A „kétállami megoldás” és az erőszakos messiások
Sir Keir Starmer brit miniszterelnök közölte izraeli kollégájával, hogy a közel-keleti konfliktushalmaz egyetlen megoldása az „életképes palesztin állam.” Ám mindazok után, ami október 7-én és azóta történt, palesztin államot követelni a józan ész megcsúfolása. Egy független palesztin entitás néhány héten belül a Hamasz uralma alá kerülne.

Palesztinpárti barikádharcosok egy holland egyetemen (Forrás: Wikimedia commons)
Ezért ilyet csak az követelhet, akinek számára a palesztin állam egyfajta vallási axióma, amelyet nem adhat föl, mert akkor vallásának alapjai omlanak össze. A középkori egyház gondolkodása köszön itt vissza: ha a tények és a dogmák ütköznek, jaj a tényeknek. Esetünkben mindazoknak a tényeknek, amelyek a palesztin szervezetek gátlástalan erőszak-kultuszáról és Izrael megsemmisítésének nyíltan hirdetett szándékáról tanúskodnak.
És valóban: a nyugati baloldal –és egyre inkább a jobbközép – vallási alaptétele a palesztin nép passiója, amelynek majd a feltámadás, vagyis a palesztin állam diadalmas megszületése követ majd. A „palesztin ügy” a legkisebb közös többszörös, ami a felszabadítás legkülönbözőbb változataiban hívőket (környezetvédők, LMBTQ emberek, BLM hívők, stb.) egyaránt megtalálja, lelkesíti és mozgósítja.
De miért éppen a palesztin ügy? Az alábbi vázlattöredékek csak néhány szempontot villantanak fel ennek megértéshez.

Keir Starmer brit miniszterelnök
A nyugati baloldal keresztény gyökerei (ami mögött persze a zsidó gyökereket fedezhetjük fel) közismertek. A gazdagok ellen küzdő szegények mozgalma sok-sok évszázadon át az evangéliumi alapokra hivatkozott. Az evangéliumi szegénység olyan inspiráló példa volt, amely gyakran önállósult, kicsúszott a hatalmas, uralkodó katolikus egyház ellenőrzése alól. Jézus példabeszéde arról, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába, örökös inspiráció volt a szociális mozgalmak számára.
E mozgalmak messianisztikus hévvel küzdöttek a szegények jobb életéért és a bibliai egyenlőségért. Ezek a mozgalmak ugyanakkor gyakran erőszakosak is voltak – a fennálló rendet békés eszközökkel nem állt volna módjukban megváltoztatni.
Így a béke és igazság örök birodalmának eljöveteléről szőtt képzetek rendre összefonódtak valami véres, erőszakos, ámde igazságos végső leszámolással. Ez az utolsó, véres csata, amelynek nyomán szeretet és megértés uralja majd a földet. Ennek őstípusa a Jézus második eljövetele után bekövetkező armageddoni csata, melynek során a béke fejedelme legyőzi majd a földi királyokat.
Ennek szekuláris változatát énekelte meg Petőfi: „Ha majd minden rabszolga-nép, jármát megunva a síkra lép… Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül…”
„Föl véres, szent igazságos harcra” – zengi az egyik legnépszerűbb munkásmozgalmi dal, a Varsavianka refrénje – röviden összefoglalva sok évszázad örök vágyképét.

