kisebb eltérést nem lehet szignifikánsnak tekinteni. (A 2014-es, hasonló módszerrel készült felmérés módszertani bírálatát lásd a Szombat korábbi cikkének végén.)

A JTA cikke nyomán: Cseresznye Gábor

 

Címkék:Belgium, Európai antiszemitizmus, Franciaország, Görögország, Törökország

[popup][/popup]