Izrael folytatja állampolgárainak kimentését Ukrajnából

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Izrael fokozott erőfeszítésekkel folytatja állampolgárainak kimentését Ukrajnából – jelentette a katonai rádió pénteken a diplomáciai tárca közléseit idézve.

Izraelbe érkező bevándorlók Ukrajnából egy 2019. februári képen. (Fotó: Noam Moshkowitz/International Fellowship of Christians and Jews)

Az izraeli külügyminisztérium bejelentette, hogy csütörtökön mintegy 500 izraeli hagyta el Ukrajnát több határátkelőhelynél, az országban lévő izraeli nagykövetség segítségével. A tárca közleménye szerint a nagykövetség munkatársai és a minisztérium képviselői több ezer, a határátkelőhelyeken tartózkodó izraelivel állnak kapcsolatban, segítik ki- és továbbjutásukat.

A Háárec című újság honlapja szerint eddig mintegy 8880-an regisztráltak a Lvivbe (Lembergbe) költöztetett kijevi izraeli nagykövetségen azokon felül, akik korábban jelentkeztek be és már megérkeztek Izraelbe. Közülük 5840-en izraeli állampolgárok, a többiek pedig elsőfokú családtagjaik, akik nem rendelkeznek izraeli állampolgársággal. A külügyminisztérium ismételten felszólított pénteken is minden Ukrajnában tartózkodó izraelit, hogy hagyja el az országot.

Jaír Lapid külügyminiszter Facebook-bejegyzése szerint az elmúlt két hétben több mint 4000 izraeli hagyta el az országot. Az elmúlt 24 órában három autóbuszt sikerült izraeliekkel a határra juttatni a Lviv külvárosában található gyűjtőpontokról, és mellettük az izraeli küldöttek több száz izraelit segítettek átjutni a különböző, öt országban található szárazföldi határátkelőhelyeken.

Lapíd hangsúlyozta, hogy az izraeli külügyminisztérium fokozott erőkkel, a hét minden napján 24 órában dolgozik az izraeliek megsegítésén, és több segélyvonalat hozott létre az Ukrajnával kapcsolatos kérdések kezelésére.

Az izraeli nagykövetség telefonjai folyamatosan csörögnek, de sokszor hiába fordulnak hozzájuk, mert Ukrajna legtöbb városából jelenleg nagyon nehéz eljutni Lvivbe, ahonnan már képesek továbbsegíteni őket Izrael felé, hangsúlyozták a katonai rádió péntek reggeli műsorában. Az izraeli külügyi tárca képviselői továbbra is öt ország szárazföldi határátkelőhelyeinél várják a menekülő izraelieket és zsidókat.

Izraelben attól tartanak, hogy Washington egyértelmű állásfoglalásra kéri a jeruzsálemi vezetést Oroszország ellen az ENSZ közgyűlésén, noha Moszkva katonai jelenléte Szíriában óvatosságra készteti a döntéshozókat.

Izrael számára rendkívül fontos a cselekvési szabadság biztosítása Szíriában annak érdekében, hogy megakadályozzák az Iránból irányított katonai egységek térnyerését az országban és a libanoni síita Hezbollah milíciájának további iráni felfegyverzését.

Ezért a katonai rádióban megszólaló politikusok és szakértők szerint egyelőre nem világos, hogy Izrael csatlakozik-e, illetve ha igen, akkor milyen mértékben az Oroszország elleni szankciókhoz. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]