Lenin ésTrockij – “Föl szent, véres, igazságos harcra”
A felvilágosodással a vallás világmagyarázó és mozgósító ereje lehanyatlott,ám a vallás helyébe lépő új világmagyarázatok hirdetői gyakran semmivel sem voltak türelmesebbek, mint a vallásháborúk megszállottjai: a gyakorlatban egy inkvizítor minden türelmetlenségével akarták igaznak vélt hitvallásukat másokra kényszeríteni. Annál inkább, mivel ideológiájukat és magukat is a megváltás letéteményeseinek tekintették. Így a megváltás és az erőszak képzetei újra és újra egymásba fonódtak.
Az új valláspótlékok első ízben a francia forradalommal léptek színre teljes fegyverzetben. Szabadság, egyenlőség, testvériség megváltó eszményeit a gyakorlatban a legvéresebb erőszakkal sikerült összefertőzni.
A testvériség eszméjéből bontakozott ki a nacionalizmus (a nemzetisten). (Lásd: „A magyarok istenére / Esküszünk”) …”). Uralkodó szerepe a francia forradalommal kezdődött és az I. világháború végéig tartott. Véres és hamis istennek bizonyult, mint minden ellenségképben gondolkodó ideológia. Apoteózisa az I. világháború volt, amikor a népek a nemzetisten nevében vonultak egymás ellen a vágóhídra.
Vele párhuzamosan bontakozott ki a bibliai/krisztusi szegénységre visszavezethető szocializmus eszméje, amely a 19. századi nyomorgó és úgyszintén megváltásra fogékony munkástömegeinek messiási igényeit elégítette ki. A szocializmus különböző ágai közül Európában a marxizmus bizonyult a legsikeresebbnek. Ez ugyanis a megváltó ideológiát – a gazdagokkal, mint ellenségképpel együtt – a korszellemnek megfelelően tudományos köntösbe öltöztetve szállította. A megváltás kezdete az armageddoni csata helyett a munkásosztály végső rohama volt a burzsoázia ellen. (Lásd: a téli palota elfoglalása, mint a megváltás első mitikus aktusa a szovjet történetírásban.) Az ezeréves birodalmat a boldog osztály nélküli társadalom volt hivatva helyettesíteni. (Lásd: Virágzó szovjet kolhoz Eisenstein filmjében.) Jézus második eljövetelét a szentként imádott Lenin és Sztálin eljövetele helyettesítette.
A megváltó ősi küzdelem ideáját a fasiszta mozgalmak is átvették, csak ők a szegények mellé ügyesen visszacsempészték az ezer sebből vérző nemzet fogalmait is. Ezzel a nemzeti szocialista ideológia mozgósító ereje meghatványozódott. Ellenségnek a gazdagok helyett az idegeneket – mindenek előtt a zsidókat – tették meg. A megváltóként tetszelgő, egyenruhás, karlendítő fasiszta vezérek azonban inkább a pogány Mars istenre hasonlítottak, mint a békét hirdető Jézusra.
A fasizmus is messianisztikus mozgalom volt, mint a kommunizmus, éppúgy – vagy még inkább – a féktelen erőszak kultuszában tobzódott, és éppúgy az ezeréves birodalom (fasiszta változatának) eljövetelét hirdette – a sátánt helyettesítő idegenek legyőzése és országuk elfoglalása után. És persze „tudományos” is volt – lásd a náci fajelméletet, így például Bosnyák Zoltán zsidókutató intézetét.
A fasizmus viselt dolgai 1945 után napvilágra kerültek– így elvesztette hitelét és szemétdombra került. A kommunista meseország mítoszát a „létező szocializmus” százmilliókat megnyomorító rendszere tette hiteltelenné.
A modern Európa történetében (1789-1989) azonban a szekuláris megváltás eszméje teljesen összefonódott a véres (és persze szent és igazságos) erőszakkal. 1989 után éppen ezért ez az eszme lehanyatlott, de különböző változataival a felemelkedő harmadik világban még mindig is kísérletezgetnek.

Szaddam Husszein iraki diktátor egy falfestményen – az arab diktátorok a náciktól és a kommunistáktól is tanultak (Forrás: Filckr)
Az arab országok 1950-1960 táján lezajlott nacionalista forradalmai fasiszta és kommunista jegyeket is mutattak. A hatalomra került brutális (szekuláris, nacionalista) diktátorok náci háborús bűnösöket alkalmaztak tanácsadónak, országaik a náci rendszerre jellemző nyíltsággal hirdették a zsidó állam iránti gyűlöletet – miközben a Szovjetunióval szövetkeztek, amely rendszerüket „haladó arab országok” néven aposztrofálta. Az ilyen országok élén álló vezérek szintén félisteni státuszba emelték magukat, és megvolt a messianisztikus küzdelem mitikus célja is: a zsidó állam elpusztítása.
Ezzel szorgalmasan próbálkoztak is, míg végre négy vesztes háború után felhagytak vele. A messiási küldetést rátestálták a palesztin népre.
Az 1948-ban elmenekült 600 ezer palesztin először palesztin arab volt, majd 1960 után a szovjet propagandagépezet csinált belőlük palesztin népet – meglátva az ebben rejlő korlátlan lehetőséget. A palesztin nép szenvedéseivel és „igazságos harcával” ugyanis vissza lehetett hozni a más módon nem mozgósítható zsidóellenes érzelmeket és ki lehetett aknázni az ebben rejlő antiszemita potenciált.
Ami csodálatos, hogy a palesztin nép mítosza a Szovjetunió bukásával nem hanyatlott le, hanem világhódító útra indult.
A palesztin népből egy fél évszázad alatt a világ első számú áldozata lett, egyetemes vallásos kultusz alakult ki körülötte, nem tudnak olyan aljasságot elkövetni, amit röviddel később ne írnának a javukra. A palesztinok maguk is úgy tudják, hogy apokaliptikus küzdelmet vívnak a gonosz birodalmával (Izraellel). 2023. október 7-én a Hamasz ezt a küzdelmet kezdte (vagy folytatta) újra a legnagyobb nyíltsággal, a haladó nemzetközi közvélemény nem elhanyagolható rétegeinek rokonszenvétől kísérve.

Jasszer Arafat palesztin vezér 1970-ben – vette kezdetét a palesztin nép világkarrierje
Az 1989 utáni Európa a messianisztikus türelmetlenséget és erőszakot elveti, ám egyetlen esetben jogosultnak tartja és szentként csodálja: ez a palesztin erőszak az izraeliek (a zsidók) ellen. Ez az egyetlen erőszak, amelyet nemcsak hogy eltűr, de „szent,véres, igazságos” erőszaknak tart. „By all means necessary” – dicsőítették a Hamasz által elkövetett mészárlást a haladás zászlóvivői a szellem fellegváraiban, az egyetemi campusokon.
Az Izrael elleni palesztin szabadságharc képében a humanista nyugatnak sikerült visszacsempészni mindazt a barbárságot, amitől 1989 után szabadulni próbáltak.
A palesztinok harca áhítat, csodálat és tisztelet tárgya. Benne megjelenik a hagyományos vallás, a nacionalizmus, a szocializmus, a fasizmus és a haladás frazeológiája. Mivel mindezek az ideológiák kompatibilisek a megváltás eszméjével, így a palesztin ügy mozgósító ereje óriási. Ez az egyetlen megváltás, miben a posztmodern nyugat még hinni tud.
A „kétállami megoldás” a megváltás előszobája. Mantraszerű ismételgetése eme palesztin vallás alaptétele. A valósághoz ma már semmi köze – a posztmodern nyugat identitásához van köze.

Palesztin terrorista a Nova fesztiválon – “Minden szükséges eszközzel” (Forrás: Youtube screenshot)
A „kétállami megoldás” a bűvös formula, amelynek tartalmát mindenki, további magyarázat nélkül érti. Nem oroszok és ukránok, arabok és kurdok, kínaiak és ujgurok konfliktusát akarja megoldani a világ, ez a formula csakis izraeliekre és palesztinokra vonatkozik. Aki a „kétállami megoldás” híve, az a nagy testvériség tagja.
A nagy testvériség nagy célja az elnyomottak felemelése. A leginkább elnyomottak pedig ezen a világon a palesztinok, míg a leginkább elnyomók az izraeliek. Ha ez az apokaliptikus küzdelem végetér, akkor eljön a messiási kor. A világ elnyomottjai (pontosabban azok, akik kikiáltják magukat elnyomottnak) mind egyesülnek a nagy elnyomó, a cionista Izrael elleni küzdelemben.
És ki ne akarna küzdeni az elnyomottakért? Kinek van képe azt mondani, hogy ez az értékrend őt nem érdekli?
Egy Donald Trump, egy Orbán Viktor – akiket nem érdekel az egész haladó frazeológia, sőt, annak ellenében határozzák meg értékrendjüket. És akik sajnos a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is – a kirekesztés elleni küzdelem egykori tényleges vívmányait.
A „kétállami megoldás” ma az, mint korábbi messianisztikus hitek bűvös formulája: Jézus második eljövetele, a nemzet dicsőségének helyreállítása (Gloire), az osztálynélküli társadalom felépítése, a rejtőzködő imám megjelenése.
A „kétállami megoldás” valójában a zsidókérdés megoldását jelenti. És hogy mi a zsidókérdés megoldása? Abba a haladás hívei nem akarnak, vagy nem mernek belegondolni. A Hamasz megmutatta, hogyan képzeli a zsidókérdés megoldását: a haladó világ élharcosai (lásd. amerikai egyetemi mozgalmak) üdvözölték ezt a megoldást, a világ nagy része pedig elfogadja ez utóbbit legitim álláspontnak.
A „kétállami megoldás” azt üzeni, hogy a zsidók éljenek együtt azokkal, akik el akarják őket pusztítani. Vagyis legyenek is meg nem is.
Ami tehát a zsidókhoz való viszonyát illeti, a nyugati kultúra – a Holokauszt után – éppen ott tart, mint kétezer évvel ezelőtt.
Címkék:Hamasz, megváltás, messiáshit, palesztin nép, progresszió, szekuláris messiás